Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-12 / 267. szám
IO KÉPÚJSÁG 1978. november 12. A kulcsszó: permanencia Dagesztáni népművészet 4 Dagesztáni népművészeti tárgyakból nyílt kiállítás a Szovjet Kultúra Házában, Budapesten (Fotó: Polyvás Béla — KS) MIHA KVL1VIDZE: A metrón Azt a lányt, ki csilingelő bokákkal ott állt velem szemben tegnap a metrón, nem fogom látni soha többet én. Tudom, megvan neki a maga útja, nekem is megvan a sorsom, de mégis fáj, hogy valamiért' nem ismerem. Mint gyors patak a szirmot a tengerbe úgy vitte föl a zúgó eszkalátor a Majakovszkij térre. Egyedül maradtam ott, és oda voltam kötve családi gondok oszlopához, álltam a peronon, a kezemben szatyor... (Migray Ernőd fordítása) Meglepetés Kapuk Ihébában Ordögh Szilveszter drámája Szokatlan s könyvkiadásunkban nem vált általános gyakorlattá, hogy a színházi bemutató előtt jelenjék meg könyv alakban a dráma, mint Ördögh Szilveszter Kapuk Thébában című alkotása. Az előadást csak a jövő év tavaszára tervezi a Debreceni Csokonai Színház, de már itt van kezünkben a könyv, a színházi bemutató bevezetőjeként. Azt kell mondanunk, helyes volt a Magvető Könyvkiadó döntése, amikor nem várt a színházi előadásig, mert Ördögh Szilveszter tömény drámája megkívánja az előzetes ismerkedést. A világirodalomban vannak kimeríthetetlen témák, s úgy látszik, a görög hagyomány olyan kincse az emberiségnek, mely nemcsak új lehetőségeket, de új meglepetéseket is kínál. Ördögh Szilveszter antik ihletésű tragédiája mégis rendhágyó alkotás, ugyanis nem a mítoszt dolgozza fel, nem az Oidipusz- történetet mondja el újra, hanem a történet előtti állapotot ábrázolja, azt a lélektani pillanatot, amikor a drámát előidéző esemény már bekövetkezett, de maga a történet még várat magára. A mítosz ismert: Laiosz királyon beteljesedik a jóslat, saját fia, Oidipusz öli meg, aki ezután Thébába megy, ahol megmenti a várost a Szfinksztől. A nép királlyá választja, s feleségül adja hozzá az özvegy királynét, aki saját anyja. Ördögh Szilveszter nem költi újra a görög történetet, drámája a két esemény közötti állapot: már megérkezett a híre Laiosz meggyilkolásának, de Oidipusz, akivel a jóslat és a végzet teljesedik be. még nem lépett át Théba kapuján. Iokaszté, az özvegy és saját fiának leendő felesége, a gyász és remény hálójában vergődik, tudja, hogy a végzet eszköze csupán, nem tud kitérni sorsa elől. s amikor Théba szabadítójaként megérkezik a titokzatos idegen, még a felismerés lehetőségét is elhárítja, hogy ne állhasson semmi a végzet útjába: ..Ne kérdezz semmit, ahogy én sem kérdezlek. Nem az a fontos, ami volt, hanem az. ami lesz.” Ördögh Szilveszter drámájának igazi értéke, hogy -mindvégig meg tudja tartani azt a tragikus feszültséget, ami szereplői lényéből fakad, nincs egy fölösleges szava, gesztusa, mert minden előre mutat, a jóvátehetetlenhez, a végzethez vezet. Nem Szop- hoklész drámájának variációja, hanem ennél jóval több: bevezetés Szophoklészhez, vagy akár így is mondhatnánk, a görög végzetgondolathoz, az emberi kiszolgáltatottsághoz, amiről Szophok- lész így beszél: „Óh, jaj, keserves átok tudni azt, amit nem-tudni jobb!...” Ördögh Szilveszter Iokasz- téja még nem tudja a rendelést. a titokzatos idegenről, csak azt tudja, hogy „szép és nagyon fiatal”, de mögötte ott komorlik a végzet s innen már csak egy lépés az út Szophoklészhez. Súlyos, nehéz szavú dráma ördögh Szilveszteré, soraiban a görög sorstragédiák zengenek, ugyanakkor a mai ember fájdalma és reménysége is visszhangzik benne. Mert az előrevetített tragédián mégis csak átragyog a remény, hogy a titokzatos idegen, aki „szép és nagyon fiatal”, talán az örömöt hozza, a megváltó boldogságot. CSÁNYILÁSZLÓ Alighanem a permanencia kulcsszava közművelődésünknek. Tehát mindaz benne van, ami tartós, folyamatos, szakadatlanul tartó. Hatéves sráccal diskurálok a játszótéren. Faggatom a kisöreget, mi leszel, ha nagy leszel, ő meg kapásból rúgja a gumilabdát, s míg szemével követi a golyót, öntudatosan kioktat: több célja lenne. Először is kijárni az első osztályt, aztán a másodikat, a harmadikat és így tovább. Hamar faképnél hagyott, s miután a kétszerkettő pofon egyszerű képletével elmagyarázta a permanenciát (s merthogy a nagy igazságok ilyen pofon egyszerűek, hasított belém a fölismerés), ír- hatnékom támadt róla. Mármint a permanenciáról. o Föllapoztam odahaza egy munkabizottsági dokumentum szövegrészletét, a köz- művelődés fogalmát értelmezőt: „Társadalmilag és emberileg kizárólag az a tudás termékeny, ahol a művelődés maga is folyamatos és kölcsönhatásban áll mások művelésével. Tehát nem az a művelt ember, aki pusztán jelentős ismeret- és tudásanyaggal rendelkezik, hanem az, akiben a művelődés, a tudás, a kultúra iránti érdeklődés állandóan és megúju- lóan él; továbbá, aki megszerzett tudását a mindennapi életben az emberi, a baráti, a munkatársi, stb. kapcsolatokban érvényesíteni tudja.” Az összefüggésből világosan kitetszik a népművelés fogalmát fölváltó közművelődés — mint társadalmi program — tartalmi többlete is, illetve az, hogy a közművelődésben változatlanul funkciót hordoz a népművelés, hiszen a megszerzett tudásanyag, műveltség csak akkor értékes társadalmilag, ha kisugárzik, birtokosa közkinccsé teszi, átadja másoknak. És ebből a szempontból most egyaránt fontos, ha elismert tudósról, művészről vagy pedagógusról, könyvtárosról, muzeológusról van szó, mert mind-mind népművelőként hasznosíthatja, érvényesítheti ismereteit a közművelődésben. De népművelő a szó közvetett értelmében a gyári művezető is, aki szakmai, munkahelyi vagy általános élettapasztalatait megosztja a gondjaira bízott ifjú munkásoKkal, tanulókkal és népművelő a technikus, ki a szakmunkásokkal foglalkozik, a mérnök, aki a technikusokkal és így tovább. A Azt mondják, Brazíliában három ember közül kettő fut- ballozik. Meglehet, hogy így van, nem tudom, de hogy a mi kis grúz városunkban, Száriszkóban az egész férfi- lakosság a labdarúgópályán küzd, az biztos. Nekem el- hihetik, hiszen magam is Száriszkóban lakom. Kezdetben, amikor a fut- ballozás még szervezetlenül folyt, többnyire a fiatalok kergették a labdát, az öregek pedig illedelmesen üldögéltek az árnyékban és szenvtelenül, heveskedés nélkül latolgatták a délkeleti stílus előnyeit az északdélivel szemben. így ment ez mindaddig, amíg a városatyák el nem rendelték, hogy a legrövidebb időn belül a város minden intézménye szervezze meg csapatát és kapcsolódjék be a városi bajnokságba. Én az ügyész helyettese vagyok, s amikor igen tisztelt főnököm elszontyolodva a tudomásomra hozta, hogy az ügyészségi-bírósági szervek dolgozóiból csapatot kell szervezni, azt feleltem: igenis, és azonmód törni kezdtem a fejem az összeállításon. Ám akárhogy is csűrtem-csavar- tam a dolgot, folyton csak az jött ki, hogy 1+2+1+1 rendszer szerint fogunk játszani, permanencia elve érvényes tehát a műveltség szakadatlan terjesztésére, arra az önművelésben folyton fölébredő kényszerhatásra, hogy az elsajátított ismeretek — miközben önmagukat újabb tudásanyag megszerzésére sarkallnak — rendeltetésszerűen továbbításra, hasznosításra valók. A közművelődés nem csupán közoktatás (az általános, szakmai és politikai képzés, továbbképzés iskolarendszerű létráiról), nem csupán TIT- előadás, múzeumlátogatás, könyvtár, színház, mozi, képtár, koncert, művelődési házak klub- és rendezvényhálózata. Valamennyi együtt, de egészében véve több. A közművelődés új minőség. Legkülönfélébb lehetőségeivel, módszereivel ugyanis ahhoz segíti az embereket, hogy mindennapi kenyerükké váljon a kultúra (amelynek — mondanom sem kell — jóval tágabb értelmezéséről beszélünk ilyenkor, tartozékai például az életmód, a szokások, az öltözködés, a magatartás stb. is). 0 A kultúra önmozgása a mindennapi élet számtalan területén tudatosítható. Egészen egyszerű, szélsőséges példákkal bevilágítva: ilyen célt szolgált a „tiszta udvar, rendes ház”-mozgalom és az Olvasó népért mozgalom is. De erről van szó akkor — ha hírlapokat, folyóiratokat gyömöszöl naponta a postás a házak levelesládájába —, ha a lakásszövetkezetek közös használatra szánt helyiségeiből klubokat alakítanak ki — ha a gépek, munkapadok fölé ízléses dekoráció, friss publikációk montázsa, netán festmény kerül —, ha a körúti presszóban olykor-olykor délutánonként fölhangzik néhány vers vagy rövid novella —, ha a hét végi pihenőnapokra nemcsak futballmeccs, de olvasnivaló is jut —, ha a vasútállomásokon a büféfröccs mellett könyvet is árulnak (s a várótermek szomszédságában megnyitják az úgynevezett kultúrváró- kat) —, ha a lakótelepek tervezésekor a szükséges oktatási-művelődési, egészség- ügyi létesítmények sokszor nehezen kigazdálkodható beruházásain túl (vagy inkább innen, hiszen jóval olcsóbbért) gondolnak az újságos- bódákra, a könyvterjesztő vállalat mikropavilonjaira —, ha valaki szakszervezeti beutalót kap Zebegénybe, és el nem kerüli a Szőnyimivelhogy a bírót és a rendőrt is beleszámítva, mindössze öten voltunk férfiemberek. — Barátom — mondta az ügyész —, ilyen szisztéma egyetlen labdarúgó-szak könyvben sincs. Ha meg akarod szégyeníteni a bíróságot, az ügyészséget, a rendőrséget és személy szerint engem, akkor csak vidd ki ezt az öt embert a pályára. ...Mondd, nem folyik valaki ellen eljárás? — De igen, Salva Dadiano- vics, Vano Gubukij ellen. Ez a féleszű kézen járt a táncteremben és nagyon megsértődött, amikor a rendőr a lábára akarta állítani. — Az lehet, hogy szeret kézen járni — mondta az ügyész —, de most a mi csapatunkban fog játszani, tekintettel arra, hogy pillanatnyilag 'bizonyos értelemben a mi intézményünkhöz tartozik. És ha jót akar, szerezzen egy kemény, fiatal védőt. Mármint védőügyvédet. — Isteni ötlet, Salva Da- dianovics! Vele együtt már heten leszünk. Ha szélsők nélkül játszanánk... — Amíg én vagyok az ügyész — szakított félbe szigorúan Salva Dadianovics —, emlékházat (általában pedig, ha a kirándulni utazó kollektíva programjában elfér egy- egy múzeumlátogatás vagy kiállítás) —, de tulajdonképpen a kultúra önmozgásának tudatosítási lehetőségét kínálja az esztétikusán és praktikusán kiképzett játszóterektől a köztéri szobrokig minden, még a füves parkok féltő gondozása is. Vagyis a kultúra — értelmezésünkben — az emberek mindennapi közérzetében tetszik föl elsődlegesen. Az élet momentumaiban kitapintható jelenléte önmagában is, tudatosítása révén pedig kiváltképp befolyásolhatja, inspirálhatja valamely (kisebb vagy nagyobb, munkahelyi vagy lakóhelyi) közösség tagjait tegnapi énjük szüntelen túlha- ladására. A permanencia olyan hétköznapi ingerállapotára, hogy aki negyvenéves fejjel még analfabéta, a betűvetés elsajátítására törekedjék, aki meg diplomát szerzett, tudásának karbantartására, bővítésére, korszerűsítésére. o A kultúra jelenlétének, létállapotainak tudatosítása a közművelődést szolgáló intézmények, szakemberek feladata. Ám nemcsak azoké közvetlenül: mindenkié, aki tehet érte valamit. A közművelődés ilyen teljes igényű koncepciójából természetesen fakad, hogy az nem javallat csupán a szabad idő „beprogramozására”, nem puszta gyógyszer az üres órák értelmes-hasznos kitöltésének receptpapírjaira — hanem szemlélet, mely az élet és tevékenység egészét hivatott áthatni, önkéntelenül adódik tehát a kérdés: képes-e fölvállalni az az ember is, akinek eszébe sem jutott soha, hogy szellemi igényeket támasszon önönmagának. A válasz kézenfekvő. Ha a köz- művelődés ' ügye általános szemléletté válik, képes lesz rá, mert szüntelen impulzusokat, segítséget kap az életben: munkahelyén, odahaza, az utcán, víkenden. Régi ismerősömbe botlottam minap. Van tíz éve, hogy találkoztunk, hogy nekikeseredve öntötte ki magából, minden vágya tanítani, de elutasították a fölvételin, kimegy hát a tanyára képesítés nélküli pedagógusnak. így is történt. Időközben pedig a levelező tagozaton diplomát szerzett, most meg tanársegéd ugyanott, ahol hallgatónak hiába próbálkozott. NIKOLÉNYI ISTVÁN szélsőink is lesznek! Hogy állunk a garázdasággal? — Ó, jaj — mondtam —, ha Vanót nem számítjuk... — Vano már a pályán van... Holnapra szerezzen még négy huligánt. Természetesen a szocialista törvényesség megsértése nélkül. Hogy rövid- legyek, másnap • a városi kórház elleni mérkőzésre teljes létszámban álltunk ki. — ügy fogunk küzdeni, ahogy férfihoz illik — suttogta Salva Dadianovics, miközben a pocakját simogatta, amely sehogyan sem akart a nadrágjában maradni. — Polgártársak — mondta a közrend fenntartásáért vívott harcban megőszült rendőr —, most egy közösség vagyunk... Ebben a pillanatban felharsant a játékvezető sípja. Kifutottunk a pályára. Salva Dadianovics minden bizonynyal túl nagy lendületet vett, -mert még el se érte a középvonalat, máris úgy zihált, mint egy kovácsfújtató. — Vedd úgy, hogy >már el is vesztettük a mérkőzést — súgta panaszosan Gulava vizsgálóbíró. Hanem ekkor megláttuk a kórház csapatát. Hát kérem, nekünk még csak itt voltak a huligánjaink, de nekik... ök bizony nem futottak ki a pályára, mint mi. Egymást támogatva bicegtek, sántikál- tak, ám tekintetükből elszántság sugárzott és harciasán lengették a mankóikat. Zahemszky László fordítása Rozsnyainé vacsora közben így szólt férjéhez: — Közeleg a születésnapom és rá két napra a tiéd is. Kötelező ígéretet kell tennünk egymásnak: mellőzzük az ajándékokat! — Nem helyeslem. Nem foszthatjuk meg egymást az ajándékozás örömétől. — Még hogy öröm ? — kérdezte gúnyosan az asz- szony. — Gondolod, hogy én tavaly örültem, amikor ki kellett cserélnem a szűk kardigánt és a rikító mintájú hálóingeket ? — Akkor mit mondjak én? — mérgelődött Rozsnyai — hiszen te rózsaszínű nyakkendővel ijesztettél meg és egy rabruhához hasonló, erős csíkozású pizsamával. Mintha nem lett volna nekem elég a házasság rabsága. — Ne tegyünk egymásnak szemrehányást. Beláthatod, hogy jobb, ha idén nem adunk egymásnak ajándékot. — Igazad van. Ebben tökéletes lett köztünk a nézet- azonosság. De mi lesz a Piroskával. ö is szokott ajándékot kapni ennek a két napnak örömére. Ha bekapcsolnánk Piroskát is az „ajándék nincs” akcióba, nem érné őt nagy csalódás.? — Hát nem tudom. Szerintem őt teljesen hidegen hagyja az ajándék, tavaly nem mutatott fikarcnyi örömet sem, amikor megkapta az új csizmát. Ismerheted a lányodat, semmi sem hatja meg, szentimentális, kevés érzés van benne. — Mit .kívánsz egy mai lánytól? Sóhaj volt a válasz. Harmadnap Rozsnyai mégis elhatározta, hogy fogadkozása ellenére mégis vesz valami ajánékot feleségének, ezért elő akarta venni a lexikon DON-FEL kötetéből a dugipénzét. Legnagyobb megdöbbenésére azon az oldalon, ,ahol a pénzt elrejtette, csak címszavak voltak, az ezerötszáz forint hiányzott. — Irén kiszimatolta, hogy hová dugtam a pénzt — villant át az agyán a gondolat. Nem tévedett, mert később, amikor az asszony megpillantotta az asztalon a lexikont, nevetve jegyezte meg: — Hát igen. Elég sok bajom volt a dögnehéz lexikonokkal, mert csak a inegyedik kötetben találtam meg. Éreztem, hogy nem tartod be a megállapodásunkat, hiszen csak mi, nők tudunk állhatatosak maradni. Én bezzeg nem hagytam meg semmit az eredetileg neked szánt ajándékra félretett pénzből, hozzácsaptam a te dugipénzedhez és megvettem azt a kosztümöt, amelyre régóta vágytam. — Na jó, nem teszek neked szemrehányást. De mi legyen Piroskával? Valóban ne vegyünk neki semmit? — Tudod mit, adjál neki egy kis pénzt. Annak talán örülne. Egyébként ő is ígért valami kedves meglepetést. Másnap Piroska megkérdezte szüleitől: — Kíváncsiak vagytok a meglepetésre? Apa vedd le polcról a Peer-Róbert kötetet. Te is a lexikonba szok- tad dugni a pénzt, én is azt használtam fel pár nappal ezelőtt rektekhelynek. Rozsnyai a Rákóczi György címszó alatt megtalálta Piroska házasságát igazoló anyakönyvi kivonatot. — Te titokban férjhez mentél? — hördült fel az apa, felesége pedig megölelte a lányát, és könnyeivel küszködve kérdezte: — Hogy tudtál anyád előtt is titkolózni! Az apa nyersen kérdezte: — Ha szabad érdeklődnöm, ki a férjed? — Harmadéves egyetemi hallgató, kint vár a gangon. — Hívd be gyorsan! A házaspár el volt készülve arra, hogy a fiúnak tor- zonborz szakálla, vállig érő, haja van, farmernadrágja pedig kopott, rongyos, tehát „divatos” lesz. Meglepetésükre jól öltözött, borotvált képű, rövidre nyírt hajú, illedelmesen köszönő fiatalember lépett be. A bemutatkozás után Rozsnyai az ajkára tóduló kérdések helyett mindössze csak ezzel fordult a fiúhoz: — Se szakállad, se nagy hajad, de még kajla baju szód sincs, hogy van az, hogy ennyire elütsz a többiektől? — Tetszett volna engem az esküvőnkön látni! De Piroska megkért, hogy a szülei miatt vágassam le a hajamat. Eleinte haboztam, de megfogadtatta velem, hogy mielőtt bemutatkozom, borbélyhoz. megyek. Barátaim most biztosan azt fogják hinni, hogy feltűnési viszketeg- ségben szenvedek. PALÁSTI LÁSZLÓ Jászon Gerszamija: Férfiemberek
