Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
1979. február 4. NÉPÚJSÁG 7 Újra traktorra ütnek a nők? Fejkendős nénikék vezetik a traktort az országhatáron —------------------túl — mondta nemrég valaki a rádióban, m ajd így folytatta: miért nem adunk lehetőséget mi is a technika iránt érdeklődő nőknek arra, hogyha van hozzá kedvük, traktorra üljenek? A műszaki szakközépiskolákban és ipari- tanuló-intézetekben gyakori, hogy kizárólag férfiöltözők és mellékhelyiségek vannak, a tervezők eleve nem számolnak azzal, hogy akadnak „amazontermészetű” lányok, akiknek a kezébe jobban illik a csavarkulcs, mint a kötőtű. A tömegkommunikációs eszközök mostanában szinte naponta foglalkoznak azzal a tizennégy nővel, akik Budapesten autóbuszt vezetnek. Egyikük így nyilatkozott: „Be akartam bizonyítani, hogy mi nők is érünk annyit a volán mögött, mint a férfiak”. A buszvezető nők jól végzik dolgukat, — igaz egykét utas mielőtt felszáll, még bekukucskál a vezetőfülkébe. Majd megszokják ezt is. Nem tudni, miért kellett ekkora port verni az ügy körül. A beszélgetésekből ugyanis kiderült az is: a sofőrnők éveken át trolit, villamost vezettek, ismerik a tömegközlekedés alfáját és ómegáját, így aztán hamar feltalálták magukat a buszon is, amit mellesleg csak akkor hozhatnak ki a garázsból, ha a szerelők előzőleg alaposan átbogarászták. Az autóvezetés régóta nem kizárólag a férfiak privilégiuma, — sok nő a munkáját sem tudná becsülettel ellátni, ha nem lenne jogosítványa és kocsija. Csakhát... Mi tagadás, szép számmal akad köztük, aki ha leáll a kocsi, hiába nyitja fel a motorháztetőt, nem tud eligazodni a vezetékek, hengerek, gyertyák, szíjak labirintusában. A gépkocsit vezető npket megszoktuk, a buszsofőr nőket kezdjük megszokni. Nem lenne sokáig újdonság az sem, ha — megfelelő előképzés után — nők ülnének a traktor nyergébe. Ez — elméletileg — jó lenne, hisz a mezőgazdasági üzemek munkaerőgondokkal küszködnek; kevés a szerelő, a traktoros. Elméletileg, mondom, hisz nem ez az első eset, amikor gyártunk egy elméletet anélkül, hogy alaposan utánanéznénk a dolgok gyakorlati oldalának. De nagyon könnyű kijelenteni egy íróasztal mögül, hogy az egyenjogúság a fizikai munka minden területére érvényes! Nézzük csa*c meg- mi is a helyzet a traktorosnők és------------------ munkagépkezelők háza táján. Ha még emlékszünk, az ötvenes évek elején Magyarországon is traktorra ültek a baboskendős lányok, asszonyok. Nem sokáig. Egyszerűen azért kellett leszállítani őket a gépről, mert a férfiakénál lényegesen finomabb, érzékenyebb szervezetük nem bírta a megerőltető munkát a Hofferen, a Lanz-Buldogon, a K—25-ös Zetoron. Nem arról volt szó, hogy kényeskedtek, hogy nem voltak eléggé szívósak és kitartóak. Sokkal inkább arról, hogy az alapvető biológiai törvényeken akarattal és lelkesedéssel nem lehet úrrá lenni. A pettyes kendős nők tehát ott folytatták a munkát, ahol annak idején elkezdték: pikíroztak a kertészetben, lapátoltak a magtárakban, rendbe tették a zsákokat, kapáltak a növénytermesztésben, s mikor kocsit vett a család, mindenki a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy a kormány az asszony kezében is jól forog. A ma használatos modern, légkondicionált szervókormá- nyos gépekre elvileg nyugodtan felülhetnének a nők is. hisz ezek a gépek kényelmesek, könnyen kezelhetők és nem ráznak annyira, mint az ötvenes évek durva kunstrukciójú erőgépei. Dehát a munka nemcsak abból áll. hogy beülök egy gépbe, tudom, hogy melyik pedál mire szolgál, azt, hogy hogyan kell kezelni a hidraulikát, s ha baj van, a fülem érzékenyen reagál az idegen hangra. Ez a képesség a gépkocsivezetéshez elég, a szántáshoz, a tárcsázáshoz, a vetéshez, az aratáshoz kevés. A traktoros munkája nemcsak abból áll, hogy meghatározott útvonalon munkasebességben végighalad a több hektáros táblán. Ezernyi dologra kell figyelnie; alkalmazkodni a talajhoz, a növényzethez, s eközben szemmel kell tartani a kisegítőrendszereket, — amelyekkel bizony elég sok baj van. Leesik például egy ekefej, s a súlyos szerkezetet két kézzel fel kell emelni, hogy a csavart a helyére lehessen illeszteni. Hát kérem, ember legyen a talpán az a nő, aki erre képes. Mégis mit tud tenni- ha egyedül nem képes elvégezni ezt ____í___ az aprónak tűnő munkát? Beüzen valahogy a központba, ahonnan kijön a szakember, szól a műhelykocsi szerelőjének. vagy éppen segítségül hívja a szomszédos táblán szántó kollégáját. Közben emberek jönnek, emberek mennek, áll egy vagy két gép, múlik az idő. Csak ez az egyetlen hiba műszakonként többször is előfordulhat, arról nem is szólva, hogy mázsás szerkezeteket kell emelgetni egv egészen egyszerű defektnél is. A traktorosok jól tud iák például, hogy két vetőgéptag összepasszításával egy jó erőben lévő férfi is nehezen bír, s tudják azt is, hogy'ha a gép országúton közlekedik. a három tagból álló tárcsa két szélső tagját olyan nehéz felcsukni, hogy közben három férfi is alaposan megizzad. Valamennyi mezőgazdasági gépi munka közül még talán a kombájnozás tűnik alkalmasnak arra, hogy nők végezzék, — hacsak nem kell közben kiemelni mondjuk a rostát. G ondolom, nem én vagyok az egyedüli, aki úgy véli: nincs létjogosultsága annak, hogy a nők nagygépre üljenek. Nem- csak-azért, mert a korszerű erőgépek sem annyira korszerűek, hogy „észrevegyék” a talaj egyenetlenségeit, hanem azért is, mert a nők fizikai adottságai az esetek' többségében eltérnek a traktorosmunkára vállalkozó férfiakétól. Arról nem is beszélve, hogy a műszak kétszer 12 óráig, vagy háromszor 8 óráig tart, hogy a munkákat időben el kell végezni, hogy a teljesítménynormában nincsenek különbségek, hogy a mezőgazdaságban dolgozók háztáji termeléssel is foglalkoznak, s a gyerekeket is iskolába kell indítani... Mi legyen tehát azokkal a nőkkel, akik úgy érzik, éle_______sZ_____tűknek csak akkor van értelme, ha hivatásuk a gépekkel való bíbelődés? A technika mai világában ez nem meglepő, sőt számítani lehet arra, hogy idővel mind többen lesznek. Mereven elzárkózni a nők műszaki képzésétől nem lehet, és nem is szabad. Építsenek csak a szakközépiskolákba, az iparitanuló-intézetekbe női mellékhelyiségeket, s ne tekintsék azt az asszonyt vagy lányt kuriózumnak, akit cseppet sem zavar, ha olajtól és vasreszeléktől sötétlik a körme. Számukra is akad munka: villamos targoncákon, eszközhordozókon, kertészeti kistraktorokon, — azokon a gépeken, amelyeken a határon túli nénikék is üldögélnek. Ezeket a kisgépeket is vezetni kell valakinek, s miért ne éppen azok üljenek rajtuk, akik szeretettel, gonddal bánnak munkaeszközükkel, s akik férfi kollégájuktól csupán abban különböznek, hogy fejletlenebb izomikötegeket tudhatnak magukénak. D. VARGA MÁRTA Rakodást szerető emberek Télen-nyáron rakodnak a szabadban a paksi agrokémiai társulás iparvágányai mellett, az új vasútállomás szomszédságában. Sok anyagot mozgatnak meg kis létszámmal, nagy szorgalommal. Csák az eső ellenségük, más akadály nincs. A legerősebb fagyban is dolgoztak, kirakták a takarmány- anyagokat, a napraforgó- és a szójadarát, meg a műtrágyát. Rakodógéppel kétten vannak a telepen, Szabó József és Feál József. Feil azt mondja, nagyon szereti a munkáját, kezdettől itt dolgozik, az a jó benne, hogy „van állandó hely, nem dobálják az embert ide-oda”. Nála ez az elsődleges szempont. Éppen répaszeletet kanalazott a Feil Józsefet „nem dobálják”, számára a rakodógép nagy öröm vagonból, kocsira rakta. A takarmánynak való anyag erősen porzott. Műtrágyánál ugyancsak nyelni kell a port időnként, ha ömlesztve érkezik, s nem zsákokban. Ilyen tekintetben nem eszményi a munka, de ezen túlteszik magukat. így vélekedik a 71 éves Kövecses Imre is, aki a lehulló anyagot takarítja össze és rakodás után kisöpri a vagonokat. Jó a keresete, bírja a munkát, így hát nem tétlenkedik, jóval a nyugdíjas kor után sem. Mindig dolgozott, amióta nyugdíjazták a Paksi Állami Gazdaságban, Majorgazda volt, a rendre ügyelt, tisztaság legyen az istállók körül és a kazlaknál. Egyenes tartással viszi a lapátot most is. Műtrágyát a társulás valamennyi tagjának, a paksi és környékbeli tsz-eknek tárolnak itt, takarmányokat pedig az állami gazdaságnak. Illetve a takarmányt nem is tartják a telepen, viszik egyenesen a felhasználási helyre. Mindenképpen bevált a számítás: gyorsan eljut az anyag a termelőüzemekbe és egy újabb tároló szín felépítésével biztonságban lesz majd az összes műtrágya, amíg itt kell tartani. ■ Megtudtuk Hanoi Ádám- nétól, aki adminisztrátor és bérszámfejtő egy személyben, hogy alig több mint négy hónap alatt 137 vagon áru érkezett a telepre, nem számítva a tekintélyes meny- nyiségű — 226 vagon — cukorrépát. A répa természetesen már elfogyott, Ercsiben készítettek belőle cukrot. Mindig van rakodni való. A személyzet csak az állami gazdaság dolgozóiból verbuválódott, mivel a gazdaság a társulat gesztora, ügyeinek intézője. De ez a kis csoport, Vígh "József társulásvezetőtől a mérlegelőig és a takarító öregemberig csaknem tucatnyi gazdaságot kiszolgál. gem—go Kövecses Imre már régen nyugdíjas Kilencezer kocsiért fizetett az ÁB A rendőrségre csak a személyi sérüléssel járó, vagy nagy kárt okozó közlekedési balesetek híre jut el. A kisebb koccanások, összecsú- szások a biztosító munkáját növelik. Erről beszélgettünk Rochi Lászlóval, az Állami Biztosító Tolna megyei gépjármű- kárrendezési fiókjának vezetőjével és dr. Térmegh Jánossal, a biztosító jogtanácsosával. — Tavaly 1465 koccanásos gépjármű-baleset volt a megyében. Persze ez csak egy része a baleseteknek, összesen ötezer-háromszáz balesetről érkezett hozzánk jelentés, ez azt jelenti, hogy mintegy nyolc-kilencezer gépkocsi sérült meg az elmúlt évben megyénkben — mondja Rochi László. % — Mennyi kártérítést fizettek? — Pontos kimutatásunk csak koccanásos balesetekről van, ezekre közel hatmillió forintot fizettünk, összesen balesetre jóval húszmillió forint fölött. — Melyek a leggyakoribb baleseti okok? — A legtöbb baleset megcsúszásból keletkezett. Különösen az őszi—téli síkos úton, de a nyári esők idején is gyakori. A gépjármű vezetőjé megijed, tovább nyomja a féket, elveszti uralmát a jármű felett és az árökba borul, a szembe jövő gépjárműnek ütközik. A koccanásos balesetek közül kétszázhuszonháromnak megcsúszás volt az oka. De gyakori baleseti ok a követési távolság be nem tartása. Az a tapasztalatunk, hogy télen sokan nem számolnak a megnövekedő féktávolsággal, látási viszonyokkal, A szabálytalan kanyarodás is előkelő helyet foglal el a baleseti okok között. Ez összefügg a gyorshajtással, ami a kanyarokban kisodródást vagy áttérést eredményez a menetirány szerinti baloldalra. Általában nem súlyos baleset a következménye, de tudnánk arra is példát mondani, hogy emiatt valaki életét vesztette. — Hány gépkocsi lett totálkáros tavaly? — Harminchárom. — Ilyen kocsikért mennyit fizet a biztosító? — Amennyi a gépkocsi értéke a baleset bekövetkezésekor volt. A tízéves karambolos. gépkocsi helyett nem adhatunk újat. Szakértőink felbecsülik a gépkocsi műszaki állapotát és aszerint fizetünk. Egyes típusoknál — Trabantnál, Wartburgnál, Zsigulinál és a 126-os Polski Fiatnál — forgalmi felárat is számolunk. — Nem vezet az értékelés vitához, pereskedéshez? — Az emberek a legtöbbször elfogadják a megállapításainkat — veszi át a szót dr. Térmegh János. — Jogi vita ritka, inkább a téli balesetek, koccanások okoznak gondot. — Mire gondol? — Mi csak „ijesztgetéses” balesetnek nevezzük ezeket. Ariról van szó, hogy egy gépkocsi megcsúszik az úton, a mögötte jövő fékez és ösz- szecsúsznaik. Ha az elsőt hallgatjuk meg, azt mondja, hogy ő meg tudott állni, a hátsó nem tartotta be a követési távolságot, azért csúsztak össze. A hátsó pedig ázzál érvel, hogy ha az első nem csúszik meg, neki nem kellett volna fékeznie. Mindent megtett, hogy elkerülje a balesetet, aztán most még ő a hibás?! — Ilyenkor hogyan döntenek? — Nagyon sok összetevője lehet annak. Általában ki tudjuk deríteni a tényleges helyzetet és az ügyfelek is megegyeznek. — Ha mindkettő hibás, kinek fizet a biztosító? — A hibásság mértékével arányosan keresztbe fizetünk. Tehát te valaki harminc százalékban hibás, az a kárának hetven százalékát kapja térítésül, aki hetvenben, az pedig a harminc százalékát. — Más perek? — A leggyakoribb eset, hogy egy-egy nagyobb károsodásnál a gépjárművön olyan alkatrészeket is kell cserélni, amelyek óhatatlanul értéknövekedéshez vezetnek. Ilyenkor bizonyos százalékban a gépjármű-tulajdonosnak is fizetnie kell a javításért. Sokan érvelnek azzal, hogy például az elrozsdásodott, kilyukadt sárvédővel ők még elmentek volna, ha kicseréltettük, fizessük meg! Persze, erre lehetőségünk nincs. — Értékcsökkenést is számolnak? —■ Igen. De csak a kötelező biztosításos gépjárműveknél. A Casco biztosításnál nincs értékcsökkenés. — Mekkora a felszámított értékcsökkenés összege? — Az autó műszaki állapotától függ. Az yj autóknál viszonylag többet, a régieknél kevesebbet fizetünk. — És a biztosítási csalók? Ellenük milyen eszközeik vannak? — Sok lehetőségünk nincs, de nagyrészt ki tudjuk szűrni, hogy ne forduljon elő. Kárszakértőinknek akkora gyakorlatuk van, hogy a kárleírásból is meg tudják állapítani, >ogy bekövetkezhetett-e a baleset úgy, ahogy leírták. Ha valami gyanús, akkor bekérjük mindkét gépjárművet és rekonstruáljuk az ütközést. Ha 'kiderül, hogy nem úgy történt, ahogy leírták, megtagadjuk a kártérítést, esetleg a rendőrségnek is jelentjük az esetet. — Önök tudomást szereznek minden balesetről, ütközésről. így azt is megállapíthatják, hogy hol történik a legtöbb baleset. Vannak ilyen gócpontok? — A koccanásos baleseték bekövetkezésére azt hiszem nincs semmiféle törvényszerűség, még csak helyhez sem kötöttek — mondja Rochi László. — Vannak olyan útkereszteződések, ahol az átlagnál több a baleset, de ezeket a helyeket a legtöbb autós ismeri. Például Szek- szárdon a Rákóczi úton haladóknak gyakran nem adják meg az elsőbbséget a Szluha György utcai és az újvárosi templomnál lévő útkereszteződésben. — Az elmúlt évekhez viszonyítva nőtt vagy csökkent a balesetek száma? — -Évente huszonöt-harminc százalékkal több balesetet jelentenek be nálunk, mint az előző évben. Érdekes összehasonlításra ad alkalmat, ha figyelembe vesz- szük, hogy az autók száma viszont csak tíz-tizenöt százalékkal nő. Tapasztalataink szerint azért van így, mert nagyon sok az új jogosítvánnyal rendelkező ember. Gyakorlat nélkül vesznek részt a közlekedésben. Növeli a balesetek számát az is, hogy régebben általában csak a családfőnek volt jogosítványa, most a feleség, sőt a gyerek is használja az autót. Több „sofőrrel”, többet megy egy-egy személygépkocsi és ez a balesetek növekvő számához is vezet — mondják az ÁB-szakemberek. Sokszorosára nőtt közút- Jáinkon a gépjárművek száma az eltelt években. Mind több és több személygépkocsival, motorkerékpárral találkozhatunk az utakon. Azokon az utakon, amelyeknek hossza, szélessége és minősége nem nőtt arányosan a gépjárművek számával. így természetes, hogy egyre több baleseti veszély leselkedik a meggondolatlan, szabálytalanul közlekedő gépkocsivezetőkre és gyakran a vétlenekre is. De a zsúfoltságban is lehet úgy közlekedni, hogy ne kerüljünk a biztosító állandóan gyarapodó listájára. A munka nehezét gépek végzik. Az ömlesztett anyagokat sem kell lapátolni
