Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-26 / 279. szám
1978. november 26. Képújság 5 Perújrafelvétel Ha valaki e .orok olvastán magára ismer, az egyáltalán nem a véletlen műve. Rábeszélni arra, hogy piruljon el, mégsem akarom. De, Hogy gondolkodni kezd, bátorkodom remélni... A munkahelynek hét Erzsébetet is adott a végzete. A név viselői természetesen nem feledkeztek meg a névnapok megülését diktáló — írásban azonban sehol nem olvasható — szabályokról. Erzsiké I. tepertős pogácsát sütött a hajnali órákban és a demizson- kát már előző este megbuktatta a pincében. Igaz, magyar ember — ha nőnemű akkor is — a maga borát issza. Erzsiké II. töményét hozott egy másfél literes butykosban. Otthon főtt, kriminális illat- és zamatanyagai miatt „házi- szőttes”-nek becézik. Erzsiké III. is kitett magáért, ameny- nyiben kijátszva a portás éberségét — viszonylag nem is boszorkányos dolog, mert a portás bácsi öreg, rövidlátó és szereti a békességet — meggyborát csempészte be. Többen állítják, hogy Közép- Európában Erzsiké III. azért áldott az asszonyok között, mert csodálatos meggybort tud remekelni. Nem sorolom, hogy az egytől hétig számozott Bözsikék, Zsikék, Pőrék, stb. mi mindennel állítottak be november 17-én a munkahelyükre igen lelkesülten. Azt meg merő hatásvadászás lenne elképzelés után ecsetelnem, hogy ezen a napon mekkorát nőttek a szocialista építés eredményei, mert hiába határozták ej, hogy „csak a munkaidő utolsó harmadában” adják át magukat az össznépi Erzsébetezésnek. A tervezett időre már többeknek állott csáléra a kedve. Kovács kartárs — ötgyermekes családapa — megrögzött nemivó létére úgy felöntött a garatra, hogy el kellett előle dugni Babetta nevű járművét, hogy azt hazamenőben akkor se használhassa, ha történetesen megiszik még fél liter feketekávét... Míg a magas főnökség illusztris tagjai elmélyülten méláztak soros teendőik fölött — ki-ki a maga szobájában és íróasztala mellett — állt a bál az adminisztrációban, és persze az üzem Erzsébeteket foglalkoztató részlegeiben is. Akinek látnia kellett volna és felfüggesztenie az össznépi ünneplést, magában elimádkozta néhányszor, hogy: „Se nem látok, se nem hallok, hallgatni arany, Ámen!” Ez használt. Leöntve persze egy kis saját termésűvel, háziszőttessel, meggyborral és a többivel. Az éltetéssel kombinált itatások jóval a munkaidő előtt véget értek volna, ha nem akad a csoportokban ünneplők között néhány minden titkok tudója. Ök „dobták” be, hogy semmi baj, ha elfogyott az ital. Olyan csodatételre nincs ugyan mód, mint amilyen a biblia szerint a kánai meny- nyegzőn volt, de Pancsák szaki — még le nem leplezett, zugpálinkafőző — pár forintért segít. „A fene tudja, hogyan, de mindennap hoz be kis gallér mögé valót.” E nagylelkűségéért nem győzik áldani azok, akiket sújt az a tilalom, ami meghiúsítja reggel 9 óra előtt a toroköblögetést. Pancsák úgy látszik, számított arra, hogy porondra kell lépnie. „Csak magának! szaktársam” — felkiáltással töltötte fel az üresen lehangoló látványt nyújtó üvegeket és menten elhárult a névnapi üzemzavart okozó hiba. Az egyik ihaj-csuhaj hangulatban leledző „sejt” ekkor menesztett deputációt kedvenc kis főnökükhöz, hogy jönne már megnézni, mekkorán jó ez a kis kollektíva! Erzsiké III. már régen össze- puszilkodott Erzsiké V.-tel, hogy „dehogy tartja annak”, ami itt leírhatatlan. Mi több, mindketten olyan ártatlanok, üdék, mint az első áldozó kislányok, ásó, kapa és a nagyharang se választja el őket egymástól a továbbiakban. A kisfőnök orcája e barátság megszületésének hallatán felderült, de nem tartósan. A névnapozók rejteke felé tartva ugyanis a lépcső alatt ott találta a már őszülő hajú Micikét egy nagyobbacska hűtő- szekrény üres dobozában és úgy, hogy Micike orcája elé emelve egy üres képkeretet, lükébbnél is lükébb pofákat igyekszik vágni. — Szerencsére hangtalanul, és csak saját szórakoztatására. — Jöjjön ki onnan, maga szerencsétlen, hiszen be van csípve! Micike önérzetes tiltakozások közepette kászálódott ki a dobozból, és azt dünnyögte, hogy vagy a doboz ment össze, vagy ő hízott meg csípőn alul, rövid negyedóra leforgása alatt. Mindennek Erzsiké I. tepertős pogácsája az oka, mert ha az nem lett volna olyan finom... A kisfőnök Micike biztonságba helyezése után elkapott egyet a sok feléje nyújtott pohár közül és többször is meg- bicsakló hangon szólította föl a gyülekezetét, oszoljanak, mert vége a munkaidőnek! A társaság úri tagjai ímmel- ámmal és méltatlankodva fogadtak szót. Senki sem sietett sehova. Jelét adva ezzel annak, hogy milyen hűséges a munkahelyéhez, és még másnapig is milyen nehéz az elszakadás egymástól... * A kiválóan sikerült Erzsé- bet-napról a kisfőnök a kora esti órákban számolt be, kifejtve azt a véleményét, hogy „sajnos nem lehet tenni semmit a munkahelyi ivogatások ellen”, mert amikor erre kísérlet történik, rögtön azzal jönnek, hogy „elmúlt már az a világ, amikor is az ökörnek nem volt szabad azt tenni, amit Jupiternek!” Hogy bezzeg ő se prédikálna, ha nem a népségről-katonaságról lenne szó, hanem mondjuk a vezetőkről. Azoknak ugyanis senki se szól. Összeakaszkodtunk, de úgy, hogy csaknem haraggal távozott. Most, amikor ezeket a sorokat írom, számítok arra, hogy sokan elhúzzák a szájukat, mondván, unalmasan sokat beszél, ír a tömegkommunikáció az alkoholfogyasztásról, meg az alkoholizmus elleni küzdelemről. Miután a fent leírtak valóban megtörténtek, bátorkodom állítani, hogy nem ok nélkül és talán- talán nem is fölöslegesen. Bár ott tartanánk már, hogy fölösleges a permanens perújrafelvétel az alkoholizmus és mértéket gyakran nem tudó ivási szokásaink ellen! LÁSZLÓ IBOLYA Mókus és krokodil Hogyan lesz a bőrből labda, a bárányból, birkából bunda? Egy délelőtt elég, hogy megismerje az ember a sok fokozatból álló munka szinte mindegyik fázisát. De sok év kell, hogy egyet is megtanuljon úgy, ahogy a simon- tornyaiak csinálják. A hajdani szűcsök mesterségét űzik, nagyüzemi szinten. A legnehezebb munka a bőrök kikészítése. Itt mossák, szárítják, vasalják, fésülik, simítják a bőrt. Sőt festik is. Kegyes csalással tigris lesz a bárányból, ahogy a speciálisan megmunkált szálakat festik, vagy egy másik eljárással hamvassá válik, végein enyhe színezést kap a bundát alkotó milliónyi, vékony, természet adta szál. A kikészítőből a néhány éve épített üzemcsarnokba vezet a bőrök útja. Itt főleg lányok, asszonyok a birkák hajdanvolt ruhájából divatos emberre valókat készítenek. A másik üzemben a bőrt festik, csiszolják, apró ötvagy hatszögletű cikkekre vágják, erre emblémákat nyomtatnak — legtöbbször nem a vállalatét, ugyanis sokszor világcégek megrendelésére készül bérmunkában a labda — majd kizárólag kézzel, gömb alakúvá varrják a sokszögű bőrdarabokat. Aztán jön a szigorú meós, majd a kereskedelem veszi pártfogásba a pattogó bőrgömböt, hogy innen kikerülve a világ majd minden kontinensén, százezrek szórakozására, mozgásba lendüljön. FOTÓ:SZEPESI LÁSZLÓ Mossák, fehérítik Az utolsó állomás Labda-alkotórészek Tigris lesz a birkából Szárítják Bőrkabátok, bundák készülnek Minden öltést kézzel
