Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-04 / 234. szám
a Képújság 1978. október 4. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Botrány a divatbemutatón Egy szekszárdi levélíró keresett meg bennünket. Leveléből közlünk részleteket. .. Ami a Skála-divatbemutatón történt, igazán felháborító volt. Szekszárdon, a 160 lakásos bérház alatti ÁFÉSZ-bolt kirakatában megjelent egy nagy betűkkel írott plakát, mely hirdette a divatbemutatót, sok neves előadóművész részvételével. A plakát aljára felírva: Belépés díjtalan! A divatbemutatót 16.30 és 19 órai kezdettel szerették volna megrendezni. Odamentünk háromnegyed 7 felé, gondoltuk, biztosan sokan lesznek, jó lesz igyekeznünk, ha nem akarjuk végigállni az egész előadást. Sikerült is helyet szerezni. Vártuk az előadás kezdetét, ami ugyancsak késett. A mikrofonba bemond- ták, hogy hagyjuk el a termet, és ha ez megtörtént, utána először a meghívóval rendelkezők foglalják el a helyüket. Mi nem voltunk hajlandók kimenni. Egy lány bement megkérdezni, hogy mi is ez a meghívóügy? Azt felelték, erről csak az ÁFÉSZ tehet, ők nem. Persze, ilyen esetben nem a szervezetlenség, hanem a közönség a hibás, mert fegyelmezetlenek. Ha kiadnak egy pár meghívót, rendben van, de ott a kezekben annyi meghívó volt, hogy a színház háromnegyed részét biztosan elfoglalták volna. Most már csak az a kérdés, miért nem azt írták ki, hogy a rendezvény zártkörű, belépés csak meghívottaknak ...” Biztosan többen is bosz- szankodtak ugyanúgy, mint a levélíró. Levelét elküldtük a Fogyasztási Szövetkezet Tolna megyei Szövetségének, ahonnét Szoboszlai Jenő a következőket válaszolta: „... Az épülő Skála—Szekszárd Áruház bevezető reklámkampányának indításaként 1978. szeptember 7-én a budapesti Skála nagyáruházzal közösen a Babits Mihály művelődési központ színház- termében nevfes művészek közreműködésével műsoros őszi-téli divatbemutatót szervezett a Szekszárd—Sárköz és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kereskedelmi főosztálya. A szövetkezet vezetése úgy határozott, hogy a tagság és a vásárlók részére a belépést díjtalanul szervezi. A szövetkezettel kapcsolatban lévő szerveknek és vállalatoknak korlátozott számban a délutáni és esti előadásra írásos meghívót is küldött. (A férőhely mintegy 40 százalékára.) Ä délutáni előadást a fővárosi színészek késése miatt fél órával később tudták elkezdeni, és így az esti előadás kezdési időpontja is eltolódott. A r.agy érdeklődés, valamint a tetszetős műsor miatt a másfél órára tervezett műsor ideje is mintegy fél órával meghosszabbodott. A műsor befejezésekor a délutáni emadás résztvevőinek több mint 50 százaléka nem hagyta el a színháztermet abban a reményben, hogy még egyszer megtekintheti az előadást. A szövetkezet dolgozóiból felkért rendezők kérték a közönséget, hagyját el a színháztermet, hogy a további érdeklődők részére helyet tudjanak biztosítani. A túlzsúfoltság miatt, a színház rendjének értelmében a tűzoltóság nem engedte megkezdeni az esti előadást, ezért került sor a színházterem kiürítésére, és az újbóli rendezett helyfoglalásra, minekutána az előadás zavartalanul megkezdődhetett. Így az érdeklődők nagyobb része a színházteremben, míg kisebb része a színházcsarnok előterében elhelyezett ipari láncon, televízión nézhette meg a műsort. A rendezvény során felmerült kellemetlenségek tapasztalataiból levonta a szükséges következtetéseket az ÁFÉSZ vezetősége, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset. A későbbi rendezvényeknél a helyiség befogadóképességeihez mérten jegyet bocsátanak ki, még abban az esetben is, ha a belépés