Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-03 / 28. szám

1979. február 3. ^píÍÉPÚJSÁG 3 Felvásárlás: Több sertés Dombóvárról A népgazdasági egyensúly javításáért A paksi járás gazdasága tavaly és 1979-ben A Tolna megyei Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat dombóvári 'kirendeltsége a városiján, illetve a város- környék tizenöt községében, valamint az itt tevékenyke­dő 11 termelőszövetkezetben végzi a sertés- és szarvas­marha-felvásárlást, és az ez­zel kapcsolatos, az állatte­nyésztést elősegítő munkát. Trick János, a kirendelt­ség vezetője elmondta, hogy az elmúlt esztendőben a ti­zenegy termelőszövetkezet 34 ezer 440 sertést adott el az állatforgalminak, a kister­melőktől 13 ezer 300 sertést vettek. Körülbelül ezer növen­déksertést — süldőt, mala­cot — Dombóvár környéké­ről vásároltak fel — és a me­gye mezőgazdasági nagyüze­meibe, illetve a főváros köiv nyékén lévő húsipari válla­latokhoz küldtek hizlalásra. A háztáji gazdaságok ál­lattenyésztését elősegítették: (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Nem tart téli szünetet a Szekszárdi Állami Gazdaság szakember-kollektívája sem a munkában, sem az oktatás­ban. A tél elmúltával előre­láthatólag mintegy száz dol­gozó vehet kezébe egy-egy tanfolyam elvégzéséről szóló oklevelet. Ebből körülbelül hatvanan a Szekszárdi Álla­mi Gazdaság dolgozói, a többiek a járás termelőszö­vetkezeteiből érkeztek elsa­játítani a szakmát. így van ez a gazdaság ka j- mádi kerületében is, ahol ötvennégyen ismerkednek a traktorokkal. — Úgy tűnik, a legjobb időpontot választottuk a tanfolyam lebonyolítására, mert szép számmal küldtek dolgozót a környező terme­lőszövetkezetek, hogy dolgo­zóik megszerezhessék (arány. 1978-ban 195 vemhes koca­süldőt adtak a kistermelők­nek. Ezeket a nagy tenyész- értékű állatokat termelőszö­vetkezetektől, állami gazda­ságoktól kapták az állatfor­galmi kirendeltség közvetíté­sével a termelők, akiknek csak másfél évvel később kell kifizetni az állatok árát, malacban, süldőben, hízott sertésben, vagy készpénzben. A tenyésztési, hizlalási kedv Dombóvár és környé­kén igen jó, de ezt még fo­kozzák, bővítik a tenyészko- ca-akciót, illetve folyama­tosan figyelemmel kísérik a kirendeltség szakemberei a tápellátást. Jó munkakap­csolatot alakítottak ki a ta­karmányt biztosító gabona- felvásárló vállalattal, s kö­zös tevékenységük eredmé­nye, hogy a mennyiségi igé­nyek 'növekedése ellenére az ellátás javul. Idén a kirendeltség tervei­ben kétszáz híján ötvenezer lag rövid idő alatt) a trak­toros betanított munkás bi­zonyítványt — mondta Bak- sai Endre, a Szekszárdi Ál­lami Gazdaság gépészmérnö­ke, a tanfolyam vezetője. — Ha minden jól megy, március közepére befejez­hetjük a tanfolyamot, a hallgatók megismerkedhet­nek az erő- és munkagépek működésével, jártasak lesz­nek a munkavédelemmel kapcsolatos szabályokkal és kiszélesíthetik politikai is­mereteiket. A KRESZ- és műszaki vizsgákat az ATI közreműködése teszi majd lehetővé. A traktoros betanított munkás tanfolyammal egy- időben folyik a gazdaság központjában a betanított pincemunkás-tanfolyam is, amelynek vezetője Fülöp Ta­más kertészmérnök. sertés felvásárlása szerepel. A növekedést elsősorban a •termelőszövetkezetekben re­mélik. Az élelmiszergazdaságunk alapjait szolgáló másik fon­tos állattenyésztési ágazat a szarvasmarha-tenyésztés. Dombóváron és környékén ebben is jeleskednek a gaz­dák, ugyanúgy, mint a