Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-26 / 21. szám

NÉPÚJSÁG U WBíTWÍfÉ'’ I Névnap: Vanda A Nap kél 7.18 — nyugszik 15.35 órakor A Hold kél 5.17 — nyugszik 14.48 órakor Százhetven évvel ezelőtt, 1804. január 26-án született és 1857-ben halt meg Eugene Sue francia regényíró, a tár­caregény műfajának megteremtője. # SZOLGÁLTATÁS. Az év első napjától a tolnai GÉM szolgáltató egységei — az autójavítás kivételével — át­kerültek a Tolna megyei Szolgáltató Szövetkezethez. A fúzió tervszerű átcsoportosí­tás része, mivel folyamatosan veszik át más szövetkezettől ezeket az egységeket, így sok­kal nagyobb ütemben fejlőd­het megyénkben a szolgálta­tások színvonala. A ELSŐ IDEI ülésén, teg­nap délután, a HNF megyei elnöksége mellett működő gazdaságpolitikai munkabi­zottság, meghatározta első féléves programját és a kert­barátmozgalom tennivalóit. — A LÄNG GÉPGYÁR dombóvári gyáregységének szakszervezeti bizottsága min­den évben szervez kirándu­lást a dolgozók részére. Az elmúlt években az ország leg­szebb tájain jártak, az idén pedig a jugoszláv tengerpart­ra utaznak. Ez év július kö­zepén külön autóbusszal mennek Rabacba és 8 napot töltenek a csodálatos Adria- parton. (Oszlánczi) O ŰJ MÉLYFURATŰ KÚT készül az idén Udvariban. A tervek szerint a Tolna me­gyei Víz- és Csatornamű Vállalat végzi a munkát. # TAPÉTÁZÓÁLLVÁNY EXPORTRA. A simontornyai SIMOVILL Ipari Szövetkezet és a tolnanémedi Kossuth Ter­melőszövetkezet közötti együttműködés alapján 1979- ben 12 ezer tapétázóállványt küldenek holland és NSZK- exportra. A jó minőségű akác alapanyagot eddig a terme­lőszövetkezetben tűzifának használták. # TOLNAI UTITÄRS. A megyei közlekedésbiztonsá­gi tanács, minden évben Tol­nai útitárs címmel könyv alakban megjelenteti az el­múlt év közlekedési tapaszta­latait, valamint bemutatja a kiemelkedő munkát végzett társadalmi munkásokat és csoportokat. A kiadvány mun­kálatai megkezdődtek, és e hónap végén kerül nyomdá­ba. A ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSKOZÁST tartottak Siklóson, a Babarc—Bólyi Nö­vénytermesztési Rendszer partnergazdaságaiban dolgozó szakemberek részére. A ta­nácskozáson előadást tartott prof. dr. Kurnik Ernő, az Iregszemcsei Takarmányter­mesztési Kutató Intézet igaz­gatója. Az előadás témája az étkezési és takarmányborsó nemesítésének helyzete volt, de szó esett a tudományos­termelési társulás, a PROTOL jelentőségéről, a borsóvető- mag-termesztés fejlesztésében betöltött szerepéről. A pécsi kSrzeti stúdió műsora bemutatja Baranya új városát, Barcsot. Este A király meztelen címmel Jevgenyij Svarc szín­művét látjuk, amelyet az ismert gyermekmese alapján írt, felnőt­teknek. Az 1920 és az 1950-es évek között alkotó szerző így Ír: „Nem lehetünk jók a rosszak ostorozása nélkül. A gonosz győ­zelme csak pillanatnyi lehet. Eszre kell vennünk, hogy a világ tele van szépséggel, jósággal, igazsággal.” A második műsorban jelentke­zik a Vezetők klubja című ri- portműsor. A téma: a lakossági szolgáltatások. 22.05-kor a Musz­táng című szovjet film kerül képernyőre, amely vadregényes amerikai környezetben játszódik. O KÖZGAZDASÁGI, GAZ­DASÁGPOLITIKAI, vezetés- elméleti és pedagógiai állo­mányát korszerűsíti és bővíti a közeljövőben a megyei könyvtár, és kiterjeszti eze­ket a témaköröknek a fel- használását a szaktájékozta­tásban. + SOKAT JAVULT a he­lyi és helyközi közlekedés Dombóváron és környékén, az elmúlt két-három évben A még létező hiányosságok megszüntetése, a jobb közle­kedési feltételek kialakítása érdekében az újonnan épülő utaknál megállókat, leállókat építenek. Megvizsgálják a differenciált menetrend­kialakítás és a lépcsőzetes munkakezdés bevezetésének lehetőségeit, valamint kezde­ményezni fogják az Arany János téri csomópont közle­kedési rendjének újbóli felül­vizsgálatát. 'Xj AZ IXILON pécsi ama- tőrfilm-stúdió mutatkozik be ma Faddon. a művelődési ház ifjúsági klubjában. ■# BORKEZELÉS. A pári művelődési otthonban nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott Nyirati Bálint, a he­lyi szőlőseazdáknak, a borke­zelésről. (Palotás) * JÁRDAÉPÍTÉS, ötszáz méteres szakaszon építettek járdát a nagydorogi OTP- lakótelepen. Az építést a la­kók végezték el társadalmi munkában. O JELENTŐS német nyel­vű könyvállománnyal rendel­kezik a németkéri könyvtár. 433 kötet áll a német nemze­tiségiek rendelkezésére. 230 kötet a könyvtár állományá­ba tartozik, 203 kötetet pedig a megyei könyvtár kölcsönöz a könyvtárnak. Felhős idő Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként erősen megnövekvő felhőzet, többfelé havas eső, eső. Mérsékelt délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 5 fok között. Távolabbi kilátások kedd regge­liig: enyhe, változóan felhős, időnként borult idő. Is­métlődő eső, havas eső várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területé­nek 50 százalékán várható. A VII. országos úttörőveze­tői konferenciát városi, járási, megyei konferenciák készítik elő. Tegnap Szekszárdon, az úttörőházban, a megyeszék­hely úttörővezetői gyűltek össze. A tanácskozáson meg­jelent dr. Rúzsa János, az MSZMP Szekszárd városi Bi­zottságának első titkára, dr. Bősz Endréné, Szekszárd vá­ros Tanácsa Végrehajtó Bi­zottságának titkára,- Péti Im­re, a Tolna megyei KISZ-bi- zottság első titkára, Herczig Ferenc, a városi KlSZ-bizott- ság titkára és Császár Judit városi úttörőelnök. A konferencián nyolcvan küldött vett részt. Délelőtt az írásos beszámolókhoz fűztek szóbeli kiegészítéseket, illetve hozzászólások hangzottak el. Értékelték a három évvel ez­előtti konferencia óta eltelt időszak munkáját, elemezték az akkor kitűzött feladatok végrehajtását, továbbá az idő­közben történt változásokat. Időközben adták át a szek­szárdi úttörőházat, azóta szer­veztek útttörő olvasótáborokat és azóta nyitotta meg kapuit a Kaposvári Tanítóképző Fő­iskola szekszárdi kihelyezett tagozata is. Az itt végző fia­tal pedagógusok szerepet ját­szanak majd az úttörőmoz­galomban, hiszen az úttörő­életre nevelés már kisdobos korban elkezdődik. A tegnapi, szekszárdi úttö­rővezetői konferencia főbb té­makörei az alábbiak voltak: az úttörőmozgalom helye az iskolarendszerben; kapcsolat- tartás a társadalmi szervek­kel; a gyerekek munkára ne­velése, a tanuláshoz, a sport­hoz, a kultúrához való viszo­nyuk, aktivitásuk. A küldöt­tek kiemelték a nemzetközi gyermekév jelentőségét, utal­tak a feladatok fontosságára. Délután a résztvevők ösz- szegezték az elhangzottakat, meghatározták az elkövetke­ző időszak tennivalóit. Ezután újjáválasztották a 11 tagú vá­rosi úttörőelnökséget és meg­választották a tizenhat me­gyei küldöttet. A Szekszárd városi úttörő­elnök ismét Császár Judit lett, a titkár tisztségét Jakab Gé­za tölti be. OL VAST AM Helyette hazait Hiánycikk lesz néhány növényvédő szer, amit eddig tőkés importból szereztek be — olvasom a tegnapi