díjtalan...” Tönkrement a Polski Mészáros Lajos írta a következőket: „... Mint régi olvasója a Népújságnak, és az Ön kérdez rovatnak, most én is kérdezni szeretnék. A múlt hónapban a budapesti Röppentyű utcai MERKUR-tele- pen vettünk egy 1500-as Polski Fiat gépkocsit, 54 ezer forintért. Kevés használat után tönkrement, blokkrepedés történt. Nagyon kérem Önöket, adjanak választ, van-e keresnivalóm a MERKUR- nál? Válaszunk a következő: Tanácskérő levelére megfelelően megalapozott választ — sajnos — nem tudunk adni. Nem ismerjük az adásvételi szerződést, amely Önök és a MERKUR között létrejött, nem tudjuk, hogy a MERKUR milyen esetleges meghibásodásokért vállalt felelősséget (garanciát), vagy éppen azért adta a gépkocsit a megjelölt áron, mert mindenféle felelősségvállalástól elzárkózott. Ezeket a körülményeket az adásvételi szerződés tartalmazza, vagy tartalmazhatja. Az eladók általában a rejtett hibákért felelnek. Nem tudjuk, hogy a tanácskérő levélben írt „blokktörés” rejtett hiba volt-e, vagy az nem az Önök részéről történt rendeltetésellenes használat miatt következett-e be? Ezt a körülményt műszaki szakértő tisztázhatja. A fentiek ismerete nélkül a magunk részéről nem tudunk egyértelműen állást foglalni, hogy „van-e keresnivalója” a MERKUR-ral szemben. Az a javaslatunk, hogy mindenekelőtt vizsgáltassa meg a gépkocsit műszaki szakértővel, majd ennek szakvéleményével és az adásvételi szerződéssel forduljon panasznapon további felvilágosításért a legközelebbi járásbírósághoz, ahol a szakvélemény és az adásvételi szerződés ismeretében tájékoztatni fogják, hogy célszerű-e pert indítania. T elefonszám unk: 129-01, 123-61. Ml VÁLASZOLUNK Az ifjúságról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező korábbi jogszabályt módosítja a belkereskedelmi miniszter 17/1978. (IX. 7.) BkM. számú rendelete. A jogszabály taxatíve felsorolja, hogy a vállalatoknál működő KISZ-szervezetek mely kérdésekben gyakorolnak egyetértési, és mely kérdésekben véleményezési jogot, elrendeli, hogy a gazdasági vezetőik igényeljék, miszerint a KISZ-szervezet fejtse ki véleményét a vállalat munkájával, a vállalati élettel kapcsolatban, hívja fel az illetékes vezetők figyelmét az észlelt hibákra és mulasztásokra. Az ifjúsági parlamenten elhangzott észrevételekről, javaslatokról 15 napon belül tájékoztatni kell a felügyeleti hatóságot annak megjelölésével, hogy mely kérdésekben történik intézkedés a vállalat részéről és mely kérdésekben kéri a vállalat a felügyeleti szervének intézkedését. A vállalatok 1978. október hó 15-ig kötelesek belső szabályzataikat felülvizsgálni és az e rendeletben foglaltak érvényesítése érdekében módosítani. (Magyar Közlöny idei 60. száma.) A Szakszervezetek Országos Tanácsának 1/1978. (IX. 14.) SZOT számú szabályzat á ból csupán a következőket idézzük: „A biztosított legkorábban az öregségi nyugdíjra jogosító életkorát megelőző egy éven belül kérheti az igényelbíráló szervtől annak a megállapítását, hogy mennyi a figyelembe vehető szolgálati ideje.” A szabályzat a Magyar Közlöny 1978. évi 62. számában jelent meg, s ugyanitt jelent meg a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának felhívása a munkáltatókhoz az üzemi nyugdíj-előkészítés támogatására. A felhívás rámutat arra, hogy a munkahelyi nyugdíjelőkészítés ott tölti be szerepét, ahol az ezzel járó adminisztráció végzését a vállalatok (szövetkezetek) magukra vállalják, amely esetben a társadalombiztosítási szervek vállalni tudják, hogy a munkaviszony megszűnését követő 30 napon belül a nyugdíjat megállapítják. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet arra a közleményre, amely a tej- és tejtermékforgalmazás vizsgálata tárgyában jelent meg a Kereskedelmi Értesítő idei 26. számában, s amely szerint az iskolatej-értékesítés a tapasztalható fejlődés ellenére még nem érte el a kellő színvonalat, sok helyen az árusítóhelyek, gondolák, ön- kiszolgáló kosarak szennyezettek, bűzösek, a hálózati ellenőrzés a tejakcióprogramban meghatározott feladatokkal, azok végrehajtásával nem foglalkozik kisegítő hatékonysággal. A „Vásárlók könyvé”-ve 1 kapcsolatos rendelkezés végrehajtásának vizsgálata tárgyában ugyanitt megjelent közlemény szerint pedig ,a Vásárlók könyvének kihelyezésére vonatkozó előírásokat nem mindenütt tartották be, a szabályozással ellentétben több helyen azt az irodában tartották, esetenként kérésre is megtagadták annak átadását. Az egészségügyi miniszter 23/1978. EüM. számú utasítása a gyógyszertári központoknál foglalkoztatottak műszakpótlékáról szól, az utasítás kimondja többek között, hogy a délutáni műszakban foglalkoztatott gyógyszertári dolgozóknak műszakpótlékot kell fizetni, amennyiben a heti nyilvántartási idő a 44 órát meghaladja. Megjelöli az utasítás a műszakpótlék mértékét is. (Egészségügyi Közlöny idei 22. száma.) DR. DEÁK KONRÁD a TIT városi—járási szervezetének elnöke Minek a kudarca Makovecz Imre Naplója? Válasz Csányi László: Makovecz Imre „naplója” c. írására „Makovecz Imre nem racionalista, nem irraciona- lista, nem funkcionalista, nem formalista, hanem szintézisre törekvő. Művészete korunk haladó társadalmi tendenciáit szolgálja. Realizmusa totalitásra törekvő, a tudat objektív és szubjektív elemeit egyaránt magában foglalja, egyszóval igaz és valós — komplex építészet.” (Komjáthy Attila: Makovecz Imre című könyvéből. Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata 1977.) * Csányi László „egy dombóvári kísérlet kudarcáról” szóló írásában (Népújság, 1978. szeptember 19. 4. 1.) látszólag alapos elemzést nyújt egy Makovecz-kiállítás tartozékaként megjelent kiadványunkról, miközben néhány elhanyagolhatatlan tényről megfeledkezik. Amennyiben ez mégis tapintat volna, járna hálás köszönet érte, mert amit leír, abban keresve se találni a kíméletnek még csak gyön- gécske bimbóját sem. Pedig valamiért nagyon hálás szeretnék lenni az írás szerzőjének. Mondom is mindjárt, hogy meggyőződésem szerint szíve joga Csányi Lászlónak — bárkinek — a Makoveczétől ellenkező véleménye, álláspontja megfogalmazása, és ha már módja van rá, akár nyilvános kimondása is. (Persze, ez még egyáltalán nem garancia arra, hogy kinek van nagyobb, dialektikusabb módon nyert igazság a birtokában.) Makovecz Imre Naplója ugyanis nem titkolt (a Naplóban olvasható) szándéka szerint nem ex katedra egzakt bölcsességek kinyilatkoztatása, csupán egy elismert és rangos építész munkája közbeni töprengéseit dokumentálja; abba a műhelymunkába enged bepillantást, amelynek legföljebb következtetéseire találhat — önkényesen kreált — utalást az ilyen kérdések iránt fogékony ember, amikor is a már elkészült épületeket szemléli. Csányi Lászlónak — aki maga is él ezzel a módszerrel, irodalmár munkásságában — talán nem kell bizonygatnom, hogy az alkotói műhely titkainak ismerete milyen jelentőséggel bír a mű — a „végtermék” — megítélésében. Hogy ehhez nem szoktunk hozzá, ha építészetről, építészekről, épületekről esik szó? így igaz, de nem hiszem, hogy így is helyes. Fogalmazhatok úgy tehát, hogy a Csányi László által önkényesen, még lefolyása előtt kudarcra kárhoztatott „kísérletünk” — az erre biztatást adó képzőművészeti világhét idei koncepciója alapján; s ahogy a megyei programot nézem: itt majdnem egyedüliként — arra irányult, hogy az építészet közgondolkozásunkból, vizuális kultúránkból, közművelődésünkből igen-igen hiányzó ismeretkörébe engedjünk közönségünknek bepillantást. Nem hiszem, hogy Csányi László szerint, vagy egyáltalán, erre az egyetlen lehetséges üdvözítő megoldás az épületek — ahogy szokás: terven, maketten, fotón történő — bemutatása lehetne. Van olyan nézet is — idézek a világhét alkalmából Egerben rendezett kiállítás katalógusából —, amely szerint az építészet történetét meg lehetne írni úgy is, hogy a meg nem épült épületek történetét írnánk. A Vélemények tehát különbözhetnek, amit fontos hangsúlyoznunk azért is, mert nem kizárólag a kikezdhetetlen igazságok edzik az elmét, de az ellenvélemény megfogalmazása is erősítheti a magunk igazába vetett meggyőződésünket. Ha Makovecz Imre Naplója — és a tőle elválaszthatatlan kiállítás, amit Csányi László meg se nézett — csak erre lett volna jó (és erre még mindig jó lehet), akkor sem hiszem, hogy jogos és igazságos a recenzensi kudarcdörgedelem, főleg nem két nappal a megnyitó után, három nappal a problémákat tárgyalni hivatott ankét előtt. A stiláris és grammatikai észrevételek jogosságát nem kívánom vitatni; esetenként nem is lehetne. De talán nem is szükséges. Ezzel kapcsolatban ugyanis el kell mondanom azt, hogy eredetileg fölmerült annak gondolata, hogy az egész Naplót — illetve a kiadványban megjelent töredékét — nyomdai technológiára dolgozzuk át. és ne az eredetiről készült hasonmásként adjuk ki. Erről azonban lemondtunk, éppen azért, hogy naplójelleaét, napló- szerűségét (horribile dictu: ^ete-sutaságát!) ne veszítse el. hiszen az az alkotó és a mi szándékunktól is eltért volna. illetve abban az esetben más lett volna a követelmény a kiadvánnyal szemben — például az, amiket Csányi László még így is elősorol. Nem tehetünk mást, mint sajnáljuk, hogy ezt a szándékot — tartalom és forma adekvát naplóvoltát — szerzőnk nem értette meg. Mint ahogy — nem győzöm hangsúlyozni — nagyvonalúan elsiklik afölött is, hogy ez a kiadvány nem önmagában kíván megállni a tudományos és művészeti periodikák sorában, hanem egy, ez idő szerint Dombóváron látható kiállítás teljességének része, ahogy erre például a kiállításmegnyitó is utalt, vagy a kiadvány impresszuma is utal. Ha Csányi László a neki ugyancsak megküldött meghívásnak eleget tesz és részt vesz ezen a megnyitón, és ugyanolyan alapossággal végignézi a kiállított munkákat, mint ahogy ezt a Napló esetében tette (!), meggyőződésem, hogy nem ragadtatta volna magát (ráadásul idejekorán, aminek oka aztán végképp érthetetlen számomra) ilyen félreértéseken alapuló, elhamarkodott ítélkezésre. Ide kívánkozik annak megemlítése is, hogy a kiállítás anyagát sem lehet futtából, lóhátról megérteni, ahhoz is le kell szállni, az is elmélyült, tablótól tablóig vivő elemzést igényel. Csakis így válhat a befogadóban nyilvánvalóvá egy alkotó építész szándéka, ősi kultúránk jel- és szerkezetelemzéseiből is fakadó korszerű építészeti törekvése, amelynek kész vagy készülő épületei az országban már nem egy helyen létező valóságként — a kiállításon dokumentált tényként — fellelhetők. Ezeknek az épületeknek alkotói elvéről, előtörténetéről, keletkezéséről tudósít a Napló. Ennek a ténynek mellőzésével, figyelmen kívül hagyásával nincs közös kiindulási, illetve vitaalapunk a kritika szerzőjével. Ügy gondolom, a fentiekből nyilvánvaló a kiadvány módszertani jellege is: népművelőknek, építészeknek a kiállítással történő összevetésre, polémiára és továbbgondolására szántuk; ezért is nem küldtük szét a közönségnek — néhány tisztelet- néldánvt juttattunk