ter­melőszövetkezetek. Legtöbb állatot Szákcson vásárolt fel a kirendeltség, de az igen jók közé sorolható még Döbrö- köz és Kocsola is. Mindhá­rom helyen a szövetkezet és a háztáji gazdaságok jó te­nyésztési eredménye segítet­te a felvásárolt állatok szá­mának 'növekedését. A ti­zenhat településről és tizen­egy termelőszövetkezetből tavaly 3529 szarvasmarhát adtak el az állatforgalminak, idén a kirendeltség 3750 állat felvásárlását tervezi. — Huszonkét nődolgozónk kapja meg a következő hó­napban (természetesen, ha sikeres vizsgát tett), a be­tanított pincemunkás bizo­nyítványt. őket a palackozó gépsor mellől vettük ki, amíg a gépsoron elvégeztük a téli „tatarozást”, így az asszonyok igen hasznosan tölthették el idejüket — mondta a tanfolyamvezető. Szólni kell a gazdaságban folyó sertéstenyésztő szak. munkás tanfolyamról is, amelynek húsz hallgatója van. Sajnos ez a tanfolyam küzd a legtöbb problémával. Az állattenyésztés vezető­gárdája ezért megpróbálja oly módon lebonyolítani a szakmunkásképzést, hogy egy-egy sertéstelepen meg­bízza a vezetőket, segítsék a dolgozókat felkészülni a kö­zelgő vizsgákra. sárközi Pakson az újjászervezett járási pártbizottság megtár­gyalta az elmúlt év gazdasá­gi munkáját, a cselekvési program végrehajtásának ta­pasztalatait és az 1979-es gazdaságpolitikai feladatokat. Részt vett a tanácskozáson és tájékoztatást adott K. Papp József, a megyei pártbizott­ság első titkára. Kibővített ülés volt ez, je­len voltak a pártbizottság hatáskörébe tartozó gazdasá­gok vezetői. Közülük többen véleményt nyilvánítottak, is­mertették gondjaikat, illetve előrelépésük bizonyítékait. A szóbeli vitaindítót Schil­ler József, a pártbizottság titkára tartotta. Főként a Központi Bizottság 1978. de­cember 6-i határozatából adódó feladatokat elemezte. Az előre kiadott írásos anyag, a járás helyzetéről, eredményeiről szóló beszá­moló és feladatmeghatározás sok konkrét tényt tartalmaz, kiemeli a jellemző tapaszta­latokat. Az iparban a szö­vetkezeti szektor termelése a legdinamikusabban fejlődő: a Dunaföldvári Fa- és Építő­ipari Szövetkezet technoló­giai változtatással elérte azt, hogy nélkülözni tudja az import faanyagot, gazdasá­gosabbá tette egész faipari tevékenységét. Megtakarítás­sal fejezte be tőkés exportot növelő beruházását. Lényeges javulás követke­zett be a másik dunaföld­vári szövetkezetnél is, a gu­miiparinál. Dinamikusan nö­vekedett a nyereség, mérsék­lődött a dolgozók elvándor­lása. Bölcskén, a Gyár- és Gép­szerelő Vállalat gyáregységé­ben látszólag termelésiérték­csökkenés következett be az elmúlt évben, már anyag nélküli termelési értéket szá­mítanak, az atomerőmű­építkezés kiszolgálására spe­cializálják az üzemet. Hor­váth József, a gyáregység ve­zetője elmondta a vitában: későn értesültek arról, hogy a MEZŐGÉP eladja az üze­met a GYGV-nek, sokáig bi­zonytalanságban éltek, a tel­jes átváltozás miatt, de nem jelent visszaesést a termék- szerkezet megváltozása. Bi­zonyos tekintetben maga­sabbak a követelmények és már nem elvándorlás van, inkább visszatérés, tehát megoldódik a munkaerőgond. Biztosítottnak látják az üzem fejlődését. A Dunaföldvári Kender­gyár viszont súlyos munka­erőgondokkal küzd, amellett, hogy a rekonstrukcióval, a fizikai munka alapos köny- nyítésével a tervet teljesíte­ni tudta. Jók az eredmények a nagydorogi dohánybeváltó­ban, zökkenőmentes volt a felvásárlás és a szárítás a jó termést adó évben. Ez nagy­részt a megfelelő partneri kapcsolatok kialakításával vált lehetővé. Nagyon sikeresen kezdte a termelést a beruházás elké­szítése után az oxigéngyár Dunaföldváron. Lehetővé vált, hogy a tavalyi év ele­jén tapasztalt dissousgáz- értékesítési gondok meg­szűnjenek. A paksi járás leg­korszerűbb üzemében, a 140 milliós költséggel felépült gyártelepen az egy dolgozóra jutó termelési érték eléri a másfél millió forintot. összességében a járás ipa­rának termelése 4,5 százalék­kal nőtt az 1977-es évhez vi­szonyítva, 3,5 százalékos lét­számcsökkenés mellett. A járás mezőgazdasága teljesítette azokat a felada­tokat, amelyeket a cselekvé­si program meghatározott. Mindkét főágazatban jobb eredmények születtek az elő­ző évinél, s ez nem kevés erőfeszítéssel valósult meg. A népgazdaság szükségletei­nek megfelelően alakult a vetésszerkezet, 5,6 százalék­kal nőtt a kukorica termő- területe. Nem csökkent a zöldség és az ipari növények vetésterülete sem. A vitában egyebek között felszólalt Ulbert Ádám bölcs­kei tsz-elnök, elmondta, hogy sertéstelepük bővítését aka­dályozza a terv jóváhagyásá­nak hiánya. Egyedi tervük van, mert ez kellett, de en­nek jóváhagyását nem intézi az AGROBER. Most vannak ilyen helyzetben, amikor a szekszárdi húskombinát ellá­tásához fel kell készülni, több húsra, nagyobb terme­lésre van szükség már a kö­zeljövőben. Lázár István, a pálfai tsz elnökhelyettese részletes elemzést adott ar­ról, hogyan tudnak és akar­nak továbblépni a jelenlegi elég magas színvonalról, el­sősorban a munkák minősé­gi javításával. Külön súllyal készülnek arra, hogy a szek­szárdi húskombinátnak a le­hető legtöbb anyagot adják. A paksi járási pártbizott­ság cselekvési programja ez­úttal is nagy alapossággal ha­tározza meg a fő feladatokat az ipari, mezőgazdasági üze­mek, valamint a kereskede­lem számára. Az alapelv így szól: „Járásunk 1979. évi fő feladatát a népgazdasági egyensúly javítása érdekében végrehajtandó munkákban fogalmazzuk meg...” G. J. Szekszárdi Állami Gazdaság Jelentés a tanfolyamokról Az Orion tamási gyáregységében Több önálló feladatot A termelékenység, a ha­tékonyság növelése, a gépek jobb kihasználása feladata minden termelőüzemnek. Hogy mindez mivel érhető el, üzemenként, gyáranként eltérő lehet, hiszen figye­lembe kell venni mindenütt a helyi sajátosságokat is. Az Orion tamási gyár­egységében például úgy fo­kozták a termelékenységet, hogy a korábbi alkatrész- gyártásról fokozatosan áttér­tek a részegységek és az ön­álló termékek gyártására. így az alatt az idő alatt, míg a legyártott alkatrészeket raktározták, hogy legyen kellő mennyiségű a szállítás, hoz, most folyamatosan sze­relik össze a különböző al­katrészegységekbe. Az el­múlt évben több korszerű, nagy hatékonyságú gépet is kapott a gyáregység, amit jelenleg nyújtott műszakban, majd két műszakban üze­meltetnek. Az év elején kezdték el egy új termék nullszériájá­nak gyártását is Tamásiban. Februártól pedig sorozatban készülnek majd az Ikarusz autóbuszokhoz a hangerősí­tők. Az elmúlt évben a gyár­egység éves termelésének mintegy felét tette már ki a részegységek, modulok összeszerelése, valamint az önálló termékek gyártása. Ez az arány a jövőben még növelhető, ami a gyáregység termelékenységét is fokozza. — kz — A végerősítők forrasztása Néhány az új gépek közül A szalagon folyamatosan történik a video-fokozatok ősz- szeszerelése Vizsgázik az új tér mék, a hangerősítő

Next

/
Thumbnails
Contents