Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-22 / 301. szám

NÉPÚJSÁG JUiStJaffl, If IíhKi. 22 PÉNTEK Névnap: Zénó A Nap kél 7.29 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 23.54 — nyugszik 11.39 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1858. december 22-én szü­letett és 66 éves korában, 1924-ben halt meg Giacomo Puccini, olasz zeneszerző. „Teljes egyenjogúság. A szabás-varrás tudományát akarják elsajátítani azok a finn fiatalemberek, akik tanfolyamon ismerkednek a var­rógéppel, a kisebb-nagyobb javítási feladatokkal. Hiába, a férfiak akaratereje leküzdhetetlen... OL VAST AM A saját nevelésű játékosok Bemutatjuk a megyei labdarúgó bajnokság játékosait, tegnap a második részt közöltük, a tereli és a bátaszéki • játékosokat ismerhette meg az olvasó. Ebben a közle­ményben az volt a feltűnő, hogy a teveli csapat tizen­nyolc játékosa közül 16 saját nevelésű. Mindössze két ember „idegen” azaz másutt kezdte a labdarúgást... Határozatokat hoznak a labdarúgás fejlesztéséről, anyagi áldozatok egész sora jár egy-egy csapattal, és hol sikerül, hol nem a megerősítés. Még a másodosz­tályú csapatok is lakás, nagy fizetések Ígérgetése mel­lett szerzik a játékost, holott saját neveléssel pótolni a kiöregedőket nemcsak olcsóbb, hanem „szebb” is. A pénzen a sok energia feléből lehetne saját alapon erősíteni a csapatokat. — Mert, mint a teveliek is bizo­nyítják, vannak jó képességű, csapatukhoz hű játékosok — mindenütt. ' — Pj — ^ ÜLÉST TARTOTT a zombai községi tanács vég­rehajtó bizottsága. A napi­rendek között szerepelt a végrehajtó bizottság kétéves tevékenységéről szóló tájé­koztató, valamint az 1979. évi munkaterv megtárgyalá­sa. (F. E.) O A GAZFOGYASZTÓK fokozott biztonsága érdeké­ben fogott össze a Veszpré­mi Nehézvegyipari Kutató Intézet és a' Közép-dunántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat. Együttműködési és vállalkozási szerződést kö­töttek, amelynek értelmében közösen gondoskodnak a gázcsövek lefektetését meg­előző részletes talajvizsgála­tokról. + ELFOGTA a- lakosság bejelentése alapján a rendőr­ség a tv legutóbbi Kék fény adásában bemutatott — lo­pásbűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt körö­zött — Szűcs Imre Péter, 22 éves foglalkozásnélküli, bün­tetett előéletű budapesti la­kost. # KÜLÖNÖS „ZSÁK­MÁNYRA’* bukkant egy darmstadti hulladékpapír- kereskedő: a NATO wiesba- deni repülőterének bővítési munkálatait tartalmazó részletes tervrajzra. A nyu­gatnémet bűnügyi rendőrség és a katonai elhárítószolgá­lat nyomozást kezdett a NATO-hulladék kalandos út­jának felderítésére. 4c MEÓ-S tanfolyamot szervezett közösen Bonyhá- don a cipőgyár és a BONY KS Ipari Szövetkezet. Az előadássorozaton a minősé­get ellenőrző szakemberek bővítik szakismereteiket. Feladatuk lesz ugyanis a jö­vő évben, hogy a bőrgyárban ellenőrizve vegyék át a fel­dolgozandó bőrt. A kezde­ményezés a minőség jelentős javulását teszi lehetővé oly­módon, hogy ezzel kiküszö­bölik, hogy a gyártósorra hi­bás alapanyag kerüljön. Vajon mi a dolga egy könyves- bolti eladónak? A ma délutáni Melyiket az ötezerből? azoknak szól, akik érdeklődéit a szakma iránt. A Nyugalmunk érdekében című sorozat ma Házi betegápolás címmel azokkal a teendőkkel is­merteti meg a nézőket, amelyek nélkülözhetetlenek ha valami baleset, rosszullét következik be otthon, a családban, és nem ér­hető el azonnal szakember. A Ti és Mi ezúttal Tatabányá­ról és Zalaegerszegről jelentke­zik. A hamar népszerűvé vált or­szágos társasjátékot változatlanul Vitray Tamás, Antal Imre és Szilágyi János vezeti. A második műsorban egy híres, 1968-ban készült amerikai film­vígjátékot látunk. A Furcsa pár főszereplői Jack Lemmon és Walter Matthau. Honismeret, népművészet, képzőművészet Tegnap délután tartotta idei utolsó ülését a Tolna megyei Tanács közművelődé­si bizottsága, a megyei mű­velődési központban. A bizottság résztvevői írásban kapták meg Dobos Gyula tájékoztatóját a VI. Duna-menti folklórfesztivál Tolna megyei eseményeiről. A művelődési központ igaz­gatójának, aki a fesztivál megyei operatív bizottságá­nak vezetője volt — beszá­molója javaslatokat is tar­talmazott. így például azt, hogy célszerű lenne nem ugyanabban az évben ren­dezni a szüreti napokat, mint a folklórfesztivált, Paksot is be kellene vonni a rendez­vények színhelyei közé, De­esen pedig színvonalasabban kell megoldani a világosítást és hangosítást. A népművészet és képző­művészet helyzetéről a me­gyében és a további felada­tokról dr. Vadas Ferencnek, a megyei tanács vb műve­lődésügyi osztályvezetőjének beszámolóját vitatták meg a bizottság tagjai. Dr. Vadas Ferenc javasolta, hogy ki kell építeni a megyei műve­lődési központ folklórbázisát, keresni a lehetőséget a nép­művészet mesterei, ■ népi iparművészek zsűrizett al­kotásainak a közzétételére. Szükség van újabb műter­mek építésére, a hőgyészi alkotóház és a dunakömlődi amatőr művésztelep mielőb­bi átadására. Csajbók Kálmán, megyei népfronttitkár a honismereti mozgalom eredményeiről, továbbfejlesztésének irány­elveiről beszélt. Többek kö­zött megállapította, hogy feltétlenül szükséges a HNF honismereti bizottságának felújítása, kiegészítése a tár­sadalmi és tömegszervezetek képviselőivel. Ünnepek előtt a boltokban Az ünnepek előtt nemcsak arról gondoskodott a keres­kedelem, hogy legyen mit tenni az ünnepi asztalra, ha­nem arról is gondoskodnia kellett: legyen elég só, fűszer- paprika,' bors, sózott és szá­raz bél a disznóvágásokra. Ezekből megfelelő az ellátás. Rizsből, sajnos nem tudják pillanatnyilag az igényeket kielégíteni, helyettesítőként árpagyöngyöt kínálnak az üz­letekben. Annak ellenére, hogy az idén függelékárukból 13,8 szá­zalékkal, szaloncukorból 2,3 százalékkal több került az üzletekbe — a választék nem kielégítő. Fenyőfa mindenütt kapható. Idén ebből 49 628 darabot, 7115-teI többet ho­zott forgalomba a kereske­delem, mint tavaly. Az ünnepekben húsból — a kereskedelmi osztály tájé­koztatása szerint — az ellá­tásba bekapcsolt helyeken várhatóan igény szerinti lesz az ellátás. A boltokban ko­csonyahús is bőven kapható. Ez annak köszönhető, hogy november 1-től december vé­géig heti ütemezésben 426,7 mázsa kocsonyahúst rendelt meg a kereskedelem az ipar­tól, amely azóta folyamato­san szállítja is a lekötött mennyiséget. Az ünnepek kenyérellátását — az ipar gyártókapacitását figyelembe véve — csak úgy tudják biztosítani, ha a ke­reskedelem a rendelt kenyér­mennyiség 30 százalékát elő- szállítottként átveszi. Tejből, tejtermékből zavarmentes el­látás várható. Vizváftás Szekszárdion Néhány nap óta sokan ész­revették, hogy a szekszárdi víz meglágyult. Jobban habzik benne a szappan, kicsit az íze is más, és a színe sem a régi. A változás okát Borbás Ist­vántól, a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat igaz­gatójától kérdeztük. Az történt, hogy a városnak vizet adó régi kutakban szi­vattyúkat cseréltek, s ezalatt a hálózatba több jutott az új, Sió-parti kutak vizéből. Ezek lágyabb vizet adnak, s mivel a vas- és mangántartalom a mangán magasabb koncentrá­ciója felé tolódott el, ez tette barna helyett rőtté a vizet. Ezek a kutak egyébként egészségesebb vizet adnak, mint a régiek, s ezért az el­következő hónapokban átál­lítják a város ellátását erre az új vízadó bázisra, a régi kutakat'pedig az ipari víz biztosítására használják majd. Az üzletek nyitva tartása 1978. december 23 (szombat). VaLamemnyi kétműszakos élelmi­szerbolt 18 óráig, egy műszakos de 16 órakor záró élelmiszert el­árusító bolt 16 óráig, 16 óra előtt záró élelmiszer árusító bolt (hal, hús, zöldség-gyümölcs is) 15 óráig tárt nyitva. .15 óráig tart nyitva az az élelmiszert árusító bolt is, amely egyébként szom­baton szabad nap miatt zárva tart. Iparcikk bolt szombati nyit­va tartás szerint üzemel. 1978. december 24. (vasárnap). A TESZKEiRV vasárnapi nyitva tartás szerint, a vendéglátó egy­ségek 16 óráig tartanak nyitva. A tej- és kenyérárusításra kijelölt vendéglátó egységek felkészül­nek az árusításra. 1978. december 25. (hétfő). Va­lamennyi kiskeresikedelmi egy­ség és vasárnapokon zárva tartó vendéglátó egységek zárva tar­tanak, egyéb vendéglátó egysé­gek szombati nyitva tartás sze­rint üzemelnek. 1978. december 26. (kedd). Kis­kereskedelmi egységek zárva tar­tanak, vendéglátó egységek va­sárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Ezen a napon az. egyébként vasárnap zárva tartó vendéglátó egységek is kinyit­nak. A tej- és kenyérárusításra kijelölt vendéglátóegyégek fel­készülnek az árusításra. Az MHSZ életéből (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Gyárunkban, „a bonyhádi ZIM-ben az MHSZ keretein belül működik a lövészklub és a tartalékosklub. Az előb­binek 88, az utóbbinak 37 tagja van, s közülük 39 a nő. A párt honvédelmi politiká­jának következetes végrehaj­tásában tevékenykednek, és hogy nem akárhogyan, azt bizonyítja: mindkét klub, jó munkája elismeréseként az év folyamán a kiváló klub arany fokozata kitüntetést kapta. Ez még jobb és ered­ményesebb munkára kötelezi őket. A két klub segítséget nyújt a KISZ-nek, az Ifjú Gárdának a honvédelmi tö­megsport-mozgalom felada­tainak teljesítésében. Kapcso­latuk a II. számú .általános iskolával jónak mondható: szemléltető anyagokat és lö­vészethez lövészvezetőket biztosítanak. Kétszer volt meghívásos lövészverseny a zombai tsz és a bonyhádi ZIM között az idén. A hatfordulós honvédel­mi kupa lövészversenyén 1200-an, a honvédelmi verse­nyen 160-an vettek részt. A tömegversenyek számszerűsé­ge mellett ezután minőségi eredményeket is szeretnének elérni. December 1-én megyei szintű klubmódszertani be­mutatót tartottak. Az MHSZ üzemi vezetősé­ge 5 tagú tanácsadó testület­ből áll. A vezetőség negyed­évenként ülésezik. Évente közgyűlést tartanak, ez az idén december 5-én volt. A II. számú általános iskola rövid, kedves műsora után beszá­moltak a tagságnak az elmúlt év munkájáról, majd a leg­jobbakat tárgyjutalomban ré­szesítették. Tagdíjfizetésük 90 százalé­kos. Nehéz a 10 százalékos le­maradást rendezniük, mert a hátralékos gyesen lévő nők, vidékiek és nehéz elérni őket. A pártvezetés az elmúlt év folyamán felhívta figyel­müket a propagandamunka hiányosságaira. Ennek kö­szönhető, hogy idén már a faliújságukon rendszeresen, szemléltetően propagálják a szervezetükben történt ese­ményeket, és ezáltal a gyár többi dolgozója is megismer­heti az MHSZ-Szervezetben folyó munkát. A szakszerve­zettel is jó a kapcsolatuk. Az MHSZ valamennyi tagja szer­vezett munkás, és e kapcsolat eredményeként a szakszerve­zet támogatásával sok közös programot oldottak meg. Az MHSZ-vezetőség bízik abban, hogy a klubtagok to­vábbra is kommunista helyt­állással, becsülettel és lelke­sedéssel vesznek részt a fel­adatok végrehajtásában. RUMY ERNŐ Átadás: 1979-ben Fontos állomásához érkezett Szeged új Tisza-hídjának épí­tése. Elkészült a mederpillér és a folyó bal partján a híd­szerkezet elérte a vízi pillért. A csaknem ezerméteresre ter­vezett, négy forgalmi sávos hídon 1979 végén indul meg a forgalom. Fokozott biztonsági intézkedésekre kényszerültek az an­gol hatóságok azt követően, hogy az ír Köztársasági Had­sereg ideiglenes szárnya számos terrorcselekményt köve­tett el az elmúlt hét vége óta. A képen a londoni Tower bejáratánál a látogatók csomagjait ellenőrzik. (Képtávírónkon érkezett.) Felhős, ködös idő ;vei aitaiaban y V&'l en párás sok ( le hoszallingo- I ^ 1 Várható időjárás ma estig: a maga­sabb helyek kivételével általában erősen felhős és erősen felé ködös idő, sok felé zás, mérsékelt, időnként megélénkülő általában délkeleti irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 1, mínusz 6 fok között. Távolabbi kilátások szerda reggelig: sokfelé pá­rás, ködös, hideg idő, nyugaton elszórtan kisebb hava­zás. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 5, mínusz 10, később mínusz 10, mínusz 15 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte mínusz 2, mínusz 7, később mínusz 10 fok közelében. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terü­letének 10 százalékán várható. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents