Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-04 / 29. szám

6 NÉPÚJSÁG 1979. február 4. — Úgy tudom, hogy a közel­múltban a főigazgató főorvos elvtárs tartósan beteg volt. Mi­lyen érzés az orvosnak, ha be- teg? — Mint amikor a hóhért akasztják. De a tréfát félre­téve azt kell mondanom, hogy bár elméletileg tisztában va­gyunk betegségünk súlyossá­gát és következményeit ille­tően, mégis gyarló emberként igyekszünk azt bagatellizálni; és itt érvényesül az az igaz­ság, hogy a legrosszabbul el­látott beteg maga az orvos — legtöbbször egyéni hanyagsá­ga folytán. — Jó vagy rossz volt, hogy szükségszerűen, akuton nem a vezetése alatt álló intézménybe került? — Valóban a siófoki kórház belgyógyászati osztálya nyúj­tott először segítséget. De a kérdés mögött nyilván az hú­zódik meg, hogy mi a vélemé­nyem saját kórházunkról. | — Igen. — A Tolna megyei kórház szakmailag országosan elis­mert. Orvosaink jól képzet­tek. Sok kórház számára irigylésre méltó az a felsze­reltség, amely itt a lakosság rendelkezésére áll. Ez vonat­kozik a laboratóriumra, a röntgenre, egyáltalán az esz- közös vizsgálati módszerekhez szükséges berendezésekre. Ügy gondolom, magam részé­ről a fenntartás nélküli biza­lom kifejezése abban nyilvá­nul meg, hogy minden, az in­tézetet „szükségszerűen” igénybe vevő állapotomban csak és kizárólag kórházunk szakmai vonalát vettem igénybe. — On a szakmája szerint se­bész és traumatológus. Itt még­sem erről az oldaláról ismerik elsősorban, hanem a szervező- képességéről és a legkorszerűbb technika, a számítógép szerel­meseként. Hogyan lehet ezt a három területet egyesíteni? — Frázisnak vélhetik, de orvos azért lettem, mert fia­tal korom óta belső kényszert éreztem a rászoruló ember se­gítésére. Vizsgáimat időben, jó eredménnyel tettem le, en­nek ellenére egy évet elveszí­tettem, mert nem voltam haj­landó a háború alatt Haliéba telepített Szegedi Orvostudo­mányi Egyetemmel kitelepül­ni, hazámat elhagyni. Így a felszabadulás után szereztem meg diplomámat és tettem le szakvizsgámat, melynek bir­tokában tizenkét évig folytat­tam a sebészi szakma nagy­szerű, de igen nehéz, az ideg- rendszert folyamatosan igény­be vevő gyakorlatát. A sebé­szi, főleg a baleseti sebészeti pálya a cselekvési variációk gyors és határozott döntés­meghozatalának legkiválóbb iskolája volt. I — A hivatásválasztás így vi­lágos. Honnét a szervezési kész­ség? — Ez alighanem genetikai­lag örökölt tulajdonságom. Apám Szeged város számve­vője volt. Abszolút precíz, nagy munkabírású ember. Nyilván ez a tulajdonsága öröklődött át. Persze kifejlő­dését a körülmények is segí­tették. 1951-től hét évig hon­védorvos voltam. Ott, a ma­gas szakmai igény mellett a szervezést is el kellett sajátí­tani. És még valamiért na­gyon jó volt: a katonai disz­ciplínában az ember megta­nult emberi módon olyan pa­rancsot adni, amit ő is végre tudott hajtani, de meg kellett tanulni engedelmeskedni is. Ez az időszak hozta felszínre bennem a szervezőt. Leszere­lésem után néhány évvel ért a felkérés, hogy jöjjek Szek- szárdra, ahol már hosszú idő óta nem volt kinevezett igaz­gató, csak megbízással látták el ezt a funkciót. Ez pedig nyilván nem kívánatos egy 1500 ágyas kórháznál. Nem tagadom, a kinevezésem után még hosszú időn keresztül volt nosztalgiám az ágy mel­letti munka után, de végül is megértettem, hogy igazgató­ként évente 30 000 beteg em­beren tudok segíteni, ha a kórház 25 osztályán mind ma­gasabb fokú ellátást, mind humánusabb bánásmódot si­kerül megvalósítani. — Tehát a sebész és trauma­tológus átvette 1500 egészség- ügyi dolgozó irányítását. A vál­lára vette a