csak el kollégáinknak. munkatársainknak. feletteseinknek, barátainknak —. de a dolgok természeténél fogva lehetővé tettük, hogv bárki hozzáférjen. aki e téma. a problémák iránt érdeklődik. Mert mi — de hadd legyek szerénytelen — én magam is fontosnak, egvre fontosabbnak tartom, hogy ne álomba ringató, lélekcirógató kellemességeket, önigazoló hazugságokat állítsunk az emberek elé, mert korunk nem ilyen, s a róla így valló nézetek, vagy éppen művek már igencsak jó ideje érvénytelenek. Problémákra érzékeny befogadói magatartást pedig csak problémákat érzékítő, vagy fakasztó alkotásokkal lehet kialakítani. Nem azt kell várnunk a kiállítás látogatójától sem, hogy a művész kitüntetései, címei, eddigi tárlatai áradó sokaságával találkozzék és ezek tükrében lássa, amit lát, elandalodva, elkáprázva, és nehogy eszébe jusson gondolkozni és megfogalmazni esetleg ellenérzéseit, ellenvetéseit, mert akkor megtöri a „varázst”, vagy más, a művészethez nem „illő” illetlenséget követ el. Csányi László írása tehát így nagyon is helyén van Makovecz Imre kiállításával és az ehhez szervesen tartozó kiadvánnyal előre elgondolt szándékunk megvalósulásában. Mert mi nem problémáktól kilúgozott igazságokkal — vagy éppen problémákat végérvényesen lezáró kinyilatkoztatásokkal — kívántuk szembesíteni közönségünket, hanem a nélkülük, álláspontjuk nélkül érvényesen ki sem alakítható nézetek érzékeltetésére, megformálására és motiválására nyújtottunk egy kiindulási — és nem végső — pontot. Ez pedig közművelődésünk jelen korszakában nemcsak, jogunk, érzékelhető és cselekvésre késztető kötelességünk is. Ha Csányi László ezzel nem ért egyet, nem baj. Annál inkább, mert mi sem értünk mindenben egyet vele és szeretnénk, ha ez sem szaporítaná vétkeinket. BALIPAP FERENC Dombóvár Városi Művelődési Központ igazgatója Igaza van Balipap Ferencnek, nem láttam Makovecz Imre kiállítását, de nem is írtam róla. A Dombóvári Városi Művelődési Központ által kiadott „Naplójával” foglalkoztam, ugyanis a kiállítást előbb-utóbb lebontják, a „Napló" viszont megmarad, ráadásul „módszertani használatra”. Ehhez fűztem néhány megjegyzést. Megismétlem: ilyen fésületlen, hevenyészett szöveget nem lett volna szabad kiadni, s még akkor is szóvá kellene tenni, ha a szerző saját kiadásában jelenik meg. Ami Makovecz gondolat- menetét illeti, számomra elfogadhatatlan, módszerként pedig nem lehet, nem is tanácsos alkalmazni. Makovecz egy statikus, változatlan, sőt változtathatlan világkép modelljét állítja fel, amiben nem nehéz felismerni az irracionalizmus önkényét. Kulcsszava az imagi- náció, ami itt egyformán érték és értékmentő, persze csak akkor, „ha a világról többet feltételezünk, mint amennyit tudunk, s ugyanígy magunkról”, amit egyébként Jaspers már évtizedekkel ezelőtt sokkal szebben megfogalmazott. Ha folytatjuk a játékot, innen már csak egy lépés, hogy a középkorból ismert úgynevezett Physioló- gus jelképrendszerét természettudományos alapon értékeljük. Bekezdésről bekezdésre kimutatható, hogy a szerzőnek nincs tudományos érve, „észrevettem, átéltem, rájöttem” stb. írja, de ez merő szubjektivizmus, s nem bizonyítja tételei igazságát. Azt viszont már Hegeltől megtanulhattuk, hogy az egyéni véleményeknek nincs jelentősége, mert csak az igazság a fontos. Nem folytatom. Ha csgk Makovecz magánvéleményéről lenne szó, vállat vonnék, végtére mindenki azt gondolhat a világról, amit akar. A dombóvári művelődési központ azonban közügy rangjára emelte Makovecz felettébb bizonytalan világképét, sőt módszerként kínálja felhasználni. Ezt pedig tiszta lelkiismerettel nem tudom helyeselni. CSÁNYI LÁSZLÓ
