Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-06 / 236. szám
1978. október 6. HéPÚJSÁG 5 Segíteni Munkás kell! (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A szocialista társadalom fontos feladatának érzi a cigányok társadalmi beilleszkedését. Sok helyen és többször felmerült a kérdés: Miként lehet még hatásosabban segíteni? A közelmúltban Bölcskén az általános iskolában erről tárgyaltak a megye és a járás képviselőinek, valamint a helyi szervek vezetőinek részvételével. Erről az értekezletről kérdezem Szabó Tiborné általános iskolai igazgatót. Mit foglalt magába a cigány lakosság helyzetének komplex áttekintése? — Értekezletünk lényege a cigánytelepek felszámolása volt. Ezt azonban nem lehet, és nem szabad egyetlen oldalról vizsgálni. Milyen tényezők segíthetnek abban, hogy célunk sikerüljön? Mindenek előtt fontos a cigány lakosság munkába állítása, a gyerekek beiskolázása. A helyi Gyár- és Gépszerelő Vállalat, valamint a Termelőszövetkezet segítene a foglalkoztatásban, bár itt sem egyszerű a megoldás. Például a termelőszövetkezet gépesítése miatt az ott dolgozóknak legalább a 8 általános elvégzése szükséges. Ez tehát a dolog egyik oldala. Hogy a jövőben változzon a helyzet, a megoldást pedagógiai vonatkozásban kell keresni. Az új generáció felnevelésében fontos szerepe van az óvodának és az iskolának egyaránt. Ezen a téren komoly gondokkal küzdünk. Óvodába nem járnak, így nyelvi nehézségeik vannak. Kihagyják azt a lehetőséget, hogy felzárkózzanak a hasonló korú gyermekekhez. Ebből fakad az iskolában a lemaradás, már az első osztályban megrekednek. A későbbiekben pedig jellemzővé válik a túlkorosság. — Pedagógusszemmel mit tartana járható útnak?- — Kompenzálásként javasolnám, hogy az iskolavezetés indítson egy 10—15 főből álló első osztályt, amelyet intenzív iskola-előkészítés előzne meg, délelőtti és délutáni foglalkoztatással. Az első két év feladata az úgynevezett szintrehozás lenne, s a harmadik évben normál osztályba kerülhetnének a tanulók. A cigánygyerekek minden külső ingerre érzékenyen reagálnak. Zökkenő- mentes beilleszkedésüknek ezt a módját tudom elképzelni. ‘ — A statisztika szerint sok az igazolatlan hiányzás. Ha délelőtt iskolában vannak, megszöknek délután a napköziből. Többségük veszélyeztetett tanuló, családi körülményeik miatt, önként ■adódik a kérdés, mit lehet ez ellen tenni? — Jelenleg nem sokat. A megbeszélésen felvetődött egy cigánykollégium létesítésének terve. Megyei támogatásra egyelőre nem számíthatunk, saját pénzügyi lehetőségeink pedig korlátozottak. — Miben látja a cigánykollégium szerepét? — A cigány lakosság nagy múlttal rendelkezik, szokásaikat nemzedékeken keresztül örökítették át. Mások az együttműködési normáik. Az idősebbeket nehéz megváltoztatni. A rossz hagyományok elleni küzdelmet, a legújabb generációnál lehet elkezdeni. Itt lenne nagy szerepe a kollégiumnak. Idővel elérthetnénk mi is, hogy igényeik legyenek, s felfedezzék önmagukat. Nem egyszerű értekezlet volt. Kényes téma került napirendre. Olyan, ami komoly vitát váltott ki. Abban azonban mindenki egyetértett; segíteni kell, hogy a jövő nemzedéke már csak hírből ismerje a cigánytelepek nyomorúságát, s megtalálja a helyét szocialista társadalmunkban. BÁRKAI FERENCNÉ Az alkoholizmus - betegség A gyógyítás közérdek Hazánkban az alkoholizmus már 1968-ban elérte a népbetegség szintjét. A mértéktelen szeszfogyasztók magas száma miatt a családok jelentős hányada közvetlenül szenved az alkoholizmustól. Jellemző, hogy a válások okai között a második helyen szerepel az iszákos, garázda életmód, de ugyanígy mondhatnánk példákat a különböző bűncselekményekre, közúti és üzemi balesetekre is. Az alkoholizmus betegei hatalmas anyagi károkat okoznak a népgazdaságnak, és a szeszésital-fogyasztás színvonala átlépte a népgazdaság szempontjából veszélyesnek ítélt küszöböt. Megyénkben is évről évre nő a gyógykezelésre szoruló alkoholisták száma. Év: 1973. 1974. 1975. 1976. 1977. Betegek száma: 256 315 338 839 1210 Ezek a számok azt mutatják, hogy a gyógykezelt alkoholisták száma ugrásszerűen nő, és jelentős hányadukat kényszeríteni kell a gyógykezelésre. Az alkoholizmus elleni küzdelem egyik alapelve, hogy az alkoholistát olyan betegnek tekintjük, akit gyógykezelni kell. A betegség hosszú évekig tartó folyamatban alakult ki. Felkutatásukhoz, gyógykezelésükhöz, utógondozásukhoz ezért a társadalom hatásos támogatása szükséges. Tapasztalatunk, hogy az alkoholisták 30—40 százaléka nem akarja magát gyógykezeltetni, nem tartja be az előírt utasításokat. Nagy gondot okoz a kötelező gyógykezelésről visszatértek beilleszkedése is a munkába. Ezen a téren nagyobb segítséget várunk a munkahelyektől. Mi következik az eddig leírtakból? Az, hogy az alkoholizmus és a túlzott alkoholfogyasztás visz- szaszorítása társadalompolitikai feladat, és az ellene való küzdelem fő módszere a felvilágosítás, megelőzés és nevelés. Természetesen szükség van az állami, hatósági beavatkozásra és a különféle adminisztratív korlátozó rendelkezésekre is. Mivel az alkoholista ember beteg, ezért a gyógykezelés az egészségügy feladata. Az alkoholista betegnek azonban valamilyen formában orvoshoz kell jutni ahhoz, hogy rajta segíteni lehessen. Ez már össztársadalmi feladat, amelyre jogszabály adta lehetőségeink vannak. Az egészségügyről szóló 1972. évi II. Eü. Törvény 35., 36., 37. §-ában foglalkozik az alkoholisták gyógykezelésével és gondozásával. Ezen törvény végrehajtásáról szóló 15/1972. (VIII. 5.) Eü. M. sz. rendelet 66—73. §-ai konkrétan intézkednek az alkoholistákkal kapcsolatos eljárásról. A betegek gondozása és gyógykezelése önkéntes gyógykezelés, kötelező gyógykezelés és gondozás formában történik, kórházi osztályon, vagy a járóbeteg-rendelésen. Az a beteg, aki rendelkezik önkontrollal és belátja betegségét, önként jelentkezhet gyógykezelésre. Felkeresi körzeti orvosát, vele őszintén megbeszéli problémáit, és ennek alapján a körzeti orvos helyet biztosít a megyei kórház palánki rehabilitációs részlegén működő alkoholelvonó osztályon, ahol lehetőség van az azonnali beteg- felvételre is. A társadalmi problémát azok a betegek jelentik, akik már elvesztették önkontroll- jukat. Ebben az esetben lehetőség van a kötelező gyógykezelésre. A lakóhely, vagy munkahely szerint illetékes társadalmi és egészségügyi szerveknek arra kell törekedniük, hogy az ilyen beteg gyógykezelve legyen. Elsősorban felvilágosító és meggyőző tevékenység útján érjék el az önkéntes gyógykezelést. Ha ez eredménytelen, kezdeményezni kell a lakóhely vagy munkahely szerint illetékes i. fokú egészségügyi hatóságnál — városi, járási egészség- ügyi osztályok —, a kötelező gondozás elrendelését. Az eljárást kezdeményezheti a beteg házastársa, egyenesági rokona, testvére, vagy más érdekelt személy, bármely társadalmi szervezet, szövetkezet; vagy állami szerv. A beadványban elő kell adni mindazokat a körülményeket, amelyek a gyógykezelést indokolják. Az eljárás ezen stádiumában a beteg még mindig vállalhatja az önkéntes gyógykezelést. Ha ez nem történik meg, akkor a városi, járási egészség- ügyi osztály az alkoholgondozó főorvosa által végzett vizsgálat és szakképzett személy által felvett környezet- tanulmány alapján, esetleg tanú