Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-21 / 67. szám

1979. március 21.

^ÍÉPÜJSÁG 7

Stílus és közszellem

intézményünk, a szekszárdi megyei kórház állami és társadalmi vezetői rendszeresen elemzik, minősítik az üzemi, a munkahelyi demokrácia fókát, tartalmát. Annak fejlesztésére, mind szélesebb kibontakoztatására a meglévő demokratikus fórumok munkájának hatékonyabbá tétele érdekében széles körű mozgalmat indítottak — a munkahelyi demokrácia legfontosabb alapintézménye — a szakszervezet javaslata alapján. E javaslatnai elindított közvélemény-kutatásnak egyértelműen pozitív eredménye volt. A dolgozók demokratikus jogaikkal élve, rávilágítottak az intézményi élet, a közösségi munka pozitív elemei mellett a még fellelhető negatív tendenciákra is.

A jó és emberséget sugárzó munkahelyi légkör kialakítására, a kis közösségek munkastílusának és közszellemének formálására tett erőfeszítések tükrében vizsgálva kezdeményezéseinket elmondhatjuk, hogy a munkahelyi demokrácia kórházunkban jól érvényesül. A dolgozók egyre inkább érzik, hogy a gyógyító-megelőző tevékenység színvonalának alakításában nekik is részük van, a munka számukra az öröm forrása és az a törekvés vezeti őket, hogy minél többet nyújthassanak a társadalomnak. Legkifejezőbb bizonyítéka ennek, hogy ez az érzés mély gyökeret ereszthetett, a példamutató munkaközösségek harca, tevékenysége, dicséretes eredménye.

A kórházi munka meglehetősen széles skáláját figyelemmel kísérve reflektor- fénybe állítottuk azt a jelenséget, mely egy-egy munka- területen a munkamenet szoros kísérője, velejárója, és amelynek az intézmény sokrétű feladata mellett nagyon is meghatározó szerepe van: a munkastílust és a közszellemet.

Az állami vezetésnek £ társadalmi szervekkel való szoros és konstruktív együttműködése révén — tudatos tevékenység árán — dolgozóink egyre közelebb jutottak, ahhoz a felismeréshez, mely szeriint a szocialista közösségi magatartásbeli normák kialakításáért tennie kell az egyéninek, közösségnek egyaránt. A meghirdetett és ma már széles körben kibontakozott „munkamegjavító mozgalom” mindezt igazolja. Bizonyítja, hogy a kis kollektívákban rejlő kohézió mennyire össze tudja kovácsolni az embereket egy- egy munkahelyen, mennyire tudja az egymás iránt érzett felelősség élménye közös tevékenységre serkenteni a csoportot.

közös buzgalom és a

Ä. természetesen kialakuló szolidaritás jó 1 példája alakult ki a pszichiátriái osztályon. Igyekeztek olyan terápiás közösseget létrehozni, ahol a beteg gyógyulni tud. Biztosították az elmeszakápoló- képzést, megoldották az idősebb ápolók továbbképzését. Jól sikerült házi vetélkedőt rendeztek, a munkaerőhiányt rádolgozássail, feladat- vállalással levezetik. Az ápoló személyzet nagy-nagy türelemmel tanítja meg a nehezen irányítható pszioho- tikus beteget kézimunkázni, vagy éppen társasjátékban való részvételre, közös kirándulást szervez a betegeknek. Az osztályon honos közszellem és jó együttműködés pozitívan szolgálja a beteg ügyét. Ezért érdemelte ki e munkaközösség a „munkamegjavító mozgalom” első helyezését.

Az összetartozást — mint más osztályokon is — a jó munkahelyi atmoszférát igazolja például az urológiai osztály kollektívája, ahol a gyógyításban és gondozásban rendkívül fontosnak tartják a folyamatos és közös konzultációkat, hogy a haladás, a fejlődés növekvő, dinamikus stádiumában mindig a beteg érdekeit legjobban szolgáló eljárásokat végezhessék el. A műtét utáni kezelés szakaszában, a beteg—■ orvos találkozások alkalmával sok szorongás és félig kimondott kérdés kap feloldást és megnyugtató választ. Ha nincs takarító, az osztály dolgozói összefogással biztosítják a műtéti osztályon megkövetelt rendet és tisztaságot. Mindez csak ott lehetséges, ahol magas hőfokon van jelen a közösségi érzet, ahol a dolgozók körében a munkakapcsolat mellett emberbaráti kapcsolat is van.

Jó a közösségi szellem a fogorvosok kollektívájában is. A tudományos előadások tartása mellett, időt találtak arra, hogy a város valamennyi óvodás 'gyermekét megvizsgálják. A betegnek talált gyermeket berendelték, automatikusan kezelésbe vették. Mindezt a hivatalos munkaidőn kívül végezték.

ddig 950 gyermeket vizsgáltak meg, még egyszer ennyit fognak leszűrni. Közös kulturális program keretében állandó színházbérletük van. A közösségért való helytállás jó példája, mely szerint eddig 100 órában — külön juttatás nélkül — helyettesítették egymást a városi fogászati ellátás zavartalansága érdekében. Ök azok, akik a kórházban egyéb fizikai munkákat is spontán vállaltak. E nagyon is pozitívnak mondható közösségformáló munkában és abban, hogy az is- koliafogászat heti 18 órában beindult — a brigád tagjai sorában ott áll mindenkor a szájsebészet vezetősége és teljes kollektívája.

A jó és összeforrott munkahelyi közösség jó példájaként említhetjük a fertőző- osztályt, ahol az egymással való törődés, az odatartozás és ,az összetartozás alakítja nap nap után a kollektívát. Meghívják nyugalomba vonuló dolgozó búcsúztatására a korábban nyugállományba ment, volt osztálybeli dolgozót. Váratlanul elhunyt munkatársuk gyermekeinek gondozását közös feladatnak tekintik.

Kórházunknál mindig elsődleges feladatként kezeltük a jó munkastílus, közszellem érvényesülését, alakulását. E nagy közösségen belül, mely — 1500 főt meghaladó dolgozójával — a megye legnagyobb egészségügyi szerve és a legtöbb dolgozót foglalkoztató munkáltató,, ahol iaz orvosi kar a magas szintű gyógyító tevékenységével kivívta elismert helyét, elismeréssel kell szólnunk a gyógyító munkát támogató technikai, gazdasági tevékenységről, amely nem marad el az állandóan fejlődő orvosi ellátás mellett.

iemelkedően szép példáját nyújtja — a munkamegjavító mozgalom keretében — az egymás iránti felelősség a közös jókedv és az elkötelezettség érzésének állandó felszínen tartására a mosodavarroda 41 fős kollektívája. A megnövekedett mosási és textiliajavítási feladatok mellett önként vállalnak túlmunkát térítés nélkül. A lat- rogénferitőzés elleni küzdelemben, negyedévenként munkaidőn túl, fertőtlenítő nagytakarítást végeznek munkahelyükön. Volt munkatársuknak — aki nyugdíjas — takarítanak, bevásárolnak. A politikai és általános műveltség fejlesztését célzó előadásokon kollektiven részt vesznek. Közösen fizetik rokkantnyugdíjas volt munkatársuk szakszervezeti tagsági díját. Közösen kirándulnak és közösen járnak moziba. A meggyőző erejű példák sokaságát mondhatnám el, de úgy vélem, a felsorolt jelenségek méltán igazolják a feltétlenül követésre méltó munkai

I

K

helyi demokrácia jelenlétét, a lemérhető pozitív tudatformálást, átalakulást. „

indez csak olyan szervezettséggel volt elérhető, ahol teret hódított a szocialista közszellem és a pozitív értelemben vett munkastílus. Nem kis szerepe volt ebben a kórházi pártszervezetnek, amely alapvető feladatként kezelte és kezeli e kérdést. Kötelességének tarítja egy- egy alapszerv, hogy a hozzá tartozó területen figyelje a dolgozók munkáját, munkahelyi életét, miközben nem kerüli el figyelmét az a jelenség sem, hogy az adott területen milyen a munkastílus.

E nevelő munkában nagy feladatot vállalt a szakszervezet is. A munkajavító mozgalom széles körű elterjesztése, az aktívahálózat céltudatos fejlesztése mellett, a bizalmiak rendszeres képzése révén oda jutottunk, hogy azok egyre inkább felsorakoznak a .megnövekedett feladatok mellé, hogy az állami vezetésnek partnerei tudjanak lenni. Az, hogy az intézményben ma már általában a szocialista munkastílus az uralkodó, nem jelenti azt, hogy kisebb negatív jelenségek néha ne mutatkoznának a kis mikroközösségekben.

Előadódik még, hogy a kis kollektívák, néha a helyi partikuláris érdéket tartják szem előtt. Jelentkezik nagyon ritkán, kisebb-nagyobb mértékben az „egyfajta” csoportönzés. Az elvétve fellépő egoista morális magatartás leküzdésében a párt és szak- szervezet meggyőző, segítő és irányító munkájának kulcs- fontosságú szerepe volt és van. A szocialista ember közösségi magatartása nem egy-egy gesztusban, egy-egy viselkedési normában — a vezetési és együttélési normákon belül — fejeződik ki csupán, hanem az ember egész Lényében, valóságában, gondolkodásában, mentalitásában, életvitelében. Ott, ahol demokratikus a vezetési módszer, elsősorban felső szinten és attól lefelé a legkisebb csoportig, termékeny talajra italálnak a kollektivizmus, a közösségi öntudat és magatartás erősítésére tett erőfeszítések. Csak ilyen közösségben tud meghonosodni a szocialista munkastílus és közszellem. Ez történt a megyei kórház esetében is. Éppen' az egész intézményt átfogó demokratizmus, az érdekegyeztetés tette lehetővé, hogy a társadalmi, csoport- és egyéni érdékek összhangban fonódjanak egybe.

A demokrácia fejlesztése — különösen az olyannyira fontos üzemi demokráciáé — mindig és mindenekelőtt a helyi tevékenységen múlik, azon a kis kollektíván, amelyben elsősorban kell, hogy meggyökeresedjen és talaja legyen annak a munkastílusnak és közszellem- nek, amely rúgója és zászlóvivője a társadalmi haladásnak. A kórház dolgozói — elsősorban a párttagok — nem általános és homályos alapelveken nyugvó parttalan szabadságot értenek a

demokrácia alatt, hanem a

munkás-paraszt hatalom konkrét megnyilvánulási formáját.

Nem végnélküli vitákat, hanem a döntések előtti érdemi véleménynyilvánítást, a döntésekben való aktív, felelős részvételt. Ez jelenti a megyei kórházban az üzemi demokráciát, ahol a párt politikájával való egyetértést alátámasztják a tettek. ;

fejlődő demokrácia hivatott visszaszorítani a kispolgáriságot, az individualista érdekek hajszolását, nem utolsósorban a liberalizmust és válik mindinkább honossá az a munkastílus és közszellem, amit szocialista közgondolkodásnak nevezünk.

HUBA JÁNOS a megyei kórház dolgozója

I

I

lat eivtized a munkásmozgalomban

A spanyol polgárháború nemzetközi brigádjainak megalakulása negyvenedik évfordulóján kiállítást rendeztek Budapesten, a Munkás- mozgalmi Múzeumban. Képek, tablók, zászlók, újságok, igazolványok, röplapok, fegyverek hozták „közeibe” a spanyol nép szabadság- harcát, benne a magyar internacionalisták hősi küzdelmét. Az egyik tablón hosszú, több

mint ezer nevet tartalmazó lista. Köztük három Tolna megyei: az ozorai Miklós István, a szekszárdi Schmidt József és az értényi Takács György. Közülük már csak Takács György él. Párttagsági könyvében két dátum: a munkás- mozgalomban részt vesz 1919 óta, párttagságának kelte 1930.

— A falu szélén egy kis vályogházban éltünk. Apám is, nagyapám is nincstelen, kepés aratók voltak. Amíg — a nagy aratósztrájkban való részvételük miatt — már aratást sem kaptak. Napszámból, alkalmi munkákból éltüfik, nagyon szegényesen — emlékezik vissza gyerekkorára Gyura bácsi. Nálunk jöttek össze a falu szegény emberei és beszélgettek arról, hogy milyen igazságtalan ez az élet. Az él a legrosszabbul, aki a legtöbbet dolgozik. Sokszor mondta a nagyapám, lesz még itt jobb világ is. Már hónapok óta vért köpött, amikor kitört a világháború. Jöttek a szomszédok, ott voltam a halálos ágyánál, amikor rám mutatott: Én már nem érem meg a földosztást, de itt van a Gyura unokám. Vagyont nem hagyhatok rá, azt hagyom neki testamentumba, hogy ha eljön az ideje, ossza szét az urasági földet.

— Még tizenkét éves sem voltam akkor, és hogyan is gondolhattam arra, hogy amit a nagyapám mondott, abból valóság lesz. És hogy ezért a világ másik felében is fogok harcolni... Pedig öt év múlva eljött az ideje. Fiatal voltam még, katonának nem vittek. Nálunk is beköszöntött tizenkilencben az új világ. 1919 nyarán Rozi, a direktoraim elnökének a lánya levelet hozott apámnak, aki szintén tagja volt a direktóriumnak. Tudtuk már, hogy az éjszaka a Tamásiból jött ellenforradalmárok felbiztatására az értényi jegyző, meg a kulá- kok lefogták Simon János gépészkovácsot, a direktórium elnökét és csúnyán összeverték. Ö küldte a levelet, hogy juttassam el Tabra. a Vörös Őrség parancsnokságára. A járásbíróságon van a parancsnokság, ha az őrnek vörös csillag van a sapkáján, bátran bemehetek és átadhatom a levelet.

Futottam Tabra. Másnap már jöttek a vöröskatonák és helyreállították a rendet. Én pedig — hatodmagammal — jelentkeztem a Vörös Hadseregbe. A többiekkel, Dra- vecz Lajossal, Sükösdi Lajossal, Józsa Jóskával. Kertész Jánossal és Kovács Gáspárral nem volt semmi baj, ők katonaviseltek voltak. Mentek is azonnal. De nekem csak pár nap múlva jött a behívóm, hogy jelenjek meg Kaposvárott. a hatodik vegyes dandárnál. Sikerült addigra elintéznem, hogy a születési bizonyítványomba ne 190.2-t, hanem 1901-et írjanak be. így aztán bevettek. Megkezdődött a kiképzés, de bevetésre már nem kerültem, mert közben a Tanácsköztársaságot megdöntötték. Bújkáltam egy darabig, csak hetekkel később merészkedtem haza...

Takács György ezután élte a nincstelen, napszámos ember életét. Dolgozott, vitatkozott. sztrájkot szervezett az uradalomban, majd 1926-ban — tizenharmad magával — elindult Amerikába.

Voltak akkor már nálunk amerikás magyarok, azok mesélték, hogy ott szabadabb a világ, sokat kell dolgozni, de keresni is lehet. És ott van a „juni”, abba kell belépni, az védelmezi a munkásembert. Csak így mondták, hogy „juni”, később tudtam meg, hogy a „Trade Union”-t rövidítik így. Apám tizenkét millió korona kölcsönt vett fel a házra, így együtt volt az útiköltség.

Antwerpenig vonattal mentünk, ott szálltunk hajóra. Kanadában, Quebec - ben kötöttünk ki, majd vonattal tovább. De nem oda, Nyugatra, ahova szerződtünk, mert nagyon rossz híreket kaptunk azoktól, akik már

megfordultak azon a zord vidéken. Sudburynál szálltunk le, ott helyezkedtünk el a nagy csatornaépítkezésen.

Takács György már az első napokban kapcsolatba került a munkásmozgalommal. — Voltak ott rég kivándorolt magyarok, aztán meg emigránsok, akik 1919-ben menekültek el az országból, a fehérterror elől. Elvittek az Ukrán Hallba, az ukrán munkások klubjába, meg a finnekhez, később már lett nekünk, magyaroknak is klubunk. Tagja lettem a CLBL- nek, az olyan betegsegélyező pénztárféle meg szakszervezet is és rövid idő után titkárrá választottak.

Gyűlésekre, nyelviskolába járt és szinte észre se vette, mikorra vált tudatos forradalmárrá. Olvasta, terjesztette a Kanadai Magyar Mun- kás-t, aztán már rendszeresen levelezett is a szerkesztőséggel. 1930-ban egy torontói munkásgyűlés után Kolosi József, a Vörös Hadsereg egykori zászlóaljparancsnoka tette fel a kérdést:

— Minek látod magad, már úgy értem, milyen embernek?

— Becsületes munkásember vagyok.

— Én és az elvtársaim most már évek óta ismerünk. Kommunista vagy te, Gyura barátom. Úgy látjuk, a kofnmu- nista pártban, köztünk a helyed.

— Gondoltam rá én is, de nem mertem eddig szólni.

— Akkor egyetértünk. De azt tudd meg, hogy a párttagság, a pártmunka veszély- lyel jár.

— Vállalom.

így lett a Kanadai Kommunista Párt tagja, majd hamarosan a St. Catherine-i pártszervezet titkára Takács György. Ettől kezdve élete egy a mozgalommal. Híre jött, hogy Tim Buck-ot, a párt főtitkárát és több vezetőjét letartóztatták. Kanada- szerte viharos tiltakozást váltott ki a kormánynak ez a lépése. Az ontariói magyarok közt Takács György egyik szervezője volt a bebörtönzött kommunista vezetők szabadlábra helyezéséhez szükséges óvadék — sok ezer dollár — összegyűjtésének. 1932- ben a Kanadai Magyar Munkás terjesztési kampányt indított. Versenyeztek Kanada- szerte az aktivisták, a versenyt Takács György nyerte. Jutalma: pártiskolára küldték Clevelandbe. Álnéven, titkos utakon, még az alkoholcsempészek nem éppen önzetlen segítségét is igénybe véve jutott át a határon Detroitba, majd onnét Clevelandbe.

— Az iskolavezető egyenként beszélt velünk. Bemutatkozott, hogy őt Nagy Jánosnak hívják. Az én nevem itt az iskolán Kozma György lesz és Cincinatti-ból jöttem. Csak itthon, amikor találkoztunk és ő Baranya megye főispánja volt, tudtam meg igazi nevét, hogy Gyetvai Jánosnak hívják és' Amerikában az Uj Előre és a Magyar Jövő szerkesztője volt. De akkor figyelmeztetett, hogy az igazi nevemet, meg hogy hon- nét jöttem, senkinek sem mondhatom meg, mert köztünk is lehetnek spiclik. Voltak is, mert amikor két hónap múlva visszatértem, a radiátorgyár portása már nem engedett be. Pedig arra kértem a szabadságot, hogy hazalátogatok Magyarországra. Ezután bányász lettem...

Munka a bányában, mozgalmi tevékenység a pártban. Sztrájkok, tüntetések, munkanélküli-gyűlések, tiltakozások a Horthy-terror ellen, majd 1937-ben — amikor már mindennapos beszédtéma a spanyolországi helyzet és a világ minden tájáról mennek az antifasiszták, segíteni a spanyol köztársaságot, Takács György is jelentkezik.

—. 1937 nyarán estem át a tűzkeresztségen, Huescánál, mint rajgéppuskás. Ki volt adva a parancs, hogy csak akkor szabad lőni, amikor már egészen közel értek a mór lovasok. Áttüzesedett á szovjet gyártmányú könnyű géppuskám csöve, csak ilyenkor tartottam szünetet...

Meg se tudom számolni, hány csatában vettem részt. Kétszer is megsebesültem. De ami a legemlékezetesebb: az a szeretet, amivel az egyszerű spanyol emberek körülvettek bennünket. Ha a spanyolnak egy szál cigarettája volt, kettétörte, odaadta felét a magyarnak. Az nem fogadta el, erre a spanyol káromkodott egyet és a saját fél cigarettáját széttaposta...

A felszabadulás után falujában vezette a küzdelmet az új életért. Titkára lett a kommunista pártszervezetnek, elnöke a földigénylő bizottságnak.

Kaphattam volna huszonöt holdat, mint ellenálló, de nem kellett. Annak viszont örültem, hogy teljesíthettem nagyapám „végrendeletét”.

Negyvenhattól a párt járási szervezője. Negyvennyolctól a Külügyminisztériumban dolgozik, ötvenhat őszén az elsők közt szervezi a munkáshatalom védelmét, majd mint őrnagy, a karhatalom személyzetise. Hatvanban kéri nyugdíjaztatását. De nem marad tétlen. Szervezi a termelőszövetkezetet, elnöke hat évig a járási pártbizottság fegyelmi bizottságának, tagja ma is a községi tanácsnak.

Amikor a napokban a postás hozta a meghívót, amely a Parlamentbe invitálja, kitüntetésének átvételére, vendége volt. Az ötgyermekes Orsós Sándorné. A tanácselnök küldte ide.

— Házat vettek Margit, be kell jelentkezni.

— De nem tudunk írni.

— Menjen el a Gyura bácsihoz, majd ő megcsinálja.

Gyura bácsi kitölti a bejelentő lapot.

— Üdvözletemet küldöm Sándornak.

Amikor a fiatalasszony elköszön, róluk beszélgetünk.

Rendes család. Sándor nagyon jól dolgozik a tsz-ben. Szívesen segítek nekik.

JANTNER JANOS

Takács György