felelősséget, új rendszerek kialakításáért, ma­gasabb szakmai és gazdasági színvonal eléréséért. Innét veze­tett az út a számítógéphez? — Innét. Ahhoz azonban, hogy a legmodernebb techni­kai segítséget szolgálatunkba tudjuk állítani, először’ az egész kórház rendszerét a ré­gi, hagyományosból az új, ha­ladó, és a szocialista egész­ségügy követelményeinek megfelelő rendszerbe kellett állítani. Ez nem volt rövid idő, mert mintegy 6 évet for­dítottam rá. Az intézet min­den területét érintő átalakí­tás számtalan problémával, gyakran emberi értetlen­séggel volt kikövezve. De köz­ben megtaláltam azokat a munkatársakat, akik e célok elérésében maximálisan és tevőlegesen támogattak és ezen elvek mellett állnak je­lenleg is. Minél mélyebbre ke­rültem az egészségügy szer­vezésének,. gazdálkodásának, ennek az óriási tudományág­nak a megismerésében, ki­kristályosodott bennem egy egységes, kívánatos és eléren­dő rendszerszemlélet. És meg­fogalmazódott mintegy ars poética-ként a következő: A természettudomány új mód­szerhez segítette az embert, amivel problémáit megismer­tetni, vagy megoldani tudja. A megismerésnek nincs hatá­ra. A világ mai nehézségei és veszélyei nem abból adód­nak, hogy nem találunk vá­laszt kérdéseinkre, hanem ab­ból, hogy a válaszokat pénz­szerzésre, egyesek uralomvá­gyának kielégítésére fordít­ják. így a haladást az ember történetében nemcsak a tudo­mányos felfedezésekben, ha­nem az új etika, az új ember és az ember közötti viszony kialakításának szükségszerű­ségében látom. A munkatársakra támasz­kodva — az emberért — át­szervezéseket hajtottunk te­hát végre. Eközben kiderült, hogy munkánkat a számító­gép nagyon hatékonyan tudná segíteni. 1966-ban letelepítet­tük országosan az első köz­kórházi számítógépet. A ta­pasztalatokat „Beteg- és be­tegség-nyilvántartás számító- gépes segítése” című köny­vemben rögzítettem. Ez a szá­mítógép egy lehetőséget indí­tott el a gyógyítás, a gazdál­kodás, az őbjektív dömtés- meghozatal irányában. — Helyes tehát az a megfo­galmazás, hogy a kórházban a vezetésnek két irányba kell kon­centrálni? — Alapvetően helyes: min­denekelőtt a betegellátásra, másrészt a gazdálkodásra, ezen belül is a hatékonyság­ra, mely nálunk a mind job­ban kiteljesedő ellátás eléré­sét jelenti. Ha meg kellene határoznom a kórház fogal­mát, akkor tömören azt mondhatom, hogy olyan in­tézménykomplexum, amely meghatározott cél érdekében, szabályozott tevékenységek integrált ellátását kell, hogy magas fokon szolgálja. Funk­ciója pedig: az egészség meg­őrzése, a beteg ember teljes meggyógyítása. Ezekhez ad segítséget a számítógép. — Számítógép az egészség­ügyben. — Ez meglehetősen új dolog volt több mint egy évti­zeddel ezelőtt. Nem voltait el­lendrukkereit? — Ahhoz, hogy a számító­gép letelepítésének egyáltalán a gondolata felmerülhessen, előbb megfelelő bizalmi han­gulatot kellett kialakítani. Az előzőekben említett 6 év szor­gos, kollektív munkája há­tunk mögött volt már. így si­került ehhez is az előlegezett bizalmat elnyerni. Tisztában voltam- azzal, hogy először produkálni kell és azután le­het majd a munkatársak osz­tatlan segítségét kérni. Az előző sikeres és bevált mun­kaeredmények munkahitel- bázisa még az átmenetileg kétségek között lévők passzív segítségét is biztosítani tudta. I — Tehál előlegezték a bizal­mat az új eljárásnak? — Igen, ám a teljes bizal­mat az adta meg, amikor a gép már nemcsak kérte, ha­nem vissza is szolgáltatta az adatokat. Mintegy 15 millió adatot regisztráltunk Holle- rith-lyukkártyákon. Nagy könnyebbséget jelentett, ami­kor a gép elkezdett kiszolgál­ni bennünket, hiszen nem kellett több ezer kórlapból ki­keresgélni a szükséges adatot, hanem a gép rövid időn be­lül válaszolni volt képes. — Ma már a lyukkártyákon túl vannak. — A számítástechnika hob­bim lett. Éreztem a benne rej­lő kimeríthetetlen lehetősé­geket. A mindenkiben meglé­vő játékösztönt én ebben az irányban elégítem ki. Auto­didakta módon tanultam meg, sok éjszakát felhasználva, a gép orvosi munkába állításá­nak módját. Amikor külföl­dön járva láttam, hogy mi­lyen korszerű gépieket hasz- (nálnak a kórházak, megerő­södött bennem: jó úton in­dultunk el és a népgazdaság lehetőségeinek függvényében mi is előbb-utóbb korszerű berendezésekhez kell, hogy jussunk. | ^ Ez az R 10-es? — Igen. Az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság és az Egészségügyi Minisztérium 25 millió forintos invesztáció­ja kapcsán kaptuk. Az illeté­kesek felfigyeltek eredmé­nyeinkre és már volt erkölcsi jogunk segítséget kérni. I — Mit tud ez a gép? — Ez az ESZR (a szocialis­ta világrendszer Egységesített Számítógépes Rendszere) leg­kisebb gépe. A kórház egészé­nek igényét nem képes kielé­gíteni. Viszont vállaltuk, hogy kikísérletezzük vele a beteg- felvétel, a beteg vizsgálati adatainak. zárójelentésének gépi megfogalmazását és rá­építjük a kórház teljes gaz­dasági adatkészletének feldol­gozását. Ezt a feladatot 1978. december 31-re befejeztük. Teljesítettünk mindent, ami az R 10-es program modell- feltétele volt. | — Tehát jöhet a bővítés? — Bízunk benne, hogy a VI. ötéves terv során még na­gyobb teljesítményű számító­gépet telepíthetünk, amivel a kórház minden egyes témakö­rében most már széles alapon dolgozhatunk. Megyei adatbá­zis létesíthető, ugyanakkor gé­pi adatfeldolgozásra tehetjük át a kiszolgáló egységek és az egyéb kórházak tevékenysé­gét is. — Ennek a jeleit láthatjuk a körzeti orvosi rendeléseken, ahol kódszámokkal látnak el bizo­nyos adatokat? — Ez egy Budapesten meg­kezdett kísérlet kiteljesítése. Az egész megye táppénzes ál­lományát számítógépre visz- szük. Budapesten egyes ke­rületekben egy-egy hónapig mérték géppel az adatokat, mi ezt most az egész megyé­ben egész évben csináljuk. — Elnézést a rosszmájúságért, de úgy tudom, elég egyetlen szám elírása és a gép máris durva tréfát csinál. Például: X. János (5 éves beteg egészséges hármas ikreket szült. — Döntő a jó, és pontosan kitöltött alapbizonylat. Rossz adatszolgáltatással valóban előfordulhat, hogy a gép ezt közli, de nyomban hozzáteszi, hogy a kiállítási bizonylatban hiba történt. Az ellentmondó adatokat a gép azonnal ki tudja jelezni, ha erre meg van tanítva. Negyvenkét jól képzett szakember dolgozik a géppel. Többségüknek két-három diplomája van. Ezen belül a szakmák párosítása is figyel­met érdemel. Például belgyó­gyász szakorvos és számítás- technikai szakember, vagy gyermekgyógyász és számí­tástechnikai szakember. Kü­lönösen a fiatalok érdeklőd­nek a látszatra egymástól tel­jesen távolálló tudományágak közös területeinek meghódí­tása iránt. — Az egészségügyben rendkí­vül fontos a titoktartás. Hogyan biztosithotá ez a számitógép­pel? — Az adattárak hozzáfér­hetősége titkosított. Akinek joga van az adatokhoz hozzá­férni. azok is csak egy rész­hez juthatnak hozzá. Neveze­tesen ahhoz, amihez a mun­kájuk során szükségük van. Például a gyermekgyógyász csak az életkorban megfelelő generáció adatait kaphatja. Más adatokba való bepillan­táshoz külön engedély kell. A titkosítás^ úgy történik, hogy a gép naponta más-más szám- kombinációra adja a választ, viszont azt is rögzíti, ha va­laki illetéktelenül próbált tőle adatot megkapni. — Megszokták-e a géo jelen­létét, igénylik-e segítségét