Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-18 / 65. szám

1979. március 18.

StfEPÜJSÄG 7

Tarka tehén, cifra gondok

i 11

Mehemed nem ismerte a teheneket. Rá is fázott. Az átlagos magyar dolgozó sem ismeri a teheneket, mégis vidáman issza a tejet, keni a vajas kenyeret, és keveri a tejfölt a bablevesbe. Pedig nem árt bepillantani a szarvasmarha-tenyésztés berkeibe, mert úgy tűnik, jelentős változás szelei fújdogál- nak itt is.

Kezdetben volt a magyar tarka, mint az ország szarvasmarha-állományának zöme. Kis kajánsággal úgy is mondhatnánk, hogy ezt jól kitaláltuk, mert jellemző a magyar mentalitásra* Ez a fajta egy dologra volt nagyon alkalmas, amit ab- .ban a mondásban lehet ösz- szegezni: egy rókáról két

bőrt lenyúzni. Termeli a tejet is — persze közel sem annyit, mint egy kimondottan tejtípusú marha — és a hízóba állított bikaborjak is jó húsformákat adnak. Ez utóbbi azért érdekes, mert az ivararány a borjak között ötven százalék, vagyis a megszületett utódok fele hím, illetve nőivarú. Egy magas színvonalú állományban a kettős hasznosítás is igen szép eredményeket hoz — sajnos az említett színvonal csak kevés gazdaság esetében alkalmazható a valóság elferdítése nélkül.

Valószínűleg a szarvasmarha-program is segített abban, hogy az utóbbi években megkezdődött a szakosodás, új fajtákkal a hús-, illetve tejtermelő típusú állomány kialakítása felé. előtte is alkalmaztak keresztezésre más fajtákat, pélEgy az itt született borjúk közül. Ha úgy tetszik, saját tenyésztés.

dául a szimentálit, ami a magyar tarka svájci megfelelője — nagyobb kaliberben. A szórványos kereszte- zési próbálkozások után a hetvenes évek közepétől — ez ma is folyik — új fajta került a tenyésztésbe, méghozzá tömegében is számottevően; a kanadai Holstein- fríz. Ez tejtípusú, de a hízóba állított bikák is jól értékesíthetők, ha nem is annyira, mint a magyar tarka bikák —, valami tehát mégiscsak maradt annak a bizonyos rókának a második bőréből.

Persze, a váltsá nem megy simán, hiszen az új fajta belterjesebb tartást igényel. Többet ad, de ennek fejében többet is kér, és jobbat; takarmányban, gondozásban egyáltalán mindenben. Ezt megadni nem minden tehenészet tudja, ehhez fejlődni kell. ,

VÁLTÁS — FELELŐSSÉGGEL

A gerjeni Rákóczi Termelőszövetkezetben megalakulás óta foglalkoznak szarvas- marhával. Szép hagyományai vannak az állattenyésztésnek. 1976-ig magyar tarka állomány volt az istállókban. Az állatok számát tekintve közepes nagyságú tehenészet nem produkált kiemelkedő eredményeket, de gazdaságosan termeltek. Az említett évben azonban az elvégzett vérvizsgálat kiderítette, pontosabban megerősítette azt a tényt, hogy az állomány beteg. Magas volt az elléskori elhullás — harminc, negyven százalék — az állomány fertőzött volt gümőkórral és brucellózissal, vagyis a fertőző elvetéléssel. A vizsgálat szerint pozitív állományt tehát le kellett cserélni, mert ez olyan veszteséges termelést jelentett volna, amit a szövetkezet nehezen, vagy egyáltalán nem tudott volna elviselni. Erről a folyamatról, mely ma is tart — beszélgettünk Baranyai Lajos főállattenyésztővel és az ágazat vezetőjével, Tóth György- gyel.

Uj tenyészanyag beszerzésére két lehetőség volt, az egyik az intervenciós állomány. Ez azt jelenti, hogy különböző tenyésztőktől felvásárolt — természetesen gümőkór- és brucellamentes — állománnyal töltik fel a leselejtezett állatok helyét. A több helyről felvásárolt

Baranyai Lajos: Ha rossz lóra tettünk, az a szövetkezetét teheti tönkre. Ezért a hasra- ütés elmaradt és jött helyette a számolás.

állatok esetében nagyobb lett volna a veszélye annak, hogy valamilyen betegséget behurcolnak, és az állomány sem lett volna olyan egyöntetű. Ezért a szövetkezet vezetősége úgy döntött, hogy egy gazdaságtól vett jószágokkal végzi a mentesítést, mégpedig az Enyingi Állami Gazdaság jó hírű tehenészetéből, magyar tarka és Hols- tein-fríz fajták keresztezéséből származó első nemzedékkel. Persez a jó tenyész- anyagnak az ára is meglehetősen borsos. Egy tehén hatvanezer forint, illetve „Ahány ezer litert termel az anya, annyiszor tízezer forint az utódjának ára”. — mondják az enyingiek. Ez bizony kemény beszéd, és világos. A vétel viszont meggondolandó, mivel egy két- háromszázas tehenészet beállításához tizenkét-tizenhá- rommillió forint beruházás kell — és ez csak a tenyészanyag. Ekkora összeg — tekintve a szövetkezet nagyságát — három-négy évig a fejlesztési alap zömét elviszi. Addig nem jut más beruházásra, más ágazatok komolyabb fejlesztésére. A döntés felelőssége tehát hatványozott —, ha belevágnak és nem sikerül, akkor... „arról nem is jó beszélni, hogy mi van akkor” — mondja Baranyai Lajos. Ha viszont sikerül, akkor a szövetkezetnek van egy jól termelő szarvasmarha-ágazata.

Ezért aztán nem kevés vita előzte meg a döntést.

Tóth György: Bízom abban, hogy az idő minket igazol, magasabb szintre tudunk lépni.

Érdemes-e ekkorát . kockáztatni? Végül is igényes állatokról van szó, vajon tudnak olyan körülményeket biztosítani takarmányozásban, elhelyezésben, gondozásban, higiéniában, ami ezeknek a teheneknek a zavartalan termeléséhez szükséges? Ezekre a kérdésekre kellett válaszolni, és felelősséggel dönteni. A vezetőség határozott, hogy az enyingiektől vásárolt állománnyal cserélik le a fertőzött teheneket.

A mentesítési tervek alapján a múlt évben a régi állományt kitelepítették a központi telephelytől két kilométerre lévő István-major- ba. A megüresedett istállókat fertőtlenítették, kisebb javítások, meszelés és a fejőgép korszerűsítése után az év végén kezdték benépesíteni; huszonkét vemhes tehén volt az első szállítmány. Majd százra emelkedett az állomány létszáma. Az idei szállításokkal együtt százötven fölötti a létszám és természetesen az itt született szaporulat; negyven borjú van már a borjúszálláson.

A szállítást megsínylette az állomány — mint az már ilyenkor lenni szokott. Az új környezethez, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni; ehhez idő kell. Hozzászokni a takarmányhoz, a gondozókhoz. Ez meglátszott a termelésen is az első befejés ezer liter alatt maradt. Pár hét múlva már 1740 litert fejtek. Huszonkét tehén húsz, tizenöt pedig harminc liter felett termel.

A TITOKZATOS BETEGSÉG

Tóth György, a tehenészet vezetője lelkesen beszél a munkájáról és kissé fáradt hangon. Látszik, hogy a váltás gondjai, az elmúlt kemény napok megviselték, akárcsak az ágazat többi dolgozóját, őt is jobban igénybe vették a feladatok. Nem mondja, de biztos, hogy még egyszer nem vállalná egy ilyen program lebonyolítását, szervezését, a vesződségeket. Ráadásul egy nem várt dolog is jelentkezett. Az új állományban hat tehén megbetegedett. Először — a jelek alapján — ellési bénulásra gyanakodtak, de a hat megbetegedett jószágból három elhullott. Komolyra fordult a dolog. Közben a váltás ellenzői nem hagyták megjegyzés nélkül a dolgot. „Na mi van? Döglenek a gyémántok” Apró tüskék, de tüskék. Mindenesetre a betegség pontos kiderítése és a megelőzés módja még a mai napig homályos, annak ellenére, hogy az állatorvos, dr. Pozsonyi Miklós és a Kaposvári Állattenyésztési Főiskola tanszékvezető tanára, dr. Kakukk Tibor minden emberileg léhetségeset elkövet ennek tisztázására. Az ország jó néhány állategészségügy- gyei foglalkozó intézetének küldtek szövet- és vérmintákat. Az egyelőre titokzatos májmegbetegedés pontos diagnosztizálása még várat magára.

A kellemetlen jelenség ellenére az állomány termelése egyenletesen emelkedik. Ez a pár hónap messzemenő következtetésekre nem adhat alapot. A rendelkezésre álló adatok alapján úgy számolják, hogy a többlettermelés hozta bevétellel két év alatt egyenesbe kerül az ágazat. Ez persze egyelőre csak számolás, és a realizálás hátravan

A váltás azonban hozott néhány változást is. Jó változást. Például a tehenészek esetében. A szövetkezetben úgy döntöttek, hogy a váltás nem érheti hátrányosan a tehenészeket, így az átállás idejére az előző évi keresetük nyolcvan százalékát, plusz a teljesítmény függvényében harminc százalékig kapják a fizetést. Az ágazatvezető szerint az új állomány beállítása óta gondosabban végzik munkájukat, megváltozott a hozzáállásuk. Ennek csak örülni lehet.

Kép, szöveg r Steiner István

Bán József a délutáni etetést kezdi. A dolgozók munkája sokat javult az elmúlt hetek alatt.

Munkafegyelem — munkabér

LÄTSZÖLAG egymással szorosan összefüggő fogalmakról van szó. Hiszen a bérnek követnie kell a társadalmilag szükséges és igényelt teljesítményt, ugyanakkor a kifizetendő bér ellenértékeként meg kell követelni az ugyancsak társadalmilag szükséges munkamennyiséget. Ugyanakkor vannak ellentmondások — nem is kis számban. A bér nem mindig követi a tényleges teljesítmény értékét, a teljesítmény nem mindig jutalmaztatik a kívánatos bérrel. Aztán a munkafegyelem külön kérdés, és ugyancsak nem kevés kérdés feltevésére sarkall.

Gazdasági életünkre a bérezési formák és rendszerek sokszínűsége a jellemző. Az egyenes darabbértől a hálapénzzel, vagy borravalóval kiegészített havi bérig szinte minden változat megtalálható.

Ahhoz egy pillanatig sem férhet kétség, hogy a legigazságosabb, a valóságos értéket legpontosabban tükröző bérezés az egyenes darabbér. Ugyanakkor ne szégyelljük azt sem kimondani, hogy ez a legkegyetlenebb bérforma is. hiszen a munkás az idővel, önmaga szellemi és fizikai erejével fut versenyt, nemegyszer erején felül akar produkálni a több pénzért. De ennek ellenére, éppen tisztasága miatt, ez a bérrendszer tűnik legjobbnak.

A darabbérezés különböző formáival is találkozni üzemektől függően, de egyes üzemeken belül is. A legtöbbször abból adódnak a viták, ha öszvérmegoldásokat teremtenek, különösen amikor a darabbér és az órabér keverékét állítják elő. De ezeknek a bérrendszereknek a taglalásába most ne menjünk bele, nézzük a másik alapvető formát, amellyel a legtöbbször találkozhatunk.

Ez a sima órabér. Ahol ez az egyetlen lehetséges megoldás — és vannak ilyen helyek — ott kár vitatni létjogosultságát, ahol viszont elkerülhető, ott kár magyarázni indokoltságát. Kár még akkor is, ha a dolgozók — és nem egy esetben érdekképviseleti szerveik — ezt tartják kívánatosnak.

Sok embert megkérdeztem, voltak köztük munkások és főemberek is, műszaki vezetők és hivatalnokok, igazgatók és beosztottak egyaránt, mi jut eszünkbe, ha ezt a két fogalmat hallják. Az elhangzott vélemények, különbözőségük ellenére is, voltaképp egységesek, hiszen ugyanazt a problémakört járjuk körül. Ki innen, ki amonnan közelít, a lényeg a produktum, amely a társadalom igényeinek kielégítését hivatott szolgálni.

A vezető azt mondja: két k.ülönböző, de egymástól elválaszthatatlan dologról van szó. A magam részéről a fegyelmet tartanám elsődlegesnek, hiszen ha a munkás fegyelmezetten, jól és sokat dolgozik, automatikusan nő a keresete is. Igaz ez így, egyértelműen csak a darabbérben dolgozókra vonatkozik, hiszen ott minden azonnal mérhető, a mennyiség is, a minőség is, következésképpen a bér is. Nem egészen ugyanez a helyzet az órabérben, vagy a havi bérben dolgozók esetében. Ott el lehet lébecolni esetleg hónapokig is, tényleges teljesítmény nélkül, de azért higgyünk a társadalmi kontroliban. Előbb-utóbb minden közösség kiutálja magából a naplopót, az élősködőt. Ahol nem így van, ott a vezetők, a társadalmi szervek vessenek magukra.

így vélekedik egy szakmunkás: A két kérdésnek szervesen kellene kapcsolódnia, de még nem tartunk ott, hogy a munka szerinti elosztás elvét tökéletesen alkalmazzuk. Hogy miért, nem tudom, de azt tudom, hogy a jó és sok munkát általában megfelelően elismerik, pénzben is, becsülésben is, de a rossz munkát nem büntetik. Egyébként higgye el nekem, mert nekem elhiheti, hiszen én nem az íróasztal mellett keresem a kenyeremet, hogy a munka- fegyelemről még mindig csak szőrmentén beszélhetünk. A bér helyenként és időnként differenciált, de még mindig nem hozza ki az emberekből a száz százalékot. Jó ha nyolcvanat. Sokszor még annyit se.

A művezető: Egy mondatot kért, egyben válaszolok. A munkaidő és a szabályok betartása, a bér az előbbiekkel arányos legyen. Ez ugyan már a második mondat, de ha kérdezett: mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van, az én kalapom bizony rongyos is, foltos is.

Egy közgazdász: Bonyolult kérdések ezek, pláne így együtt, szembeállítva is, összekapcsolva is a kettőt. Én a munkaerővel való jó, vagy rossz gazdálkodásban látom a dolog nyitját. Ahol jól gazdálkodnak vele, akár egy üzemen belül, akár több üzem viszonylatában, ott a munka- fegyelem is jobb, a bérek is igazságosabbak, mint az ellenkező területeken. A munkaerővel való gazdálkodáshoz számítom azt is, mennyiben becsülik meg a ténylegesen szakképzett embereket, a törzsgárdatagokat. Aztán egy másik kérdés, ha a munka megbecsülésérőF’és annak a bérben való jelentkezéséről beszélünk, mindig pozitív előjellel tesszük, tehát nagyobb legyen az erkölcsi megbecsülés és nagyobb legyen a bér is. Miért nem lehet ezt visszafele is megcsinálni. Ne csak abban legyünk következetesek, hogy a jobb, a több munkáért több bér jár, hanem abban is, hogy a kevesebb, a rosszabb munkáért kevesebb bért fizessünk.

Nagyon megszívlelendő, amit egy brigádvezető mondott: Ha a munkafegyelemről szólunk, nem szabad csak az egyes emberek magatartását vizsgálni. Legelőször is nézzük meg, milyen az adott területen a szervezettség. Ha a munkát, az arra illetékesek, jól megszervezik, akkor a fegyelem természetes, akkor nem lehet kilógni a sorból, ahol viszont baj van a szervezettséggel, gondolok itt az anyagellátásra, a feltételek biztosítására és így tovább, ott követelhetjük a fegyelmet, a jó teljesítményt, de minek. A fegyelmezett, a szervezett munkából szükségszerűen jó teljesítmény születik, és az esetek kilencven százalékában, a bérezés is igazságos, kifejezi a végzett munka értékét.

AZ ELHANGZOTT vélemények több oldalról közelítették meg ugyanazt a kérdést, egy valami azonban mindegyikből kicsengett. Röviden így összegezném: szervezettség — munkafegyelem — reális bér.

LETENYEI GYÖRGY