Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-10 / 291. szám
1978. december 10. Képújság 3 Pártmegbízatása: propagandista Mint rendszeresen, most is négykor kezdődik a foglalkozás a megyei pártszékház negyedik emeleti tanácstermében, de a propagandista, Kurucz János nyugdíjas már tíz perccel négy előtt itt van. Másodikként érkezett, csak az osztálybizalmi előzte meg. Aztán tíz perc alatt benépesül a terem. Mindenki a helyén, Kurucz elvtárs üdvözli a hallgatókat, bemutatkozik: elvtársak, Bállá elvtársnak, az osztály- főnöküknek sürgős elfoglaltsága akadt. At kellett volna tenni másik napra a foglalkozást, de felajánlottam, hogy helyettesítem... * Kurucz János előadást tart Az imperializmus gyarmati rendszerének felbomlása a téma. Erről beszél, magyaráz Kurucz János. A hallgatók figyelnek, hiszen csak most, az első órában az övé a szó, a szünet után ő csak irányítja és összefoglalja a vitát. Kérdéseket tesz fel, hallgatja a válaszokat, néha közbeszól, ha „melléfogást” észlel, serkenti a többieket a kiigazításra. De legfőképp arra, hogy mindenki bátran mondja el a véleményét. A vitában kovácsolódik ki a helyes álláspont. Eltelt a három óra, most kettesben beszélgetünk munkájáról. — Harminc éve lettem párttag, 1948-ban, három évvel később kezdtem a propagandista munkát. A tiszti iskola után politikai tiszt lettem, munkaköri kötelességem volt a politikai oktatás, nevelés. Már akkor megszerettem és csinálom, negyed- százada hivatali kötelességemen túl is . .. — Az évenkénti beszámoló taggyűlésen, amikor személyenként értékelik ki, hogyan teljesítette pártmegbízatását, minden alkalommal elhangzik: Kurucz elvtárs sok segítséget adott a városban a pártoktatáshoz. — Néha már feszélyezve érzem magam ilyenkor. Hiszen mások is dolgoznak... — Pedig úgy értesültem, hogy ezt az idén sem ikerüli el. — Azzal a különbséggel, hogy a résztvevőik számára lesz új. Október 31-én nyugdíjaztak, azóta a Wosinsky lakótelep alapszervezetének tagja vagyok, ott veszek részt a beszámoló taggyűlésen. Kurucz János. 1963-ban kezdte a marxizmus— leninizmus esti egyetemet. Még be sem fejezte, már megbízták az esti középiskola vezetésével. Azóta folyamatosan tanít, nevel a középiskolában. — Emlékezetes az első tanév, hiszen beszámoló-, vagy vizsgaidőszakban izgultam, hogyan sikerül nekem, de még inkább azért, hogyan sikerül a hallgatóimnak. — Mit tart a legfontosabbnak propagandista munkájában? — Nehéz erre válaszolni, kiemelni, mi a fontos. Az abszolút biztonság a tananyagban, a naprakész ismeretek, nemcsak a nemzetközi, az országos, hanem a helyi politikáról is, annak elérése, hogy bátran vessék fel kételyeiket a hallgatók, ne maradjon nyitott kérdés, és hogy akik tanulják a marxizmus—leninizmust, ia gyakorlatban is alkalmazni tudják.. Gyakran van olyan sikerélményem, hogy egyik-másik hallgató nemcsak a tankönyvből idéz, hanem az anyghoz kapcsolódó sajtócikkekből is, és munkahelyének problémáit is a tanultak által megvilágítva látja. E tekintetben nagyon jó, hogy a marxizmus—leninizmus esti középiskola tematikája előnyösen változott, több benne a mindennapi élethez, murihoz, mozgalmi élethez kapcsolódó anyag. — Sok embert tanított, nenevelt a közel három évtized alatt.... — Két éve csináltam egy olyan mérlegfélét. Csak az esti középiskolán legalább hétszáz párttaggal és párton- kívülivel foglalkoztam. Mert nemcsak a saját osztályaimat számoltam, hiszen más osztályok vizsgabizottságaiban is közreműködtem. Kilenc éve vagyok tagja .a városi pártbizottság oktatási munkabizottságának, én vagyok a marxizmus—leninizmus esiti középiskolák felelőse, így a többi propagandista irányí- tása-ellenőrzése is az én dolgom. Mindig öröm tölt el, ha új emberekkel találkozom a propagandistakonferencián, az illetők csak ott „újak”, számomra nem, mert hallgatóim voltak. Pár éve történt, találkoztam az egyik frissen végzett hallgatómmal. Örömmel újságolta, hogy felvették az esti egyetemre. — Hogy ment a felvételi? — kérdeztem. — Simán — vá- válaszolta. — Megkérdezték', kinél végeztem az esti középiskolát. Megmondtam. A következő kérdés az volt, hogy hányast adott a Kurucz elvtárs. Jelest. Nem is kérdeztek többet. „Fel van véve”. — Fegyveres testülettől vonultam nyugdíjba. Addig úgy éreztem, hogy propagandista munkámmal, azzal, hogy sokan megismernek és tisztelnek, a testület rangját is emelem. — Most, mint nyugdíjas, pihenhetnék. De inkább úgy érzem, többet dolgozhatom mint propagandista, több idő jut arra a munkára, amit az elmúlt évtizedek alatt úgy megszerettem. Nemcsak az elismerés késztet erre — Lenin születésének évfordulóján kaptam meg a Központi Bizottság emlékplakettjét és a megyei pártbizottság „25 éves propagandamunkáért” emlékplakettjét —, hanem csak így teljes az életem. Hogy mi az a több? Csák egy példa: osztályom, akiket tanítottam és tanítóik, városi osztály, a hallgatók különböző vállalatoknál, intézményeknél dolgoznak. Eddig csak arra futotta, hogy ha valaki többször hiányzott, jeleztem a pártszervezetnek. A jövőben mindegyik alapszervezettel kapcsolatba tudok lépni, hogy megismerjem minden hallgatóm munkáját, esetleges munkahelyi problémáit. És necsak arról szerezzen tudomást a pártszervezet, ha valaki az osztályomban fegyelmezetlenke- dik, hanem arról is, ha aktív, jól tanul. J. J. Égeti zsebünket a pénz. A KST-ben meg egyéb helyen spórolt forintjaink most vil- iámsebesen vándorolnak a Tyrel meg a jóég tudja milyen márkájú pénztárgépek éhes gyomrába. A Népbolt dombóvári ABC élelmiszer áruházában december közepe táján naponta kétszázezer forint körüli a forgalom. — A vevő szerencsére nem érzi mi van hátul a boltban. Szerencsére — a hiánycikkek ellenére — az ellátás jó. Nem olyan, hogy ne lenne javítható, de mindig a körülményekhez viszonyítsunk. Most jó. Az üzlet vezetője, Linding Ferencné mondja ezeket. Hárommillió forint körüli készletük van, és naponta öt FÜ- SZÉRT-kirendeltség, tucatnyi állami gazdaság küldi az árut. Van itt sok olyan áru, amely másutt nem kapható: pacal, birkahús, Hőgyészről származó sertésfej, amelyet nem kell borotválni, mint a kaposvárit. És még libamájkonzerv is. — Orosházáról, saját Zsigulimmal hoztam — mondja az üzletvezető asszony. Egyed Istvánnal, a megyei tanács osztályvezető-helyettesével szemlére indultunk, első megállónk ebben a munkásvárosban érthető módon ez a nagyforgalmú üzlet. — Átnéztem az árukészletet, a rendeléseket. Megnyugodhatunk, nincs okuk a dombóváriaknak a panaszra. Ami itt hiány, az az országban mindenütt. Például a rizs — a közeli napokban forgalomba hoznak burizst — hántolt búzát —, pótolja az „igazi” hiányát, mert sertésvágáskor hurkába ez is igen jó. Sajnos a szaloncukorból igen kevés van — bár ára nem alacsony. Mégis, ha egy mázsát a polcra, tesznek, percek alatt elfogy. Azért is percek alatt, mert az emberek már ilyenek: ha meghallják, hogy valamiből kevés van, akkor veszik szatyorszámra. A mostani készleteink is elégségesek lennének — ha egyenletesen kapnák az üzletek, és ha... szóval nagyon nehéz ezekben a napokban kereskedőnek lenni. Vásárolunk? Hogyne, hiszen az összes mikulásfigura, csizma meg miegymás, elfogyott, még a százharmincegy forintos nagy mikulásokat is úgy vitték, mintha ingyen adták volna ... Ellenőrző útunk másik állomása Bonyhád, ez az ugyancsak főleg munkások lakta város. A leányka női divatházban Kajtár Gáspárné üzletvezető mondja: „Nagyon keresik az asszonyok a férfi jéger alsóneműt, nincs. Nem tudunk adni pamut alsóneműket. A rendelést még júniusban feladtuk, de a töredékét kapjuk. Bőséges az ingkészletünk, a bonyhádi nők főleg ajándéknak viszik ezeket. A pannofix bunda — a nagy hideg ellenére — nem kell senkinek, úgyhogy a következő hetekben leárazzuk.” Sárdi Károly a cipőüzlet vezetője is elégedett — a közelben van két nagy cipőgyártó bázis is — úgyhogy ha a külön beszerzéseket hozzávesz- szük — a választék itt nagyon jó. Persze hiány azért van: házicipőből- — karácsonyi ajándék — 40—42-es méretű még nem érkezett az idén a gyáraktól. Schönfeld György élelmiszerüzlet-vezető azt mondja, hogy soha még any- nyi almát nem adtak el, mint az idén ősszel, annak ellenére, hogy későn kapták a Hosszűhegyi ÁG-tól, majdnem száz mázsát eladtak. Egyébként a városban december 8-a után kezdődött az igazi téli, karácsonyi forgalom, a fizetéseket ekkor adják ki. Pencz József, a tolnai élelmiszerüzlet vezetője Egyed Istvánt „jó” hírekkel várja: még nem kapták meg a szaloncukrot, tíz mázsáról van szó. A mandarin pedig akkorkára nőtt csak meg, mint egy télikabát gombja. A citrom változatlanul gyenge minőségű, úgyhogy a FÜSZÉRT az utasítást megkapta: árazzák le a zöld, apró és nem teljes értékű árut. Lisztes áruból nincs akkora választék, mint tavaly. A linzerek, teasütemények azonban házilag is könnyen elkészíthetők — bár az iparnak volna ez a dolga, hiszen a tolnai munkásasz- szonyok is szívesebben leülnének tereferélni, amíg a családnak az ünnepi terefere- tésztát sütik. A paksi élelmiszerüzletben erősen csökkent a forgalom, amióta a buszpályaudvart kitelepítették előle. A mostani nagy téli vásárlórohamra nem is számíthatnak, hiszen a község azaz lassan már város — „felköltözött” a hegyre. És az itteni lenti jól felszerelt áruházban most kényelmesen lehet vásárolni. Hiányosságként említhető, hogy kevés a mirelit- és a hentesáru ... Késő este ért véget kőrútunk. A megyei tanács illetékesei friss, helyszínről szerzett információkat gyűjthet- tek, ami az ünnepek előtti forgalom, vásárlás időszakában még hasznosítható, néhány hiányosság megszüntethető. Az újságíró pedig a körúton ezt a riportot gyűjtötte. PÁLKOVÁCS JENŐ Látószög Egy gépipari vállalat vidéki gyáregységének főmérnöke felmérést készített a különböző üzemrészekben működő, nagy teljesítményű gépek kihasználtságáról. Hogy igaz és tárgyilagos képet kapjon a helyzetről* nem egyetlen embert kérdezett meg, hanem a terület illetékes főművezetőjével, csoportvezetőjével és a gépet kezelő munkással is felbecsültette a nagy termelékenységű célgépek, automaták leterheltségét. Bár a bediktált adatok nem pontos statisztikákon, csupán becslésen nyugodtak, mégis úgy gondolta, hogy a különböző emberektől kapott számok nem térnek el jelentősen egymástól. Némi meglepetéssel vette hát tudomásul, hogy a főművezetők többsége 5—10 százalékkal jobb kihasználtságot észlelt, mint a csoportvezetők, akik azonban szintén 5—10 százalékkal magasabbra taksálták a gépek munkában töltött idejét; mint a mellettük dolgozó fizikaiak. Az egyik költséges berendezés, a hidraulikus fémnyomópad kihasználtságát a terület főművezetője 100 százalékosnak ítélte. A csoportvezető már nem látta ilyen napsugarasan a helyzetet; szerinte csak a műszakok 80—90 százaléka mondható effektiv időnek. A legnagyobb meghökkenést a munkás okozta: azt állította, hogy a gépe csupán a műszak egyharma- dában van bekapcsolva. Nem kell magyarázni, hogy az emberi észlelés, becslés — ha az idő múlását nem órával mérik — szubjektív. Itt arról van szó, hogy a bevallott adatok közti eltérés bizonyos látószögkülönbséget takar. A teljesítménybérben fizetett munkás, akinek, tegyük fel, három és fél ezer forint van a borítékjában, joggal gondolja, hogy folyamatosabb anyagellátással, precízebb műhelyrajzokkal, kevesebb gépátprogramozással kereshetett volna akár ezer forinttal többet is. Becslése tehát egy kicsit kritika „felfelé”. A főművezető, aki 100, de akár 90 százalékot becsül, valószínűleg „lakkozza” a helyzetet, hiszen közvetlenül ő felel az adott műhelyben mindenért, amiért a gépek állnak. És bármennyire is ettől függ munkájának elismerése — s ezzel prémiuma —, a számok szépítése az egész vállalatnak veszteséget okoz. A csoportvezető voltaképpen a két pólus között lavíroz: érdeke lenne a termeléstöbblet, de ezzel leginkább saját nyugalmát, feletteséhez fűződő viszonyát teszi kockára, és az eddiginél jóval több munkát csinál magának. A fentiek alapján úgy tűnhet, érdek- ellentétek feszülnek a fizikai dolgozók és a termelésirányítók között. Ha van is ilyen, az csak az adott termelő egységben konzerválódott tervezési- szervezési-vezetési fogyatékosságok másodlagos „reflexe” lehet. E hiányosságokat pedig nem a statisztika „kozmetikázásával” lehet megszüntetni. J. SZÓRÁTH GYULA Elindult Hóeséssel búcsúztatta a megyeszékhely azt a háromszázhúsz Tolna megyei turistát, aki tegnap hajnalban indult a Szovjetunióba. A szovjet hálókocsikból álló szerelvénnyel Kijevbe, onnan Leningrádba, s hazafelé Moszkvába utaznak. A népes csoport vezetője dr. Kovács Jenő, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának alelnöke. A különvonat tegnap hajnalban, nem sokkal négy óra előtt gördült ki a szekszárdi vasútállomásról, s több ezer kilométer utat meg- téve huszonegyedikén, a kora hajnali órákban ér vissza. Fotó: Sz. L. a baratsaguonat
