Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-10 / 265. szám
1978. november 10. Képújság 3 Keresik a kárpótlást . . Immár néhány éve hét erőteljes és jellemző irányzat bontakozik ki a világpiacon. Az egyik, hogy a legtöbb ország igyekszik korlátozni küllőid» vásárlásait, importját és a másik, hogy az exportot minden eszközzel igyekszik elősegíteni. S ez alól sem a fejlődő, sem a fejlett tőkés országok nem képeznek kivételt. A szocialista államok is megkísérlik visszafogni behozatalukat, miközben magas növekedési ütemet tűznek célul exportjuk bővítésére. Vagyis S azt mondhatjuk, hogy az említett két irányzat valójában az egész világpiacra jellemző. Megfordult a helyzet Mi áll e jelenség mögött? A világpiac megváltozott árviszonyai: a drága nyersanyag- és energiaárak és a viszonylag olcsó iparcikkek. Emlékezetes, hogy a hetvenes évek elején bekövetkezett nyersanyagár-robbanás előtt éppen fordított volt a helyzet: a nyersanyagok és az energiahordozók voltak olcsók és az iparcikkek drágák. Mindenki jól járt, ha készterméket akart eladni a piacokon, hiszen olcsó anyagból készítette azokat és drágán adta el. A mostani fordított helyzetre viszont az jellemző, hogy a nyersanyagok áremelkedését nem lehet kompenzálni az iparcikkek árában. Vagyis — általánosságban szólva — a termelési- költségek emelkedését nem lehet behozni a késztermék eladásakor, így a termék többnyire ráfizetéssel kel el. Általánosságban ez igaz, de nem minden országra, és nem minden termékre. Azok az országok, amelyek gazdaMindenekelőtt a számottevő munkanélküliséget a tőkés országokban. Mivel a termelés nem nőtt, a vállalatok a beruházásokat is visszafogták. Ez végső fokon a termelés további csökkenését okozta, hiszen a beruházási cikkek iránt kisebb lett, vagy megszűnt a kereslet. A lakosság személyes fogyasztása sem bővült a hetvenes éveket megelőző időszakhoz hasonlóan, ami ismét a termelés visszaesése irányában hatott. Végső soron tehát a tőkés országoknak a megváltozott világpiaci árviszonyokra való reagálása átmeneti válságot eredményezett. Az egész folyamat természetes kísérő jelensége, hogy — a belső piac védelme véságosan használják föl a nyersanyagokat (pl. az NSZK, Japán, stb.), vagy semmit, vagy alig veszítettek az árarányok megváltozásán. Azok viszont, ahol a gazdaság alacsony fejlettségű, ahol nem alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, ahol pazarló az anyagfölhasználás, sokat veszítettek. Nemzetközi fizetési mérlegük hiánya krónikussá vált, hitelek, kölcsönök fölvételére szorulnak, végül is eladósodnak, s nehézzé válik számukra e helyzeten változtatni. A tőkés országok — spontán és tudatosan — a megváltozott helyzetre azzal reagáltak, hogy a korábbi évi 5—6 százalékos termelés- növekedési ütemüket lelassították, ami 1975—76-ban egyes országokban a termelés és a nemzeti jövedelem visz- szaesését is jelentette. Tavaly és idén pedig átlagosan 3 százalékos növekedéssel, vagyis a korábbi felével számolnak. Mit eredményezett ez? gett, a tőkés vállalkozók helyzetét enyhítendő — korlátozni kezdték az importot. Amire a belső piac kielégítése szempontjából szükség volt, megvették külföldön, de a túlkínálatot igyekeztek elkerülni, a többi között azért is, hogy ne keresztezzék a tőkések törekvéseit, a termékek belső piaci árának emelésében. Hiszen, ha nagy a kínálat, nem lehet az árakat emelni. A tőkések viszont a drágább energia- és nyers- anyagárakat igyekeztek a hazai árakban érvényesíteni, azaz egyre drágábban eladni a termékeket. Törekvéseiket siker koronázta, mert a tőkés államokban a belső árszínvonal évi 10—15 százalékkal lett magasabb. Miközben a belső piacon az áremelési tendencia érvényesült, az exportra eladott termékek árait nem, vagy alig voltak képesek emelni. Tehát olyan jelenségnek lehetünk tanúi, hogy a tőkés vállalkozók, kereskedők lényegében a hazai piacon igyekeznek kárpótolni magukat veszteségeikért, mert a külső piacokon erre alig van -esélyük. A többi között azért sem, mert — mint említettük — minden ország törekszik az import korlátozására. Ennek nagyon sok eszköze ismeretes ma a gyakorlatból; ezek közül meg kell említenünk néhányat. Igen kedvelt módszer az adók, az illetékek és egyéb pénzügyi terhek kivetése. Ha olcsó az importcikk, s olyan országból származik, amellyel kedvezményes külkereskedelmi megállapodás (vagy kifejezetten vámuniós egyezmény) van, a vámokat nem lehet emelni, mennyiségi korlátozásokat nem lehet szabni — csak ezen túli eszközök vethetők be. Például Vannak veszélyesebb, az egész piacra, sőt a világ pénzügyi helyzetére kiható eszközök is. Napjainkban ezek közül az egyik legjellemzőbb és legveszélyesebb a dollár világszerte tapasztalható elértéktelenedése. Az elmúlt hónapokban a dollár világpiaci értéke rohamosan esett, miközben más valuták — mindenekelőtt a svájci frank, a nyugatnémet márka, a japán yen — értéke emelkedett. Közismert az összefüggés: ha egy valuta értéke esik, annak az országnak exportcikkei a világpiacon olcsóbbá válnak, nő termékeinek világpiaci versenyképessége. Az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlege — ami a külföldön vásárolt és eladott termékek árait összesítve tartalmazza — nagy hiányt mutat (előzetes adatok szerint 1978-ban mintegy 25 milliárd dollár értékben). A dollár gyengülése a hiány csökkenése irányában hat mindaddig, amíg a dollár esése túlságosan nagy nem lesz. Közben pedig az erősödő valutájú nrluxusadót vagy más fajta adót vetnek ki rá, s így az importcikk azonnal drágább lesz, mint a hazai termék. S ez ellen senki sem emelhet kifogást. Divatba jött az ún. döm- pipgeljárások kérdése is. Mi ennek a lényege? Dömpingváddal azt a terméket illetik, amelynél az importáló ország azt állítja, hogy az exportáló olcsóbban adja el neki, mint amennyiért saját piacán árusítja. Például az Egyesült Államok a japán rádiók és televíziók, valamint textiláruk ellen - indított dömpingeljá- rást, bizonyítva, hogy Japán olcsóbban exportálja azokat az amerikai piacra, mint amennyiért a japán piacon árusítja. Ha pedig bizonyítható a dömping, akkor kötelezik az exportőröket az áremelésre. A protekcionista intézkedéseket egyre szélesebb körben alkalmazzák, ami azzal jár, hogy a világpiacon éleződik az eladók versenye. szágok exportcikkei drágulnak. csökken az amerikai árukkal szembeni verseny- képességük. Nem véletlen ezért, hogy Washington egyelőre semmit sem tesz elértéktelenedése ellen, s ezt a veszélyes, de talán hatékony eszközt is beveti gazdasági nehézségei leküzdésére. Veszélyes játék ez, főleg azért, mert a dollár nem egyszerűen az amerikai állam fizetési eszköze, hanem világpénz is, hiszen a világkereskedelmi forgalom zömét dollárban számolják el és nemzetközileg dollárban tartják nyilván. így a dollár árfolyamváltozásai az egész világra kihatnak, s az esetleges nagy árfolyamesése világméretekben is súlyos zavarokat okozhat. Hogy Washington ezzel számolva mégis eszközként használja föl nehézségei enyhítésére, mutatja a problémák súlyosságát. A nehézségeket fokozza az a körülmény is, hogy a fejlődő országok versenye is éleződik a piacokon Az elmondottakkal azt kívántuk érzékeltetni, hogy a nemzetközi piacokon, éppen az egy irányba ható, de egymást keresztező törekvések miatt bonyolulttá vált a helyzet, GYULAI ISTVÁN Válság és védelem Manipuláció a dollárral Hatszázzal több tehergépkocsi A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár győri camiongyáregysé- gében az idén ezernégyszázötven tehergépkocsit gyártanak — hatszázzal többet, mint 1977-ben. Az idén termékeik hetvenöt százaléka kerül exportra. A képen: a Zrínyi Miklós ifjúsági szocialista brigád a camionszereldében. Böngészde NEM SZÓLT érte soha senki, ha valamivel szüret után kis kosárkával végigjárták a szőlőket, s összeszedték az ottmaradt fürtöket. Nem találtak sokat. A szüretesek szeme a szomszéd sorokat is figyelte, s lecsípte a tőkéről a szemeket. Mezge- rélőknek. tallózóknak, bolhá- szoknak hívták őket — attól függően, hogy hol, az ország melyik részén keresgették a maradékot. A kis szőlőből kevés bor lett, esetleg karácsonyra néhány padláson aszalódott fürtöcske. A böngészők után legfeljebb a „kapás” bosszankodott: nem hagytak neki csipegetnivalót. Azt mondják, régente nemigen fordult elő, hogy a szőlőből még jóval szüret előtt vitt volna valaki, felszedte volna a sárgarépát, a hagymát, kinyűtte a száraz babot, vagy az új telepítés „csirkéi” alól óvatosan kihúzgálta volna az oltványt. Most meg egyre-másra hallani ilyesmiről. S ez annál is inkább meglepő, minthogy szaporodik a telektulajdonosok száma, zöldséget, szőlőt, hagymát és . egyebet mindig, és viszonylag elfogadható áron lehet kapni, sokan étkeznek üzemi konyhán, így hát kevés az olyan háztartás, ahol nap mint nap főznek. Az élelmes ember — úgy látszik — nem ismer lehetetlent. Van bora, holott nincs szőlője, nyúlszállításkor az ölébe ugrik az átvevő kezéből az exportnyúl, a kocsija csomagtartójában mindig találni egy-két kisméretű ládát; jártában keltében hol ezt lát meg az ember, hol azt, s ami a kutyának se kell, az azért jó lesz valamire. Nem tudom miért nem szólítottam meg nemrég Belecs- ka mellett a Zsuk kocsi vezetőjét és rakodóját; talán attól féltem, hogy melegebb éghajlatra küldenek. Paprikát szedtek két nagyméretű ládába, s ráadásul azok nagyon picik és satnyák voltak; még savanyú paprikának sem a legjobbak. Minden nagyüzem saját maga dönti el, hogy enged-e böngészni vagy sem. Többnyire igen, hisz azt egyetlen tsz-tag sem hiszi pazarlásnak, hogy a már leszedhetetlen termés mondjuk nem tsz-tag üvegébe, hordójába kerül. Jobb helyen van a paprika a dunsz- tos üvegben, mint az ekevas alatt. EGYET VISZONT nem tudunk megérteni. Történetesen azt, hogy este, a szüret, a zöldség- vagy a kukoricabetakarítás napi munkájának befejezése után hogyan van mersze valakinek a tábla szélére lopakodni. Nem fél, hogy egyszer észreveszik? Erről jut eszembe, hogy pár éve egyik enyveskezű mezei úriember szörnyű nagy izgalmában a zsebkendőjével együtt kirántotta a — személyi igazolványát. dvm A városba növő taln Aki Dombóvári elhagyja, egy tábla rántja vissza lábát a gázpedálról. Nem mehet gyorsabban, miint 60 kilométeres sebességgel. Nem lakott terület ugyan, de már Dombóvár határából közelinek tűnnek Kapospula házai. Kapospula lassan belenő a városba, Dombóvárba. Az itt élők sorsát, gyarapodását korábban is meghatározta Dombóvár közelsége, azóta pedig, amióta Tolna megyéhez tartozik ez a község. Dombóvár lett „anyavárosuk”. A város nemcsak úgy van hatással a kapospulaiakra, hogy munkát biztosít az embereknek. Az emberek bejárnak dolgozni a kórházba, az üzemekbe, a hivatalokba, a szövetkezetekbe és magukkal hozzák falujukba a városi élet szokásait, kultúráját. Meglátszik ez az újonnan épült emeletes házaikon, az autók egyre gyarapodó számában, a sajtó, a rádió és a televízió elterjedésében, az egyre igényesebb szórakozásban, az istálló nélküli lakások kialakulásában. a szőlőhegyi „szerszámoskamrák” építésében ... A kapospulaiak az egykori krónika szerint olyan szegények voltak, mint a fákon ülő árva madarak. És ma? Ma már csak a régi öregek emlékeznek a sanyarú időkre. Ma nem győzik mérni a házhelyeket. Húsz kijelölt helyre száz jelentkező is akad és bizony nagy a sértődés azok körében, akik csak később kezdhetik az építkezést. Valamikor gyalog jártak a kapospulaiak. Ma már autóbusz, személygépkocsi röpíti őket a környező községekbe, Kaposvárra, az ország minden részébe. Olyan nagy ennek a községnek az autóbusz-forgalma, mint egy városé. Óránként állnak meg itt az autóbuszok és mindig vannak fel- és leszállók. . ^ Kapospula ma egy tipikus, város környéki, falu. ahol egyszerre jelen van minden, ami a falura, és egyre több olyan, ami a városra jellemző. Űj módon élnék itt az emberek. Nemcsak új módon, de új közösségben is. Tolna megye közösségében. A fiatalok a megyeváltásra már ügyet sem vetnek, az idősebbeket még kötik a régi emlékek Só- mogyhoz. Vannak, akik még Kaposváron dolgoznak, ott kezdték ezelőtt húsz—huszop- öt évvel, ott is akarnak nyugdíjba menni. A kapospulaiak szorgalmas, törekvő emberek. akik munkái ukkal a közösség, a maguk életét gyarapítiák, szépítik. Komolyak, ha komoly (Jologról van szó, vidámak, ha a vidámságé a főszerep. Szeretik az anekdotákat. őrzik, mesélik a régi és újabb történeteket. Holnapi számunkban az itt élő emberek életéről számolunk be a Kapos- pulai Magazin-ban. Ember és gép II uasmüuesiek Volt időm megtanulni, tapasztalni, hogy minden szakmának vannak művészei. Ä vasnak nem csak az az ember a művésze, aki szőlőlevelet tud kovácsolni, hanem az is, aki tonnás súlyú, nehéz acéllemezekkel úgy dolgozik, mint a gyerek a színes papírral, amikor paprikajancsit kell kivágnia éles ollóval. A vas a hengerműből többnyire félig megmunkálva kerül a gépműhelyekbe, illetőleg lemez formájában. A lemezt leszabni, a kívánt méretre darabolni több féle módon lehet, lánghegesztővel a legrégibb mód, azután ismerünk olyant is, amikor a lemezt hidegvágóval és nagykalapáccsal püfölték, próbálták a kívánt méretre vágni, ez leginkább a hajógyártásban vált be. A nagy szilárdságú, jobb minőségű acéllemezek vágása már több gondot ad. Ezért készítettek, a kézi papírvágó ollóhoz hasonló nagy gépeket az ember munkájának megkönnyítésére. A le- mezvágás-szabásnak valóságos szakmája van, hiszen ez a fontos munka nagy figyelmet kíván, anyagtakarékosságra is tekintettel szükséges lenni, ugyanakkor ismerni illik a darabolandó anyag minemüségét. Így azután csak a legkiválóbb embereket állítják a darabológépek mellé. A lemezolló, ha szakszerűen kezelik, betartják az óvó- és védőszabályokat, nem veszélyesebb, mint a többi vasas gép. Mégis, ezeket az iszonyatos erővel dolgozó gépeket és főleg kezelőit titokzatosság veszi körül. Gondolom ez még onnan ered, amikor az első vasdaraboló emberek megszenvedtek a kezdetleges gépek mellett, mert a mai, a képen is látható biztonságosan dolgozik, és az embert szolgálja. Daruval teszik a gép torkába a 10—20—30 milliméteres acéltáblát, és az ember parancsára úgy szabja-vágja éles szerszámával, mint édesanya a vajat, mikor kisfiának tízórait készít az iskolába. Ember és gép... PÁLKOVÁCS JENŐ
