Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-24 / 277. szám

a Képújság 1978. november 24, Forradalmak viharában A paksi főszolgabíró táviratban utasítja a dunaföldvári elöljáróságot, hogy a „bolseviki izgatok lazításainak" eré­lyes eszközökkel vessen véget olna megye nem tarto- fljp zott a magyar munkás­ai: és parasztmozgalom él- vonalába. Ennek dön­tően társadalmi okai voltak. Kevés volt itt a munkás, ke­vés volt az üzem a XX. szá­zad első évtizedeiben. A me­zőgazdasági munkások száma a megyében magas volt, mun­kájuk jellegéből adódott, hogy kevésbé voltak szervezve, s az 1905—1906. év nagy arató­sztrájkjait is a spontaneitás jellemezte. Az első világ­háború idején jelentősen megcsappant a szakszerveze­tek és a szociáldemokrata pártszervezetek taglétszáma. A szervezett munkások több­ségét hamar a frontra irá­nyította a háborús gépezet. A burzsoázia igyekezett meg­szabadulni osztályellenségé­től. A világháború okozta, egy­re romló, katasztrofálissá váló gazdasági helyzet, a növekvő háborús veszteségek a mi megyénkben is kiváltották a lakosság folyamatos, egyre növekvő elégedetlenségét. Ez az elégedetlenség nemcsak a háborús politika elutasításá­ban, a béke utáni vágyban fe­jeződött ki, hanem a szak- szervezetek létszámának emelkedésében, de az 1916 végétől jelentkező kisebb- nagyobb munkás- és paraszti megmozdulásokban is kifeje­ződött. Ezek a mozgalmak akkor váltak tervszerűbbé, amikor egyre többen tértek haza a hadifogságból, Szov- jet-Oroszországból. Ezek a hadifoglyok Oroszországban átélték a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalmat. Ta­pasztalhatták, hogy a magyar- országival nagyjából azonos feladatokat miként oldották meg az orosz proletárok. Többségük azonban nemcsak szemlélője volt a szocialista forradalomnak, hanem cse­lekvő részese is. Láthatták a forradalom viharában, mi­ként tevékenykedtek a kom­munisták a forradalmi célok eléréséért. Láthatták a szen­vedélyes agitációt, az ügy iránti elkötelezettséget, de lát­hatták azt is, amikor fegy­verrel keltek a proletárhata­lom védelmére. Amikor az­tán hazatértek, elmondották igen gazdag tapasztalataikat, s közülük sokan az ügy élhar­cosaivá lettek itthon. Nem csoda, hogy gyakran jöttek a községi elöljáróságok jelenté­sei az alispánhoz és a járási főszolgabírókhoz, amelyekben beszámoltak az új eszmék terjedéséről, a volt hadifog­lyok kijelentéseiről. Ezekből a levelekből kiderül,, hogy a helyzet megváltoztatásának igényével jelentették ki: „Magyarországon is csak ak­kor lesz jó, ha majd győz a - kommunizmus.” A volt hadifoglyok megfé­kezésére a hatóságok mindent megtettek, amit csak meg lehetett tenni. Figyelmeztet­ték és figyeltették a volt fog­lyokat, hogy nem beszélhet­nek szovjet-oroszországi ta­pasztalataikról. S hogy sza­vuknak foganatja legyen, a csendőr, a jegyző, a főjegyző megjelent a szakszervezeti összejöveteleken és szociál­demokrata párt taggyűlésein, pártnapjain. Az egyre erősödő tömeg- mozgalom a polgári demok­ratikus forradalom kirobba­násával és győzelmével újabb lendületet vett. A paraszti mozgalom úgyszólván az egész megyére kiterjedt, s bár községenként, elszigetelten je­lentkeztek a megmozdulások, igen hatékony volt a fellépé­sük. Nemcsak a nagybirtoko­kon felhalmozott gabona szét­osztását követelték, hanem eljutottak a nagybirtok fel- párcellázásának követeléséig — esetenként hozzá is fogtak ennek végrehajtásához —, ha­nem támadást intéztek a tő­kések ellen is. Ezekre a megmozdulásokra azonban a spontaneitás volt a jellemző. Nem volt politikai szervezet sem a megyében, sem az országban, amely a cselekvési készséghez megfe­lelő irányítást adott volna. Történelmileg tehát szükség- szerű volt a KMP megala­kulása. A Kommunisták Magyar- országi Pártjának megalaku­lását követően azonban gyor­san megváltozott a helyzet. A gyors, de fokozatos helyzet­változásra a legjellemzőbb az, amiről a Sarló és Kalapács című, Moszkvában megjelenő magyar nyelvű újságban Kö- vendy Sándor beszámolt (Kö- vendy Sándort az ellenforra­dalmi rendszer bírósága a Tanácsköztársaság idején ki­fejtett tevékenységéért élet­fogytiglani börtönre ítélte, de a Szovjetunió a hadifogoly­csere során kiszabadította börtönéből. A világ első szo­cialista országában telepedett le, a második világháborúban részt vett, s a sztálingrádi csatában halt hősi halált). A terjedelmes cikk hű képe a munkásság egyre tudatosabb cselekvésének. Azt a folya­matot ábrázolja, amikor a baloldali érzelmű szociál­demokraták kommunistává lettek. Az 1918—1919-es ese­ményeket írta le. Idézzünk a cikkből néhány mondatot. „Ha a szekszárdi forrada­lomra és ellenforradalomra emlékezünk, akkor minde­nekelőtt Kemény Sándor elv­társat kell megemlítenünk, aki mint hadifogoly jött ha­za a Károlyi-kormány alatt Szekszárdra, s igen sokban hozzájárult ahhoz, hogy mi, akik itt már jelentékeny kis csoportot alkottunk, a kom­munizmus útjára léptünk. So­kat beszélt nekünk az orosz forradalomról, maga is inter­nacionalista volt a Vörös Had­seregben, s mindig azt mon­dotta, hogy itt még nem volt forradalom, de még lesz, el­jön az idő nemsokára.” (Ke­mény Sándor azért beszél úgy, hogy még nem volt for­radalom, mert a polgári de­mokratikus forradalom ered­ményeit nem tartotta elégsé­gesnek.) Az, amit eddig idéztünk Kövendy Sándortól, megegye­zik az általában mondottak­kal. A szekszárdi események azonban ennél tovább mentek. Idézzük tovább Kövendy visszaemlékező sorait. „Aztán összeköttetésbe lép­tünk a kommunista párttal Budapesten, kaptunk Vörös Újságot, amelyet először in­gyen osztottunk szét, s ké­sőbb már igen sok előfizetőt nyertünk. A lap nagy hatást gyakorolt, s így a további szervezkedés könnyebb lett.” Megyénkben is segítette te­hát a Kommunisták Magyar- országi Pártjának központi lapja a szervezkedést, telje­sítve a kommunista sajtóval szemben támasztott követel­ményt, hogy a sajtó legyen kollektív agitátor, kollektív propagandista és kollektív szervező. Megyénk munkás­szervezeteiben — így vall er­ről Kövendy is — megköny- nvítette a szervezkedést, se­gített megértetni a kommu­nista mozgalom célját, s mi­közben felvázolta a magyar- országi tennivalókat, mozgósí­tott azok megvalósítására. Se­gítette a munkástömegeket rá­döbbenteni arra, hogy nem volt elég az ország függetlenségét kivívni, nem volt elég a ha­talomból kiszorítani a nagy- birtokosokat és a nagytőkése­ket, hanem tovább kell men­ni a megkezdett úton. A célt már megfogalmazta a magyar munkásmozgalom 1917. no­vemberében az iparcsarnoki nagygyűlés határozatában: „Kövessük az orosz utat. cse­lekedjünk orosz módra.” A cél eléréséhez meg kel­lett teremteni a szubjektív feltételeket. Ez csak a további fokozatos balratolódással alakulhatott ki.-„Eleinte egy kis kocsmá­ban tartottuk a gyűléseket a vásártéren, amely a nyomdá­szok tanyája volt — írja Kö­vendy a már hivatkozott írás­ban. Szekszárdon volt egy nagyobb nyomda és a nyom­dászszervezetnek néhány igen korrupt szociáldemokrata ve­zére. A vitáknál verekedésre is sor került, sőt egy Ribling nevű elvtársat meg is szúr- káltak, de a vitákból mindig Kemény került ki győztesen, sőt a vidékről is bejöttek ér­tünk, hogy menjünk gyűlést tartani.” A korra jellemző képet ka­punk a fenti sorokból. Ahhoz, hogy a szociáldemokrata szer­vezetekben meggyorsuljon a balratolódás, szembe kellett helyezkedni a jobboldali ve­zetőségekkel, ki kellett szorí­tani őket a vezetőségekből és oda olyanokat kellett válasz­tani, akik megértették a tö­megek forradalmi igényeit, készek voltak a szervezetet előrevinni. így történt ez Szekszárdon is. A szekszárdi szervezet tag­jai nemcsak a megyeszékhely szervezeteivel foglalkoztak, hanem vidékre is eljártak, politikai vitákat szerveztek. Népszerűsítették a kommunis­ta eszméket, és igyekeztek megnyerni minél több em­bert az ügynek. Megakadá­lyozni ezt a tevékenységet nem tudta sem a megyei ha­tóság, sem a városi vezetés, mert nem volt a kezükben kellő hatalom. A megyei munkástanács és a katona- tanács pedig segítette a szo­ciáldemokrata balszárny szer­vezkedését. Kemény Sándor, Kövendy Sándor, a Ribling-fiúk és má­sok elsősorban a megyeszék­helyen végezték politikai munkájukat. Kemény meg­ingathatatlan kommunista volt, aki a szervezkedésre is nagy súlyt helyezett, ö a nyomdászokat szervezte, ve­lük vitázott a legtöbbet, Kö­vendy a cipészeket és a sza­bókat kereste fel felvilágosító szavával, Ribling a kőműve­sekkel és az ácsokkal foglal­kozott, Prantner János pedig a földmunkásokat szervezte. „Nehéz volt a munka, de (Kemény) vezetése alatt szé­pen nőtt a mozgalom, és kis gárdánk, amely a Vörös Gár­da nevet és keskeny vörös szalagot viselt a kalap körül, ugyancsak megnövekedett, és március 21-én. a proletárdik­tatúra kikiáltása már kész csapatot talált Szekszárdon — vallja az eseményekről Kö­vendy. Sokszínű kép bontakozik ki előttünk a 60 évvel ezelőtti városról, eseményeiről, a munkásszervezetekről, az itt élő emberekről. Abban a vá­roskában volt ilyen pezsgő az élet. amelyről Babits Mihály 1915-ben még így írt: A város, mint egy álmos eb, hever domb alatt, sík felett, kis város; nagy falu. Az álmosságnak, a lagyma­tagságnak nyoma sem volt Szekszárdon 1918 végén, 1919 elején. A Kommunisták Magyar- országi Pártjának megalaku­lása nemcsak a szekszárdi SZDP-ben okozott balratoló- dást. hanem úgyszólván min­denütt. A dombóvári szerve­zet tevékenységéről is számos adat maradt az utókorra. Ez a szervezet csak 1918 őszén alakult meg. Olyanok kerül­tek be a szervezetbe és lettek alapító tagok, akik később életüket áldozták az eszmé­ért. Molnár György lett az elnök. Ismert, népszerű tanár volt a községben, ahova 1916. júliusában helyezték. Megér­kezése után hamarosan be­kapcsolódott a közéletbe, rendszeresen írt a helyi lap­ban és tartott ismeretterjesz­tő előadásokat szociális kér­désekről. Amikor létrejött az MSZDP helyi szervezete, tervszerűbbé vált az ő mun­kája is. Különösen sokat járt a vasutasok között és az Uj- dombóvárhoz tartozó pusztá­kon, a cselédség körében, ő maga a nagybirtok kisajátítá­sának és a földosztásnak volt a híve. Az MSZDP hivatalos politikája csak a termelőszö­vetkezetek megalakítását kí­vánta elérni. Molnár azon­ban már eljutott a földosztás gondolatáig. Mint a helyi nemzeti tanács társelnöke, a községhez tartozó nagybirtok egy részét lefoglalta, hogy el­képzelését megvalósíthassa: földet adjon a nincstelenek­nek. Méltó társa volt Gyenis An­tal, aki ugyancsak alapító tagja volt az MSZDP helyi szervezetének. Megyeszerte alakultak az MSZDP-szervezetek, élükön gyakran a frontot megjárt le­szerelt katonák, akik a fegy­vereket le nem adva tértek vissza otthonaikba. Levéltári adatok szerint 1918. novem­berében alakult meg a báta- apáti, a dunaföldvári, a mó- rágyi, a hőgyészi, a váraljai, a decsi és a diósberényi szer­vezet. Az év utolsó hónapjá­ban jött létre a hanti, a kis- mányoki, a Károly-pusztai, az izményi, az alsónánai, a mözsi és az ozorai szervezet. Januárban alakították meg szervezetüket a murgaiak, a mázaiak, a kecsege-pusztaiak, a nagykónyiak, a rácegres- pusztaiak, a györeiek, a kis- dorogiak, a dunaszentgyör- gyiek, a gindlicsaládiak (ten- geliciek), a sióagárdiak és a majosiak. Februárban követ­ték őket az őcsény-szőlőhe- gyiek, az adorján-pusztaiak, a gyönkiek, a simontornyai- ak, a várdombiak, a pince­helyiek, a regölyiek és a du- nakömlődiek. Márciusban ju­tottak el a pártszervezet ala­kításáig a majsaiak, a kesziek, a tengelic-szőlőhegyiek, a ta­másiak, az újdombóváriak, a pusztahencseiek, a mucsiak, a felsőnánaiak, a nagyszéke- lyiek, a bence-pusztaiak, a sárpilisiek, a dőry-patlaniak, a zombaiak, a szálkaiak és a miszlaiak. A tömegek tudatosodásának cáfolhatatlan bizonyítéka a fenti felsorolás. A kommunis­ták agitációja nyomán a dol­gozó tömegek belátták, hogy nem alkalmas a polgári be­rendezkedés a céljaik eléré­sére. Ezért más célokat, más jelszavakat tűztek maguk elé. Ezeket a célokat a KMP fo­galmazta meg, s ezeket tet­ték magukévá megyénk dol­gozói is. S hogy ez így volt, arra bizonyíték többek között a Tolnavármegyei Közlöny vezércikke, amelyik ezt a bal- ratolódást észlelve, a meg­változott célokat felismerve, kétségbeesett hangú vezér­cikkben igyekezett gátat vet­ni e folyamatnak. A többi között ezeket írta: „Egészen természetes, hogy a forradalmaknak mindig jel­szavak képezik az alapját, és ezek a jelszavak rendszerint még akkor is élnek és bevé­sődnek az emberek gondol­kodásába, amikor a forradal­mak már elérték a céljukat. Nálunk azonban egy egészen szomorú és különleges hely­zet állott elő. Ez a különös helyzet abban nyilvánul meg, hogy nem azok a jelszavak dominálnak ma, amelyek a forradalmat létrehozták (értsd: polgári demokratikus forradalmat — a szerk.), ha­nem napról napra újabb és újabb jelszavak dobatnak be a közvéleménybe. Ezek az újabb és újabb jel­szavak valósággal úgy hat­nak, mint a mérgező bacilu- sok, amelyek végül is infici- álhatják az egész környe­zetet. Nagyon vigyáznunk kell ezekre a jelszavakra...” A pártszervezetek azonban nem törődtek a kétségbe­esett burzsoázia és a dzsent­rik jajveszélkedésével. A hő- gyésziek — miután a főispán nem intézkedett bizonyos hiánycikkek igazságosabb el­osztásáról — cselekedtek. Ki­sajátították a nagykereskedő­ket, s amikor a raktárakban talált cikkeket az arra rá­szorulóknak szétosztották, le­velet írtak a főispánnak. „Mink már felébredtünk az álomból — írják a hőgyészi szociáldemokraták a főispán­nak — és megszabadítottuk a népet az uzsorásoktól. A ke­reskedőket, a vérszopókat, akik az egész háborúban a népet nyúzták, elkergettük, és ami volt nekik, a népnek kiosztottuk.” A paksi szociáldemokrata szervezet felemelte tiltakozó szavát a járási főszolgabíró ellen, mert az antiszemita nézeteket vallott és ilyen po­litikát igyekezett megvalósí­tani. A munkásság fellépésé­re meghátrált a főszolgabíró és beadta lemondását. A balratolódó tömegek a nemzetiségi kérdéssel is fog­lalkoztak. A Mucsiban műkö­dő szervezet arra kényszerí­tette a főispánt, hogy a köz­ségbe olyan jegyzőt küldjön, aki németül is tud, hogy a lakosság saját anyanyelvén intézhesse ügyesbajos dolgait. Noha a dunaszentgyörgyi pártszervezet csak 1919 ele­jén alakult meg, azonnal igen aktív politikai munkát fej­tett ki. Ez a többi között az­zal magyarázható, hogy olyan, a munkásmözgalomban ta­pasztalatokat szerzett személy került a szervezet vezetésébe, mint Ungvári István, aki már a múlt században kapcsolatot talált Budapesten a munkás- mozgalommal, ott lépett be a pártba. Amikor a polgári de­mokratikus forradalomban a parasztok földet követeltek, ennek a mozgalomnak élére állt. ő maga vitte a földosz­tást követelő petíciót a föld­művelésügyi minisztériumba. Ungvári István mellett olyan lelkes fiatal dolgozott, mint Szabó Erzsébet, aki fia­tal kora ellenére számos nép­gyűlésnek volt szónoka. Ö valóban ismerte a község szinte minden gondját csalá­dokig menően, hiszen a hábo­rú alatt gyakran őt kérték meg az írni-olvasni nem tu­dók, hogy fogalmazza meg le­velüket a fronton lévő család­tag számára. Az általa tar­tott népgyűléseken izzó volt a légkör. A sárpilisi baloldali érzel­mű emberek a szociáldemok­rata pártszervezetben gyüle­keztek esténként. A bírói je­lentés szerint a község agrár- proletárjai arról tanácskoz­tak, miként lehetne leváltani a község korrupt vezetőit, s miként lehetne a község köz­életéből kikapcsolni a kép­viselőtestületet, amelynek tag­jainak fele a vagyona miatt került oda (virilista volt). A bíró úgy értesült, hogy sike­rült a megállapodás a tár­gyaló felek között. Népgyű­lést kívántak összehívni, s ott falugyűlés keretében, mint községi határozat fogalmazó­dott volna meg az elöljáróság leváltása és a képviselőtestü­let szétzavarása. A jelentést követően minden alkalommal részt vett az agrárproletárok rendezvényein a csendőr. Természetesen nem nézte tétlenül a konzervatív me­gyei vezetés a megyében zaj­ló eseményeket. A főispán, az alispán, a főszolgabírók, a csendőrök igyekeztek a nép­tömegeket a forradalom cél­jaitól eltéríteni. A legkülön­bözőbb módszereket alkal­mazták. Hiába volt azonban minden erőfeszítés. A Kommunisták Magyarországi Pártja tevé­kenységének eredményeként gyorsan terjedtek a szocialis­ta forradalom eszméi. Ennek hatására alakult ki a megye- székhelyen is a különböző munkásrétegek cselekvési egysége 1919. március 14-re, amikor a munkástanács és a szociáldemokrata párt bal- szárnyának felhívására abba­hagyták a munkát, és a me­gyeháza udvarára vonultak. Ott öttagú küldöttséget me­nesztettek a főispán-kormány­biztoshoz. közölték vele. hogy a szekszárdi munkásság át­veszi a hatalmat, őt pedig megfosztják hivatalától. Ezt követően politikai megbízot­tat neveztek ki az alispán mellé. Amikor a megyeházán végeztek, a munkások átvo­nultak a városházára és ott átvették a város vezetését. Ilyen politikai aktivitás le­hetetlen lett volna, ha a szo­ciáldemokrata párt egykori politikai irányvonala érvé­nyesült volna a munkások körében. A felsorolt esemé­nyekben a kommunisták igen aktív tevékenységének ered­ményei mutatkoztak meg. A hatalomátvétel a megyénél és a városnál — más megyék­ben lezajlott hasonló esemé­nyekhez — egyik előkészítője volt a Magvar Tanácsköztár­saság kikiáltásának, a ma­gyar proletárdiktatúra meg­teremtésének. K. BALOG JANOS A munkásság már március 21. előtt több megyében kezébe vette a közigazgatást (satírozott területek)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents