Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-17 / 297. szám
Képújság 1978. december 17. Az első szerszámgépgyár Az idén ünnepelte húszéves fennállását Vietnam első gépgyára. A francia gyarmatosítók elűzése után, 1955 végén szovjet szakemberek egy csoportja érkezett Hanoiba, hogy segítsenek az üzem felépítésében. Kétévi megfeszített munka eredményeként, a vietnami munkások és szovjet technikusok az egykor ellenséges fedezékekkel és bunkerekkel teletűzdelt terepen korszerű ipari objektumot hoztak létre. A létesítményt, melyet Hanoi Gépipari Üzemnek neveztek el, 1958-ban avatták fel. Az üzem építési munkáival egyidejűleg a szovjet szakemberek a helyszínen kiképezték a vietnami gépipari szakmunkások és technikusok első csoportját is, amely azután a vállalatot, működésének első percétől kezdve, irányította. A Vietnami Szocialista Köztársaság első szerszámgépgyárát az amerikai agresszió nehéz éveiben bővítették ki. A ma már 3000 munkást foglalkoztató üzem évente ezer kis- és közép-- kategóriájú szerszámgépet bocsát ki. A hozzá tartozó műszaki iskola szakmunkásokat, középszintű műszaki kádereket és mérnököket képez. — Mi nem egyszerűen ipari létesítmény vagyunk — jegyezte meg az üzem igazgatója, Nguyen Xuan Con —, hanem ipari „csemeteüzem”. A gyárunk jelzésével ellátott gépek országunk szinte ösz- szes üzemében megtalálhatók. Úgyszintén munkásaink és kádereink jó része is segítette a többi testvérüzem megerősödését. Mert időközben újabb gyárak is épültek északon. Saigon felszabadulása óta termékeink és embereink egyre növekvő számban mentek délre, most ott kell a segítség. Az üzemet 1978—1981 között bővítik. (KS) Mindenki számára kedvező szakosodás H KGST-tagországok kép» viselői most kezdik az 1981—1985. évi népgaz- ____dasági terv egyeztetését. Ez ugyanis 2—3 évi megfeszített munkát vesz igénybe. A szocialista közösség együttműködésének súlypontja — amint ezt a KGST székhelyén hangsúlyozzák — a kereskedelem területéről egyre inkább az anyagi termelés területére kerül át. Ez a tendencia már az 1976—1980. évi tervek koordinálása során jelentkezett. A tervek koordinálásában részt vevő minisztériumok különleges figyelmet fordítottak a gyártási szakosodás és koordináció elmélyítésére, a testvérországok ágazati irányítási szervei és gazdasági egyesülései között közvetlen kapcsolatok megerősítésére. Ezeknek az integrációs formáknak a fejlesztése ugyanis biztosítja a szocialista országok hosszú távú és szilárd gazdasági együttműködését és egyúttal lehetővé teszi az analóg termelési ágak programjainak felülvizsgálását és módosítását. A szakosodás jegyében végrehajtott együttműködés nem korlátozódik a kölcsönös szállítások méreteinek meghatározására. Arról is szó van, hogy azokban állandóan fokozódjék a legkorszerűbb gyártmányok hányada. Ezzel a céllal a közvetlen kapcsolatok keretében megállapodnak a gépek és a késztermékek mutatóit és minőségi tulajdonságait illetően, ami azok műszaki színvonalának emelkedéséhez vezet. A KGST-tagországok kölcsönös árucsere-forgalmán belül a gépek és berendezések csoportjában évről évre növekszik a szakosodás keretében gyártott termékek részaránya. Ezek a termékek, amelyek műszaki színvonala kiemelkedő, nemcsak a KGST-tagországokban, hanem a tőkés piacokon is nagy keresletnek örvendenek. A műszaki-tudományos forradalom időszakában a KGST-tagországok nem törekedhetnek arra, hogy a népgazdaság minden ágazatát fejlesszék. Kétségkívül tanácsosabb, hogy erőiket és eszközeiket a számukra hagyományos gyártási területekre koncentrálják, vagy ott használják ki ezeket, ahol ehhez a legkedvezőbbek a feltételek. A szakemberek véleménye szerint az autógyárak optimális gyártási kapacitása évente 600 000 egység, ezek az üzemek ugyanis akkor a legrentábilisabbak. A szűk hazai piac azonban gyakran szól ilyen nagy gyár építése ellen. Említsük meg példaként Magyarországot, ahol évente alig 60 000 gépkocsi iránt van kereslet, tehát nem kifizetődő egy nagy autógyár építése, egy kisebb üzem működtetése viszont nem lenne gazdaságos. Ebben az esetben éppen a szakosodás jelenti a megoldást. A KGST-tagországok ötéves terveinek koordinációja során pl. megállapodtak abban, hogy Bulgária az emelő- és szállítóeszközök gyártására szakosodik, Magyarország az autóbuszgyártásra és a gépkocsialkatrészek gyártására, az NDK az utasszállító vagonok és a textilgépek, Románia a kőolajkitermelő fúróberendezések, Csehszlovákia a vegyipari berendezések gyártására, Lengyelország pedig a hajógyártásra és az építőipari gépgyártásra. A Szovjetunió különböző rendeltetésű egyedi műszaki berendezések gyártására szakosodik. ilyen eredményeket ad ez? Elsősorban azt a lehetőséget, hogy elérhetjük a világszínvonalat. A nemzetközi szocialista piac létezése lehetővé teszi a termelés bővítését, korszerűsítését, valamint a termékek árának csökkentését. A hiányzó árucikkeket pedig meg lehet vásárolni a partnereknél. Ez az általunk ismertetett séma leegyszerűsített, de segít abban, hogy megértsük a szakosodás lényegét. Vegyük például ismét Magyarországot. A budapesti Ikarus autóbuszgyár a KGST-beli partnerek jelentős megrendelései révén Európa egyik legnagyobb ilyen típusú üzeme lett. Évente több mint 10 000 autóbuszt gyárt, mint pl. az NSZK-beli Mercedes gyár ugyanebben a kategóriában csak évente 6000 autóbuszt állít elő. Egyik nyugat-európai üzem sem gyárt évente 20 000—30 000- nél több 8—13 tonnás hátsó- hidat, Magyarországon viszont ezekből a hátsóhidakból és a hozzájuk szükséges cserealkatrészekből 1975-ben 60 000 gyártottak, 1980-ra pe- dik 100 000 egységre emelkedik ez a mennyiség. A hátsóhidakért és más alkatrészekért Magyarország cserébe késztermékeket kap a KGST-tagországoktól, pl. Zsiguli személygépkocsikat a Volgái Autógyárból, valamint 5 tonnás tehergépkocsikat az NDK-ból. Vegyük hozzá, hogy Magyarországon teljesen felhagytak a tehergépkocsi-gyártással. A bulgáriai Balkancar különböző típusú szállítógépkocsikat gyárt a testvéri országoknak, a csehszlovákiai Tátra pedig az egyetlen olyan szocialista üzem, amely a nehéz terepviszonyokhoz alkalmazkodó 12 tonnás tehergépkocsikat gyártja. Az eddigi koordinációs munkák során még sok más megállapodás is létrejött a hatékony és kölcsönösen előnyös szakosodás kérdését illetően. Például a papíripari gépek gyártása főleg Lengyelország és a Szovjetunió területére koncentrálódik, míg az NDK-ban és Csehszlovákiában csak kevés papíripari gépet gyártanak, Romániában pedig egyáltalán nem foglalkoznak ezek gyártásával. A KGST-tagországokban gyártott kultivátoroknak kb. 95 százaléka Lengyelországra és a Szovjetunióra jut. Magyar- országon és Bulgáriában megszüntették a kénsav, foszforsav és salétromsav gyártásához szükséges technológiai gépsorok előállítását, Csehszlovákiában pedig már nem gyártanak műszaki és építőipari üveggyártáshoz szükséges gépeket és berendezéseket. elmerülhet a kérdés, :|gl£- hogy az ilyen szakosoff dás előnyös-e az adott ország egész gazdasága szempontjából, nem teszi-e egyoldalúvá annak fejlődését. Számos tény bizonyítja, hogy az a szakosodás, amelynek eredményeként nagy, optimális termékszériákat gyártanak és ezáltal valamennyi KGST- tagország szükségleteit kielégítik, elősegíti a progresszív technológiák bevezetését más gyártási területeken is és meggyorsítja azok fejlődését, így pl. Magyarországon — a járműipari programon kívül — fejlesztik a legkorszerűbb telefonközpontok gyártását, Csehszlovákiában az atom- energetika gyors fejlesztésére való tekintettel nagy beruházási eszközöket fordítanak az atomerőmű-berendezések gyártására (a folyó ötéves tervidőszakban az egész csehszlovák nehézipar beruházási ráfordításainak mintegy 30 százaléka). Elektromos energia a Szovjetunióból X Az Albertina—Vinnyica között megépült távvezeték magyar- országi fogadóállomására december 4-én „megérkezett” a Szovjetunióból a hétszázötven kilovoltos feszültség. A feszültség bekapcsolásakor Az albertirsai állomás Megtervezett szállítás Vízgazdálkodási program Lengyelország nem bővelkedik túlságosan felszíni vizekben, s ezért- a rendelkezésre álló vízmennyiség észszerű felhasználása fontos kérdés a népgazdaság számára. Ez késztette a lengyel szakembereket egy központi fejlesztési program kidolgozására, amely arra hivatott, hogy tíz éven belül megteremtse a korszerű vízgazdálkodás tudományos-műszaki alapjait. A program megvalósításának első szakaszában a legfőbb hangsúly a tudományos kutatómunkán van, amelynek koordinálásával az Országos Meteorológiai és Vízgazdálkodási Intézet foglalkozik. Munkája igen sokrétű. Vizsgálja mindazokat a természeti jelenségeket, amelyek befolyásolják a víz mennyiségét és minőségét, tanulmányozza a vízgazdálkodási rendszerek különböző modell- jait, amelyek lehetővé tennék a vízzel való legjobb gazdálkodást. A kutatások fontos területe a vízvédelem, amit elsősorban a víz minőségének javítására és a szennyezett vizek tisztításának növelésére összpontosítanak. Uj megoldásokat keresnek a hatékony szennyvíztisztító államások tervezésére. E széles körű munkában több mint 1500 kutató működik közre. Jelentős eredményekre számítanak az úgynevezett zárt vízrendszerek széles körű alkalmazásával. Ilyen jellegű kutatómunkát folytat például a bányászati központi intézet a kőszénbányák zárt vízrendszerének területén, a papíripari kutatóintézet pedig a lódzi és a sziléziai műegyetemek közreműködésével a cellulóz- és a papíripar területén. Hasonló vizsgálatokat folytatnak a kohóiparban is. Eddig összesen húsz kutatói részfeladatot oldottak meg. A központi fejlesztési program két úgynevezett vízgazdálkodási vezető rendszer létrehozását írja elő. Az egyik a felső-sziléziai iparvidékre vonatkozik, a másik pedig a Notec folyó felső szakaszának mezőgazdasági területére. E rendszereket két éven belül kialakítják, s mintául szolgálnak majd az ország más területein létrehozandó vízrendszerekhez. Úgy tervezik, hogy a központi fejlesztési program kutatói részét 1980 végéig befejezik. A következő ötéves tervben pedig a kutatási eredményeket átültetik a gyakorlatba. magasságát az űrszelvény mérete határozza meg, s a hosszúság sem léphet túl meghatározott értékeket. A közúti szállítás egyre nagyobb mértékű elterjedését az tette lehetővé, hogy ma már hatalmas vonóerejű erőgépek és megfelelő teherbírású, stabilitású szállítójárművek egyaránt rendelkezésre állnak. Itt a problémát inkább az jelenti, hogy nem minden esetben sikerül összhangba hozni a szállítással kapcsolatos összes feltételeket. A szállítás útvonalának ugyanis lehetőleg el kell kerülnie a nagyobb településeket; az útnak és a hozzá tartozó műtárgyaknak károsodás nélkül el kell bírniuk az adott terhelést; az utat keresztező hidaknak, felüljáróknak, vezetékeknek megfelelő mágasságban kell lenniük; a kanyarodások íve nem haladhat meg bizonyos értéket, stb. Egy-egy ilyen szállítási akció végrehajtásához valóságos „haditervre” van szükség. A legegyszerűbb persze az lenne, ha valamilyen légi szállítójármű vinné magával az ilyen terjedelmes és súlyos ipari berendezéseket. A szakemberek jól tudják, hogy az egyre növekvő méretű ipari berendezéseket nem elég csak jól megtervezni és pontosan elkészíteni, arra is gondolni kell — mégpedig idejekorán —, hogy miként lehet eljuttatni a felhasználás helyére. A legkedvezőbb helyzet az, amikor vízi úton történhet a szállítás, és a gyártómű, valamint a berendezés telepítési helye is e vízi út közvetlen közelében van. A nagy ipari berendezések szállítása terén a vasút lehetőségei a legkorlátozottabbak, mivel a teher szélességét és Csehszlovák szakemberek arra vállalkoztak, hogy egy 34 m hosszú, 6,4 m széles, 45 tonna súlyú pontont közúton 500 kilométer távolságra szállítsanak el