az orvosok? — Nem mindenkinek vált vérévé az, hogy a gép segít­ségét igényelje, de a hasznos­ságát ma már senki nem vi­tatja, Még inkább így lesz ez, ha a fejlesztés kapcsán tovább tökéletesedik a szolgáltatás. Ha például elérjük, hogy a regisztráló berendezés köz­vetlen kapcsolatban legyen a komputerközponttal és az adatfelvétel közvetlenül el­jusson a gép adatrögzítő egy­ségére, a mágneslemezre, vagy -szalagra. Az igazi az; amikor az osztályra felvett beteg első vizsgálatával egy időben az orvos szobájában lévő képernyőre a gép kiírja mindazokat az adatokat, ame­lyeket a korábbi vizsgálatok során a felvétel alatt álló sze­mélyről már rögzítettek. Ez azonban még kicsit később lesz, de odáig is eljutunk. Most az ahhoz vezető úton va­gyunk, mint ahogy voltunk a kezdet kezdetén is, amikor a jelenleginél lényegesen rosz- szabb körülmények között sokkal egyszerűbb berendezé­sekkel elkezdtük ezt a terüle­tet megismerni. FEJES ISTVÁN Múltunkból Mint ismeretes, rendkívül sokszínű élet bontakozott ki a felszabadulást követő na­pokban, hetekben, hónapok­ban, A megyeszékhely 1944. november 30-án szabadult fel, de már december 6-án olyan MKP szervezet műkö­dött Szekszárdon, amely tag­jai részére tagkönyvet adott. Ezt a tagkönyvet a felszaba­dulást követő 2—3 nap alatt készítették el a szekszárdi Molnár-féle nyomdában. Igaz, nyomtatott szöveg alig van rajta, de ez elegendő volt annak dokumentálásá­ra, hogy tulajdonosa hova tartozik. A fennmaradt egyetlen példányon a kelte­zés 1944. december 6. S hogy mi minden történt a felsza­badulást követő egyetlen hé­ten belül, arra jellemzőül talán elegendő elmondani, hogy a pántszervezet tagjai sorra kapták a társadalmi megbízásokat, kézbe kellett venni a város politikai, gaz­dasági vezetését. Biztosítani kellett a szükséges személyi­dologi feltételeket a front viszonyai között mind a vá­ros életéhez, mind a felsza­badító szovjet hadsereg el­látásához (pl. tábori kórhá­zak felszerelése). A helyi pártszervezet ala­kulása — a visszaemlékezők szerint — teljesen öntevé­keny alapon ment végbe, még akkor, amikor semmi néven nevezendő kapcsolat nem volt az országos szer­vekkel —■ sem állami, sem pártvonalon. Az öntevékeny megalakulás is, a vállalt fel­adat is mutatja, hogy a szer­vezet tagjainak határozott céljaik voltaik, s kezdemé­nyezőikészségük élesztőjévé, szervezőjévé, irányítójává vált a demokratikus kibon­takozásnak. Az akkor létező valamennyi politikai ténye­ző ezt elismerte. Joggal állapíthatjuk meg — most már történelmi táv­latból is tévedhetetlen biz­tonsággal —, hogy az akkori kis létszámú pártszervezet a rendkívüli körülményeknek és a helyi adottságoknak megfelelően működött. An­nak ellenére, hogy felső kapcsolattal nem rendelkez­tek, nem kaphattak felsőbb utasítást, munkálkodásuk ál­talában mégis megegyezett az országosan jelentkező tennivalókkal: — újjászervezték a köz- igazgatást ; — el kellett kezdeni — ha ideiglenes jelleggel is — va­lamiféle hatalmi szerv, vagy önkormányzati szerv meg­szervezését (ilyennek kell tekinteni a többek visszaem­lékezésében szereplő úgy­nevezett „húszas bizottságot” amely a képviselőtestület megalakulása előtt műkö­dött) ; — meg kellett szervezni a rend fenntartása érdeké­ben a rendőrséget; — létre kellett hozni a po­litikai rendőrséget, hogy megakadályozza a közismer­ten fasiszta személyek elme­nekülését ; — biztosítani kellett a köz­ellátást, már amennyire az adott körülmények között ezt biztosítani lehetett. Szekszárdon a felszabadu­lást követően közvetlenül csupán a Magyar Kommu­nista Párt helyi szervezete alakult meg. A városban olyan politikai légkör ala­kult ki, hogy a későbbi ko­alíciós pártok tagjai nem is gondoltak önálló pártszerve­zet alakítására. Az a szemlé­let uralkodott, hogy csak pro­letárdiktatúra alakulhat ki az új viszonyokból. Ezért a Horthy-rendszerben működő liberális pártok baloldali tagjai is a kommunista párt­ba jelentkeztek. Csak később, január elején tisztázódott Szekszárdon is, — amikor Vas Zoltán, a Központi Bi­zottság nevében felvette a helyi pártszervezettel a 'kap­csolatot, — hogy lehet más pártszervezetet is alakítani. Ezt követően gyorsan ala­kultak meg a helyi szerveze­tek. Tolna megyében az elsők között alakult meg a megye- székhelyen a képviselőtestü­let 1945. január 31-én tartot­ta alakuló ülését. Ez a kép­viselőtestület összetételében már más volt, mint ami a felszabadulás előtt irányítot­ta a város életét. Uj képvi­selőtestületről beszélhetünk — ha az elnevezése a régi is —, amelyet a kommunista- és a kisgazdapárt -tagjaiból, valamint pártonkívXiliekből alakítottak. A többi párt még nem küldhetett képvi­selőt a testületbe, mert még nem rendezték soraikat. A testületnek 60 tagja volt. Ellentmondásos helyzet alakult ki a város vezető testületé és az apparátus között. Amíg a városi appa­rátus (a hivatalnokok) csaknem változatlan össze­tételben — régi szemlélettel és régi munkamódszerrel — dolgozott, addig a városi ön- kormányzat már a demokra­tikus átalakulást tükrözte. Ez az ellentmondás akkor azért nem vezetett konfliktushoz, mert az apparátus élén, va­lamint a város politikai szer­vezetei élén a demokratikus kibontakozás hívei álltak, akik az apparátus munkáját a demokratikus irányba tol­ták. A demokratikus 'kibon­takozásnak külső feltétele volt a szovjet hadsereg, amelynek jelenléte egymagá­ban is elég volt arra, hogy a demokratikus erők akara­ta érvényesüljön. A képviselőtestület első ülésén több napirendet tár­gyaltak. Elsőként a testület kifejezte egyetértését azzal, hogy a felszabadulást köve­tően Senye Sándor kapott megbízást a polgármesteri állás betöltésére — és meg­adta a felhatalmazást ' e funkció további gyakorlásá­hoz. Gazdasági kérdésben is döntőit a képviselőtestület. A polgármester azt javasol­ta, hogy Szekszárd város pénzt vagy pénzhelyettesítő eszközt bocsásson ki (utólag .mindenki szekszárdi pénz­nek nevezte az 1, 5, 10 és 50 pengős címletű szükség­pénzt). A krónikus aprópénz­hiány indokolta' a javaslatot. A képviselőtestület úgy ha­tározott, hogy 1945. decem­ber 1-ig forgalomba hoz he­lyi előállítású pénzt. A ki­bocsátott pénz teljes névér­téke félmillió pengő volt, s a szekszárdi Molnár-féle nyomdában állították elő. A helyi pénz hallatlan népszerűségnek örvendett. A lakosság alig váltott vissza 1945 után ilyen pénzt a vá­ros pénztárában, megtar­tották emlékül. Ma is .alig lehet hozzájutni egy-egy ilyen szükségpénzhez. * A fenti eseménysor is me­gyénk történetének, múltjá­nak része — megbecsült fej­lődési szakasza. K. BALOG JÁNOS SZZiCSzARü M. VÁROS ÁLTAL KIBOCSÁTOTT UT/ vaVOKj T. MEirn KÍVÁNATRA A VAROS PEN7TA ¥4S DfcCEMBéR 31 ú&TÖRVÍNYíS fWMMVÁlft KÖTELES ■ I ELFOGADÁSA S2EKS7ÄRD M VÁROS TERÜLET MINDEN R7ETFSNÉL KŐTELEZŐ SZtkSZAna, I945i litjiÚAR HÓ 31. EGY PENGŐ 1 ;ZAR0 MEGYEI ViBOS ÁLTAl «BOCSÁTOTT J Sjí ÍÁNYTEGY, MELYET KÍVÁNATRA a VÁROS lí GERGELY ISTVÁN Í k gj| SENYE SÁNDOR A. k ÁRA I94S D E C E M B E R 31-IG TÖRVÉNYES íj -k—NY %ry so í'ÖTVEN PENGŐ Aí UTtóVANYKOV UTÁNIJÁÉRT A TÓRVÍNYSZaBTA BONTOiS JÁR. tíz pengő dr. Szentgáíi Gyufa címzetes egyetemi docenssel I ................•»......................................................................

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents