Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-13 / 36. szám
A^ÉPÜJSÁG 1979. február 13. Hatholdas rózsakert Babitsra nem sok ügyet vetett filmművészetünk. Kosztolányi több munkáját is filmre vitték, közülük egyikmásik nemzetközi elismerést is szerzett, de Babits prózájára nem akadt vállalkozó. Igaz, életében is gyanakodva fogadták regényeit, novelláit, pedig a Halálfiai világirodalmi igényű korrajz, s novellái közül is jó néhány kibír bármilyen összehasonlítást. A Hatholdas rózsakertben Babits humora csillan meg, ironizáló kedve, s szívesen megírta volna a történet folytatását is, de a kedvetlen fogadtatás miatt letett róla. Pedig milyen eleven történet, s a kor kritikája sem hiányzik belőle, ami nem olyan éles, mint a Halálfiaiban, vagy a Kártyavárban, a Tímár Virgil fia meleg lírája is hiányzik belőle, de itt maga a történet a fontos, a házasságtól rettegő Gruber Franci kalandja, aki a század- forduló magyar világában úgy gondolja, könnyelműség lenne megnősülnie. A film sok éves késéssel kerüít a mozikba, hisz szereplői közül Kiss Manyi és Szendrő József már bemutatását sem érhette meg. A késés teljesen indokolatlan, nem olyan rossz, hogy dug- dosni kellett volna, de nem is olyan jó, hogy hirtelen megjavíthatná a mozilátogatási statisztikát. Ranódy László, aki rendezte és részben írta, illetve átdolgozta Babits történetét, békebeli derűt árasztó filmet akart csinálni, amin elandalodhatnak a nézők, csendes megelégedéssel követve a Gruber Franci körül gyűrűző női praktikákat. Közben a szereplők jóízűen esznek, nagyokat isznak, a lányok szépek és fondorlatosak, a rózsák pedig szünet nélkül nyílnak, ahogy békeidőkhöz illik is. A baj csak ott van, hogy nem érezzük az atmoszférát, ennek a békebeli idillnek szereplői légüres térben jönnek, mennek, az eseményeknek sincs lélektani alapjuk, nem egymásból következnek, hanem egymás után történnek. így aztán Gruber Franci mamlaszsága is motiválatlan, inkább csak a rendező kedvéért mamlasz, mert nem nagyon értjük, hogy miért nem akarja Irént, s ha any- nyira tetszik neki Gizi, miért hagyja, hogy Irén fonja hálójába. Babits határozott körvonalakkal jellemez, ami itt bizony hiányzik. Ha ettől eltekintünk, marad egy kedves vidéki történet, szép lányokkal, sok rózsával, s az egészet igazán nyugodtan végig lehet nézni, senkinek nem teszi próbára az idegeit, vérnyomását sem ugrasztja meg. A színészek csinálják, amit tudnak, elsősorban Tahi Tóth László, Tolnay Klárit és Pá- gert viszont inkább a rutin mozgatja. Drahota Andrea a film készítésekor még valószínűleg pályája elején állt, Babits egyébként sem ilyennek képzelhette el a rámenős Irént. Szellemes a film befejezése, függetlenül attól, hogy némi Fellini-reminiszcenciát érezni benne. CSÄNYI LÁSZLÓ Legközelebb a Családi tűzfészek című magyar filmről írunk Gondolatok egy könyv ürügyén Van-e „magántörténelem”? — tettük fel a kérdést Kádár Gyula Tények és tanúk sorozatban megjelent könyve után. Nemmel válaszolnak sokan és helyesen, azonban a nem után rögtön következik a „de”. Nem pusztán divatból, hanem éppen túllépve a rossz szokáson, mikor úgymond feketén-fehéren áll előttünk folyamat, tény, ember. Ugyanis — köztudott — a két véglet között zajlik minden: az élet, a történelem. S ezért mindig öröm, ha az alapokon túl — melyeket már régebben pontosan tisztáztunk, egyre nagyobb gondot fordítunk az árnyalatokra is. Szántó Zoltánnak a fenti sorozatban megjelent műve — Egy per — ötven év távlatából — erre ad alkalmat, hiszen a szerző és harminc társának tárgyalása a történelemben, a modern (azaz marxista) történetírásban már elfoglalta az őt megillető helyet. Mégis mások a tények („konok dolgok”) és más az emberközelséget árasztó visszaemlékezés. Szobrok lépnek le talapzatukról, de nagyságuk nem változik; érzékeink és értelmünk számára felfoghatóbb, érthetőbb, s ezáltal is alaposabb lesz a történelem. Igaz ezt a történelmet nem mi írtuk, de ma — itt és most is — nekünk kell számot vetni vele. És ehhez nem kis segítség egy elvhű kommunista mélységesen emberi visszaemlékezése. t. g. Köny\ Annus József: Húsvéthétfő Az írói műfajok tekintetében Annus József eddigi munkássága a sokoldalúságot asszociálhatja (novellák, kisregények, dráma.) Alig két éve jelent meg első könyVe, a Pányván, s 1978-ban már a második, a Húsvéthétfő c. kötet, s közben az Alföld közölte a Meztelen Kard-ot. Ez utóbbi dráma, alapja A kapitány tarisznyája (ez a novella valóban drámai konfliktus- lehetőségeket hordozott, méltó volt az írói továbbgondolásra.) A Húsvéthétfőn első írása (a címadó kisregény) az 1945 után felnőtt értelmiség faluról kiszakadó, gyökeresen életmódot változtató rétegével szembesíti az etikailag talán magabiztosabb, de szemléletükben konzervatív elődöket. A szembesítés eszköze anya és két fiának „találkoz- tatása”. A gyermekeit egyformán szerető asszony a „jogos” járandóságot végül annak a fiának adná, amelyiknek ténylegesen szüksége van rá — ám a pénzt (évek munkáját jelentette) utazás közben ellopták tőle. Börcsök Feri és Laci testvéri kapcsolatában ekkor tisztul le a korábbi vívódások zavaros, de elszenvedőknek méltó irányú utat kereső — örvénylése. Laci, az orvos, az elfecsérelt évek után nősülni akar, otthont, jövőt teremteni, Feri, a bátyja támogatja, az anya is végül. Az elveszett pénzt pedig az emberség mélyebb értékrendje váltja föl. Az anya személyes tragédiájában éppen az utóbbi jelent enyhülést, s az olvasó számára együttérzéssel teljes katarti- kus élményt is. A kötet további írásaiban is visszatér (pl. a Kisharang, Klumpák, Három kiló kábítószer) az úgynevezett „első generációs” értelmiségi életének állandó meghasonlottsá- ga. Ezekről a művekről idézzük a szerkesztői ismertető néhány mondatát: „A beteljesedett kívánságok keserűségéről szólnak ezek a novellák, s ez a keserűség nemcsak a kiürült, fölöslegessé vált parasztházakban ülepszik meg, hanem a sikeres fiák szájízében is, s nemcsak akkor, amikor szükségszerű hűtlenségükre gondolnak, hanem akkor is, amikor észreveszik: ők is egyedül maradtak gondjaikkal és emlékeikkel.” DEVECSERI ZOLTÁN Rádió Zsindelyezik a kaszárnya tetejét Az I. világháborúra csak a második útán lehetett ráragasztani a „kis” jelzőt és azoknak, akik részt vettek benne, korántsem-volt az. A XX. század világtörténelmi változásai tulajdonképpen itt kezdődtek, vagy legalábbis itt kezdtek valóra válni. Gondoljunk csak a cárizmus bukására, vagy az Osztrák— Magyar Monarchia felbomlására. De hogyan is kezdődött mindez? Erről vall Boros János és Rapcsányi László dokumentumműsora, melynek első része az elmúlt szombaton volt hallható a Kossuth hullámhosszán és kitűnő indulásként regisztrálható. A „Sorakozó!” (ez volt az első rész címe) egy még életében történelmi anakronizmussá vált agg uralkodó „Népeimhez!” szóló patetikus hangú szózatával kezdődött, melyben közölte, hogy mindent megfontolt és meggondolt és „nyugodt lélekkel lépek a kötelesség útjára”. A következő mondatában megjósolt legsúlyosabb áldozatok* mindenesetre valóra váltak, Magyar- ország esetében háromnegyed milliós létszámban. Az első részben kitűnő