Nép­újságnak az AGROKER-ről szóló tudósításában. — Ám ez nem okozhat fennakadást a termelésben, hiszen he­lyettük vannak jó minőségű magyar gyártmányúak, amelyek gondos felhasználás mellett ugyancsak hatáso­sak. Hasonló a helyzet néhány méregdrága nyugati me­zőgazdasági géppel is, amelyeket a jó minőségű, szo­cialista országokban gyártottakkal kell felváltani. A népgazdaság egyensúlyának javítása az idei terv fő feladata. Sok összetevőből áll ez, többek közt a nem rubel elszámolású export növeléséből és import csök­kentéséből. Ez egyrészt központi intézkedésekkel való­sul meg, egyszerűen, nem lesz behozatal olyan cikkek­ből, amelyek hazaiakkal helyettesíthetők. Ám nemcsak központilag lehet sokat tenni a külkereskedelmi egyen­súly javításáért. Sőt! A tegnap befejeződött háromré­szes tévésorozatból megtudhattuk, hogy a rákbetegség egyes fajtái, bizonyos stádiumban gyógyszeres kezelés­sel — köztük hazai készítmények felhasználásával —, gyógyíthatók. A Szekszárdi Bútoripari Vállalatnál ta­valy eredményesen fejeződtek be a kísérletek a nyugati importból származó ragasztóanyagnak hazaival való helyettesítésére. Az idén már a TVK-tól szerzik be azt, amit a kísérletek során kiválasztottak és kialakították hozzá a megfelelő technológiát. Egyes, eddigi importcikkekből egyszerűen már eleve nem lesz behozatal. Itt a felhasználók kényszerülnek a hazai anyagok, gépek beszerzésére, felhasználására. De nemcsak a központi intézkedésektől lehet és kell ered­ményt várni. (J) SZMT-elnökségi ülés Tegnap ülést tartott a szakszervezetek megyei ta­nácsának elnöksége. Az első napirendi pontban jelentést hallgatott meg az elnökség az MSZMP KB oktatáspolitikai határozata végrehajtását se­gítő szakszervezeti tevékeny­ségről. A napirend során tá­jékoztató jelentés hangzott el az SZMT 1978. évi cselek­vési programja végrehajtá­sáról, valamint javaslat az SZMT 1979. évi cselekvési programjára. Megvitatta az elnökség az SZMT és az SZMT központi könyvtár idei költségvetését. Elfogadták az SZMT idei munkaprogramját, az elnök­ség és a titkárság első félévi munkatervét. Tamási idegenforgalma Tamásiban, a postával szem­ben, van egy jelentéktelen kül­lemű és méretű kis üzlethelyi­ség, ahol hosszú évek óta műkö­dik a megyei idegenforgalmi hi­vatal kirendeltsége. A „majdnem város” nagyközség idegenforgal­mi vonzereje természetesen nem nagy. A termálfürdő elsősorban csak a helybelieket és a tágabb környék lakóit vonzza. Ennek ellenére az elmúlt évben ez a kis Tolnatourist-kirendeltség el­ismerésre méltó forgalmat bo­nyolított le. A 19 szállásadó 23 szobájának 53 férőhelyén 757 fi­zetővendég fordult meg. Több­nyire huzamosabb időre, mert ezt a szálláslehetőséget elsősor­ban olyan vállalatok veszik igénybe, mint a VEGYÉPSZER, a Gyár- és Gépszerelő V. és az Ácsi Cukorgyár, melyek hosszabb időre küldenek dolgozókat Tamá­siba. Valutaeladás 850 ezer, vétel 30 ezer forint értékben történt. Az év folyamán 13 kirándulást szerveztek iskolák és üzemek ré­szére, továbbá a művelődési köz­pont különböző klubjainak. Ezek között észak-magyarorszá­gi és a Dunakanyarban tett 3 na­pos utak is szerepeltek. A kiren­deltség, melynek „összlétszáma” Brózik Andrea személyében egy fő, ezenkívül közvetítette a Bu­dapest Tourist programjait, üdü­lőbérletet Harkányban. vállalt szállásrendelést az ország bár­mely pontjára és a lovaglás iránt érdeklődőket irányította Regöly- j be, Nagykónyiba, iletve Igar-Si- montornyára. Évente visszatérő feladat, tavaly is az volt, részvé­tel a nagyközség egyetlen ko­moly, de már hagyományokkal rendelkező idegenforgalmi prog­ramjának, a lovasnapoknak szervezésében. —s. —n. Jégzajlás a paksi Dunán Fotó: Kiss Sándor A Vöröskereszt életéből A megyében taggyűléseket tartottak a Vöröskereszt alap­szervezetei december, január hónapban. Értékelték az el­múlt év tapasztalatait és meg­határozták az 1979. évi fel­adatokat. A Vöröskereszt megyei ve­zetősége január 29-én tartja értékelő és feladatmeghatáro­zó ülését. Kiemelt feladatként kezelik a gyermekek nem­zetközi évével kapcsolatos rendezvényeket. Ezeket első­sorban egy-egy járás, város vöröskeresztes vezetősége in­dítja. A megyei vezetőség egy nagy megyei rendezvényt szervez május—június hónap­ban, a bölcsődei szülői mun­kaközösségek részére. Egyna­pos ankétot tartanak, ahol két témát vitatnak meg: a szülői munkaközösség és a bölcső- dés korú gyermekek nevelésé­nek kapcsolata -az egyik, a másik pedig a játék szerepe e korosztály életében. A gyermekek nemzetközi éve alkalmából a szekszárdi járás vöröskeresztes vezetősé­ge a Hazafias Népfronttal együtt rajzpályázatot hirdet különböző témában az óvodás korú gyermekek részére. A BHG alapszervezete pedig felhívással fordul a megyei alapszervezetekhez, hogy mindegyik két óra társadal­mi munkával járuljon hozzá az adott területen működő bölcsődék, óvodák segítésé­hez. A Bonyhád városi szervezet akciót indított a nevelőszülői hálózat szélesítésére. Felmé­rést végeztek a megye gyer­mekgondozó intézményeiben: kik azok a gyermekek, akiket a szüleik nem látogatnak. Ezeket a gyermekeket neve­lőszülők pártfogására bízzák. A paksi járás vezetősége felvilágosító előadásokat szer­vez A nagymamák és a gyer­mekek kapcsolata címmel. Iregszemcsén gyógypedagó­giai intézet működik. A ta­mási járás vezetősége fontos feladatának tartja az itt elhe­lyezett gyermekek pályavá­lasztásának segítését. Kiállí­tást szerveznek a gyermekek munkáiból, s meghívják azo­kat az intézményeket, ahol munkába állásuk szóba jöhet. * A közigazgatási változások­nak megfelelően változások történtek a bonyhádi és pak­si szervezet működésében. Mindkét helyen a közeljövő­ben választanak új vezetősé­get. Változás történt a dombó­vári vezetőségben is. A janu­ár 17-én választott új titkár: Duliczné Varga Éva. Gázkitörés Szerdán hajnalban, eddig ismeretlen okból gázkitörés történt a Kőolaj- és Földgáz­bányászati Vállalat Zsana É—2 számú olajkútjánál. A gáz meggyulladt. Személyi sérülés nem történt. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt speciális ki­törésvédelmi brigádjai azon­nal a helyszínre siettek. Első feladatukat — a tűztől meg­roggyant fúróárboc földre döntését — skierrel megol­dották. Ezt követően hozzá­láttak az úgynevezett műtár­gyak eltávolításához azzal a céllal, hogy a kút nyílását szabaddá tegyék a kitörés el­fojtásához. A speciális brigád tagjai éjjel-nappal dolgoz­nak, de a nagy hőség miatt több napig is eltarthat, amíg az összes műtárgyaktól meg­tisztítják a terepet. A kút környékét lezárták, a tűzol­tóság készenlétbe helyezte a korábbi gázkitöréseknél jól bevált turboreáktív generá­torokat. (MTI) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁL AI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30,— Ft., negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 Uttöroivezetök konferenciája

Next

/
Thumbnails
Contents