Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
1978. december 31. Képújság 5 ► Kilenc új város Térképrajzolás esergünk a gyors urbanizáció miatt és a falusi élet örömeit dicsérjük, mégis városikívánunk lakni. Lehe- a belvárosok sűrűjé- Életünk természetes rendje, hogy az emberek igényt tartanak a kényelmesebb életmódra, kielégítő komfortra. A világszerte felgyorsult urbanizáció végeredményben az emberek javát szolgálja. A folyamat megállíthatatlan; értelmetlen lenne szembeszegülni vele. A magyar- országi fejlődésnek szintén jellegzetessége az urbanizáció. Erre utal például az infrastrukturális beruházások növekedése. Újsághírek számoltak be arról, hogy számos nagyközség kapta meg január 1-ttől a városi rangot: Barcs, Berettyóújfalu, Celdö- möl'k, Érd, Fehérgyarmat, Körmend, Lenti, Paks és Vásáros namény. A jogi elismerés természetesen egy folyamatot értékel, elismeri a megtett utat és a városi státus megnövekedett lehetőségei, kötelezettségei közepette a jövő feladataira serkent. Az új városokról sem képzelhető el, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által adományozott okirat birtokában holnap metropolissá válhatnak. Azért kell ezt hangsúlyozni, mert vannak még illúziókat kergetők, akik azt hiszik, hogy a jogi elismerés magában is valami olyan varázspálca, amely azonnal két kézzel hullatja az urbanisztikai mannákat. Az ilyen elképzelésnek túlságosan szűk rádiusza van, alighanem csak a közigazgatási feladatkörre gondol. Pedig nem az az elsődleges, hanem az eleven városi test, amelyet így jellemez Erdei Ferenc: „...önmagában is, vidékével együtt is szervezeti és autonóm vezetésű társadalmi egységet alkot, s egyfelől nagyobb számú népességének a lakóhelye, másfelől vidékre kiható funkciók telephelye, s e szerepnek megfelelő technikai berendezéssel rendelkezik”. A város tehát nemi egyszerűen emeletes vagy földszintes épületek tömege, hanem sajátos szervezeti keretek között élő társadalmi egység. Ilyenféleképpen az általános tennivalókat illetően nincs különbség az ó és az új város között: a tervszerű és arányos fejlesztés tervezése, szervezése a városszervezet funkcióinak, a város szerepkörének vonzáskörzetére gyakorolt hatásainak, a társadalmi-gazdasági folyamatnak megfelelően. Ám az általános tennivalók egyszerű felsorolásánál is rá kell mutatni, hogy az említett színtű és jellegű feladatok megoldása feltétlenül megkívánja a fejlettség városi fokát. Ezt nemi a jogállás, nem a jogi státus adja meg, az csupán nyugtázza, elismeri a fejlettség szintjét. A folyamat nem fordítható meg. Nem lehet városi rangot adni olyan indokkal, hogy így könnyebben érhesse el egy település a városi szintet. Helységeink viszonyait áttekintve, a közeljövőben aligha fog gyorsan szaporodni a magyar városok száma. Nem azért, mert nincs az Elnöki Tanácsnak kitöltetlen okirata. Az igazság, hogy amit tegnap városinak gondoltunk, az ma legfeljebb nagyközségi szint lehet, és ami ma nagyközségi szint, holnap talán csak társközségi lesz. Az urbanizációs folyamat fokmérője a falvak infrastrukturális szintjének is, mint ahogy a fejlődés újabb igényeket támaszt a városokban. Ki mondhatja ma, hogy a vezetékes ivóvíz, a villanyvilágítás már várost jelent? Tegnap még sok városnak nevezett településünk volt víz, csatorna és villany nélkül. Városnak lenni tehát ma nagyobb rang és nagyobb színvonal, mint valaha is volt. Azt hiszem, ma térképeket nézni sokkal többet jelenít, mint felfrissíteni a topográfiai ismereteket. A földrajzleckék megtaníthatnak az adatokra. Magyarország területe 90 030 négyzet- kilométer. A legmélyebb pontja valahol Szeged mellett lapul 78 méterrel a tengerszínt felett, a legmagasabb a Kékes csúcsán ágaskodik 1015 méterrel. Az éghajlatában három klímaterület, az óceáni, a kontinentális és a mediterrán érvényesül, földágya a geológiai ó- és középkorban keletkezett kemény kéregdarab, az úgynevezett Tiszia masszívum. Az országnak 3151 települése, városa és faluja van. Közöttük több olyan város, amelynek helyén nemrégen még csupán a puszta föld, avagy néhány házacska volt; Dunaújváros, Komló, Kazincbarcika, Ajka, Várpalota, Le- ninváros. Már túl is lépünk azon, amit topográfiának, földrajznak nevezhetünk. Többször keserűen emlegetik, hogy sok mindent nálunk csináltak először, aztán m,égis megrekedtünk. A mi fővárosunkban építették a kontinens első földalattiját, kezdeményezők voltunk az óvodai intézmény megteremtésében... Majd e gyors jelentkezéseket nem követte expanzió, a felismerések kuriózumok maradtak, ahelyett, hogy az élet integráns részeivé váltak volna. Nemzeti átok? Aligha. Különben a régi térképek sajátosan csak magyar anomáliájának kellene azt is tartanunk, hogy korábban kevés igazi város körét mutathatták. Tény, hogy hazánk területén már az időszámításunk előtti első században húszezernél nagyobb lakosságszámú város létezett valahol a mai Tác község helyén. Gorsium névvel, de Magyarország története mégis inkább a városnélküliség históriája. A legtöbb magyar város még a 'középkorban született, sakkal kevesebb a barokk városfejlődés periódusában és a kapitalizmus idején csak egyetlen: Salgótarján. E fejlődési rendellenességnek semmi köze holmi misztikus magyaros lelki alkathoz és átokhoz, a térkép a korabeli általános osztályviszonyok, társadalmi állapotok ábrázolata. Az az igazság, hogy a konzerválódott korszerűtlenség miatt rekedtek ki nagy te- " rületek az urbanizálódásból, és azért maradt hézagos a magyar térkép, mert például a parasztság száz évvel a jobbágyfelszabadítás után sem illeszkedhetett be a polgári társadalomba. A nagy városok mellett parcellázott, alig közművesített kispolgári lakótelepek, barakkos munkásnegyedek ragadtak meg; a nagybirtokokon falusi szórványtelepek fulladoztak; a dűlőutak mentén tanyák kapaszkodtak, sokszor kőkorszaki kunyhókkal. A települési viszonyok a földesúri kastélyok és egy- konyhás cselédházak ellenpólusaival általában a feudális falusiasság szintjén maradtak, a városok is úgynevezett mezővárosok. A településhálózat fejlődését alapvetően az határozta meg, hogy a félgyarmati elnyomással párosult feudalizmust késve váltotta a kapitalizmus. Nem a magyar térképen fejlődtek akkoron magyar lakosú városok: a század első tizennégy évében másfél millió ember vándorolt ki a nyomorúság elől menekülve. Amerikában lettek városlakók. apjaink térképét szorgalmas, áldozatos és tudatos munka rajzolja. Megtanultuk, hogy nincs veszedelmesebb az illúziónál. A szocialista építés térképrajzolóinak nem szabad sem légvárakat, sem mesetájakat álmodniuk. Tudatosan és reálisan kell a jövőre gondolni. Mégis jobban érezzük magunkat, mint valaha. SOLTÉSZ ISTVÁN tőleg ben. A tehetetlen test megmozdul 1 ehetetlenül fekszik a betonon a test. Az ember mellette parány, kis élőlény. Ez az acél fényes, hegesztett, milliméterpontosan, rendezetten ösz- ——* szevisszaságnak ható tömeg — az emberi elme- kéz-a'karat-munka dicsérete. Milliónyi varrat — röntgennel ellenőrzött — rozsdamentes acélborítással — tehetetlenül. A kis parány, az ember pillanatok alatt a daruról lelógó drótsodronykötelet ráakasztja az emelő fülekre. A másik az autódarut irányítja a szűk — a két épület közötti — folyosón. A rádiós — mert másképpen hogyan teremtenének kapcsolatot a hatvan méter magasan trónoló darukezelővel — irányítja a munkát. A kötözés — egyetlen mozdulat — után a daru kötélsodronya megfeszül, megemeli a tizenkét tonnás terhet — segítve a nagynak, az egész atomerőmű-építkezést kiszolgáló gépnek. És emelkedik a teher. Az emberek figyelnek, ismerik a munkát, gyakorlatuk van a cellaalkatrészek emelésében. Már ott libben, pehelykönnyen a fejük fölött. A csörlők szépen, lassan tekerik a sodronyt. Hogy annak végén teher van? Csak egy mozzanat, pillanat az egész építéstörténetben. Fönn a Kishegyen, a „város” központjában, Paks minden területén dolgoznak, egy kis részt elvégeznek. Munkamozzanatokból áll össze az erőmű. Paks ma, nulla óra nulla-nulla perctől város. H. J. Fotó: GOTTVÁLD KAROLY Az ember csak parány A kötél megfeszül Figyelem minden mozzanatért Pehelykönnyen libben a fejük fölött Ide kerülnek a falcellák, de még ez sem az egész