meghallgatásával, a tényállás gondos mérlegelése után határoz. A kötelező gondozást elrendelő jogerős határozatot az alkoholgondozó főorvosa megkapja, aki írásban intézkedik a gyógykezelés időpontjáról. A kórházi gyógykezelés időtartamát szükség szerint az osztály vezető főorvosa határozza meg, ez azonban tél évnél hosszabb nem lehet. A kórházi gyógykezelést követi az alkoholgondozó utókezelése. Ha az alkoholista a kötelező gyógykezelésen nem jelenik meg, rendőrséggel elővezettethető. Ha az alkohológiai osztály főorvosa azt állapítja meg, hogy a kórházi gyógykezelés előreláthatóan nem lesz eredményes, és az 1974. évi 10. Törvény 1. §-ában meghatározott feltételek fennállnak, kezdeményezheti a nagyfai zártintézeti elhelyezést. Ehhez a következő feltételek szükségesek: o Rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásból eredő magatartással az alkoholista zavarja kiskorú gyermekének fejlődését; munkahelyén a munkát ismételten súlyosan zavarja. Alkoholelvonó kezelésnek önként nem veti alá magát. o Alkoholelvonó osztályon és gondozóintézetben történő gyógykezeléstől eredmény nem várható. Nagyfára az alkoholisták elhelyezése bírósági ítélettel történik. A járási, városi főorvos készíti el az indítványt és terjeszti az ügyész elé. A nagyfai gyógykezelés két évig tarthat, azonban a beteg gyógyulása és viselkedése alapján az intézet vezetője a gyógykezelést rövidebb időben is meghatározhatja. A gyógykezelések végrehajtásához megyénkben adott a 80 ággyal működő alkohológiai osztály és a megyei alkoholgondozó. Míg a területi gondozást a körzeti orvosok végzik. Megyénk alkoholfogyasztási szokásai szükségessé tették, hogy a gyógykezelés elsősorban kórházi osztályon történjen, és ne egy-két hétig, hanem több hónapig tartson. A kórházi osztályon nemcsak a testi elváltozásokat gyógyítják, hanem a lelkieket is. Csoportpsychotherápiát folytatnak, amely lehetővé teszi a közösségi szellem kialakulását és megalapozza a szoció- kulturtherápiás foglalkozások eredményességét. Az osztályon négy pedagógus —, köztük két népművelő — foglalkozik a speciális helyi adottságokra alkalmazott kultur- therápiás módszerekkel. A betegek egészségi állapotának rendezése belgyógyász főorvos segítségével történik és csak ezek után kerülhet sor az elvonókúra elvégzésére. Az elvégzett kezelés és kiegészítő szociotherápiás foglalkozások látható eredményessége után a beteget feltételesen hazaengedik. De előtte minden esetben felveszik a kapcsolatot a beteg családjával és az ő aktív közreműködésükkel történik az utókezelés és -gondozás. A gyógykezelés időtartama alatt a beteget megilletik mindazok a társadalombiztosítási szolgáltatások (táppénz, stb.), amelyek bármely más beteget is megilletnek. A gyógykezelés ingyenes. Az alkoholizmus megelőzhető betegség. Megelőzése azonban nemcsak egészség- ügyi feladat, hanem a társadalom egészének összefogását igényli. Szükséges az állami, gazdasági, társadalmi szervek összefogása, a szemlélet egészséges átformálásához. Az alkoholizmus elleni küzdelem nem az alkohol- fogyasztás teljes tilalmát kívánja megvalósítani, hanem a realitás talaján állva, a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítását, az alkoholisták gyógyítását, az alkoholizmus társadalom számára káros hatásai elleni harcot tűzte ki célul. Ebben elsősorban a munkahelyek felelőssége nőtt meg. Az alkoholizmus elleni össztársadalmi harcot az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság koordinálja. Ennek helyi szerve a megyei Vörös- kereszt bizottságaként működő megyei alkoholizmus elleni társadalmi bizottság. A bizottság konkrétan foglalkozik a helyi viszonyokkal, és kidolgozta az alkoholizmus elleni harc feladatait. Az alkoholizmus elleni küzdelem — természeténél fogva — nem lehet kampányjellegű, tartós eredményt csak a hosz- szú, sokirányú nevelő- és fel- világosító munka hozhat. DR. HORVÁTH JENŐ megyei főorvos művelődés A körülményektől függően a sok is lehet kevés. A munkásművelődésről elhangzott és leírt szavak még mindig nem elegendőek. Pontosabban, vitákban, cikkekben, elképzelésekben és tervekben nincs hiány, a megvalósításban már inkább. Bárki találta is ki a módszertani tanácsadást, bizonyos, hogy jó ötletet adott közre. A gyárakban, üzemekben ugyanis csak a legritkább esetben dolgozik köz- művelődési szakember, így tehát a művelődési házak segítsége valóban rengeteget jelenthet. Különösen a munkahelyi közművelődési bizottságok megalakulása óta válhat hathatóssá ez a segítség. Mit nyújthat például a megyeszékhely vállalatainak a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ egyetlen munkásművelődési előadója? Nyilvánvaló, hogy a két- ezer-valahány brigád mindegyikével közvetlenül nem tudja tartani a kapcsolatot. Közvetve azonban igen, mégpedig a közművelődési bizottságok révén. Legalábbis ott, ahol megalakult ez a bizottság, és igényli is a patro- nálást. A helyzet úgy fest, hogy a vállalatok többségében ez év első negyedében hozták létre a munkahelyi bizottságokat, de akadnak cégek, ahol máig sem. Pedig éppen ezek a bizottságok hivatottak arra, hogy irányítsák a közművelődési tevékenységet; a párt-, a KISZ- és a szakszervezettel közösen egységes éves közművelődési tervet készítsenek. Hol lép be a művelődési ház? Természetesen valamihez kapcsolódóan, leginkább a közművelődési bizottság által kidolgozott tervhez szolgáltatva tanácsokat, ötleteket, módszertani útmutatást. Hogy a kiállítás-, színház- és mozilátogatáson kívül más kulturális vállalás is elképzelhető ... Hogy a társadalmi ünnepeket nívós műsorral színvonalassá lehet tenni... Hogy a különböző előadások, vagy akár a szakoktatás filmmel, szemléltető eszközökkel nagymértékben élénkíthető ... Persze, tanácsokat osztogatni a legkönnyebb — vélhetné bárki, s joggal. A művelődési ház ténykedése azonban nem merül ki eny- nyiben, hanem a gyakorlati segítségre is kiterjed. Filmeket, szemléltetőeszközöket kölcsönöznek, műsorokat szerveznek, kiállítást vándo- roltatnak, pedagógusokat kérnek fel konzultációra, egyszóval: kívánságra „házhoz viszik” a kultúrát. S a gyakorlat? Előfordul, hogy a közművelődési terv nagy általánosságban csak annyit közöl, hogy „emeljük dolgozóink tudásszintjét”. Ehhez bizony elég nehéz konkrét szemléltetőeszközt javasolni... Az sem öröm, ha kivonul negyven népi táncos, és közönség egy szál se... Mert a közönségszervezés már igazán nem a művelődési ház dolga! Kizárólag üzemen belül oldható meg a feladat: a dolgozók érdeklődésének felkeltése, sőt figyelembevétele. Ez utóbbi megkerülésével nem várható siker. Hiába a legjobb ismeret- terjesztő előadás, ha a téma nem érdekli a hallgatóságot, biztos, hogy mindenki az órájára fog pislogni. Vagyis ezúttal is eljutottunk a népművelés, közművelés kérdéséhez, a passzív és aktív művelődéshez. Tény, hogy nem lehet „felülről”, formálisan kezelni a munkásművelődést. A munkahelyi közművelődési bizottságok is csak akkor kerülhetik el a formalizmus buktatóit, ha együttműködnek a dolgozókkal és a közművelődési szakemberekkel. Szekszárdon, de másutt is sok lehetőség van még kihasználatlanul. Pedig élni a lehetőségekkel csupán egy kis akaraton, jobbító szándékon múlik ... — km — Ezek a következmények Társadalmi ajánlat is... Homo sapiens volt
