Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-16 / 270. szám
2(%PÜJSÄG 1978. november 16. Látogatóban a Tambov megyei pártkiildöttséggel A küldöttség tagjai a TÁÉV poligonüzemében Kádár János Franciaországban PANORÁMA RÓMA A három legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség felhívására csütörtökön négyórás általános sztrájkba lép Dél-Olaszország valamennyi dolgozója, kivéve a legfontosabb szolgáltatásokban dolgozókat. A munkabeszüntetés célja az, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra a gazdaságilag elmaradott déli tartományok, elsősorban Calabria, Campania, Szicília és Szardínia fejlesztése, továbbá a munkanélküliség növekedésének feltartóztatása és mérséklése végett. A dél-olaszorszá- gi dolgozók akciójával való szolidaritás jeléül Olaszország valamennyi ipari munkása egyórás sztrájkba lép. TOKIÓ ötnapos hivatalos látogatásra szerdán Japánba érkezett Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Személyében ez alkalommal jár először lengyel kormányfő a távol-keleti szigetországban. Jaroszewicz politikai tárgyalásokat folytat Fukuda kormányfővel, találkozik a japán gazdasági-üzleti körök képviselőivel, gyárlátogatásokon vesz részt, vidéki körutazásán ismerkedik Japán nevezetességeivel és felkeresi Hirohito császárt. WASHINGTON Szadat elnök újabb engedményt tett Izraelnek: már csak ahhoz ragaszkodik, hogy az Izraellel megkötendő békeszerződést a Gaza- övezet autonómiájának biztosításával kapcsolják egybe. A terület 1948-tól az 1967-es háborúig Egyiptomhoz tartozott. Hajlandó ugyanakkor lemondani arról, hogy a béke- szerződés végrehajtásával párhuzamosan kerüljön ser a ciszjordániai rendezésre — írja a Reuter. A Washintonban maradt tárgyalók folytatták a „kapcsolat” kérdésénél nem kevésbé fontos — ha nem is annyira látványosan jelentkező — gazdasági problémák megvitatását. (Folytatás az 1. oldalról). karrépát — válaszólt Hom- jakov eltvtárs. Délelőtti programjukban szerepelt a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat megtekintése is. Tarjám Lajos igazgató és Rubányi János pártbizottsági titkár nemcsak a vállalat gazdasági, politikai életéről, hanem a TÁÉV és a tambovi házgyár között kialakult baráti kapcsolatról, a kölcsönös tapasztalatok hasznosításáról is beszámoltak. Elmondották: már eddig is sokat tanultak egymástól. A Tambov megyei építőktől sok hasznos tapasztalatot vettek át a Tolna megyeiek és fordítva. A tájékoztatót követően a vendégek megtekintették a tamboviaknál lényegesen kisebb házgyárat, amelynek termékeiről, felszereltségéről nagy elismeréssel nyilatkoztak. Délután a Szekszárdi Állami Gazdaság vezetői: Bállá Antál igazgató és Kemény István párttitkár fogadták testvérmegyénk pártküldöttségét, akiket erre az útra elkísért Tatár Lajos, a szekszárdi járási pártbizottság első titkára is. A vendégek megtekintették a kukorica betakarítását és a gazdaság sertéstelepét. Ezt követően a gazdaság vezetői részletes tájékoztatást adtak a küldöttség (tagjainak a Szekszárdi Állami Gazdaság életéről, elért; eredményeikről, terveikről, az itt folyó pártmunkáról és a KSZE tevékenységéről. (Folytatás az 1. oldalról.) következő közös megbeszéléseinket Franciaország, Magyarország és Európa számára. Tisztelt első titkár úr! Szeretném kifejezni, hogy nagy örömmel fogadjuk önt és az ön oldalán Kádár Já- nosné asszonyt, a kíséretében megjelent személyiségeket, az egész magyar küldöttséget Franciaországban. A köztársasági elnök szavaira válaszolva Kádár János ezeket mondotta: Tisztelt elnök úr! Tisztelt Giscard d’Estaing asszony! Hölgyeim és uraim! Köszönöm az üdvözlő szavakat, a vendégszerető fogadtatást. Az elnök úr meghívásának eleget téve örömmel jöttem Párizsba, a Francia Köztársaság fővárosába, annak a népnek az országába, amelynek történelme és kiemelkedő eredményei iránt nagy megbecsülés él Magyar- országon. Első, megtisztelő feladatom, hogy átadjam önöknek és az önök személyén keresztül az egész francia népnek a magyar nép, a Magyar Népköztársaság vezető testületéinek üdvözletét és jókívánságait. Elnök úr! A velem érkezett honfitársaimmal együtt azzal a szándékkal léptem francia földre, hogy a magyar és a francia nép baráti kapcsolatait elmélyítsük, hogy ösztönözzük országaink sokoldalú kapcsolatainak fejlődését, és szót váltsunk a kölcsönösen érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről. Nagy várakozással tekintek tárgyalásaink, a francia politikai élet vezető személyiségeivel tervbe vett találkozások elé. E látogatásra, tervezett megbeszéléseinkre olyan időszakban kerül sor, amikor nem kevés akadályba ütköző, hosszas és céltudatos munka folyik annak érdekében, hogy a nemzetközi életben az enyhülés irányzata további tért hódítson, erősödjék, s a béke biztosított és tartós legyen. Közösen elvégzendő munkánk e folyamatba illeszkedik. Az a meggyőződésem, hogy kapcsolataink erősítésével, tárgyalásainkkal a magyar és a francia nép javát szolgáljuk. Lehetőségünk szerint hozzájárulunk ahhoz, hogy növekedjék a biztonság, szélesedjék a nemzetközi együttműködés Európában, hogy megvalósuljon mindaz, amiről három éve Helsinkiben 35 állam vezetői között — önnel együtt elnök úr — történelmi jelentőségű okmányt írtunk alá. Mélyen tisztelt elnök úr! E gondolatok jegyében köszönöm meg ismételten feleségem és munkatársaim nevében is az ön üdvözlő szavait és a szívélyes fogadtatást. Az ünnepélyes fogadtatást követően Kádár János és Va- léry Giscard d’Estaing rövid beszélgetést folytatott egymással, majd a magyar vendégek gépkocsiba szálltak és rendőri díszmotorosok kíséretében szállásukra, az Elysée-palota tőszomszédságában lévő Marigny palotába hajtattak. Délután a hivatalos magyar-francia tárgyalások első aktusaként a Marigny palotában találkozott Kádár János és Valéry Giscard d’Estaing. A két vezető államférfi őszinte, nyílt, konstruktív légkörben csaknem egyórás négyszemközti eszmecserét folytatott. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, s nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi kérdéseknek. Megegyezett a véleményük abban, hogy az enyhülés és a leszerelés a legfontosabb tényezője napjainkban a nemzetközi helyzet alakulásának. * Szerdán este a Elysée-palo- tában a francia köztársasági elnök és felesége Kádár János és felesége tiszteletére díszvacsorát adott. A vacsorán Giscard d’Estaing és Kádár János pohárköszöntőt mondott. (MTI) Irán A feszültségek háttere Délkelet-Irán sivatagos hegyvidékét szeptember közepén az ország történelmének egyik legsúlyosabb földrengése rázta meg. De az országot két éve folyamatosan olyan politikai földrengés is sújtja, amely kimenetelében nem kevésbé súlyos és alapvető változásokat okozhat Irán politikaigazdasági szerkezetében. A „nagy társadalom” Mielőtt az események részletesebb magyarázatára térnénk, érdemes szemügyre venni a hátteret, azokat a körülményeket, amelyek végül is szeptember 8-án a Jaleh téri mészárlásokhoz vezettek, s amelyek továbbra is fenyegetik a fennálló rendszert, annak alapját, a monarchiát. A hatvanas évek elején a megszaporodott olajbevételek lehetővé tették, hogy a sah, mint a hatalom legfőbb birtokosa, hozzálásson kedvenc tervének, az iráni „nagy társadalom” eszméjének valóra váltásához. Olyan Iránt tervezett létrehozni, amely a Perzsa-öböl térségének vezető hatalmaként katonai-politikai-gazdasági befolyása alá vonhatja a környező országokat, az Indiai-félszigettől egészen a Közel- Keletig. 1961-ben kezdte el az uralkodó a „fehér forrada- lom”-nak nevezett iparfejlesztési programját, amelynek fő feladatául azt jelölte meg, hogy Irán a századfordulóig világméretekben is számító ipari nagyhatalommá váljék. Nem is a pénz hiányzott ahhoz, hogy sikerre vigye a „fehér forradalmat”, hanem az átgondolt fejlesztés, mindenekelőtt annak mérlegelése, hogy vajon a modern ipari állam szerkezete mennyiben egyeztethető össze a sah által véglegesnek és változtathatatlannak vélt iráni abszolút monorchia sajátosságaival. Az ázsiai országban az elmúlt években jelentős ütemű iparfejlesztés ment végbe — ez minden vitán felül áll. A modern üzemeket szemügyre véve látszik, hogy sehol sem sajnálták a pénzt a legújabb technika megvásárlására. Ez azonban nem minden. Az Iranian National Car teheráni autógyárában magam is tapasztaltam a sietős iparfejlesztési program néhány árnyoldalát. Felépítették például a motorgyárat, amelynek termelése jóval kevesebb, mint a néhány méterrel odébb felhúzott óriási karosszériapréselő csarnok kapacitása. Ennek aztán az az eredménye, hogy a karosszériaműhely fölös termékei, az autócsontvázak hónapokig porosodnak, rozsdásodnak a gyárudvaron, mielőtt motort tudnának beléjük építeni. Az állam hitelekkel, engedélyekkel támogatja a magán- vállalkozást, de nem szól bele, hogy a tőkések mit, mennyire és hogyan fejlesztenek ki. Ebből aztán az is következik, hogy évi sokszázezer autós kapacitású személygépkocsi-gyárak épülnek az országban, viszont katasztrofális a hiány a széles néptömegek igényeit kielégítő, megfelelő élelmiszer- ipari, közfogyasztási cikk termelő gyárakban. A teheráni terv- és költségvetési hivatal főosztályvezetője ehhez még hozzátette, az állam csak olyan területeken avatkozik be a gazdaság folyamataiba, amelyek iránt „a magántőke nem érdéklődik”. Mert ugyan ki képzelhetne , el autógyárakat, tévé-összeszerelő üzemeket, textilkombinátokat megfelelő energiabázis, nyersanyagbázis nélkül? Márpedig a tőkeigényes és kevésbé nyereséges energiaipar, alapanyag-kitermelés állami kézben van. A sah és szakemberei azonban kifelejtették a számításból, hogy az ipar kifejlődésével kialakul a nagytőkés-vállalkozói réteg, amely a vitathatatlan gazdasági hatalom mellett politikai hatalmat is akar. A monarchia így szinte kitermelte azokat a tőkés köröket, amelyek bekapcsolódtak a jelenlegi rendszerrel szembenálló erők tevékenységébe, noha ezek a tőkés csoportok csak a rendszer reformját, nem pedig alapvető megváltoztatását követelik. Parasztok a bádogvárosokban Ami a mezőgazdaságot illeti, ezen a téren sem dicsekedhet az iráni vezetés túl nagy sikerekkel. 1963-ban ugyan megkezdték a földreformot, azonban elmaradtak a várt eredmények. A földhöz juttatott parasztok ugyanis anyagi eszközök, gépek, megfelelő tőke hiányában képtelenek voltak hatékonyan, nyereségesen művelni a földet. Az elszegényedett parasztok tömegével áramlottak a nagyvárosokba, a fővárosba, munkát keresni. Jelenlétüket ma is a Teherán körüli „bádogvárosok”, a hullámpapírból, hulladékból összetákolt kalyibák százezrei árulják el. Éjszaka a külvárosi utcákat — ahol a rendőrség megtűri őket — ellepik a járdán éjszakázó nincstelenek. (Ehhez csak annyit, hogy Irán nemzeti jövedelme egy főre számítva több mint kétszerese a magyarországinak.) A mezőgazdasági politika kudarca kényszerítette rá a kormányt, hogy a legsúlyosabb feszültségeket rögtönzött lépésekkel próbálja levezetni. A tervhivatalban például Nost- rati tervezési főosztályvezető elmondotta, hogy eddig négyszer dolgozták át az éves tervet, s még mindig nincs végleges variáció. Hozzátette, hogy a mezőgazdaságot illetően a kormány megrettent az agrárpolitikát bíráló hangoktól és a következő ötéves terv egyik feladatául azt tűzte ki, hogy mezőgazdasági termékekből önellátó legyen az ország. Ma például a gabonaféléknek csaknem felét Irán importból kénytelen beszerezni, noha az ország hagyományosan önellátó volt a korábbi időszakokban. SOO százalékos áremelkedés A hibás gazdasági és politikai döntéseket mindenekelőtt a dolgozók érezték meg. Az évi 30—50 százalékos infláció, az alapvető élelmiszeráraknak az elmúlt három évben történt 3—500 százalékos emelkedése, a nyomorúságos munkabérek elsősorban a tömegeket sújtották. Valójában tehát a tömegtüntetések a rossz gozdasági helyzet, az egyre rosszabbodó életfeltételek miatt robbantak ki, jóllehet a kormány, a sah vallási fanatikusok és a marxisták elszigetelt akcióinak próbálta ezeket beállítnai. Nem véletlen, hogy a fővárosban lezajlott tüntetések résztvevői a nagy bankokat, luxusáruházakat támadták meg, kifejezve elégedetlenségüket amiatt, hogy a sah által ígért „nagy társadalom”-ból nekik csak az infláció, a nagy szegénység jut. Mint az illegalitásba kényszerített iráni kommunisták helyzetelemzése megállapítja, a tömegmozgalmak gerincét a gazdasági-politikai helyzet miatt elégedetlen kizsákmányolt osztályok alkotják, mindazonáltal a rendszerellenes megmozdulásokhoz csatlakoztak az értelmiség és a burzsoázia egyes rétegei is. Ám, mást akar a rendszerellenes burzsoá és ismét mást az ugyancsak a rendszerrel szembenálló munkás. Ezt az ellentétet próbálja kihasználni a vezetés, megosztani akarván a rendszerrel szembenálló erőket. A sah, a körülötte álló politikusok, láthatóan ki akarnak egyezni a „mérsékelt” ellenzékkel. Azokkal szemben viszont, akik alapvető változásokat akarnak, s a sah nélkül képzelik el a jövőt, a titkosrendőrség, a hadsereg elit-alakulatai a legbrutálisabb módszerekkel lépnek fel. Miközben a sah és a kormány engedélyezi a polgári pártok többségének megalakulását, a munkásnegyedekben, a külvárosokban robbanógolyókkal lövetnek a tömegbe, gyilkoltatják halomra az elégedetlenkedőket, tartóztattatják le vezetőiket. Nines visszaüt Az országban a gazdasági és a politikai válság olyan mérvűvé vált, hogy a vezetés kénytelen volt a hadsereget megbízni a kormányalakítással. Ez a lépés egyúttal felveti a korlátozott burzsoá demokráciának még a látszatát is kerülő, nyílt katonai diktatúra kialakulásának a lehetőségét. A kibontakozás útjai tehát még nem alakultak ki. Mindenesetre, mint azt egyik teheráni beszélgető partnerem, a neves újságíró, Amir Taherj megállapította: az ország olyan ponthoz érkezett, ahonnan nincs visszatérés a múlt eszközeihez, módszereihez. DUNAI PÉTER
