Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-06 / 236. szám
A KÉPÚJSÁG 1978. október 6. A közművelődés kérdései: Arad, 1849 Az ifjúsági szövetség kulturális tevékenysége A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nevelő tevékenységének fontos területe a kulturális munka. Köz- művelődési tevékenységünk elsősorban mozgalmi jellegű, és fő célunkhoz kapcsolódik, a fiatalok marxista—leninista szellemű eszmei-politikai neveléséhez, a szocialista jövő igényeinek megfelelő sokoldalúan művelt, képzett ember neveléséhez, a párt eszméinek és politikájának szolgálatához. A feladatok egy részét a szervezeti élet keretein belül, sajátos eszközeinkkel tudjuk megvalósítani, másrészt a társszervek, köz- művelődési intézmények tevékenységéhez kapcsolódva. Évről évre nagy tömegeket mozgósítunk a forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatára, ahol megemlékezünk március 15., 21-ről és április 4-ről. A jelentős program színes és sokrétű lehetőséget biztosít az alapszervezetek kezdeményező készségére, a meglévő ünnepi megemlékezések formájának bővítésére és újítására. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója, a KISZ megalakulásának 20. évfordulója, és a XI. Világifjúsági Találkozó lehetőséget biztosított a szocialista hazafiság, a béke és barátság gondolatának széles körű propagálásához. E rendezvények nagy sikert arattak a fiatalok körében, sikerült megvalósítanunk a „komplexitást”, és a nagyarányú mozgósítást. A politikai rendezvények keretén belül elsősorban az amatőr művészeti csoportoknak van jelentőségük. A programokhoz kapcsolódó műsoraik kezdenek színvonalassá, igényessé válni. ALAPSZERVEZETEK ÉS AMATÖR CSOPORTOK Bővíteni kell a kapcsolatot az alapszervezetek és amatőr csoportok között, el kell érnünk, hogy kiemelkedő évfordulókon ne csak megyei, járási és városi szinten "működjenek közre az együttesek. Jobb propaganda- és irányító munkát kell végeznünk a felkészülés időszakában az amatőr művészeti csoportokban. Fejlesztenünk kell a vetélkedők tartalmi és formai színvonalát is: igen hasznos, ha megtanítják a fiatalokat ösz- szefüggéseiben gondolkodni a körülöttük lévő eseményekről, az őket érintő problémákról. Az évfordulóhoz kapcsolódó pályázatokon a részvétel nem kielégítő. A fiatalok nem találták meg a saját gondolataik kifejezésének formáját, legtöbb esetben lemásolják a megjelent plakátokat, gondolatokat. Talán ez magyarázható azzal is, hogy a felkészülési idő kevés és nincs meg a szakmai segítség. Jobban be kell vonni a képzőművészeti, fotószakkörös fiatalokat ebbe a munkába. Ezt a jobb propagandamunkával és az idejében meghirdetett pályázati felhívással tudjuk majd elérni. A továbbfejlődés érdekében csökkentjük a megyei és a központi jellegű megemlékezéseket, nagyobb hangsúlyt adunk a kisebb közösségben tartandó rendezvényeknek, lehetőséget teremtünk a cselekvő, aktív részvételre. Az alapszervezeti munka segítésére bővítjük a szakmai, módszertani kiadványokat. Az általános és szakmai ismeretek bővítése érdekében a járások területén 1977-ben felmérést végeztünk a 8 általánost nem végzett fiatalokról. A KISZ-tagok közül megyénkben 121-nek nincs meg az általános iskolai végzettsége. A KISZ-alapszervezetek mozgósítanak a „Mindenki iskoláia” akció szervezett oktatásaira. azonban a fiatalok 30—3lTssázaléka ezt a képzési formát sem veszi igénybe. Az egvéni vállalások megtételénél találkozunk ilyen jellegű vállalkozással, sőt patronáló társsal is. A továbbtanulási lehetőség minden intézménynél. vállalatnál adott, azonban a fiatalok kevés számban használják ki a lehetőségeket. Ennek egyik oka az. hogy a közösség sem buzdítja tanulásra a fiatalt, néhány esetben pedig egyedül és segítség nélkül marad a továbbtanuló. A munkásfiatalok körében a szakmai versenyek szervezésével keltjük fel az igényt a továbbfejlődéshez, önképzéshez. A megyei szakmai versenyen 1977-ben 351 fiatal 7 szakmában vett részt. A résztvevők igazolták a versenyek szükségességét, mert a felkészülés során bővítik a szakmai és gyakorlati tudásukat. Az-'évenkénti verseny megrendezése azonban nem elegendő, szükségesek a helyi kezdeményezések, a közösség biztatása és a fiatalok önművelése is. Az idegen nyelvű tanfolyamokon minimális a fiatalok részvétele, mely okait ismét a kezdeményezés hiányában és a nem megfelelő propagandamunkában kell keresni. Az amatőr műkedvelő művészeti mozgalomban a fiatalok részvétele 65—70 százalékos. A csoportok fejlődését különféle pályázatok, kiállítások és bemutatók szervezésével segítjük. Rendezvényeinken rendszeresen szerepelnek az amatőr együttesek, ezzel is biztosítjuk munkájuk fejlődését. Az amatőr képzőművészek munkájában visszaesés tapasztalható. Az 1975 óta évenként meghirdetett ösztöndíjat eddig 12 fiatal kapta meg és színvonalas kiállításon mutatkoztak be. Az 1978. évi pályázatra összesen 8 fiatal jelentkezett. A nagyon igénytelen és gyenge színvonalú munkák alapján az ösztöndíjat a zsűri nem adta ki. Ez a visszaesés más pályázatokra is jellemző. A tapasztalatokat leszűrve ezentúl csak kétévenként hirdetjük meg az ösztöndíjas-pályázatot, az időszakos felhívásokat pedig idejében kiadjuk, hogy hosszabb idő jusson a felkészülésre. A népművészeti szakkörökben a nagyobb számú részvételt támogatjuk. A rendezvényeknél eddig csak szervezőként vettünk részt. Az 1978-as évben a népviselet gyűjtésére és a bölcsődalok gyűjtésére hirdetett pályázatunkkal szeretnénk" jobban bevonni a fiatalokat. HAGYOMÁNYOS VETÉLKEDŐK A honismereti munka jónak mondható megyénkben. Már hagyománnyá vált a honismereti vetélkedő szervezése, melyen a csapatok nagy számban (kb. 20—25) vesznek részt. Az olvasómozgalomban eredményeink mellett is sok a tennivaló. Mozgósítunk a „Kell a jó könyv” pályázatra, melyen a fiatalok részvétele még nem megfelelő. 1978. nyarán első alkalommal szerveztük meg az olvasótábort szakmunkások részére. A szervezési nehézségek ellenére is tartalmas, hasznos munka folyt a táborban. A tábort jövőre is megrendezzük, azonban a társszervektől (HNF, könyvtár, Tolna megyei Tanács) nagyobb segítséget kérünk a hatékonyabb munka érdekében. Az ifjúsági klubmozgalom egyik kiemelt területe az ifjúsági szövetségünk nevelő munkájának. Megyénkben a klubok száma 139, és a ténylegesen működőké 111. A klubtanácsok megalakulása óta sem érzünk változást a munka irányításában. Nem egyértelmű még az együttműködés a koordináló szerveknél sem. Lassan fejlődik a KISZ és a klub kapcsolata, együttműködésünkre még nem jellemző a munkakapcsolat. A tartalmi munka a klubtagság igénye szerint nőtt. Az „Ismerd meg megyédet” címmel kiadott pályázattal segítséget nyújtunk a programok kialakításához, szervezéséhez. Évente két klubtalálkozót szervezünk megyei szinten. A részvétel változó, 100—400 fő. Ezenkívül járási, városi találkozókon vehetnek részt a klubtagok. Ezeken a rendezvényeken "növelnünk kell a fiatalok aktivitását, szakmai ismeretek bővítésének lehetőségét. Kedvezően fogadták az ifjúsági klubok az „Edzett ifjúságért” akciót és aktívan bekapcsolódtak a tömegsportmozgalomba. PÉTI IMRE a KISZ MB első titkára Tizenhárom csillag lehullt „Most tél van és csend és hó és halál”. A negyvennyolcas szabadságharc bukása utáni fegyvertelen, kiszolgáltatott Magyarország tragikus állapotát idézi Vörösmarty verssora. A gyászos korszak emlékét, mely 129 év óta, október 6-én újra és újra feleleveníti Haynau tábornagy rémuralmát, aki így vallott magáról: „Én a rend embere vagyok, és nyugodt lelkiismerettel lövetek százakat főbe, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen eszköz minden jövendő forradalomnak elejét venni.” Magyarországon is ezzel kezdte: 1849. október 6-án, Aradon "a vár árkánál kivé- geztetett 13 hős honvédtábornokot, Tizenhárom katonatiszt sorakozott a bitó alá, a kivégző osztag fegyverei elé. Köztük olyanok, akik talán bízva az ellenség nagylelkűségében, vagy mert nem tudtak megválni a hazai földtől a világosi fegyverletétel után — megadták magukat. De nem tagadták meg a forradalom eszméit, inkább feláldozták életüket a nemzet, a szabadság egyetemes ügyéért. Ugyancsak aznap lőtték főbe a pesti Újépületben (a Tv mai épülete helyén álló kaszárnyában) gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét és a forradalom több vezető politikusát. Jelképesen — nevüket akasztófára tűzve — kivégezték a külföldre menekülteket is. Az évforduló gyászt ébreszt gondolatainkban, az aradi mártírok — Aulich Lajos, Damjanich János, Des- sewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagy-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly — neve mindörökre belerögződött a nemzet emlékezetébe. Arad azonban nem csupán a kegyelet jelképe maradt a magyarságnak; a tizenhármak a forradalom jelképeivé magasodtak. Pedig különböző útról indultak el: régi nemesi családból származott főurak, hivatásos katonatisztek, akik meggyőződéssel forradalmi eszméket vallottak vagy ösztönösen a haladás oldalára álltak. Egyesek közülük korábban, a szabadságharc előtt különbözőképpen cselekedtek, a gyászos napon mégis a tizenhármak képviselték a nemzeti szabadságharcot, az európai haladást. Sorsuk tanulságos, hazafias magatartásuk példát adó, emlékük megbecsülendő. Az 1849 utáni esztendőkben példájuk hitet és erőt adott a nemzeti ellenállásnak, nem hagyva elaludni a szabadság gondolatát. Az eszmék ébren tartásában nagy szerepet vállaltak a legkiválóbb írók, művészek. Arany János a 48-as emlékeket, Petőfi szellemét idézte, s megénekelte a vérszomjas hódítóval is szembeszálló walesi bárdokat. Vajda János a nemzet „virrasztóiról” írt, Székely Bertalan, Madarász Viktor festményeiken történelmük hősi jeleneteivel fejezték ki, hogy a cselekvő hazafiság hívei. Kossuth Zsuzsa, Leöwey Klára és Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörői sem maradtak ki az ellenállás szervezéséből. Folytatták a küzdelmet az ország határain túl, az emigrációban 'élők is. Arad ma szimbólum — a szabadság egéről lehullt tizenhárom csillagnak jelképe, annak a tizenhárom hősnek, akiket a magyar nép kegyelettel és tisztelettel örökre megőriz emlékezetében. H. A. Moszkvára készülve A hagyományos népi díszítőelemek mellett már az olimpiai embléma is rákerül a tadzsik „Guldaszt” szőnyeggyár termékeire. (Fotó: TASZSZ — KS) Ifjúkoromban még láttam... Ujjnyi, barnafoltos vászondarabkákat tartogattak amulettként mindenféle elképzelhető helyen: medállionban viselték a nyakukban azok, akik hajdanában maguk is részt vettek az olaszországi magyar hadseregben; a levéltárcájukban lepréselve, mint valami szent tárgyacskát őrizgették, akik valaha Garibaldi alatt harcolhattak Bergamónál az osztrákok ellen 1859-ben (mert nem mindenkinek adatott meg ez a szerencse); majd 1852-ben a nápolyi magyar légió tagjai lehettek. Sorrentóban laktak (a tiszti rangúak) és egymás között párbajozhattak Türr István vagy Krivácsy igazsága miatt. \ De még azok is viselték a véres ingfoszlányt a zsuzsu- jukban vagy a szívük fölé rejtve, akik a hatvanhatodiki porosz hadjárat Klapka-lé- giójában harcoltak Ausztria ellen. Ez volt az emigráció utolsó hősi önfeláldozása az elnyomott Magyarországért, jött a bozontos szemöldökű Deák Ferenc, rendet csinált a szenvedő Magyarországon, de a Garibaldi-nótát még sokáig énekelgették a búsulás- ból vissza nem térhető magyar szívek: „...Majd hoz Kossuth tisztát. Türr Pista meg puskát. Éljen Garibaldi!” Garibaldi neve" volt az, amely évtizedeken át templomi áhítattal hangzott a magyar lelkekben, mint a húsvéti feltámadást hirdető harangszó. Néha, mintha Kossuth Lajos dicsőséges nevét is elhomályosította volna a magyarság fölött bolyongó holdvilágos, de fellegektől borongós múlt század hatvanas éveiben, mert Kossuth Krúdy Gyula: Garibaldi véres inge ... Majd hoz Kossuth tisztát, Türr Pista meg puskát, Éljen Garibaldi! csak szóval harcolt hazájáért, (a londoni meetingeken), de Garibaldi karddal állott a magyarok mellé és vele együtt az olasz nemzet. A legenda szerint véres ingét foszlányokra tépve, éppen Bergamónál, az osztrákok ellen vívott csatája után osztotta ki emlékül az oldalán harcolt magyarok között. Ugyanitt kapott golyót bal karjába Türr István, aki a magyar nemzetiszínű zászlót magasra emelve, az osztrák sereg elé szaladt, és a seregbe besorozott magyarokat az átpártolásra hívta föl. Talán a legromantikusabb korszaka volt a szabadság- harc utáni esztendőknek Garibaldi József korszaka. Nemcsak a reménység csa- lékony illúziói iránt kapkodó boldogtalan emigránsok látták a tábornokban az elnyomott Magyarország felszabadítóját, hanem itthon a nemzet, csaknem évtizedeken át, mindent tőle várt. A letip- rottak országútja felett ő volt a hajnalcsillag, amelytől az éjszaka elmúlását vártuk. Reménység volt, akinek hőstetteit megszázszorosodott nagyságban láttuk a romba- dőlt Magyarországból. Név volt, mint apánk neve, amely bölcsek elgondolásaiban, valamint kalandorok fantasztikus álmaiban egyformán csillogott. A magyar emigráció tizedik évében volt, mikor valójában végigzúgott Európán Garibaldi neve, mikor az egységes Itália megteremtéséhez hozzáfogott, és karddal ment Ausztriának, amely miatt nem tudott egyesülni Olaszország. A világon szerteszéjjel szórt magyar emigránsok nyomban megindultak a magyar megváltást jelző új betlehemi csillag felé. A Feketetenger mellett és a messzi Londonban, a Kossuth-látta Amerikában és Párizsban egyszerre kaptak szikrát a honfi-fájdalomban áléit szívek. A hajók, vonatok, de az országutak is megtelnek vándorló magyarokkal, akik Garibaldi felé igyekeznek. Szabolcsból, Hevesből, Biharból, Szatmárból rejtekutakon, életveszedelemmel, szökve húzódnak a régi honvédek, de az új fiatalság is az olasz égboltozat alá, hogy fölajánlja Garibaldinak életét és vérét. Mert Garibaldi, a regényíró, az összeesküvő, a tábornok és Olaszország tizenkilencedik századbeli legnagyobb hőse tárt karokkal fogadta önkéntesei közé mindazokat, akik magyaroknak vallották magukat. Tudta a fajnak erényeit: a vitézséget és a hazaszeretetet; de szenvedéseit is az elbukott szabadságharc után. Lehettek Garibaldinak apró hibái, amelyeket kortársai, különösen ellenfelei eleget szemére vetettek, de a szabadságnak nála nagyobb híve nem lehetett. A magyar és a szabadság egy fogalom volt előtte, a Marsalai Ezrek között, de Rómában, Szicíliában, amerre diadalmas életében megfordult: a magyarok mindig közelében, vele voltak. Garibaldi 1882-ben bekövetkezett halálával egy leg- romantikusabbnak látszó és eredményében mégis kolosz- szális élet ért véget. Megteremtette az egységes Itáliát és nem rajta múlott, hogy Európa egységét (amely álma volt), nem tudta létrehozni. Történelmi szereplése, a magyarok csüggedt álmában való ragyogó szereplése, a szabadságért kivont kardja mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy a magyarság tizenkilencedik századbeli katasztrófája után árvaságában ne csüggedjen el végleg, fölkelhessen a szabadságvesztés miatt érte betegségéből, kiszabadulhasson rabságából. Ezért viselték apáink a szívük fölött Garibaldi véres ingének foszlányát, és ajkukhoz emelték azt, mint a szabadság szimbólumát.
