Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 23. szám
6 ^ÉPÜJSÁG 1979. január 28. Múltunkból — Azt hiszem, hogy ez a beszélgetés a megyei múzeum igazgatója számára cseppet sem újszerű. Minden év elején felkeressük, hogy az olvasóinkat tájékoztassuk a megye egyik legfontosabb közművelődési, de ugyanakkor tudományos intézményének éves mérlegéről. Most is ez történik. Kezdhetjük esetleg a számokkal? — Kezdhetjük, mert alighanem a számok érdeklik legkevésbé az olvasót, tehát essünk túl mihamarabb rajtuk. Tavaly itt a múzeumban, a Babits-házban, Dunaföldvá- rott, a borjádi méhesben, a Liszt-emlékszobában, a si- montornyai várban, Sárszent- lőrincen és Ozorán összesen 174 ezer 433 látogatónk volt. Van még egy kiállítóhely, a gemenci vadászati gyűjtemény, de ennek csak a statisztikai adatait jelentjük mi. Ott 41 ezer 624-en voltak. — Néhai Wosinsky apát óta jókora változás. A múzeum napjainkra már a szó legszorosabb értelmében „nyílt” lett. Mi segítette tavaly legjobban ezt a „nyitást”? — Az, hogy hosszú ideig zárva voltunk. Ez így természetesen szójátéknak hangzik, pedig nem az. Űj, állandó kiállításunk rendezése kötötte le energiánk zömét. Ügy is mondhatnám, hogy minden ennek volt alárendelve, noha közben természetesen nem szünetelhettek az egyéb munkák sem. — Utóbbiakról talán majd később. Most már jócskán a kiállítás megnyitása után, vagyunk. Nem ünneprontás talán a kérdés, hogy nem volt- e ebben, persze jó értelemben véve, némi „szerencsejáték”? A koncepció teljes újszerűségére gondolok. Tudtommal ilyen alapelgondolásból kiindulva még nem rendeztek állandó kiállítást a hazai múzeumokban. Nem lehetett volna ezzel nemcsak sikert aratni, hanem bukni is? Személyesen önnek, hiszen aligha lehet kétséges, hogy az ilyen új elgondolás nem alapulhat máson, mint egyetlen ember koncepcióján... — És közös erőfeszítésen! Kétségtelenül lehetett volna balsiker, erkölcsi és nagyon jelentős anyagi kihatásokkal egyaránt. Szó sincs arról, mintha maradéktalanul sikerült volna minden tervünket megvalósítanunk, de a korábbi tudományos konzultáció és később a gyakorlat igazolta az elképzelés helyességét. Ennek látványos megnyilvánulása volt, hogy a 17. múzeumi és műemléki hónap országos megnyitója kiállításunk megnyitásával kapcsolódott össze. Azóta pedig az általános restaurátorok országos továbbképző tanácskozásának, majd a múzeumi népművelők konzultatív találkozójának volt házigazdája múzeumunk. — Lehet, hogy ez felettébb laikus megállapítás, de úgy érzem: — a legnagyobb hazai múzeum még mindig a föld alatt van. Feltáratlan leletek formájában. Mi kerül elő az év folyamán? — A szekszárd—bogyiszlói úton folytatódott az ávartelep-kutatás. Itt Rosner kollégám három újabb lakóházat, egy eddig ismeretlen funkciójú növényrendszert tárt fel és mintegy 5000 tárgy került elő. Ugyancsak az ő munkája a Gyönk—Vásártér úti avar temető 68 sírjának feltárása. A 6-os úton közlekedők már régóta láthatják Gaál Attilának a volt szekszárd—palán- ki, hódoltságkori ásatásait. A várfalakat, a belső épületeket, gödörrendszereket érintő ásatás tudományos szempontból nagy jelentőségű tárgyakat is eredményezett. — Ezek tervmunkák voltak. Mit hozott a véletlen? — Szerencsére sokat, mert mint ahogy a Népújságban is hírül adtuk, a lakosság leletbejelentő buzgalma örvendetesen növekszik. 27 sírt tártunk fel Németkér-Látóhe- gyen, ezek középkoriak voltak. Az árokásó gépek elől Sióagárd—Ágoston-pusztán 8 avar és 1 római sírt tudtunk megmenteni. Mórágy-Tűzkő- dombon őskori vonatkozású, hitelesítő leletmentést végeztünk. Középkori sírok kerültek elő még a bátaszéki gimnáziumnál, Paks belvárosában pedig a XVIII. századból származók. — Sírok. A régésznek természetesen fontosak, a nem hozzáértőnek általában nem jeleútenek többet néhány csontnál, rozsdás vasdarabnál... — Nekünk pedig esetleg a múltat a jelennel összefűző lánc egy hiányzó szeménél. A tudományos munka értékét bajos annak látványosságával mérni. — A néprajz mégis, talán látványosabb! — Nem feltétlenül, legalábbis ami a kutatómunkát jelenti. Az „Életmódváltozások Tolnában” koncepciója például rengeteg levéltári kutatást, könyvtári búvárkodást követelt, amíg a végeredmény összeállt. — Óhatatlanul mindig visszatérünk erre a kiállításra. Ha az igazgatót nem számítjuk, a látogató tulajdonképpen mely területeken, kinek a munkáját élvezheti, ha végigjárja a termeket? Oldjuk fel kissé a muzeológusok „névtelenségét”, amit egyébként a bejárati folyosó tábláján már megtettek. — Őskor: Torma István; római kor: Tóth Endre; népvásdorlás-honfoglalás-hon- alapítás: dr. Rosner Gyula; kőtár: dr. Soproni Sándor. A történeti-néprajzi rész forgatókönyvébe besegített Sz. Bányai Irén, Gaál Attila, Gémes Balázs, G. Vámos Mária, Vendel-Mohay Lajosné. Installációs tervek: Boreczky László; grafikai tervek: Per- liczy Géza; helyszíni rendezés: Hámory László: fotóreprodukciók: Roboz László, Komáromi Zoltán, Gaál Attila. A nevek mögött egyáltalán nem csak a saját munkatársaink rejlenek, hanem a Központi Múzeumi Igazgatóságbeliek is, vagy éppen a Népújság fotóriportere. Tehát igen nagyfokú összefogás. — Az előbb említettük a „látványosabb” néprajzot, a múzeum igazgatójának is szőkébb szakterületét. Mivel gazdagodott tavaly a néprajzi gyűjtemény? — A legnagyobb jelentőségű, mintegy 300 darabos tárgyegyüttes, egy 1927-ből származó decsi paraszt- polgári „tisztaszoba” és kelengye, melyet az állandó kiállítás kiemelkedő jelentőségű enteriőrjeként is bemutatunk. A szakályi tájház berendezéséhez megszereztük a megvásárolt épület eredeti berendezési tárgyainak egy részét, mintegy 100 darabot. A gyerekjáték-pályázat eredményeként 62 darabbal gyarapodott a gyűtjeményünk. Mindez Gémes Balázs és felesége, G. Vámos Mária szakterülete. — Bármelyikünk gondol vissza a saját vagy szülei életére, könnyűszerrel megállapíthatja, hogy az életmódváltozás folyamat. Ezen a téren meddig tart a múzeum gyűjtőköre? — A legújabb korig. A sze- gényparaszti és agrárproletár életformák megismerése szándékával Dunaszentgyörgyön szereztünk egy nagyobb tárgyi és dokumentumegyüttest. A dokumentumanyag a gazdasági kapcsolatrendszerek megismerésén túl a történeti tudat vizsgálatához is fontos adalékokkal szolgál. Ezt a szakterületet eddig egyedül Sz. Bányai Irén művelte, nyár óta Balázs Kovács Sándor, megyénkbeli születésű fiatal kollégánk is segítségére van. — Az egykori zsinagógába szánt ..Művészetek háza” egyelőre még a jövő ígérete. Mégis jó lenne hallani valamit a képző- és iparművészeti gyűjtemény, továbbá az irodalomtörténeti anyag gyarapodásáról. — A megyei tanács művelődésügyi osztálya jóvoltából megkaptuk a megyében élő, illetve innen elszármazott művészek 12 festményét. Megszereztük Garay Ákos 40 korai vázlatát és rajzát is. Gazdagodott bútortárunk. Vendel-Mohay Lajosné gyűjtése Babits és Török Sophie tetemes levélanyagát eredményezte. — Ha jól értettem, mindez alananyag. méghozzá egy év „terméseként” is gazdag alapanyag. Ezek egyik-másikát a közönség csak megcsodálja. mások — részben az elhelyezés, bemutatás jóvoltából — közelebb is kerülnek hozzá. Ügy tűnik, hogy a múzeum korábban említett „nyitottá” tételét néha külső tényezők is segítették. .. — Ha a dunaföldvári Várétterem megnyitására Vágy a Simontornyára szervezett idegenforgalmi programokra gondol, akkor kétségtelenül és örvendetesen. Ide tartoznak azonban a legkülönbözőbb helyeken megnyílt kiállításaink is, melyeknek a művelődési központ, a városi tanács, a dunaföldvári vármúzeum éppúgy otthont adott, mint a simontornyai, ahol Vincellér Lászlónénak ilyen irányú tevékenysége különösen eredményes volt. A „Népi életképek régi fényképeken” című kiállításunkat pedig szekszárdi üzemekben vándoroltattuk. Ide kell sorolnom az év folyamán megtartott előadásainkat, a múzeumi hónap idején rendezett tudományos délutánt, a sok élőszavas tárlatvezetést is... — Magnetofonos tárlatvezetésre még nem tudtak berendezkedni? — De igen. Kápolnás Mária már dolgozik a magyar, orosz, német, angol szövegen, kollégáink segítségével. — Milyen kapcsolataik vannak az iskolákkal? — Mondjam úgy, hogy alakulóban? Szeretnénk, ha a múzeumi történelmi órákat pedagógusok tartanák meg. Erre a célra a történelemszakos tanároknak külön tájékoztatót készülünk kiadni. A simontornyai vármúzeumban a „rendhagyó” történelem-, irodalom- és rajzórák tartása már annyira rendszeres, hogy az előbbi jelzőt maholnap el is lehetne hagyni. I — És az üzemek? — Itt Szekszárdon, a tejipari vállalattal, az MMG- vel, a TÁÉV-vel, és a BVK- val kötöttünk megállapodást, részben szervezett múzeum- látogatásokra, részben vándorkiállításokra. Simontor- nyán a Bőrgyár és a Bőr- és Szőrmeipari Vállalat szocialista brigádjai a korábban megkötött szerződések alapján tartanak fenn rendszeres kapcsolatot a vármúzeummal. A brigádtagok látogatják rendezvényeinket, a múzeum viszont a különböző vetélkedőkre való felkészítésben segíti a brigádokat. A kapcsolat már több, mint hagyományos, olyannyira, hogv a brigádok részére Koncz Gábor színművész, Szűr Mária főiskolai hallgató és Lelkes Péter zongoraművész közreműködésével már jutalomelőadás megtartására is sor került. — A múzeum munkatársainak tudományos tevékenysége többnyire' összemosódik a közművelődésivel és ez jól is van így. Előbbit, a szű- kebb szakterületet most ne részletezzük. A honismeret? — Az ifjú múzeumbarátok megyei honismereti köre havonta hallgat előadásokat, neves, meghívott előadóktól. Ásató-táborainkról, amikor az ifjúság segíti a feltárásokat, a Népújság a maguk idején rendszeresen hírt adott. Simontornyán és Dunaföld- várott a várhoz kapcsolódóan működnek honismereti körök. Különböző pályázatokat más szervekkel közösen, rendszeresen írunk ki. A forradalmi ifjúsági napok keretében — a KISZ megyebizottságával közösen — megrendeztük az immár hagyományos tolna megyei honismereti vetélkedőt. A Tolna megyei tsz-szö- vetséggel közösen pályázatot hirdettünk nyugdíjas termelőszövetkezeti tagoknak emlékeik megírására, a KISZ- korú tagoknak termelőszövetkezet-történeti dolgozatok írására. Első lépésként ez a pályázat mérsékelt sikert ért el, de a kezdeményezés mégis visszhangra talált — további emlékezések is készülőben vannak. A megyei tanács művelődésügyi osztályával közösen meghirdetett néprajzi és népnyelvi gyűjtőpályázatra az elmúlt évinél kevesebb, de — a felnőtt kategóriában — színvonalasabb pályamunka érkezett. — Mi a múzeumigazgató tavalyi emlékei közt a legemlékezetesebb, a legszebb? — Mi lenne? Nemcsak nekem, valamennyiünknek, a munka. ORDAS IVAN A nemesi családok történetével foglalkozó könyvekben, megyei monográfiákban gyakran láthatunk címereket. Mi a címer? Jelvény. Egy személy, egy család, testület — meghatározott középkori szabályok szerint készített — jelvénye. A címerek klasszikus kora Európában a XII. század, de a feudalizmus idején mindvégig használatos, adományozható volt. Valamikor a címer nem jelentett egyebet, mint megkülönböztető jelzést; amiatt viselték, hogy a páncélba bújtatott lovagokat megkülönböztethessék egymástól. A címerekben képeket láthatunk, gyakran igen színvonalas alkotások ezek. A képek sokfélék: lehetnek természetes képek, képzeleti alakok és mesterséges képek. A királyi pecsét az 1699. évi címert adományozó oklevélen A természetes képek igen gyakran növények, állatok, ritkábban égitestek, ásványok stb. A képzeleti alakok az emberi fantázia korlátlan voltáról tanúskodnak. Leginkább sárkányok, kétfejű állatok, egyszarvúak és más szörnyek láthatók a címerekben. A mesterséges képeken általában használati tárgyak találhatók meg (fogaskerék, kalapács stb.). A címerek többségükben két részből állnak: a pajzsból és a sisakból. A pajzsok általában háromszögűek, de más formájúakkal is gyakran találkozhatunk. Ebben helyezkedik el a címerkép. Esetenként a pajzs alatt lebegő szalagon jelmondat olvasható. Ez az egykori csatakiáltások maradványának tekinthető. A pajzs tetején leljük meg a sisakot. Ha zárt sisakot látunk, szinte biztosak lehetünk abban, hogy azt valaki csatákban szerzett érdemekért kapta a királytól, császártól. Ha pedig nyitott a sisak, akkor a tulajdonosa lovagi tornán szerzett dicsőség elismeréseként jutott a círrierhez. A sisak helyett gyakran koronát találunk. A korona ágainak számából megtudjuk, hogy tulajdonosa milyen rangot, címet szerzett magának. A nemesek koronája 5, a báróké 7, a grófoké 9 ágú volt. Van olyan pajzs, amelyen kalapot találunk. Ez egyházi méltóságot jelent. A kalap színe, és a bojtok száma a papi rang kifejezője. A zöld kalap hat bojttal a püspöké volt, az érseki kalapon 10 bojt található, a bíborosak kalapja vörös színű és 15 bojttal díszítették. Gyakran látható a címer mögött az úgynevezett sisaktakaró, amely lehet köpeny alakú, lobogó kendő vagy levélszerű rajz. A címerek rajzát erre illetékes műhely készítette a feudalizmus idején. A címer használatát adománylevélben örökítették meg, amelynek bal felső sarkában látható a címer rajza, a szöveg pedig a címerrajz pontos leírását adja, de azt is tartalmazza, hogy ki miért kapta a használati jogot. Megyénkben is több családnak volt joga címert használni. A megyéknek is megvolt a címerük s azt egészen a fel- szabadulásig használták. Tolna megye címerének is megvan a maga rövid története. A török elől menekülő nemesi vármegye elvitte magával a vármegye iratait, a pecsétet és a címert is. Ezek mind odavesztek. Amikor a török megszállókat kiűzték, elérkezett az idő arra. hogy a megye címert és pecsétet kapjon. Ezért 1696-ban a megye tervezetet készített és megküldte az uralkodónak, hogjt azt szentesítse. Mit ábrázol a megye címere? Előtérben, a kép közepén az államalapító István királyt a koronázási ékszerekkel és a palásttal. Tőle balra a király fia, Imre herceg. A címerkép jobb oldali mezőjében az ország pajzsa a koronával látható. A kép előterét kockázott mező alkotja, a felső részében pedig két angyal tartja a koronát. K. BALOG JÁNOS Az 1699-ben jóváhagyott címer rajza az 1836-ból származó magyar nyelvű felirattal mhmwdiim dt. Szilágyi Miklóssal, 9 megye! múzeum Igazgatójával A megyei címer tervezet 1696-ból
