Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
A «ÉPÚJSÁG 1978. november 6. Ugyanaz, mint bármely lelkiismeretesen dolgozó emberé: valamit hagyni az utóikor számára. Rácz Zoltán, ä Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat tervezőmérnöke meghökkentette legutóbbi makettjével a szakembereket, de a lakótömbökben élő nézők egy részét is. Egy hétig volt kiállítva Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központ márványtermében, a TOTÉV jelenét és jövőjét bemutató kiállítás, melyen Rácz Zoltán 700 lakásos lakótömbje, városrésze méltán aratott nagy sikert. Az alagútzsalus építési technológiák elterjedésében a szekszárdi vállalat is nagy szerepet vállalt. Az Utinor- technológiát a magyar PEVA követte. Ilyen szerkezetekből épültek lakások Szekszárdon, Dombóváron. Eleddig csak egyedi lakóépületként, szétszórt magányos házként a városnegyedben. Ez így drága, sok a felesleges munkaidő- és anyagfelhasználás. Az építkezést egyre inkább iparszerű szalagrendszerben kell folytatni. Ezt a házgyári elemikből készült panelokból már megoldották. Az ipari háttér a házgyár, ahol az elemeket gyártják, a helyszínen csak szerelni kell... az épületeket. Rácz Zoltán ugyanezt megtervezte alagútzsalus technológiával, úgy, hogy a lakónegyedben megfelelő mennyiségű zöldterület, pihenő, szórakozási, sportolási, kikapcsolódási lehetőség van. Természetesen a lakótömb óvodát, iskolát, könyvtárat is kap, sőt az egész telep építése alatt szinte ezeket az épületeket nem is lehet elhagyni. — Semmi újat nem látok ebben a tervben, de mégis érzem, hogy nagyon fontos makett fekszik itt előttem. Az építész szerint mi ebben az új? — Nem önálló és eredeti ötlet, hanem az élet diktálta ezeket a terveket. Mindnyájan ismerjük a monoton, kegyetlenül zárt, összezsúfolt lakótelepeket. Itt az embernek kedve sincs élni. Nincs egy felfrissítő zöldterület, egy igazi, mozgásra alkalmas játszótér a gyerekeknek. Pedig ugyanakkora területen mint a szekszárdi Tambov, vagy a Kölcsey lakótelep építeni lehet olyan háromezres lélekszámú telepet, ahol szívesen élnek az emberek. — Találkoztunk már ilyen zöldövezetet körbezáró lakótömbbel, igaz itthon Magyarországon még nem épült ilyen. Tehát végül is ez a terv nem új, fnégis a kiállításon mindenki izgatott lett mikor meglátta? — Nem épült ilyen lakótelep, de könnyen építhetünk. Először azt kell tudni, hogy a jövőben is számolnak az iparágban az alagútzsalus technológiával. Ezen a lakótelepen csak ilyen technológiával készült szalagházak készülnének. így megoldható az iparszerű géplánc kialakítása. Nem kell hozzá házgyárat építeni, ott a helyszínen a tömegtermelés ad lehetőséget a technológia szervezésére, így az építés gyors, olcsó, takarékos. Csak egy példa: amelyik építőipari vállalat valamilyen technológiai szervezési rendszert tudott megvalósítani, annak 30—35 százalékkal nőtt a termelékenysége. — A tervezésnél a vállalat előtt álló lehetőséget vette figyelembe? — A vállalat és a népgazdaság érdekét, meg a leendő város lakóiét. Egy ilyen hétszáz lakásos „faluközösséget” két év alatt könnyedén lehet felépíteni. Ez egy város ötévnyi lakásépítési lehetősége. Még mellette szól, hogy az iskolát, az óvodát, az üzleteket együtt kell csinálni a lakásokkal. Ezek az intézmények szerves részei a házaknak, szinte ugyanabban a sorban vannak. Nem lehet elhagyni őket. A mai szokás: egyik építő a lakásokat, a másik a szükséges kiszolgáló épületeket készíti. Sok a huzavona, végül az iskola, a kulturális épület, az óvoda már csak akkor készül el, ha már minden megépült. 4- Említette, hogy „falu- közösséget” épít, nem divatja hiúit „elmélet” ez?-j- Mondhattam volna lakóközösséget, városrészt, bármit, a lényeg: ezen a telepen nem tud elidegenedni az ember, muszáj közösségi életet élnie. Esténként, vagy napközben hívja, csalogatja a téren kialakított pihenőövezet, a játszópark, az uszoda, a játszódombon épülő fórum, minden. — Mikor lesz erre pénze egy városnak, hiszen százával állnak sorba lakásért az emberek? — Azzal, hogy egyidőben mindent megépítünk, nem lesz kevesebb lakás. Amit megtakarítunk az építési költségeken, mind a szociális igények kielégítésére fordíthatjuk. — Hogyan készül a tömb, milyen módon lehet pénzt megtakarítani? — A lakótelep körül épülő utakat előre meg kell építeni. Ez szolgálja végig az építkezést. A hosszú házak lehetővé teszik, hogy egyetlen daruval, egy beállítással dolgozzunk. De kezdjük az elején. A házak alagsorában lehet elhelyezni a közmű- alagutat. Ez legalább 5—6 százalékos megtakarítást jelent, már az építkezésnél is, hiszen sokkal rövidebb víz-, szennyvíz-, melegvíz-vezetékekre van szükség, ugyanakkor a későbbi javítások, karbantartási munkák során nem kell utat, járdát törni, csak az alagsorban kijavítani a hibát. Az alapásáskor kikerülő földet a tér közepén helyezik el, játszódomb lesz belőle. A betontechnológia — mivel tömegszerűségről van szó — rengeteg megtakarítást hozhat. A szakipari munka végzése egyidőben a betonozással, láncszerű rendszerben történik. Az egész építőipar rákfenéje a szakipar szűkös kapacitása, de itt kevés emberrel hosszú időn keresztül, korszerű kisgépekkel lehet dolgozni. — A szekszárdi 160 lakásos épület hatalmas és unalmas vonala nem szép, ön mégis ilyen házakat építene ebben a tömbben? — Itt a legmagasabb ház is csak négyszintes lenne. Ezt az unalmasságot feloldja a tér, a fák — szinte egy- magasságban lennének az épülettel. És amit megtakarítunk a korszerű technológiával, rá lehet költeni a házak homlokzatára. Ezen a tömbön szerves részként épül az iskola, az óvoda. De nem kell olyan elzárt, bekerített udvart érteni, mint a mostaniaknál. Kint a téren közös lesz az iskola területe a lakókéval. Kell Uszodát építeni, de miért legyen ez csak az iskoláé. Közös használatba kell venni a tanórák után. Az óvoda kizárólag a lakó- közösségé. Esténként meg lehet oldani a gyerekek elhelyezését felügyelet alatt, megszokott környezetben. Kell könyvtár. Akkor minek építsünk egyet az iskolának, egyet a telepnek. Szóval itt vannak a megtakarítások. Nem beszélve arról, hogy a közösségi szellem kialakítása itt sokkal könnyebben megy. — Beszéljünk a lakásokról. Milyennek tervezi? — Jelenleg felépítünk lakótelepeket, ahol nincs egyszobás garzon, vagy négyszobás lakás. A mostani cél: sokat, egyformát építsünk. Ebben a lakótömbben az alagútzsalus technológiával bármilyen nagyságú lakást lehet készíteni. A mostani építkezésnél nem vesszük figyelembe, hogy orvosi rendelő, kisiparosoknak műhely kell, hogy együtt élhet egy lakásban akár három generáció is. Tudjuk, hogy egy lakótömbnek milyen összetétele van. Hány fiatal, hány gyerek lesz. Ennek alapján lehet garzont, két-három- négyszobás lakásokat is készíteni. — Egy ilyen „faluközösség” építésére alkalmas lenne a TOTÉV? — Természetesen. Vállalati szinten 10—15 százalékos teljesítmény-növekedést érhetnénk el. — Honnét ez a hit? — Az alkotó ember önbizalom nélkül nem létezhet. Egészséges nagy adag önbizalom kell és nekem van. Tudom, ez nem lenne elég egy ilyen terv készítéséhez. A vállalat vezetői támogatják a tervet, az itteni tervezőcsoport tagjai is ilyen, emberek. Vagy csak elég hivatkozni a Központi Bizottság legutóbbi határozatára: „Lakótelepeket kell építeni...” ez is hitet adott. HAZAFI JÖZSEF Fotó: Bakó Jenő gyár komszomolista brigádja a védnöksége alatt álló kolhozban dolgozott. Vlagyimir Petrovics — vagyis, akkor jcsak Vologyka Korosztilev, a nemrégen leszerelt gyalus — megismerkedett ott egy lánynyal. Egyik este, a táncoló- kat nézve, kinn ült a klub előtt, amikor a lány odament hozzá és megkérdezte, hogy odaülhet-e mellé a padra. A fiú zavarba jött; gyorsan és esetlenül odébbhúzódott. A lány felnevetett: — Ne féljen, nem harapok! Nem volt szimpatikus ez a szilajság. Vologyát kissé bosszantotta, de maga a lány is zavarba jött, és mintegy bocsánatkérően ezt sugallta: — Ne higgye, hogy mindig, mindenkivel ilyen vagyok! — ránézett és így szólít: — Soha nem táncol... Úgy is fog elmenni, hogy nem táncolt... Hát, vettem magamnak a bátorságot... Elvörösödött, beleharapott az ajkábá és lehajtotta a fejét. Furcsa volt, hogy ez az erős, telt mellű, szőke hajú, enyhén napbarnított lány egy perccel ezelőtt még érett, független, önmaga értékével tisztában lévő asszonynak tűnt. Vologya futólag megérintette, majd a tenyerébe vette a lány bizalommal átengedett kezét. A megismerkedés, udvarlás, egymás megismerésének hosszú idejét helyettesítette ez a beteljesült pillanat. Ezután már szerelmesek voltak. Vologya minden szabadnapján találkozott Rajával az autóbusz-pályaudvaron, de gyakran hét közben is elvergődött hozzájuk, munka után, valami adódó stoppal, vagy csak úgy legyalogolva azt a tíz kilométernyi távolságot, hogy egynkét órácskát együtt legyen vele. Januárban összeházasodtak, majd a tékozló parasztlakodalom után felköltöztek a városba Vologyáékhoz, ahol ezután a fiú anyjával hármasban éltek a kommunális lakás kis szobájában. Raja belépett egy varrodába, esténként pedig technikumba járt, s tekintettel arra, hogy mind a tíz osztályt elvégezte, mindjárt a második évfolyamra vették fel. A várossal is ugyanúgy volt, mint Vologyával — rögtön a közepébe vágott a dolognak. Ugyanazzal a gyorsasággal és tehetséggel vette át a városi élet ritmusát, amellyel a világon mindent csinált: ahogy mosott, ahogy kifestette a lakást, vagy kacagva — „Ugyan mamácska, hát ez is kor? Divatosan kell öltözni, ráér még beállni az öregasszonyok közé!” — átalakította • az anyósa kabátját. Gyakran mondogatta Volo- gyának az anyja: „Rátermett, nagyon rátermett a te Rajád. Nézem, nézem, és eltölt az öröm... meg egy kicsit az aggodalom is; csak ki ne égjen!” Ám indokolatlan volt ez az aggodalom, mert Raisza energiái kimeríthe- tetlenek voltak. Amikor az egyik szomszéd arról faggatta, hogy miért nincs gyermekük, Raja rákacsintott : — Nyugalom, beterveztük! Vologya elvégzi a technikumot, én is, akkor aztán szülök neki egy kis vitézt. Minden úgy történt, ahogy akarta. így volt ez a gyerekkel is, bár az igaz, hogy nem fiúk, hanem lányuk született. Rögtön kinevezték művezetőnek, ahogy elvégezte az iskolát; Vologya azonban maradt a gyalugépnél, és kijelentette, hogy másmilyen munkát nem is akar. Ekkor robbant ki- köztük az első veszekedés. Igazából azonban csak két év múlva, anyja halála után — Raisza egyik zajos névnapi ünnepségén, a sarokba húzódva halt meg — értette meg Vlagyimir Petrovics, hogy szakadék keletkezett köztük, és akárhogy is próbálják megakadályozni, napról napra csak mélyülni fog. ■■■n ég ezután is volt négy* hány boldog, közös |Vj napjuk — különösen, - ...— amikor beköltöztek az új lakásukba; Vlagyimir Petrovics önfeledten fúrt- faragott késő estig; Raisza meg a boldogságtól ragyogva dirigálta a szállítómunkásokat. Ám ez a rövid boldogság is véget ért, amikor kiderült, hogy Vlagyimir Petrovicsnak csupán egy talpalatnyi hely jut a lakásban, ahol éppen csak felszerelhet magának egy fa- latnyi kis gyalugépet, egy kis satuval; cigarettáznia meg csak a nyitott ablaknál lehet, de ott is csak úgy, hogy a hamutartót a kezében tartja, mert arról, hogy a lakkozott bútorra tegye, szó sem lehet. Raisza a szeme láttára változott. Fennhéjázóvá vált, hangjában fensőbbség csengett. Vidéki rokonait fokozatosan elhidegítette magától, távol tartotta az összejövetelektől; helyettük új, Vlagyimir Petrovics számára érdektelen emberek kezdtek hozzájuk járni. Egyre többször maradt bent a gyárban munka után, vagy ment el látogatóba a főnökhöz olyankor, amikor Raisza „fogadónapot” tartott: ha meg hazament, akkor azzal rontotta el a hangulatit, hogy minduntalan pontosította a háziasszony — férje munkájának fontos, tudományos jellegére utaló — fellengzős célzásait: „Tréfál Raissza Pavlovna, hisz gyalus vagyak! Gyalus!” Ebből mindig nagy botrány kerekedett, ahogy elmentek a vendégek. Ezek eleinte kizárólag Raisza monológjai voltak, de egy idő után Vlagyimir Petrovics is kezdett odamondogatni: — Jól van, jó szakember vagy, előre mész, már művezető vagy. De miért vadít meg, hogy a férjed munkás? Hát te, honnét kerültél ezekbe a „felső körökbe”? ... Eh ... Büszkélkedik a liba! Hát azokban a te művelt köreidben nem tudják, hogy a munkások nélkül túró sem lenne a világon? Raisza vendégeinek az „összetétele” megint változott. Egyre ritkábban jöttek a régi barátnők, helyettük a különféle kapcsolódó szakmák „fontos emberei” telefonáltak neki, vagy libegtek be hozzájuk személyesen. Hála Raisza energiájának és kapcsolatainak, a lányuk minden nyáron valamelyik rangos úttörő-táborban, vagy szanatóriumban nyaralt, ők meg külön, külön, Raisza délre utazott, ő pedig egy ismerős erdésznél, az erdő sűrűjében megbúvó két tavacskában horgászva töltötte a szabadságát. Egyszer, amikor Bulgáriába készülődve Raisza összecsomagolta holmiját, Vlagyimir Petrovics kifakadt. Az egyik színdarabban ezt mondják: „Engedjétek Duny- kát Európába!” Hát itt van; megv. Akkora gubancot fésül a fejére, mint egy szénaboglya, kivörösíti, belakkozza a körmét, aztán, gyerünk elkápráztatni Európát!... Raisza sokáig kiabált, aztán mikor kimerítette az egész szitokkészletét, Vlagyimir Petrovics. békéltetőén dörmögte: — Jól van, ne haragudj! Lehet, hogy kicsit erősebben fejeztem ki magam... De hát, nem vagyunk idegenek... Még nem egészen. Csak egyet magyarázz meg: a múltkor a televízióban szerepeltél: „A mi termékeink, a mi modelljeink...” Én elnézlek téged is, meg az ismerőseidet is... Legalább egyikőtök, csak a vicc kedvéért, felvenné a saját „termékét”. Azt már nem. Isten bizony, direkt figyelem — lassan szakember leszek —, hogy az egyik Lengyelországból, a másik Magyarországról, a harmadik Franciaországból öltözik. Még a televízióban is külföldi ruhában szerepeltél. Eszedbe sem jut, hogy ez kész röhej? De hát, hogy lettél te ilyen?... Feszélyez, hogy a férjed munkás. De az én „termékemet” —, amit ezzel a két kezemmel csinálok, ni — megveszik Csehszlovákiában, az NDK-ban, még Nyugaton is. És dicsérik! így áll a dolog! — lagyimir Petrovics állandó szemrehányást tett magának mert ide— ....I jében nem kapott észbe, hogy merre is tart Raisza, és azért is, mert még soha sem tudja számára érthetővé tenni a dolgot, és így a veszekedések csak keserű könnyekbe, makacs hallgatásba fulladnak. Pedig menynyi szép dolog lehetne: gyengédség, az egymás sikerei fölötti öröm, a másik sikereinek öröme — minden. De a gyengédség helyett jött a megszokás, a másik sikere fölötti öröm helyett... néha összerándult a bensője... BRATKA LÁSZLÓ fordítása Andrej Ljadov: nSIÓBA- Rósziet A tervező álma „Korszerű építés kell”
