Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
U NÉPÚJSÁG 1978. december 24. Az ember, ha öreg élni akar Jól bántak velem Itt látták egymást életükben először. Kovács Sándor 83 éves nyugdíjas parasztembernek 1978. június 22-e előtt fogalma sem volt arról, hogy él valahol Mátrai Borbála, aki a 61. évét épp csak hogy betöltötte. A sors Sárpilisen, a szociális otthonban hozta őket össze. Ott, ahol a csendes, fülledt folyosón fáradt nénikék, maguk elé meredő bá- csikák ülnek reggeltől ebédig, s ebédtől vacsoráig. Ott, ahol a szó, ha van, a„jaj’\ a „fáj”, a „kellene”, ahol egy ágy, fél szekrény, s néhány aprócska, otthonról idemenekitett holmi emlékeztet a régmúltra. Hányatott életéről elevenit most fel néhány részletet idős Kovács Sándor. o Én, mióta az eszemet tudom, csikós voltam, ló mellett éltem. Mit mondjak magának? Az ember abban a régi világban nem gondolkodott, csak dolgozott, s fel- eseperedve is igen ritkán jutott el a játszóházba. A csikók, akik mellett először voltam Siklóson, a Benyovszky gróf nagy legelőjén nevelődtek. Bajom nem sok volt velük, csak ha esett az eső. Akkor hajts neki, futottak, amerre láttak. Én meg fel a nyergesre, elébük vágtattam, s ostorral hajtottam őket vissza. Jól bántak velem, nem panaszkodhatok. A gróf nagyon egy finom ember volt. Kihajtatott a csikókhoz, én meg odalovagoltam a hintójához. Szépen beszélt, mert mindig azt kérdezte tőlem: „Na, Sanyikám, mi újság?” „Gróf úr, jelentem, minden rendben van” — mondtam. S erre ő adott nekem 50—60 krajcár borravalót. e Hányódott az ember életében eleget. Napszámos koromban egyik paraszt jobban kihasznált, mint a másik. Nagyon kellett iparkodnom, hogy a rajtamvaló meglegyen. Mi ugye nyolcán voltunk testvérek, s szegény apámnak igen kellett kapaszkodni velem együtt. Nem ismert az ember olyasmit, hogy nem birom, elég volt, kimerültem, kényes a gyomrom. A nevét sose felejtem: Dani Lajkó. Kilencvenholdas hátfalvi parasztember volt, s nem röstellt olyan bablevest hozni a kaszásoknak, amelyiknek a tetejéről evés előtt le kelett kanalazni a romlott füstölt húst, a kukacot. Szóltunk, persze, hogy szóltunk, de azt mondta: más nincs, vagy megesszük, vagy éhen maradunk. Reggel az ember ellátta a jószágot, azután kapált a mezőn, míg csak lement a Nap. o Egy talpalatnyi föld nem sok, de még annyi • se jutott volna. Cseléd voltam, katona, napszámos. Az első háborúból mikor hazajöttem, meg- családosodtam. Kurucipusztá- ra mentünk cselédnek, negyven konvenciós család élt a pusztán. Itt ért bennünket a Tanácsköztársaság. Kistót- faluból két megbízott jött, s olyan embert kerestek, akinek egy kis beszélőtehetsége ámbár van. Engem találtak. Lakásról lakásra jártam, s összehívtam az embereket a góré háta mögé, hogy megagitáljam őket a jobb rendszerre. Elmondtuk, hogy a 12 mázsa gabona helyett ezentúl 16 mázsa tiszta búza, 4 méter fa helyett 8, 1200 szögöl helyett 1600 szögöl kukorica jár, a 200 kvadrát kert területét 300-ra emelik, a hajtó csak befog, de nem etet, s a fertálypénz nem 5, hanem 12 forint lesz. Éljeneztek az emberek, örültek, ölelték egymást. Nem tartott soká a jó világ. Én persze, hogy nem úsztam meg szárazon: két kocsira fölpakoltak családostól, és leraktak a mezőn, a puszta szélén. Világtalan lett a feleségem Idébb-odább mentem, mire helyre tudtam úgy ahogy vergődni. Siklósra, egy öreg ezredeshez szegődtem jágernek. Jártam az erdőt, őriztem a vagyont. Aztán Teleki Sándor gróf uradalmára vetődtem cselédnek, kocsisnak. Kis tehénkém volt, disznótartásom, fát kaptunk tüzelőnek. Felvitte az isten a sorom: béresgazda lettem. Szépen beszéltem az emberekkel, a hangjukon, hallgattak rám. Hat évig gyűrtem az ipart, aztán fogtam magam és beálltam a villányi főbíróhoz, amolyan mindenesnek' Takarítottam a szobákat, vikszeltem a parkettát, pucoltam a lábbeliket, gondoztam, hajtottam a két lovat. Három rend ruhát csináltattak nekem. A huszárruhához vörös nadrág, atilla, mente, csizma tartozott. Akkor vettem fel, mikor kísértem a főbírót a kaszinóba. A hajtóruha kék volt, vitézkö- téses mellényt vettem fel hozzá, meg kócsagtollas kalapot. Az inasruhám tiszta fehér volt, a cipőt meg feketére suvickoltam. Száz forintot fizetett a vármegye, de kevés volt a pénz. e Kezdtem az életet elölről, Sátorhelyen, pusztán, cselédként. Világtalan lett a feleségem, s ott volt a két gyerek, hatéves volt az egyik, hét a másik. A cseléd ugye napkeltével kezd és napnyugtával végez. Olyan munka után kellett nézni, ahol napközben kell dolgozni, mert az asszony a zöldhályoggal egyik kórházból kijött, a másikba bement. A gyerekekre mosni kellett, főzni, ellátni a házat. Bátaszékre jöttem lakbérbe, és napszámot vállaltam. így ment ez egészen 45-ig, a fel- szabadulásig. Szerezni addig nem szereztem semmit, örültem, ha éltem. Ha kaptam valami jót az életben, hát azt ennek a rendszernek köszönhetem. Házam lett, és megélhetésem. Ujberekben, az állami gazdaságban lettem kocsis, 12 évig hajtottam a lovat. Megbecsültek, biztonságban éltem, s ekkor éreztem jól magam igazán először életemben. A gazdaságból mentem nyugdíjba 1957-ben. o Két családom van, a lányom, a vejem is, itt él az otthonban. Szegény lányom, ő is úgy van, hogy alig lát, és a lábai el vannak dagadva. A vejem fél lábát amputálni kellett. A fiam Baján van, nem lehetett ugye ráterhelni három ilyen szerencsétlen embert. A házat eladtuk, a pénzt megfeleztem, s odaadtam a gyerekeknek. Nem volt mit tenni, jelentkeztünk ide az otthonba. Szerencsénk volt, bekerültünk. Az ember itt úgy van, hogy eltöpreng a régi dolgokon; hogy is lett volna jó, mit is kellett volna másként csinálni, hogy szerencsésebb sorunk legyen. Aztán akárhogy is forgatja a dolgot, rájön: a régi világban Örültem, ha éltem nem az ember volt a sorsa kovácsa, hanem a körülmények. örülhetett az ember, ha tudott dolgozni, ha volt egészség, ha fenntarthatta magát, s láthatta a gyerekek növekedését. Mostanra meg más nem maradt, csak a beszélgetés, meg a tv, a film, amit látni lehet. Merthogy írni, csak három keresztet tudok. Lassan már azt se, merthogy reszketős a kezem. o Az asszony írni is tud, géppel is, meg gyorsírással is. Polgárit végzett. Hányatott sorsa volt szegénynek. Tizenegy évesen kenyeret dagasztott, lekvárt főzött, állta a sort kenyérért, cukorért. Ki tudja miért, sok munkahelyen megfordult, nem bírt megmaradni, valahogy egy helyen. A házassággal is megjárta, kegyetlen rossz ember volt a férje. A szüleit ápolta, el nem mozdult mellőlük. Szűkiben volt mindig a pénznek, éppen hogy fenntartotta magát, s közben az ideg, a szív, minden baj elérte. Négy hónappal én előttem jött ide az otthonba. Megláttuk egymást, leültünk, beszélgettünk, azaz, hogy a Borika beszélt, én meg csak hallgattam. Sajnáltam először, azután meg megszerettem. Kerülgettük egymást, s két hónapja úgy határoztunk, hogy összekelünk. Szekszárdon tartottuk az esküvőt, pezsgőt ittunk, ünnepi vacsorát kaptunk. Kicsike a szobánk, de nekünk megfelel. Üldögélünk, beszélgetünk, néha még dalolgatunk is. Az én nótámat legtöbbször. Nem hiszem, hogy ismeri, régi nóta, öreg, akárcsak én magam. „Túl a Tiszán, az endrődi határban, le- veledzik egy, nagy nyárfa magában.” Hát én nem vagyok egyedül. Most már csak az a fontos, hogy egészség legyen, szeretet és békesség. D. VARGA MÁRTA Fotó: B. J. Kincsek között Aligha létezik eldugottabb múzeum széles Magyarországon, mint az európai ranglistán előkelő helyen álló Bélyegmúzeum. Edzett pestieknek is keresniük ikell a KPM Dob utcai épületének egyik mellékbejáratát, akik pedig nem edzettek és nem pestiek, azok meglehet, hogy egyáltalán nem keresik. Ennek a pompás gyűjteménynek a propagálása siralmas, a Magyar Posta Bélyegmúzeumára jószerivel csak egy mostanában készült (igaz, hogy nagyon szép kivitelű) leporelló hívja fel a figyelmet. Mi ezt most a megyénkben szép számú bélyegkedvelő érdekében teszöfelsége a király értékes, bár pöttyös változatban szűk meg, akik ide látogatva pompás élményekkel gazdagodhatnak. Értékékről beszélni lehet tetszetős, csak éppen felesleges, mert bármilyen furcsán hangzik is, ebben a több, mint tízmillió példányt felölelő és szüntelenül gazdagodó gyűjteményben nem a sok milliárd forintos érték az elsődleges. Persze azért a kincsek védelme ennek megfelelő színvonalú. +20 °C-on légkondicionált terem, speciális világítás, hőérzékelő automata, tűzoltó berendezések, melyek egy bizonyos hőfokon felül egyenként 20 kiló oltóport fújnak a teremben, és riasztó szerkezet, mely bekapcsolás után a szőnyegen közlekedő egér lába nyomán is eszeveszett zajt csap. Egér természetesen nincs a múzeumban, de egeret ábrázoló bélyeg már igen. Mindezek az óvintézkedések teljesen érthetők, hiszen itt a nemzeti vagyon-egy sajátos és fontos részét őrzik A Bélyegmúzeum 1930-ban jött létre, de a Magyar Posta már a múlt század hetvenes évei óta tagja egy nemzetközi szervezetnek és mint ilyen, minden tagállamtól kap (és ad) valamennyi megjelent bélyegből 3—3 példányt. Amióta a zseniális angol. Sir Rowland Hill megalkotta az első mai értelemben is annak nevezhető bélyeget — ez 1840 május 6-án került forgalomba — a bélyegek fantasztikus áradata öntötte el a világot. A teljes egészében tízmilliós gyűjteményt a látogatók elé tárni képtelenség lenne. A falba süllyesztett és onnan egy kézmozdulattal kihúzható üvegfalú tárolókban „csak” 200 ezer darab látható. Magyarország teljes bélyegtörténete, egy megfelelő válogatás a föld országainak bélyegeiből — mindez időrendi sorban — és speciális gyűjtemények (légiposta, hajóposta, magánposta és külön hamisítványgyűjtemény.) Ez az állandó kiállítás anyaga, de ezen kívül a Bélyegmúzeum alkalmiakat is rendez, most éppen az Őszirózsás Forradalom és a KMP megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. A inem bélyeggyűjtő laikusnak úgy tűnik, hogy ezeken a kis papírokon az emberi élet szinte valamennyi területe dokumentálva van. Ezenkívül tájak, állatok, növények, politikai események, felfedezések, űrutazások és még ki tudja mi minden ... A magyar bélyegek I. Ferenc József nem túl rokonszenves arcmásával kezdődnek. Az 1867-ben kiadottak értéke és sajátossága, hogy két önálló postaigazgatóság — a magyar és az osztrák — kiadványai teljesen azonosak, csak a bélyegzőjük révén különböztethetők meg. Az 1871-es nyomás első gyártmányait őfelsége hiúsági ökokból nem engedte közre bocsátani, mert az arcán pöttyök díszelegtek. Néhány példány mégis fennmaradt, ezek értéke most sok százezres nagyságrendű. Érdekes különlegesség az 1875-ben Révfülöp és Balatonboglár közt a Zala—Somogyi Gőzhajózási Társaság „Balaton” nevű hajójának magánposta- bélyege. (A hajó ima is dolgozik ! A Dunáin iszapkotró.) A magyar bélyegtervezőkkel nincs miért szégyenkeznünk. Bokros Ferenc tervezte 1919-ben a világ első Marx-arcképes bélyegét, híres Légrády Sándor éppúgy, mint az ENSZ-bélyeget tervező Vertei József, vagy a halasi csipkesort megalkotó Zomborv Éva. Egy külföldi minősítés a magyar bélyegek esztétikai színvonalát a legjobbak közé sorolja. A különlegességek és kiemelkedő darabok felsorolásához kisebb könyv kellene, így csák ízelítőül említsük meg az 1921—25-ös tévnyomatos magyar „Koronás Ma- donna”-ívet, a Lenin halálakor egyetlen éjszaka nyomott első Lenin-fejes szovjet bélyeget, egy 1852-es kiadású hawaii 13 centest, melynek megvásárlásához az ország- gyűlés szavazott meg pénzt a harmincas években. Értékesek a csomagolópapírra nyomott és a postamester aláírásával hitelesített brit-guyanai bélyegek, a Zeppelin-bélyegek, a Párizs 1871-es ostromakor használt ballonposta bérmentesítők, egy félelmetes képességű francia hamisító, bizonyos Fournier üzemszerűen előállított „termékei” és a híres Mauritiusnak — még a másolata is, mert eredeti sajnos nincs a Bélyeg- múzeum birtokában. Fadúcokkal, újságpapírra nyomták 1858-ban a román ökörfejes sorozat darabjait is, melyből a kibocsátó államban sincs komplett sorozat, itt viszont igen. Befejezésül oszlassunk el egy tévedést, még mielőtt az lábra kelne. A Magyar Posta Bélyegmúzeuma tudományos intézmény, tehát nem azonos se a MABEOSZ-szal, se a FILATÉLIA Vállalattal. Értékeléssel, minősítéssel, üzleteléssel nem foglalkozik. Ismeretterjesztő funkciót azonban magas fokon látja el és azokból a szokásos múzeumi nyitva tartási időben minden érdeklődő annyit vehet igényibe, amennyit csak kedve és ideje enged. ORDAS IVÁN (Vyn+iá A fordított Módónná A Bélyegmúzeum légkondicionált terme Esküvői kép helyett