színészek tömege vállalt szerepet, a műsor pergő volt és különösen kiemelkedő a Ta- mássy Zdenkó szerzetté és összeállította zene. Á folytatást a jelek szerint mindenképpen érdemes lesz meghallgatni, méghozzá a következő sorrendben: Szuronyt szegezz! (Február 17. Kossuth, 20 óra 59.) Tűz! (Február 24. Kossuth, 20.57.) Roham! (Március 3. Kossuth, 21 óra.) Oszolj! (Március 10. Kossuth, 20.54.) Mindegyik rész, az első is, 1914-től a háború egy-egy esztendejéhez csatlakozik. Az utolsó mottója ezekután természetszerűen származik gróf Tisza Istvántól: „Nem akarok szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal... Én is elismerem azt, amit Károlyi Mihály tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük...”' Emlékezetünk szerint ötórás, ilyen nagy erőket megmozgató dokumentumműsorra régóta nem került sor a Magyar Rádió történetében. Az előjelek arra vallanak, hogy ha csak a későbbiekben nem lanyhul a tempó, úgy érdemes volt megcsinálni. Kitűnő ötvözete a közművelésnek és — majdnem visszás kimondani egy világégés esetében — a tömegszórakoztatásnak is. (ordas) Kossuth-könyvek Fehér sas kék mezőben A hősök persze félnek, hi. szén éppen abban áll a bátorságuk, hogy elűzik ezt a félelmet. Az úgynevezett egyszerű emberek pedig kíváncsiak a hősökre — szeretnék tudni, hogy mitől azok. Ha mindehhez még hozzájárul a hitelesség, vagy annak az illúziója, méginkább vonzó a könyv. A kalandregények, útleírások olvasó- közönsége ezen a ponton találkozik az emlékiratok szerzőivel. A Kossuth Kiadó egyre több visszaemlékezést jelentetett meg az utóbbi években. Egy részük a második világháborúval kapcsolatos. A hogyan történhetett megértése és a részletek megismerésének a vágya miatt eleve érdeklődésre tarthat számot egy ilyen könyv. A pilóta érdekes ember, véli a közvélemény, mert munkája az átlagnál veszélyesebb. Egyszer olvastam valahol, hogy a mai technikai feltételek mellett erről már szó sincs, földön és a föld alatt ennél tucatnyi veszélyesebb szakma létezik, de azért a siker biztos, ha pilóta ír háborús regényt, különösen akkor, ha az nem is kitalált történet. A Kossuth és a Zrínyi közös kiadásában jelent meg második kiadásban Tadeusz H. Rolski Fehér sas kék mezőben című visszaemlékezése. Tadeusz Rolski a háború első napjától fogva harcolt a feketekeresztes német bombázók és vadászgépek ellen, egészen addig a pillanatig, amíg egy angol repülőtéren be nem jelentette egy férfihang: The war is over — a háborúnak vége. Hogy mi történt e két időpont között, azt érdemes megtudni a könyvből. I. Lamberg táskája Történeti kuriózumnak számító tárgy 'került a Pécsi Janus Pannonius Múzeumba: a Pesten 1848-ban megölt Lamberg altábornagy futártáskája. A múzeum hely- történészei egy volt főrangú család Baranyában élő le- származottainak emlékei között bukkantak rá. A család rokonságban állt a Lamberg családdal és 130 éven át őrizte a táskát. A Móron született gróf Lamberg Ferenc Fülöp altábornagyot, a pozsonyi hadtest parancsnokát — mint ismeretes — királyi biztosként küldték Bécsből a forradalmi Magyarországra. 1848. szeptember 28-án felismerték a pesti hajóhídon, a fellázadt tömeg megtámadta és megölte. Petőfi „Akasszátok fel a királyokat!” című verse ennek az eseménynek a felidézésével kezdődik’ „Lamberg szívében kés...” Valószínűleg a /Baranyában előkerült útitáska volt vele halála napján is, ebben őrizte a hivatalos iratait és a személyi okmányait. TV-NAPLÓ Kambodzsai riport Tisztázzuk: a televízió riportereinek a feladata, hogy a világban történt eseményeket nap mint nap elénk tárják. A vasárnap esti Hétben bő 20 percet vártunk a kambodzsai riport második felvonására. De milyen perceket! Sugár András szóval tanította a nézőt, egy pillanatig sem hagyva arra időt, hogy lankadjunk. A filmet minden áron be akarták mutatni a magyar közönségnek. Olyan riportot, amely a világon egyedülálló. Kambodzsából évek óta nem volt megfelelő a híradás. A forradalmi erők győzelme után ismét kinyíltak az ország határai. Báló Györgyék láthatták, láthattat- táfc, mi történt ott és mi van jelenleg, mit várhat a világ az új rendszertől. Mindezekért közel fél órát kellett várni. Máskor nem érdekli a nézőt a riporter munkája. Lényegtelen, milyen körülmények között készül egy műsor, egy tudósítás. Vasárnap este mindent megtudtunk. S mégsem zavart, hogy Sugár András beszélt a riporterek munkájáról, esetenként a kitartásukról — a nézőért mindent — jelszó érvényesüléséről. A kellemetlen szájíz helyett éppen ez a-bő 20 perc tette még érdekesebbé az amúgy is szenzációs filmet. H. J. A nemzetközi gyermekév alkalmából a magyar előadóművészek is felvonultak, s bár a hírek szerint jóval többen vállalták volna szereplést, mint amennyien belefértek a műsorba, így is túl hosszúra nyúlt az előadás. Szép az együttérzés megnyilvánulása, viszont az is tény, hogy az ilyen műsorokat mindig fenyegeti az alkalmi- ság, az esetlegesség. Ezt is, s a szerteágazó tehetségek és szándékok között az egyébként kitűnő Mikó András sem tudott kiigazodni. így aztán egészen kiváló keveredett egészen gyengével, s az összkép tulajdonképpen nem kedvező. Az értékek egyébként is sajnálatos módon vegyülnek napjainkban a másod-, sőt harmadrangúval, vagy éppen olyannal, ami művészileg nem is értékelhető. Itt is ez történt, s a gyanútlan és jószándékú nézőnek csak arra volt alkalma, hogy művészet címszó alatt könyvelje el magában Schubertét, Ibsent, Adyt vagy az ilyen szövegű dalt: Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó, ami kérem szépen nem gyermeki derű, hanem fárasztó infantilizmus. Sajnos újra elhangzott az „Apu hód med be” kezdetű ária is, mert úgy látszik, egyesek nem tudnak leszokni arról, hogy a gyerekben értelmetlen lényt lássanak, akinek szellemi képességei gügyögve előadott gyatraságokig érnek csak, s egyetlen feladatuk, hogy butuska megnyilvánulásaikkal megnevettessék a felnőttet. A lélektan rég túl van ezen. A kívánatosnál jóval heterogénebb volt a műsor, ami a jószándékot nem vonja kétségbe, de arra is figyelmeztet, hogy ennyi mindent nem lenne szabad egy estébe zsúfolni. CS. Útközben 1979 Február havi ajánlás a művelődési akcióba benevezett szocialista brigádok részére. A brigádok készüljenek az alábbi témakörökből: 1. A szakszervezeti politikai oktatás „Társadalmunk kérdései” 1978—79. évi anyaga. 2. A televízió műsorából: — A HÉT. — „Hogy nálam különb legyen” — gyermeknevelési sorozat. II. 10., 17., 24. (I. műsor). — Jogi esetek. II. 15. (I. műsor). — Az új Büntető- cörvénykönyvről. 3. Móricz Zsigmond: A boldog ember című művének elolvasása, 1979. III. 31-ig. . 4. Ismerkedjenek meg Kodály: Háry János című daljátékával, 1979. április 30-ig. 5. Az ajánlott újságok és folyóiratok. 6. A helyi művelődési intézmények programjai. 7. A február havi ajánláshoz kapcsolódó kérdések 1979. március 5—10. között jelennek meg a Tolna megyei Népújságban. Megyei Operatív Bizottság Lengyel plakátok A Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központban plakátkiállítás nyílt tizenkét grafikusművész munkájából. A képen: látogatók a kiállításon. (MTI Fotó — KS) Gálaest