Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-07 / 288. szám

1978. december 7. NÉPÚJSÁG 5 Propagandistaklub FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Novemberben kezdte meg munkáját Dombóvárott a városi propagandistaklub. A KISZ-lben dolgozó körve­zető propagandisták elkészí­tették az éves programot és meghallgatták Csizmadia Sándor politikai dalos VIT- élmény beszámolóját. A klub célja a propagan­disták folyamatos képzésé­nek, tájékoztatásának, a ta­pasztalatcserének a biztosí­tása. A fiatalok havonta egy alkalommal „én így csiná­lom” bemutató foglalkozáson, játékos klubfoglalkozásokon, retorika háziversenyen, mód­szervásáron, kiránduláson, aktuálpolitikai tájékoztatá­sokon vesznek részt. TILL ÉVA Ifjúságpolitikai kérdések a MÉSZÖV elnöksége előtt Somi Benjamin elnökleté­vel ülésezett a MÉSZÖV el­nöksége. Az általános szövet­ségi titkárság, valamint a dunaföldvári és dombóvári ÁFÉSZ-ek elnökei előterjesz­tése alapján azt vizsgálta, hogy hol tartanaik a fogyasz­tási szövetkezetek az ifjúság- politikai határozatok végre­hajtásában. Megállapította, hogy me­gyénk fogyasztási szövetke­zeteiben jelentősen változott, egységessé vált a fiatalok megítélése. A mérce minde­nekelőtt a végzett munka, a magatartás. A fiatalok sem egyszerű szemlélői környe­zetünknek, hanem aktív al­Kedden megyénkbe látoga­tott a magyarországi tapasz­talatcsere-látogatáson tartóz­kodó FDJ ifjúmunkás osztá­lyának küldöttsége. A vendé­geket — Hans-Jürgen Bött- gert, az FDJ ifjúmunkás osz­tályának vezetőjét, helyette­sét Ulli Reinholdot és az osz­tály egyik munkatársát Jür­gen Soltz-t — Mérten János, a KISZ Központi Bizottságá­nak osztályvezető-helyettese kísérte. Délelőtt megtekintet­ték a Paksi Atomerőmű-épít­kezést, ahol Hegedűs György, az atomerőmű-építkezés pártbizottságának titkára tá­jékoztatta a vendégeket az erőmű-építkezésen folyó moz­kotói a gazdasági, kulturális, társadalmi tevékenységnek. Közülük sokan szocialista brigádokban fejtenek ki igen eredményes munkát. Az ülésen egyértelművé vált, hogy a fogyasztási szö­vetkezetek ifjúságpolitikai munkájukat két irányban fejtik ki: a fiatal dolgozók és a fiatal tagak érdekében. Jelentőségét mutatja, hogy a megye ÁFÉSZ-eiben, taka­rék- és lakásszövetkezeteiben tagként tevékenykedik közel 29 ezer fiatal, ami az összes tagok 24%-a. Ezen belül a la­kásszövetkezeti fiatal szövet­kezők száma eléri a 54%-ot. Igen jelentős a fiatalok rész­galmi munkáról. Ezt követő­en ellátogattak az atomerő­mű lakótelepére és megtekin­tették az új paksi művelődé­si központot. Délután a megyei KISZ-bi- zottságon Péti Imre, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkára fogadta az FDJ- küldöttség tagjait. Röviden tájékoztatta őket a megye mozgalmi életéről, az ifjú­munkások helyzetéről, majd a Nagyvilág moziban meg­nézték a Tolnai tájakon cí­mű filmet. A Tolna megyei program utolsó állomásaként a szekszárdi úttörőházban folyó munkával ismerkedtek meg. aránya a szövetkezeti dolgo­zók körében is. Az ÁFÉSZ- eknél 33%, a takarékszövet­kezeteknél 31%, s számuk a megyében meghaladja az 1500 főt. Érdekvédelmüket a szövet­kezetekben működő KISZ- szervezetek, ifjúsági bizott­ságok látják el. Az elnökség behatóan tárgyalta a fiatalok munkavégzését, közéleti te­vékenységét, művelődési, sportolási, képzési, tovább­képzési lehetőségeit, a fia­talok élet- és munkakörül­ményeinek javítására tett intézkedéseket. SZOBOSZLAI Pinceklub Bonyhádon a Vörösmarty Mihály úttörőcsapat és pár­toló testületé egy kihaszná­latlan 150 négyzetméteres pincében csapatotthont ala­kít ki. így a jelenleg erre a célra használt helyiségeket az oktatás számára adhatják át. Az új úttörő pinceklub elkészítésében sók óra tár­sadalmi munkával részt vesz­nek az úttörőcsapatot patro­náló üzemek, vállalatok, szö­vetkezetek dolgozói. így, se­gít a fiatalok álmát megvaló­sítani a Bonyhádi Városi Ta­nács, a cipőgyár, a Bony KS Ipari Szövetkezet, a Pannó­nia Tsz, a Ruházati, az Épí­tőipari, a Vasipari, és a Tol­na megyei Ruhaipari Szövet­kezet, valamint a költségve­tési üzem, a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, a Tolna megyei Népbolt Vál­lalat, a Tolna megyei Ven­déglátóipari Vállalat, és ter­mészetesen a szülők. HÁRSHEGYI TIVADAR FDJ-kiildöttség megyénkben Tapasztalatcsere Pakson, Szekszárdon Komszomolista véradók A dombóvári kórház röntgenosztálya „Dr. Károly Irén József” szocialista bri­gádjának KISZ-istái kezde­ményezésére, baráti találko­zót rendeztek szovjet kom­szomolistákkal. Dr. Horváth Lajos a röntgenosztály veze­tő főorvosa meleg szavak­kal köszöntötte az egybe­gyűlteket, a megalakulásá­nak 60. évfordulóját ünneplő „örökifjú Komszomol” tag­jait, majd elmondta: — A Komszomolnak ma 38 millió tagja van. A Komszomol ne­veltje a parasztság, a munkás- osztály, a szovjet értelmiség. Nincs olyan földrajzi, társa­dalmi, politikai területe a Szovjetuniónak, ahol ne ta­lálkoznánk velük. Hozzánk, a kórházba távol; vidékekről hozták el baráti üdvözletü­ket. — Sokat meséltek a ta­lálkozó résztvevői — a komszomolisták és a szocia­lista brigád tagjai — mun­kájukról, a magyar—szovjet fiatalok baráti kapcsolatai­ról. A dombóvári kórházzal nem új a kapcsolatuk. Ezen a napon az összejövetel vé­gén. a szovjet elvtársak ne­mes, önzetlen segítségüket ajánlották fel a kórháznak: véradásra jelentkeztek. E megható, humánus gesz­tusért meleg szavakkal mon­dott köszönetét dr. Fata Má­ria, a véradó állomás vezető főorvosa, és a röntgen szo­cialista brigádja. E találkozó a dinamiku­san fejlődő szovjet—magyar baráti kapcsolatainknak csak egy kis láncszemét al­kotja, de a további együtt­működés kiszélesítésében ösztönző erővel fog hatni. DR. BERGER RUDOLFNÉ Véradás közben Ifjúsági parlamentek SIMONTORNYA A Simontornyai Bőrgyár­ban 68 küldött képviselte a fiatalokat. Vermes László igazgató beszámolójában be­vezetőként értékelte az öt üzemrészben megtartott mun­kahelyi szintű parlamentek munkáját, majd beszámolt a fiataloknak a két évvel ez­előtt megtartott vállalati if­júsági parlamenten elhang­zott vélemények, javaslatok megvalósításáról. A munkahelyi parlamen­tekről szólva hangsúlyozta, hogy azok kiemelkedő fóru­mai voltak az ifjúságpolitikai munkának, mert a fiatalok úgymond nem elsősorban a „számlát” nyújtották be a vállalat vezetésének, hanem arról tanácskoztak, hogy mi­lyen módszerekkel segíthet­nék a vállalat politikai és gazdasági munkáját. A beszámolót követően élénk vita alakult ki, mely­nek során 18 hozzászólás, vé­lemény és javaslat hangzott el. A felszólaló fiatalok reá­lisan szóltak a termelés, a gazdálkodás helyzetéről, az oktatás, továbbképzés felada­tairól, ugyanakkor mérték­tartóan fogalmazták meg el­várásaikat a vállalat gazda­sági vezetésével szemben. Központi helyet kapott a vi­tában a fiatalok lakásépítési lehetőségeinek és problémái­nak segítése is. A megoldás­ra vonatkozóan több javaslat is elhangzott. Perger Imre * A SIMOVILL Ipari Szö­vetkezetben a fiatalok 95 szá­zaléka vett részt a tanácsko­záson. Ebből is látszik, hogy valóban szívügyüknek tekin­tik a szövetkezet jövőjét, fog­lalkoztatják őket azok a gon­dok, amiknek megszüntetése az egész kollektíva közös fel­adata. Bajcsi Géza, a szövetkezet elnöke beszámolójában őszin­tén feltárta a problémákat, majd a feladatokról szólt, s később ismertette a fiatalok szakmai, politikai ismeretei­nek gyarapodását elősegítő intézkedéseket. A beszámoló után, a vita során a fiatalok főleg gond­jaikról szóltak. Megemlítet­ték az anyagmozgatás korsze­rűsítésének fontosságát, az építőiparban dolgozó har­minc éven aluliak pedig a melegedőt hiányolták. Baum Ferenc Bajcsi Géza vitaindító be­számolóját tartja TAMÁSI Tamásiban ifjúsági parla­mentet tartottak a járás pos­tás dolgozói. A Pécsi Posta- igazgatóság képviselője, He­gedűs József vizsgálóbiztos beszámolót tartott az ifjúsá­gi intézkedési terv végrehaj­tásáról, majd Zakar Sándor- né, a tamási postahivatal ve­zetője ismertette az 1979—80. évekre készült tervet, ame­lyet a parlament résztvevői megvitattak, jóváhagytak. A hozzászólások többsége a szo­ciális ellátás hiányosságait tárta fel, hallottunk a rend­szeres helyettesek nehéz helyzetéről, bérproblémákról és az üdültetésről is. A fel­tett kérdésekre Hegedűs Jó­zsef válaszolt, de minden hozzászóló írásban is választ kap ügyének elintézéséről. Nyíri Jánosné Diósberény DOMBÓVÁR Az elmúlt napokban tar­tották meg az ifjúsági parla­mentet, az AFIT dombóvári szervizében is. Itt Kotánczi József üzemegység-vezető szólt a fiatalok munkájáról. Beszámolója egyben a szer­viz egész tevékenységét is -ér­tékelte, ugyanis itt a fiatalok háromnegyed része harminc éven aluli. A fiatalok felszó­lalásaik során főként a tanu­lást hozták szóba, s ez nem csoda, hiszen közülük nagyon sokan különféle oktatási in­tézményekben bővítik szak­mai, illetve politikai ismere­teiket. A nagydorogi Uj Barázda Mgtsz fiataljai november 27- én tartották meg a munka­helyi ifjúsági parlamentet, melyen a tsz 30 éven aluli fiataljai vettek részt. A vita­indító előadást Horváth Ist­ván, a tsz elnöke tartotta. Röviden ismertette a legutóbb megtartott ifjúsági parlamen­ten felvetett problémák és hasznos javaslatok végrehaj­tását, a tsz KlSZ-alapszerve- zete és a tsz vezetősége kö­zötti együttműködést. Előadá­sában röviden ismertette a tsz V. ötéves tervének idő­arányos teljesítését. Megkö­szönte a fiataloknak, hogy szorgalmas munkájukkal hoz­zájárultak ehhez. A résztvevők hozzászólá­saikban néhány problémára, hiányosságra hívták fel a tsz vezetőségének figyelmét. Több hozzászóló a munkaidő jobb kihasználásával, a ter­melékenység növelésével kapcsolatban tett javaslatot. A tsz elnöke javasolta és kérte a résztvevőket, hogy a szigetpusztai 20 millió forin­tos költséggel épülő tehené­szeti telep építési, kivitelezé­si munkáinak határidőre tör­ténő elvégzése érdekében vál­lalják el a védnökséget. A parlamenten részt vevő fia­talok örömmel fogadták a javaslatot és a védnökség vállalását egyhangúlag elfo­gadták. Sipos Sándor TOLNA Tolnán, a Földvári Mihály Gimnáziumban a fiatalok temperamentumos felszólalá­sai jellemezték az ifjúsági parlamentet. Több felszólaló nagy pátosszal hangsúlyozta: — évente két-három alka­lommal felkérik őket társa­dalmi munka végzésére. A diákok többsége szívesen és örömmel dolgozik. A munka szervezetlensége azonban percek alatt lelohasztja a lelkesedést. Nincs egy felelős vezető sem, aki megmonda­ná, hogy mit és hogyan kell csinálni. Nem volt jobb a szerve­zettség az őszi almaszedésnél sem. Óránként új instrukció­kat adtak a tsz vezetői, de sok esetben az üres ládákat sem tudták biztosítani. A teljesítmények fokozására felajánlották a legjobbaknak a szövetkezet autóbuszát egy kiránduláshoz. A munka vé­geztével közölték, hogy egye­lőre nem tudják a buszt nél­külözni, majd később vissza­térnek rá. A 22 felszólaló azonban nemcsak a hiányosságokról beszélt. Egy másodikos diák kérte a tanulókat, hogy na­gyobb lelkiismeretességgel használják az iskola beren­dezéseit (vízcsap, mosdó, pa­dok, stb.), hiszen saját ké­nyelmüket szolgálják. Nem rejtették véka alá a nemtörődöm, rossz tanulók nevét sem, s név szerint bí­rálták gyenge eredményeiket. Számos diák foglalkozott még a sport- és a mozgalmi élet problémáival. A felvetések­re dr. Károlyi Lászlóné test­nevelő tanár és Czuczor Mik­lós igazgató válaszolt. A bölcskei pedagógusok Dévényi Gézáné elnökletével tartották meg az ifjúsági par­lamentet. Fő téma a pálya­kezdő pedagógusok beillesz­kedése volt. Elfogadják-e a fiatalok vé­leményét, javaslatát? A fel­szólalások egyértelműen azt igazolják, hogy munkájukhoz sok segítséget kapnak, jó munkahelyi légkörben dol­goznak. A továbbtanulási le­hetőségek biztosítottak. Első­sorban az óvodában volt nagy szükség beiskolázásra, mivel itt több a képesítés nélküli nevelő. Napirendi pontként szere­pelt többek között az élet- és munkakörülmények alaku­lása. A lakásépítők pedagó- guskölcsönben részesültek. Felmerült, hogy az 1977-es bérrendezésnél a GYES-en lé­vőket nem vették figyelembe, s az így keletkezett bérfe­szültséget ellensúlyozni kí­vánják. Az őszinte, jó lég­körben lezajlott parlament legnagyobb vitáját a közéleti tevékenység kérdései váltot­ták ki. Elhangzott, hogy a fiatalokkal ezen a téren nem elégedett a vezetőség. Egyébként sem a KISZ, sem a községi tanács képvi­selői nem jelentek meg, így elmaradt az a lehetőség, hogy a fiatalok „testközelből” el­mondják problémáikat, s hogy miben várnak segítsé­get, miben működhetnek köz­re együtt. Bárkai Ferencné Schäffler Ádám A szervizben dolgozók 72 százaléka 30 évesnél fiatalabb NAGYDOROG BÖLCSKE

Next

/
Thumbnails
Contents