Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-19 / 298. szám

2 ^tsÉPÜJSÁG 1978. december 19. Gromiko és Vance találkozója előtt Sajtószemle a két fővárosból MOSZKVA Kis Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti: Andrej Gromiko szovjet és Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter e heti találko­zója előtt a szovjet sajtó- az elmúlt napokban számos cikkben elemezte a szovjet— amerikai kapcsolatok helyze­tét, várható alakulását. A Pravda vasárnapi szá­mában hangsúlyozta: az utób­bi időben vannak kedvező fejlemények, mindenekelőtt a Szovjetunió fáradhatatlan erőfeszítései és a világközvé­leménynek a SALT—2 meg­kötését támogató határozott állásfoglalása eredményeként. Ezzel egyidőben azonban a hidegháborús körök tevékeny­sége is megerősödött és ez ve­szélyezteti a tárgyalások si­kerét. A szovjet lap figyel­meztet az abban rejlő ve­szélyre is, hogy a SALT—2 el­lenfeleit az amerikai kor­mányzat más fegyverkezési programok ígéretével igyek­szik „lecsendesíteni”. Szovjet részről igen kemé­nyen elítélik azokat, akik a szovjet—amerikai kapcsola­tok megrontására, a viszony kiélezésére törekszenek, és ehhez hazug ürügyeket keres­nek. A Pravda hétfői számá­ban Jurij Zsukov említ meg egy ilyen példát, az U. S. News and World Report cí­mű amerikai hetilapnak egy cikkét, amely a szovjet— amerikai kereskedelem fej­lesztése ellen hadakozik, az­zal a hamis állítással, hogy az ilyen fejlődés a Szovjet­unió katonai potenciálját erő­sítené. Az ismert szovjet hír- magyarázó leszögezi: a Szov­jetunió szívesen vásárol ame­rikai technikát, az Egyesült Államokban készített beren­dezéseket, de meg tud lenni ezek nélkül is. Az amerikai üzletemberek viszont nagy értékű rendeléseket veszíte­nek el, ha a kereskedelem fejlesztésének ellenfeleire, hallgatnak. WASHINGTON Heltai András, az MTI tu­dósítója jelenti: „Remélem, hogy — az ed­digi haladást figyelembe vé­ve — megoldjuk a még fenn­maradt kérdéseket és előké­szítjük az új SALT-egyez- mény megkötését” — jelen­tette ki Andrej Gromiko kül­ügyminiszterrel való újabb tárgyalásai előtt Cyrus Vance, az amerikai diplomácia veze­tője. Vance vasárnap, az NBC televízióban sugárzott nyilatkozatában derűlátóan beszélt a Gromikóval csütör­tökön és pénteken Genfben folytatandó tárgyalásairól. A találkozótól, amint Vance is utal rá, általában azt várják: sikerül megállapodnia a má­sodik SALT-szerződés néhány, még nyitott kérdésében, s már Genfben megszülethet a végleges egyezmény. Ebben az esetben a két külügy­miniszter . a januárra Wa­shingtonba tervezett szovjet— amerikai csúcstalálkozó elő­készítéséről is tárgyal majd. Az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség és az NBC televízióhálózat felmé­rést készített arról, hogyan vélekedik az átlagamerikai a fegyverkezési hajsza megfé­kezéséről, különösen a hadá­szati támadó fegyverrendsze­rek (SALT) korlátozásáról. A felmérés arról tanúsko­dik, hogy az amerikai állam­polgárok háromnegyede tá­mogatja a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozá­sát célzó második szovjet— amerikai megállapodás alá­írását. Az elmúlt két évben ez a legmagasabb arány, ame­lyet hasonló témájú közvéle­mény-kutatások eredményei kimutattak. Belgiumi választások Két új kommunista képviselő Polgár Dénes, az MTI tu­dósítója jelenti: Bár a vasárnap lezajlott belga parlamenti választások végeredményét hivatalosan, még nem iközölték, a nem hi­vatalos adatok alapján meg­állapítható, hogy a parla­menti erőviszonyok szem­pontjából az 1977 áprilisá­ban megtartott legutóbbi vá­lasztásokhoz képest nem vál­tozott lényegesen a helyzet. A két nagy párt, a szocia­lista és a ikeresztényszociar lista (mindkettő flamand és vallon szárnyra oszlik), megtartotta kétharmados többségét a iképviselőházban, és ez megadja számukra a lehetőséget, hogy egymás kö­zött döntsék el Belgium re­gionális felosztását, amely az alkotmányozó parlament fő feladata lesz. A vasárnapi választások két fontos tényt mindeneset­re világossá tettek. Az egyik: a flamand keresztényszocia­listák, élükön Leo Tinde- mans volt miniszterelnökkel, nem érték el azt a sokszor hangoztatott céljukat, hogy Vasárnap rendkívüli parla­menti választásokat tartot­tak Belgiumban. Képünkön: Leo Tindemans volt mi­niszterelnök az eredmé­nyek közlésére várva. (Kép­távírónkon érkezett.) abszolút többséget szerezze­nek Flandriában. Tindemans puccsszerű lemondása tehát hiábavaló volt. A másik fontos tény: a vá­lasztók kedvetlen hangulat­ban járultak az urnákhoz. Bár Belgiumban a szavazás kötelező, mintegy 10 száza­lékra tehető azoknak a szá­ma, akik vágy nem szavaz­tak, vagy üres szavazólapot helyezték az urnákba. A Belga Kommunista Párt — a nem hivatalos végered­mény szerint — megdupláz­ta szavazatainak számát és az eddigi két képviselővel szemben négy mandátumot nyert. A hivatalos végeredmény kihirdetése után a belga ki­rály valószínűleg megbízot­tat fog kinevezni, aki meg­kezdi a kormányalakítási tárgyalásokat. A legtöbb megfigyelő szerint a kor­mány megalakítása hosszú időt fog igényibe venni. Belgium külpolitikája sem­mi esetre sem fog változni akárki alakítja is meg az új kormányt. Szovjet-osztrák tárgyalások Milyen előjellel? Szovjet—osztrák külügy­miniszteri tárgyalások kez­dődtek hétfőn, Moszkvában. Dr. Willibald Pahr, az Oszt­rák Köztársaság külügymi­nisztere a szovjet kormány meghívására érkezett hivata­los látogatásra a Szovjet­unióba. Hétfő esti kommentárunk Mikor Carter, az Egyesült Államok elnöke ünnepélyesen bejelentette, hogy országa 1979. január elsejétől felveszi a teljes jogú diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársa­sággal, sietett hozzátenni: reméli, hogy a Szovjetunió „jól fo­gadja” majd a döntést. Nos, az Egyesült Államok mai vezetői is igen jól tudják, hogy hosszú évtizedeken keresztül éppen a Szovjetunió állott ki teljes nagyhatalmi súlyával azért, hogy a Kínai Népköztársaságot elismerjék és felvegyék az ENSZ- be. Portugállá újra zsákutcában A régi mondás ilyetén át­alakítása akár mottója is lehetne a portugál politikai élet következő időszakának. A kormányválság ugyanis jó fél esztendős viharok, fordu­latok és meglepetések után véget ért, de olyan módon, hogy az országnak ezután újabb, nem kevésbé súlyos — bár némileg más jellegű — zavarokkal kell szembe­néznie. A parlament múlt heti bizalmi szavazásában olyan kormány maradt tal­pon, amelyet okkal-joggal tartanak — elfogult és sem­leges szemlélők egyaránt — az 1974-es fordulat utáni leg­jobboldalibb kabinetnek. Mota Pinto függetlennek nevezett, de nagyon is egy­értelműen elkötelezett „csa­pata” tulajdonképpen a po­litikai kényszerhelyzetnek köszönheti első és egyben sorsdöntő csatájának meg­nyerését. A parlamentben ugyanis nemhogy többsége, hanem minden eddigi kor­mánynál csekélyebb kisebb-^ ségi tábora van. Teljes mel­lel a négy nagy párt közül csak a legjobboldalibb De­mokrata Szociális Centrum (CDS) áll ki mellette. A ma­gát — eszméit tekintve in­dokolatlanul — szociálde­mokratának nevező- másik jobboldali pártnak már jó néhány kifogása volt a Mota Pinto által beterjesztett kor­mányprogrammal kapcsolat­ban, s 70 képviselője csu­pán azért szavazott a kom­munisták bizalmatlansági in­dítványa ellen, hogy ne buk­jon meg azonnal ez a szá­mukra egyébként közel el­fogadható kormány. Carnei- ro pártja a parlamenti vita öt napja során váltig fontol­gatta, hogy tartózkodik a szavazástól, s csak az utolsó pillanatban döntött másként. Valószínűleg azért, mert úgy vélték, hogy a Mota Pinto megbuktatása utáni politikai fejleményekben kínálkozó két lehetőség egyike sem szolgálja automatikusan a párt érdekeit. Csak valószí­nűleg. Annál viszont jobb egy jobbról befolyásolható kormány. Mert mi történt volna, ha a- parlament nem szavaz bi­zalmat? A kevésbé valószínű lehetőség, hogy Eanes állam­fő még egyszer — utoljára — próbálkozik független kabi­net megteremtésével. Ez újabb hónapokra elhúzta volna a kormányválságot, a kívánatosnál nagyobb lehe­tőséget adva az elnöknek a kormányzás irányítására. A másik kézenfekvő esély az új választások kiírása volt. S bár ez a jelenlegi népsze­rűségi mutatók szerint nem lenne kedvezőtlen a jobb­oldali pártoknak, a választá­si hadjárat során még sok minden történhetett volna. A parlamenti választások- - tói való félelem sarkalta a legnagyobb portugál pártot, a szocialistákat is arra, hogy kénytelen-kelletlen elfogad­ják Mota Pinto kormányát. Pedig Soares pártjának volt igazán a kezében a bizalmi szavazás sorsa, hiszen 102 képviselőjével „lét és nem­lét” felett dönthetett. Csak­hogy az elmúlt két esztendő­ben kisebbségben kormányo­zó párt vészesen veszített népszerűségéből, ami ősszel az evorai helyi választásokon is látványosan bebizonyoso­dott. Ha tehát vállalja a kockázatot, s tavasszal a vá­lasztópolgárok mérlegére áll, valószínűen „könnyűnek ta- láltatik”. így viszont még mindig a legnagyobb parla­menti erő és ezzel jól-rosz- szul befolyásolhatja a poli­tikai irányítást. Soaresék tehát belenyu­godtak az általuk is mélysé­gesen konzervatívnak neve­zett új kormány létébe. Ez­zel pedig mindabba, ami Mota Pinto vonalával együtt jár. A minden eddiginél ke­ményebb takarékoskodásba, amely természetesen elsősor­ban a lakosság szegényebb rétegeit, a munkásokat, a parasztokat, a vagyontalan kispolgárokat sújtja. A tőkés és nagybirtokos köröknek nyújtandó minden eddiginél nagyobb kedvezményekbe, az államosítások megtorpe­dózásába. Szóval olyasmibe, ami már nemcsak az 1974 utánj haladó vívmányoknak, hanem a Szocialista Párt programjának is messzeme­nően ellentmond. Márpedig egy ilyen meg­alkuvó politika aligha nö­velheti a párt elégedetlen tá­borának lelkesedését. Nyil­ván Soaresék is látták ezt, csak éppen kiutat nem leltek a kutyaszorítóból. Mert az egyetlen lehetőséget makacs következetességgel elvetik: nem hajlandók együttműköd­ni a baloldal másik fő ere­jével, a kommunista párttal. Pedig együtt még- ma is biz­tos többségre számíthatnának nem csupán a parlamentben, hanem általában a portugál tömegek körében is. A párt zöme azonban egyelőre ki­tart a Soares-féle vonal mel­lett, s a baloldali egységet követelő szárny kisebbségben van. így aztán nem merész jós­lás az, hogy Portugália új válságok _ küszöbén áll. A jobboldali kormányzat a ma­ga módján kísérli meg gyó­gyítani a kínzó gazdasági kórt. A dolgozó tömegek már ma is nagyfokú elégedetlen-- sége ennek hatására nyilván fokozódik, a szociális feszült­ség élesebb, a politikai lég­kör nyügtalanabb lesz. A pártok pedig alighanem ál­datlan, késhegyig menő har­cot vívnak majd a parla­mentben és azon kívül. Míg aztán végül mégiscsak az el­kerülhetetlen választási csa­tában keresnek majd meg­nyugtatóbb megoldást. (-r-y) Portugáliában számos helyen tiltakoznak a Mota Pinto kormány agrárpolitikája miatt, amely a szövetkezeti föld­területek magánkézbe való visszaadását célozza. Képün­kön: felvonuló mezőgazdasági munkások Alentejóban. Éppen most aktuális emlékeztetnünk arra is, hogy ez a szovjet magatartás jottányit sem változott akkor sem, ami­kor — egyedül és kizárólag Peking hibájából — megromlott a szovjet—ikínai viszony, sőt akkor sem, amikor a maoista külpolitika alapja a szovjetellenesség lett. Moszkvában a kétoldalú kapcsolatok rohamos hanyatlása ellenére sem tértek el attól az alapállástól, hogy külpolitikát csak reális alapokon lehet csinálni, a reális pedig az, hogy Kína ügyeit Pekingből és nem a tajvani fővárosból, Tajpej- ből intézik. A Szovjetunió és a szocialista országok mindig is valották a diplomáciai kapcsolatok, az államközi érintkezés fontosságát és most is azt teszik. Egészen más kérdés azonban az, hogy egy-egy ilyen kap­csolat milyen előjellel születik meg és mire kívánják azt fel­használni. Hogy a kérdés mennyire jogos, azt világosán mu­tatja a kínai—japán kapcsolatfelvétel, amelynek kapcsán Peking egy pillanatra sem csinált titkot abból, hogy a Tokió­val létrejött kapcsolatot egy harmadik ország, a Szovjetunió ellen kívánja „értékesíteni”. Az ilyen magatartás ellentétes az ENSZ alapokmányával éppúgy, mint az elemi diplomáciai gyakorlattal és a nemzet­közi szokásjoggal. És ne feledjük: Pekingben már most, a kapcsolatfelvétel bejelentését közvetlenül követően magas helyről hallatszanak olyan hangok, hogy az amerikai—-kínai közeledést „a hegemonizmus” (ez a kínai szóhasználat szerint a Szovjetuniót jelenti) elleni harcra kell felhasználni. Ha két ország felveszi egymással a diplomáciai kapcsola­tokat, abban önmagában nincs kivetni való. Ha azonban ezt hidegháborús, az enyhülést fenyegető célokra használják fel, akkor a helyzet egészen más. Peking részéről nyilvánvalóan ez a szándék, hogy valóban így lesz-e, az nagyban Washingto­non múlik. HARMAT ENDRE PANORÁMA BRÜSSZEL Nagy János külügyminisz­ter-helyettes látogatást tett Belgiumban és Luxemburg­ban. Eszmecserét folytatott Raoul Schoumakerreb a -bel­ga külügyminisztérium fő­igazgatójával, illetve Charles Reichlinggel, a luxemburgi külügyminisztérium főtitká­rával a kétoldalú kapcsola­tokról és nemzetközi kérdé, sekről. BAGDAD Szaddam Husszein iraki alelnök kubai látogatásának befejeztével hétfőn visszatért Bagdadba. KUVAI.T Abu Dhabiban vasárnap véget ért miniszteri értekez­letén a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) úgy döntött, hogy felemeli a kivitelre kerülő olaj árát. Az áremelést négy sza­kaszban valósítják meg. A kőolaj ára 1979. január 1-től 5 százalékkal emelkedik. Az év folyamán még három ár­változásit hajtanak végre; áp­rilisban, júliusban, majd ok- * tóberben. Ezek eredménye­ként végül is_ a kőolaj ára 14,5 százalékkal lesz maga­sabb a-jelenleginél. Az áremelést azok a jöve­delemkiesések teszik szüksé­gessé, amelyeket az olajex­portáló országok az amerikai dollár árfolyama esésének következtében szenvedtek el, emellett azonban a döntés meghozatalához hozzájárult a nyugati világban tapasztal­ható általános infláció is. Az infláció következtében ugyanis az olajexportáló or­szágok számára rendkívüli módon megdrágultak a nyu­gati piacokról beszerzendő ipari termékek.

Next

/
Thumbnails
Contents