Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-01 / 26. szám

a Képújság _________________________________________________ H atvan éve színész Páger Antal 80 éves Páger Antal épp hatvan évvel ezelőtt: 1919-ben lé­pett először színpadra, Szé­kesfehérvárott. További pá­lyafutása — tőmondatokban: két évad Kecskeméten, majd Pécs, Nagyvárad, Szeged és 1936 óta Budapest. A .fővá­rosban pedig az Andrássy úti Színház, majd a Belváro­si Színház és 1957 óta a Víg- szíház. S ami szerepköreit illeti: táncos-komikusként kezdte, de hamar átváltott a prózá­ra. Hat évtized alatt szinte mindent eljátszott, amit csak egy sokoldalú színész meg­formálhat. Urat és parasztot, klasszikust és modernet, po­zitív és negatív figurákat egyaránt. Közel száz film és sok tucatnyi tévéjáték fő­szerepét alakította. Színpadon és a filmfelve­vő gép előtt a legtöbbször Bulla Elmával játszott együtt. — 1935-től szinte elvá­laszthatatlanok voltunk — emlékezik vissza Bulla El- ma. — Rengeteget veszeked­tünk — persze nem komo­lyan —, s még többet ugrat­tuk egymást. Pontosabban: Téni volt ugrató, én meg a „szenvedő alany”. Ezerszer megfogadtuk: többé sohasem fogadunk el olyan szerepet, amelyben a másik is játszik, és ugyanannyiszor megszeg­tük „visszavonhatatlan” ki­jelentésünket... Az egykori Belvárosi Színházban több mint kétszázszor léptünk fel a Szent Johannában. Téni szinte minden este újabb tré­fákat eszelt ki, hogy bosz- szantson — megnevettessen. Amikor — a darab sokadik előadásán — azt fundálta ki, hogy 'kivette a szövegköny­vet a súgó kezéből és két tér­de közé szorítva, békaugrás­ban jelent meg Dauphinként a színpadon, én meg, mint Szent Johanna, alig tudtam megállni, hogy ne törjek ki nevetésbe, elhatároztam — véget vetek ennek. Kapóra jött Jób Dánielnek, a Víg­színház akkori igazgatójának telefonhívása: szeretné, ha előadás után együtt vacso­ráznánk a Kis Royalban. Rögtön sejtettem, hogy mi­ről lesz szó: szerződésaján­latról. Mérgemben azonnal aláírtam, de kikötöttem: őszig titokban tartjuk a dol­got. Ám, amikor szeptember­ben beléptem a Vígszínház­ba, a hirdetőtáblán ezt ol­vastam: „Victoria Regina” Viktória: Bulla Elmia, A'l- bert-herceg: Páger Antal. Kiderült: Páger valahogy megszimatolta a dolgot, s azonnyomban utánam szerződött... A felszabadulás előtt volt olyan év, hogy két-három magyar film főszerepét is alakította. Nem véletlenül: a neve garancia volt arra, hogy a film közönségsikert arat. Ez pedig akkoriban ko­rántsem volt mellékes szem­Molnár Ferenc: A testőr című vígjátékában pont, mert az akkori „pénz­emberek” nem szívesen resz­kíroztak, ha nem látták biz­tosítva, hogy kamatostul visszakapják a befektetett összeget. Páger az elmúlt években is sok emlékezetes filmsze­repet játszott. — „Húsz óra” és „Utósze­zon” című filmemben "alakí­totta a főszerepeket — mondja Fábri Zoltán. — Ud­variaskodás nélkül kijelent­hetem: öröm volt vele dol­gozni. Nemcsak azért, mert kiváló művész, aki nagy tu­dással, szakmai alázattal, tö­kéletes felkészültséggel vesz részt a forgatáson, de még inkább azért, mert egyfajta kisugárzása van, ami meg­termékenyíti, inspirálja a rendezőt. Ha az ő jelenetét forgattuk, biztosak lehettünk benne, hogy nem kell jó né­hányszor megismételni a fel­vételt, „egyből” kifogástalan. Ha e két filmemnek sikere volt itthon és külföldön, azt jelentős mértékben Tóni­nek is köszönhetem. Néhány éve nyugdíjban van, de korántsem nyuga­lomban. Esténként fellép a Vígszínházban, s rövidesen két tévéfikn főszerepében láthatjuk majd a képernyőn. GARAI TAMÄS ü©[!SZÉD©LlS PETŐFI NÉPE Élénk érdeklődést keltett Bács-Kiskun megyében is a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa, a Terme­lőszövetkezetek Országos Ta­nácsa és az Ipari Szövetkeze­tek Országos Tanácsa által, a Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulója tiszteletére meghirdetett III. országos szö­vetkezeti szavalóverseny. Több helyi verseny után Baján, majd Kiskőrösön ta­lálkoztak a legjobbak. A teljesítmények változó színvonalú, hatékonyságú fel­készülésről tanúskodtak. Még a néhány nagyon tehetséges vers- és prózamondón is meg­látszott, hogy ritkán jut pó­diumra, alig-alig működik egy-egy irodalmi színpad a megyében. Kár, mert ez az élénk érdeklődést keltett szö­vetkezeti szavalóverseny is tanúsította, hogy nincs hiány szépen beszélő, hangsúlyozó versmondó-egyéniségben. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A székesfehérvári, dunaúj­városi és tatabányai tejüze­mek vezetői vizsgálódások és tárgyalások után megállapo­dást kötöttek a tejipari ter­mékek koncén trálásánaa ütemtervére. Ez a terv azt kí­vánja megvalósítani, hogy Fe­jér és Komárom megyében szakosodjanak a tejüzemek és mindegyikük azt a termé­ket gyártsa a legnagyobb mértékben, amely minőségi­leg a legjobb, s így leginkább szolgálja a két megye lakos­ságának ellátását. Mivel a három üzem közül Tatabá­nyán gyártják a legjobb tej­fölt, azért ez az üzem látja el Székesfehérvárt és Dunaújvá­rost, továbbá mindkét város vonzáskörzetét tejföllel. Más tejtermékek is kerülnek Ta­tabányáról Fejér megyébe, mindenekelőtt az egyre nép­szerűbb ízesített joghurt, amelynek előállításához a szegedi, paksi és nyíregyházi konzervgyáraktól kap az üzem gyümölcsöt. Somogyi Néplop Voltaire Candide című re­gényének színpadi változatát tavaly december óta játsszák a Kaposvári Csiki Gergely Színházban. A kétszáz éve ha­lott szerző eredetileg is szín­padra írt művét, a Zadig, avagy a végzet című tragé­diát a francia színház egyik legnagyobb egyénisége, Jean Louis Barrault rendezte Georges Coulonges átigazítá- sában. A bemutató nagy si­kert hozott ennek a „kitűnő filozófiai leckének” — ahogy a Nouvel Observateur kriti­kusa jellemezte a darabot. A díszlet- és jelmeztervező a music-hallok stílusa felé vit­te az előadást: az álbabiloni jelmezek alig takarják a sze­replők pucérságát. Így a ren­dező megkönnyítette azoknak a kínos igazságoknak az el­viselését, amelyeket Voltaire — igaz, könnyedén — kimond. Mint a Candide-ban, itt is azt bizonyítja, hogy a tiszta és egyenes lelkek mindennek ki vannak téve, persze a szellem mindenen diadalmaskodhat... Dunöntült napló A Tolnát és Baranyát el­látó Dunántúli Cipőkereske­delmi Vállalat 350-fajta mo­dellből összesen egymillió­négyszázezer párat rendelt az első félévre. A magyar lábbelik mellett a külföldi ipar termékeit is megtaláljuk. Így az elegáns, bár meglehetősen drága spa­nyol nyári szandálokat, me­lyek vékony, nyolc-tíz centi- méteres sarokkal készültek. Az egyiptomi és algériai ci­pők mellett nagy mennyiség­1979. február 1. --------------------- / ben érkeztek cipők, szandálok Iránból. Ezek egy része vá­szonból, más részük mű­anyagból készült, s valameny- nyire jellemző a teljes puha­ság, rugalmasság. A Dél-Dunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereske­delmi Vállalat az idei tava­szi-nyári kínálatban a koráb­binál szebb és jobb konfek­ciót ígér. Bőráruban nemcsak színben és fazonban nő a kí­nálat, de az árválaszték is szé­lesebb lesz. A hazai termelő­kön kívül Indiából érkezik kisebb mennyiségű valódi bőrkabát, dzseki, zakó, sza­fari, férfiaknak, nőknek, ka­maszoknak egyaránt. Karl-Marx-Stadt megyei testvérlapunkból ez alkalom­mal egy hírcsokrot gyűjtöt­tünk össze. A Wilhelm Pieck nevét vi­selő házépítő kombinát 1976- tól a múlt év végéig 9304 új lakást épített és adott át. * A megyeszékhelyen 1976- tól 11 960 lakást építettek, át­építettek, illetve korszerűsí­tettek, ez azt jelenti, hogy Karl-Marx-Stadt lakóinak 40 százaléka lakik ma már 1945 után épített épületben. • 3300 kórházi ágy áll a me­gyeszékhely egészségügyének szolgálatában. Az elmúlt év­ben több speciális részleg lé­tesült, egyebek között a ra­diológiai klinika. * 97 700 üzemi dolgozó veszi igénybe mindennap az üzem­élelmezést. * A városközpontban és az új lakótelepeken 21 korszerű be­vásárlóközpont van. * A karl-marx-stadti villa­mosokat és autóbuszokat na­ponta 300 ezren veszik igény­be. Az elmúlt évben 6 villa­mosvonalat újítottak fel. * 1971-től 18 új iskolát adtak át és további 36 millió már­kát fordítottak a régi iskola- épületek korszerűsítésére. Utazás a gyémánt körül (II.) Egy lóért, tíz ökörért... Figyelemre méltó, amit ez­zel kapcsolatban a cég egyik antwerpeni képviselője mon­dott: „Jobban szerettük volna, ha az áremelés húsz százalék alatt marad, de hiába, el kel­lett riasztanunk a kerítésünk körül ólálkodó hiénákat. A harminc százaléknak kétség­telenül vannak bizonyos ve­szélyei. Elsősorban arra gon­dolunk, hogy a kevésbé tőke­erős cégek és magánszemé­lyek esetleg az ugyancsak sta­bil értékű, de kevesebbe ke­rülő más drágaköveket része­sítik előnyben a gyémánttal szemben. De ezt a kockázatot vállalnunk kellett”. Hamarosan kiderült, hogy megérte. A pénzvilág megér­tette, hogy a piac ura meg­szilárdította veszélyeztetett pozícióit. Az ilyen felismerés pedig tőkés körülmények kö­zött természetesen nemcsak holmi erkölcsi sikert jelent, hanem — készpénzt is. A drá­kói áremelést követő egyetlen napon a De Beers részvényei csak a londoni és johannes­burgi tőzsdén kétszázötven­millió dollárral emelkedtek! A De Beers gyémántcég a dél-afrikai apartheid-rezsim legnagyobb valutaszerzője és egyben a fekete, olcsó mun­kaerő legnagyobb kizsákmá- nyolója. Miközben a cég tíz esztendő alatt megtízszerez­te profitját, a bányában, kegyetlen körülmények kö­zött dolgozó afrikai munká­sok fizetése gyakorlatilag stagnált. Fentebb említettük, hogy Kimberley már egy évszá­zados múltra tekinthet visz- sza. 1869-ben Dél-Afrika Orange nevű akkori búr „szabadállamában” egy sze­gény farmer nyolcvanhárom karátos nyersgyémántot ta­lált. A krónikások feljegyez­ték, hogy a szerencsés meg­találó kincsét egy lóért, tíz ökörért és ötszáz darab bir­káért adta tovább egy Van Niekerk nevű kereskedőnek, akinek a családja azóta is ennek a gyémántnak a hasz­nából él — fejedelmien ... Ez/vl a kővel kezdődött Kimberley környékének az a korszaka, ami legfeljebb az észak-amerikai Klondike nevéhez fűződő aranyláz „hőfokánoz” hasonlítható. A mai Kimberley körül (a helység egyébként egy akko­ri brit gyarmatügyi minisz­tertől nyerte a nevét) először csak néhány durva sátor tűnt fel, ezt viskók, majd rendesebb házak követték. A BRIT JÖVEVÉNY Már az első hónapokban két holland származású — búr — fivér, a De Beers test­vérek birtokában volt a leg­nagyobb koncesszió, bányá­szati engedély. Hamarosan feltűnt azonban egy angol üzletember-kalandor, a brit kolonializmus egyik legen­dás alakja, Rhodesia név­adója, bizonyos Cecil (később a királynő „érdemeiért” lo­vaggá ütötte, tehát Sir Cecil) Rhodes. Ez az akkoriban mindössze harmincesztendős férfiú a saját gátlástalanságával, kétségtelen képességeivel, no meg a brit expedíciós csapa­tok segítségével gyorsan gaz­dasági-politikai birodalmat épített ki Afrikának ezen a részén is. Pénzzel, erőszak­kal, fenyegetéssel „rendet csinált” Kimberley káoszá­ban, ami ezúttal is annyit jelentett, hogy a nagy hal felfalta a kisebb halakat. Rhodes a két búr fivértől is felvásárolta a koncessziót, de meghagyta’ az eredeti De Beers nevet, amely azóta is fogalom a gyémántszakmá­ban. Kimberley lett az az erőd, amelyből Rhodes ki­terjesztette hatalmát a tér­ség tágasabb vidékeire. 1905- ben Transvaal államban, a mai főváros, Pretoria mellett az egyik bányából előkerült a történelem mindmáig leg­hatalmasabb ékköve, a 3 106 karát súlyú (!) férfiököl nagyságú Cullinan-gyémánt. Csiszolás után az óriásból kilenc, önmagában is nagy, briliáns, kilencvenhat ki­sebb ékkő és tíz karátnyi csiszolásra még mindig al­kalmas töredék lett. A kilenc kő közül a legna­gyobbat, az ötszázharminc (!) karátos Afrika Csillagát és a második legértékesebbet a háromszáztizenhét karátos Cullinan-II-nek elkeresztelt briliánst a Brit Korona „vet­te magához”. A mai De Beers alig ha­sonlít jobban a Rhodes-kora- belihez, mint az egykori Uj- Amszterdam a mai New Yorkhoz. A cég bányabiro­dalma Transvaaltól Namíbi­Az egyik óriás: a Hope- gyémánt áig húzódik. A bányászok — döntő többségükben színes- bőrűek — nemcsak munka­erejüket adják oda nagyon olcsón a cégnek, hanem fi­zetésük szinte egészét is: az alkalmazottak a cég üzletei­ben vásárolnak, a cég házai­ban fizetnek lakbért, a cég mozijaiban és korcsmáiban szórakoznak. A testet és lelket ölő robot után a barakkok előtt be­szélgető férfiak között le­gendák élnek egy-egy meg­gazdagodott bányászról. Ezek valóban csak legendák. De Beers több ezer (!) fehéret és félvért alkalmaz, akik a mez­telenre vetkőzött bányászo­kat érkezésikor és távozás­kor ellenőrzik, akik ipari ka­merarendszer segítségével figyelik a bányászok minden mozdulatát. De Beers gyémántbirodal­mában egyszer-egyszer való­ban megesett, hogy egy bá- ‘nyász megpróbált elszökni egy általa talált nagyobb kővel. Arra is volt példa, hogy a merész vállalkozónak sikerült kijutnia a szöges­dróttal körülvett bányaterü­leten. Itt azonban szinte ki­vétel nélkül két lehetőség volt: vagy gyorsan elfogták az illetőt (ma már a hagyo­mányos kutyákon és fegy­veres járőrökön kívül heli­kopterek és katonai terep­járók cirkálnak ezekben az övezetekben,) vagy a tettes, kincsével együtt elpusztult a bányavidéket környező si­vatagokban. Mint ismeretes, a gyémánt nem más, mint különlegesen kemény szénkristály-formá- ció, amely a föld alatti ha­talmas nyomás és óriási hő hatására válik drágakővé. A gyémántot tartalmazó föld, amelyet Kimberleyről ne­veztek el kimberlitnek, geo­lógiai folyamatok nyomán vagy a felszínre veti a nyers- gyémántot és ezt a folyók a tengerpartig görgetik, vagy megreked a kincs föld alatti rétegekben és a De Beers bányászainak szerszámai nyomán kerül a felszínre. A gyémántbányászat bi­zonyos értelemben olyan művelet, mintha gombostűt keresnének szalmakazalban. Minden karát (emlékszünk: egyötöd gramm) nyersgyé­mánthoz — ez persze sta­tisztikai átlag — félitonna földet kell megmozgatni a De Beers bányabirodalmá­ban, A megtalált kövek a híres Kimberley-i osztályozóba kerülnek. Itt méret, fény, súly, tisztaság, forma és számtalan egyéb szempont alapján osztályozzák a nyersgyémántokat. A Dee Beers csiszolással nem fog­lalkozik, egyszerűen nincs rá szüksége. A kövek Kim- berleyből Londonba kerül­nek — méghozzá gondosan összeállított csomagok tartal­maként. Nos, ezek a csoma­gok nemcsak a zárt, arisz­tokratikus gyémántszakma sajátosságairól, rejtelmeiről mondanak el sokat, —■ hanem a tőkés struktúra egészéről, a sokat emletegetett monopol­helyzetekről. is. A HÁROMSZÁZAK-A De Beers már említett lendoni eladási központja, a CSŐ ultramodern épülete a híres sajtóutca, a Fleet Street közelében van. Nos, ebbe az épületbe évtizedek óta mindössze háromszáz gyémántnagykereskedő kép­viselője nyerhet bebocsátást, senki más. Richard Burton tíz eszten­deje egy 69,42 karátos bri­liánst vásárolt akkori nejé­nek, Elizabeth Taylornak, egymillió dollárért. Ez .a diadém általában széfben hevert, néhány premierre felvette a színésznő. A kő becsérteke 1979 első napjai­ban a szakemberek szerint négymillió dollár. — Vége — HARMAT ENDRE Béres Ilonával az Adáshiba című Szakonyi-drámában Briliánsok, egy előkelő ék szerüzlet kirakatában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents