Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-05 / 3. szám
2 Képújság 1979. január 5, Külföldre menti vagyonát a sah Az USA ad olajat Izraelnek Hamarosan megalakítja Irán új „szociáldemokrata jellegű” kormányát dr. Sapur Baktiár akitől az ellenzék megvonta bizalmát a sahhal való együttműködése miatt. (Képtávírónkon érkezett.) Spanyolország Általánosan elítélik a politikai gyilkosságot Az iráni parlament — mint már jelentettük — szerdán jóváhagyta Sapur Baktiar kormányalakítási megbízását, a rendszerrel szemben álló Nemzeti Front és a vallási ellenzék azonban továbbra is elutasítja a részvételt a sahhal együttműködni kész új kormányban. Sapur Baktiar szerdán este, a parlamenti jóváhagyás megszerzése után találkozott a sajtó képviselőivel. A politikus ismertette az általa megalakítandó kormányra és annak politikájára vonatkozó elképzeléseit. Ezután kijelentette: „Tekintetbe véve az Izraellel és Dél-Afrikával fennálló vallási és politikai különbségeket, a jövőben ezeknek az országoknak nem adunk el kőolajunkból”. A londoni Daily Express csütörtöki száma közli azt az értesülését, miszerint Reza Pahlavi sah vagyonának egy tekintélyes részét — 500 millió és kétmilliárd dollár között — zürichi és londoni bankok közreműködésével amerikai bankokhoz utaltatta át. A lap szerint három nagy amerikai bank a zavargások kirobbanása óta őrzi az iráPravda-kommentár — Az amerikai—kínai közeledés elsősorban Peking nagyhatalmi politikájának és következésképpen ázsiai terjeszkedési szándékainak jelent biztatást — írja cikkében Borisz Orehov, a Pravda kommentátora. — Ez a kínai ■katonai potenciál nyugati országok segítségével történő növelésében nyilvánul meg. Bár az Egyesült Államok egyelőre nem szállít fegyvert Kínának, sajtóhírek tanúbizonysága szerint erre ösztönzi Angliát, Franciaországot és néhány más nyugateurópai államot. ni uralkodó aranykincsének egy részét. A sajtóértekezleten Schlesinger leszögezte: az Egyesült Államok betartja a még 1975-ben Izraelnek tett ígére— Peking mai tervei mindenekelőtt a szocialista Vietnam ellen irányulnak, de nemcsak ellene. Húsz kínai hadosztályt vontak össze például Tibetben, jegyzi meg a kommentátor, majd elmondja: más tények is tanúskodnak a pekingi terjeszkedési szándékról. Ilyen például az a stratégiai fontosságú ka- rakorami hadiút építése, ‘azzal a céllal, hogy Kína kijusson Karachi kikötőjébe, ahol haditengerészeti bázist szeretne kapni. — Még egy beszédes tény: a kínai külügyminisztérium néhány nappal ezelőtti nyitét és gondoskodik saját forrásaiból olajszükséglete kielégítéséről, amennyiben politikai okokból ezen a téren Izraelnek nehézségei támadnak. latkozata Kínának a Spratly- szigetek fölötti állítólag szuverenitásáról. Nem véletlenül ítélik a kínai külügyminisztérium lépését politikai megfigyelők nemcsak Vietnam, de a Fülöp-szigetek elleni nyomásnak is. A felsorolt tényekből kiderül — fejezi be írását Orehov —, hogy valójában milyen jellegű is Peking „hozzájárulása az ázsiai és a csendes-óceáni térség biztonságához” amiről az Egyesült Államok és Kína diplomáciai kapcsolatainak felvétele alkalmából Pekinginek küldött amerikai kormánytávirat beszél. Madrid, Lehel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Valamennyi spanyol politikai párt, köztük, — és ez lényeges — a BASZK Nacionalista Párt is élesen elítélte a szerdán délután Madridban elkövetett gyilkos merényletet, amelynek során egy négy főnyi terrorista csoport, lakásának kapuja előtt meggyilkolta Constantino Ortin Gil tábornokot, a madridi tartomány katonai kormányzóját. Rodolfo Martin Villa belügyminiszter szerdán éjfél után a spanyol televíziónak adott nyilatkozatában határozottan leszögezte, hogy a kormány nem fog tárgyalni a terroristákkal és amnesztiát sem ígér nekik. Rodolfo Martin Villa határozottan elvetette azt a gondolatot, hogy kivételes állapot bevezetésére lenne szükség. Szerdán este a Monclpa palotában Adolfo Suarez miniszterelnök Manuel Gutierrez Mellado altábornagy hadügyekkel megbízott miniszterelnök-helyetAnkara Zavargások Egy diák meghalt, négy másik pedig megsebesült szerdán az Ankarától délkeletre fekvő Kirsehirben, szembenálló csoportokhoz tartozó fiatalok összetűzése során — közölték jól értesült források. A város kívül esik a rendkívüli állapot által érintett területeken. A rendkívüli állapotot ösz- szehangoló központ szerda esti ankarai bejelentése szerint letartóztattak hét szélső- jobboldali aktivistát, akiről, feltételezik, hogy a múlt héten Ankarában meggyilkoltak egy baloldali fiatalembert. tessel és Rodolfo Martin Villa belügyminiszterrel tárgyalt a gyilkosság nyomán teendő intézkedésekről. Késő éjszakai órákig ülésezett a fegyveres erők vezérkari főnökeinek tanácsa is. A rendőrség és a csendőrség az esti órákban szigorúan ellenőrizte a Madridból kivezető utakat. Csütörtökön délelőtt a madridi tartomány dolgozói a két legnagyobb szakszervezeti központ: a Munkásbizottságok és az UGT közös felhívására jelképes sztrájkkal juttatták kifejezésre, hogy élesen elítélik az újabb terrorista merényletet, amely a szabadság és a demokrácia ellen irányul, amiért a dolgozók annyi éven át harcoltak. A Spanyol Kommunista Párt nyilatkozata megállapítja: újabb bűncselekmény történt, amelynek célja a fegyveres erők provokálása és az, hogy a demokratizálási folyamatot tegyék felelőssé az elkövetett bűnökért, kialakítsák a bizonytalanság BUDAPEST Az Elnöki Tanács Szalainé László Lenke egyetemi docensnek, az MSZMP Politikai Főiskolája szociológiai tanszéke helyettes vezetőjének — a munkásmozgalomban és a pártoktatásban kifejtett több évtizedes eredményes tevékenysége elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából — a Szocialista Magyarországért Érdemérmet adományozta. A kitüntetést Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára csütörtökön a főiskola tantestületi ülésén adta át. légkörét és félelmet idézzenek elő a népben, hogy a kitűzött választásokat ne lehessen nyugodt légkörben megtartani. A csütörtöki spanyol lapok ismertették a szélsőséges baszkföldi szervezet, az ETA szerdán keltezett közleményét, amelyben bejelenti, hogy általános támadást indít az állam intézményei ellen. Az ETA-közlemény — amely mint azt a madridi sajtó jelzi, még a madridi katonai kormányzó meggyilkolása előtt íródott — hangoztatja, hogy a támadás célpontja elsősorban a hadsereg és a fegyveres erők magas rangú személyiségei. Újabb terrorakció színhelye volt szerdán éjjel a spanyol főváros. Ezúttal a madridi földalatti két állomását robbantották fel ismeretlen tettesek. Jelentős az anyagi kár, de a merénylők előzetesen figyelmeztették az állomásokon várakozó embereket és a személyzetet, hogy meneküljenek és így senki sem sérült meg. VATIKÁNVÁROS A Vatikán és a Spanyolország között 1953-ban létrejött konkordátum helyére lépő megállapodásokat írt alá szerdán Vatikánvárosban Jean Villát bíboros, vatikáni államtitkár és Marcelino Oreja Aguirre spanyol külügyminiszter. Az új megállapodásokban — mint az AP rámutat — már tükröződik az ibériai ország új alkotmánya, amely kimondja: Spanyolország nem felekezeti ország. Biztosítja a vallásszabadságot és megengedi a válást. Washington ösztönzi Kína terjeszkedő politikáját PAN&FtÁMA Angolai ualtozasak ALIG EGY HÓNAPPAL azután, hogy országszerte megemlékeztek a portugál gyarmatosítók és a nyugati hatalmak támogatását élvező ellenforradalmi csoportok fölött aratott győzelemről, a függetlenség elnyeréséről, Luandában összeült az MPLA—Munkapárt Központi Bizottságának háromnapos rendkívüli plénuma, amelyen Agostinho Neto elnökölt. A tanácskozás befejezése után Paulo Texeira Jorge külügyminiszter közleményt olvasott fel a rádióban, amely ismertette a plénumnak „a párt és az állam sürgető problémáival” kapcsolatos állásfoglalásait és határozatait. A nyugati országok sajtója érthető okokból különös figyelmet szentel a határozatok belső helyzettel és a személyi kérdésekkel foglalkozó részének. Mint ismeretes, a központi politikai bizottság elmozdította miniszterelnöki posztjáról és megfosztotta politikai bizottsági tagságától Lopo do Nasci- mento kormányfőt, továbbá Carlos Rocha tervezési és gazdasági együttműködési minisztert, aki ugyancsak elvesztette a politikai bizottságban viselt tisztségét. Ezzel egy időben megszüntették a miniszterelnöki és g miniszterelnök-helyettesi posztókat. A kormányfő tisztét, hírek szerint, egyelőre a köz- társasági elnök tölti be. Leváltották a Jornal de Angola és a televízió vezetőségét, új osztályokat hoztak létre a pártközpontban, kiegészítették a központi bizottságot és a politikai bizottságot, és úgy határoztak, hogy az ország tizenhat tartományi biztosa a jövőben miniszteri rangot kap. A személyi változásokon túl a központi bizottság határozata hangsúlyozza, hogy „tovább kell erősíteni a párton belüli egységet, fokozni kell a párt- és az államapparátusban mutatkozó kispolgári tendenciák elleni harcot, még kell szilárdítani a munkás—paraszt szövetséget a forradalmi folyamatot fékezni próbáló kispolgárság elleni harcban.” Végezetül a központi bizottság ülése utáni egyik beszédében Agostinho Neto bejelentette, hogy bátorítani kell a kiskereskedőket és a kisiparosokat a lakosság érdekében kifejtett tevékenységük fokozására, felszólította az ország lakosságát: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy valóra váljanak a termelés növelését, a lakosság életszínvonalának emelését szolgáló elképzelések. Az eseményekkel összefüggésben mindenekelőtt arra kell emlékeztetni az olvasót, hogy 1975. november 11-én, a függetlenség kikiáltásának napján, még súlyos harcok folytak az ellenforradalmi csoportok és a dél-afrikai intervenciós csapatok ellen. Az éppen csak megszerzett függetlenséget Kuba és á többi szocialista ország internacionalista segítségével sikerült megvédeni. A néphatalom megszilárdulásával napirendre került a társadalom átalakítására kidolgozott tervek megvalósítása. •Eközben azonban kiéleződtek a belső ellentétek, s azok végül is az 1977. május 27-i puccskísérlethez vezettek, amelyet Nito Alves és Jose Van-Dunem, a politikai bizottság tagjai irányítottak. Erről szólva, az MPLA—Munkapárt 1977 decemberében megtartott első kongresszusán a párt elnöke önkritikusan rámutatott, hogy „az általunk elkövetett némely hiba is lehetővé tette, hogy az események ilyen fordulatot vegyenek. Szervezeti gyengeségünk és a politikai-ideológiai munka hiánya, a szervezeteinkben uralkodó liberalizmus, többek között ezek voltak azok az okok, amelyek tápot adtak a frakciósok manővereinek...” — hangoztatta Neto. A párt és a kormány óriási erőfeszítéseket tett az ország nemzetközi helyzetének megszilárdítására. Rendezte kapcsolatait Zairéval, a termelés beindítására nyugati, főként amerikai, belga és portugál segítséget is igénybe vett, a nagy ültetvényeken pedig állami gazdaságokat létesített, megszervezte az állami kereskedelmet. Ennek ellenére a lakosság ellátása sok helyen továbbra is akadozik, s ebben minden jel szerint szerepe volt azoknak a vezetőknek, akiket a központi bizottság határozata nyomán tisztségükből leváltottak. A HATÁROZATNAK az egység megszilárdítását sürgető pontja arra enged következtetni, hogy a leváltott politikusokat és minisztereket nem csupán kötelességük teljesítésének elmulasztásában találták bűnösnek. Erre utal egyebek között a határozatnak az a pontja, amely kimondja, hogy „fokozni kell a párt- és az államapparátusban mutatkozó kispolgári tendenciák elleni harcot”. KANYÓ ANDRÁS Agostinho Neto angolai elnök (középen) Ramalho Eanes portugál és Luis Cabral guinea-bissaui államfő társaságában. (Archív felvétel.) az 197-9. január 3-án megtartott december havi lottó-jutalomsor- solásról melyen az 52. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a táskarádió (2000 Ft) b Trabant Limousine személy- gépkocsira utalvány c Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány d színes tv 28 000 Ft e zenesarok ut. 20 000 Ft f otthon, lakberendezési utalv. 15 000 Ft g Ismerje meg a Szovjetuniót, az 1980. évi olimpiai játékok országát 14 000 Ft h televízió I. (10 000 Ft) i televízió II. (9100 Ft) j hűtőgép 8000 Ft k háztartási félsz. ut. 6000 Ft 1 ötletutalvány 50 000 Ft m vásárlási ut. 10 000 Ft n vásárlási ut. 9000 Ft o vásárlási ut. 7000 Ft p vásárlási ut. 5000 Ft r vásárlási ut. 3000 Ft A nyertes szelvényeket 1979. január 25-ig kell a totó-lottó- kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875. Budapest. V. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Alább a- Pécs körzetében vásárolt nyertes szelvények szájmát közöljük. 2 354 198 m 2 364 344 p 2 384 636 r 2 399 855 r 2 425 220 r 2 435 366 m 2 359 271 o 2 369 417 r 2 389 709 r 2 415 074 p 2 430 293 r 2 445 512 r 2 450 585 n 2 465 804 n 2 475 950 r 2 501 351 m 2 521 607 p 2 552 045 r 2 572 337 r 2 607 848 r 2 617 994 r 2 628 140 p 2 638 286 e 2 663 651 g 2 673 797 n 2 683 943 o 2 694 089 i 2 719 457 p 2 739 746 p 2 836 133 o 2 861 498 o 2 871 644 n 2 891 936 r 2 922 374 o 2 937 593 r 2 947 739 p 2 973 104 e 44 581 850 o 55 833 764 m 62 007 605 r 62 017 751 f 62 027 897 m 62 038 043 o 62 048 189 o 62 058 335 o 62 073 554 n 62 088 773 p 62 129 357 n 62 139 503 p 62 149 649. r 62 159 795 p 62 175 014 m 62 190 233 m 62 225 744 r 62 266 328 o 62 281 547 r 62 327 204 O 62 357 642 d 62 372 861 m 62 383 007 f 62 408 372 h 62 428 664 n 62 464 175 i 62 514 905 m 62 525 051 m 62 540 270 n 2 460 731 n 2 470 877 p 2 486 096 r 2 511 461 p 2 541 899 n 2 567 264 p 2 602 775 r 2 612 921 r 2 623 067 d 2 633 213 d 2 643 359 n 2-668 724 h 2 678 870 h 2 689 016 o 2 699 162 n 2 724 527 p 2 800 622 p 2 856 425 m 2 866 571 r 2 881 790 O 2 902 082 1 2 932 520 n 2 942 666 r 2 968 031 n 44 576 777 d 55 580 114 r 62 002 532 p 62 012 678 r 62 022 824 f 62 032 970 m 62 043 116 1 62 053 262 i 62 063 408 o 62 078 627 p 62 093 846 1 62 134 430 m 62 144 576 r 62 154 722 m 62 164 868 r 62 185 160 m 62 215 598 m 62 251 109 r 62 271 401 1 62 322 131 m 62 347 496 m 62 362 715 r 62 377 934 f 62 398 226 O 62 418 518 m 62 433 737 o 62 484 467 j 62 519 978 m 62 530 124 n GYORSLISTA