Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-04 / 234. szám
1978. október 4. rtiÉPÚJSAv IAp#po * a növénytermesztés egyik legfontosabb művelete; lé- nyege a vetőmag elhelyezése az előkészített talajba, a növényfaj igényeinek megfelelően. Tágabb értelemben vetésnek nevezik egy meghatározott területen kikelt növények összességét is. — A növénytermesztés kezdetén a magvakat a kapa után vetették. A szántás térhódításával a szórva vetés, vagy felületre vetés terjedt el. A kézi szórva vetést ma már csak kis parcellákon, továbbá gyepnövények vetésekor alkalmazzák. Jelenleg a gépi sorba vetés a legelterjedtebb. Sűrű, közepes és széles sortávolságú növények vetésekor egyaránt alkalmazható. Versenyfutás a költségekkel Vetés előtt a búzáról Az aratást követő értékelésből kiderült, hogy az idei nyáron kalászos gabonákból az országban minden eddiginél nagyobb mennyiséget takarítottak be a kombájnok. Az eredmény a termesztésben részt vevők munkáját dicséri. Az eredmény mellett azonban vannak az idei évnek olyan tanulságai, melyek a jövőre nézve az előrelépés lehetőségeit is megmutatják. Az idei év legszembeszö- kőbb tanulsága, hogy az eddig ötven mázsa feletti átlagot évről évre produkáló gazdaságok termésátlaga stagnált, vagy éppen visszaesett, míg a viszonylag gyengébb nagyüzemekben a búzatermésátlagok szinte ugrásszerűen megemelkedtek. Durván fogalmazva: a rossz talajokon nagy terméseredmények voltak, a magasabb technológiai színvonalú, hagyományosan jó búzatermelő, jó földekkel bíró gazdaságok gyengébb átlagokat hoztak a vártnál. A jelenség a szokatlan időjárás mellett még jó néhány tényezővel magyarázható. Erről és a búzatermesztés általános helyzetéről beszélgettünk Tompa Gyulával, a KSZE növénytermesztési rendszer osztályvezetőjével. A rendszer 94 búzás taggazdaságából 46 partner érte el, illetve haladta túl a hektáronkénti 50 mázsás szintet és a rendszerátlag országosan a legmagasabb volt. Ez és az előző évek tapasztalata mutatja, hogy a búzatermesztés a magyar mezőgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő- ágazata, amelyben az utóbbi tíz év során a termesztési színvonal olyan fokot ért el, hogy az átlagokkal sikerült felzárkózni a világ élvonalába. A tíz év alatt búzatermesztési eredményünk megkétszereződött. Szinte megszokott, hogy az adott év terméseredménye mindig magasabb az előzőnél, ugyanakkor tény az is, hogy a termés növelésének lehetőségeit nem merítettük ki. Az üzemek közt meglévő, bár egyre csökkenő szóródások igazolják a potenciális tartalékok hiányos és egyenlőtlen kihasználtságát és mutatják az ágazat további fejlesztési lehetőségeit. Szakemberek becslése szerint 1985. év körüli időre hektáronként 8—10 mázsával nagyobb termésátlaga lesz az országnak, mint a jelenlegi. A megvalósítás feltételeit a következőkben lehet vázolni: az agrotechnikai módszerek módosítása és finomítása; a modernebb, nagy termőképességű ökonomikus víz- és tápanyagigényű fajták elter- jésztése; fajtaspecifikus technológiák bevezetése és alkalmazása; a tápanyag-gazdálkodás új alapokra helyezése; ésszerű kemizálás és rendszeres növényvédelem; a vetésidő és a betakarítási idő további szűkítése. Mielőtt rátérnénk az egyes fontosabb tényezők rövid elemzésére, nem árt röviden visszaidézni az idei aratást megelőző időjárást, mint olyan tényezőt, ami a tervek megvalósítását kedvező, vagy kedvezőtlen irányban befolyásolhatja. Az elmúlt évben a vetést megelőző talajmunkák minőségét meghatározta az év aszályos ősze, mely a betakarítást segítette, de nehezítette a jó magágy előkészítését. Megközelítően 80 százalékban sikerült csak olyan talajmunkát végezni, amely a búza igényének megfelel. A korán beköszöntött tél 86 napon át fagypont alatti volt, kevés hótakaróval, s ez a körülmény nem segítette az egyébként is gyenge állományt. A kora tavaszi időszakra a további aszály volt jellemző, mely a hideggel együtt jelentkezett. A május végére beköszöntő csapadék és felmelegedés hatására a búzák regenerálódása megtörtént, bár még mindig kevés volt a napfény és a napi átlaghőmérséklet 5—8 fokkal volt alacsonyabb a sokévi átlagnál. Júniusban a lehullott csapadék mennyisége — bár körzetenként eltérő volt, mégis több helyen az éves csapadékszintet is elérte. Ismét igazolódott az, hogy a búzatermelésnek a június hónap időjárása döntő és egyik termést meghatározó faktora. Mint ilyenkor lenni szokott, az esős június viharkárokkal tarkítottan jelentkezett, 34 taggazdaságnál volt jégverés, és ez az állomány 58 százalékos megdőlését hozta. E tényezők befolyásolták az eredményeket. A kedvezőtlen jelenségekkel kezdve: A búzák felnyurgultak (napfényhiány), ami ugyancsak a megdőléshez, a fokozott mértékű gombásodáshoz, az érés késéséhez, a fajsúlyveszteség- hez vezetett. Kedvező volt viszont, hogy a bő csapadék lehetővé tette a gyengébb földek átlagosnál nagyobb termését, míg a tápanyagban gazdag területeken a csapadék már szinte depressziót okozott a búzának, a gyengébb területeken minden eddiginél jobban mobilizálódott, és még az a tápanyag is felvehetővé vált, amely eddig a talajhoz kötötten nem volt hozzáférhető a növény számára. Mivel az országban sajnos még ott tartunk, hogy lényegesen nagyobb az a terület, ahol a tápanyagellátás hiányos, mint a tápanyaggal feltöltött és rendezett terület, és általában a gyengébb területeken történt a nagyobb arányú előrelépés, ez végül is azt eredményezte, hogy az ország búzatermése ez évben nem csökkent, hanem tovább emelkedett. Részletesen néhány technológiai elemről: Talajművelés A gyakorlatban elterjedt az a nézet, hogy ezt ma már mindenki jól csinálja, néhol nem is szeretnek róla beszélni. Néhol nem a gazdaságvezető szakemberek problémája és feladata, hanem egyes esetekben előfordul, hogy a traktor vezetője dönti el a szántás sebességét, a kapcsolt munkagépek milyenségét. Felesleges az ilyen gyakorlat helytelenségét bizonygatni. Például rendszeresen visszatérő, súlyos hibák közé tartoznak a nyitva maradt nyári szántások, melyek csak napok, esetleg egy hét múlva látnak gyűrűshengert. Adatok bizonyítják, hogy nyáron, vagy nyár végén egy hektár szántás után nyitva hagyott terület egy nap alatt 70 hektoliter vizet is veszít párolgással, ami behozhatatlan hátrányt jelent, nem is beszélve az ezt követő előkészítési munkák problémáiról, A régebbi búzafajták egy termékegységre vetítve 450— 500 liter vizet igényeltek, a maiak 300 liter vizet használnak fel egy kilogramm szárazanyag előállításához. Egyértelmű tehát a követelmény: a talaj forgatásával egy időben történjen meg annak azonnali lezárása, mert a későbbiek során a magágyelőkészítést is elősegíti az így megőrzött csapadék. Változatlanul nagy tehát a jelentősége a talajművelésnek, a vízkészlet ésszerű kihasználásának, mert ezt napjainkban és a jövőben sem helyettesítheti a tápanyag, a fajta, vagy a növényvédelem. Fajtaarányok, fajtahasználat Az utóbbi években szakemberek között egyik leggyakoribb téma a fajta kérdése. Ma közel húsz búzafajta van köztermesztésben. Ez ötszöröse a tíz év előttinek. Ennek előnyei ismertek, könnyebb a megfelelő éréscsoport összeállítása, lépcsőzetesebb, tehát optimális időben elvégezhető a vetés, a betakarítás. E mellett elterjedőben van egy káros jelenség: ha,valami nem a terveknek megfelelően alakul, ha a vártnál kisebb a termés, akkor legegyszerűbb a fajtát okolni, az eredmény elmaradásáért. Jóllehet a technológia helytelen alkalmazásában vannak a hibák, mégis egyszerűbb leszólni a fajtát és váltani újabb fajtára. Tény, hogy abszolút jó fajta nincs, és még sokáig nem is lesz. Egy fajta sem alkalmas minden termelési feladat maradék nélküli megoldására. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fajta okszerű megválasztása igen fontos, mert az ország, sőt a megye tájegységeinek eltérő talaj- és éghajlati viszonya ugyanazon fajta termelési tulajdonságait is képes jelentősen megváltoztatni. A rendszer a rövid tenyészidejű és a középkorai fajták arányát ma 65—35 százalékban találja a legjobbnak. Ennek oka, hogy a rövid tenyészidejű fajták termesztése látszik a legbiztonságosabbnak. Ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi állapot merev és mozdulatlan, mert a körülmények, vagyis a következő években köztermesztésbe kerülő középkorai fajták jobbak lesznek, mint a mai korai fajták, nyilván változtatni kell az arányokon. Nem szabad azonban egy tényt figyelmen kívül hagyni, azt, hogy a jelenleg termesztésben lévő fajták mind alkalmasak a hatvan mázsa hektáronkénti és afeletti termés elérésére és ahol ez nem realizálódik, ott nem a fajta a felelős. Ma az egy fajtával szemben támasztott igényeket a következőkben lehet összefoglalni: nagypotenciális termőképesség; jó télállóság és szárazságtűrés; jó tápanyagfelvétel, alkalmazkodóképesség; kórokozókkal szembeni rezisztencia, vagy tolerancia; szárszilárdság; egyöntetű beérés; jó kom- bájnolhatóság és lisztminőség. Fajtáink a felsorolt követelményeket ha nem is egyformán, de jórészt kielégítik. Ezért kell gazdaságonként legalább 5—6 fajtával termelni a búzát, mert ezt követeli a termelés biztonsága. Ma már nemcsak egyszerűen búzát, hanem búzafajtákat termelünk, vagy másképpen fogalmazva meg kell tanulni az egyes fajták termesztését. Közel másfél évtized alatt megtanultunk búzát termeszteni, de búzafajtát nem. Vagyis az agrotechnikát nem differenciáltan alkalmazzuk, így a fajta legtöbbször nem hozza a várt eredményt: mennyiségben és minőségben is kevesebbet takarítunk be, mint amire a fajta képes lenne. Fontos feladat tehát megismerni a fajták agronómiái tulajdonságait, különböző tényezőkkel szembeni reakcióit, viselkedését az eltérő ökológiai viszonyokkal szemben, csak így lehetséges biológiai képességük jobb kihasználása. Tápanyagellátás A termesztés feladata, hogy évről évre nagyobb termésátlagokat érjünk el. Erre kényszerít az a körülmény is, hogy változatlan felvásárlási árak mellett a költségek növekednek. Évente 9—12 százalékos költségszint-növe- kedéssel kell versenyt futni a termésátlagoknak. A nagyobb termések produkálása mellett van még jó néhány lehetőség a termelés költségeinek csökkentésére, például az energiatakarékosság. Figyelemre méltó lehetőség rejlik az összevont művele*- tek alkalmazásában, vagyis több művelet egy menetben történő elvégzésére. A műtrágyázásnál erre két megoldás kínálkozik. Az egyik a komplex hatóanyagú műtrágyák alkalmazása, a másik: áttérni a folyékony műtrágyázásra. Az ipar jelenleg nem gyárt jelentős mennyiségben folyékony műtrágyát, ez óriási beruházásokat igényelne. Másrészt az üzemek sincsenek felkészülve egy teljesen új technológia alkalmazására, hiszen különleges tárolók és kiszóró berendezések kellenének. A folyékony műtrágya alkalmazásának több előnye is lenne. Például az, hogy kiküszöbölné a műtrágyák jelenlegi minőségéből eredő nehézségeket, ugyanis a nagyüzemekben leginkább elterjedt röpítőtárcsás műtrágyaszórók kielégítő munkájához egyöntetűen granulált műtrágya kellene. A szakemberek a megmondhatói, hogy ilyet az ipar nem sokat gyárt. Ezért előfordul, hogy a műtrágyaszóró után a mérések tízszeres tápanyagkülönbséget is kimutatnak egy szórósávon belül. A folyékony műtrágya alkalmazása ezt kiküszöbölné, emellett a tetszőleges töménység lehetővé tenné, hogy sokkal kevesebb tömeget kellene kijuttatni a földekre, ez kevesebb gépet, kevesebb energiát igényel. Elképzelések vannak arra is, hogy köztes megoldásként az üzemek a szilárd műtrágyából maguk „gyártsanak” folyékonyát. A komplex műtrágyákat már alkalmazzák a nagyüzemekben, ennek előnye, hogy viszonylag jobb hatásfokkal érvényesülnek az egyes elemek, és egy menetben, tehát energiatakarékosán — kijuttatható. A KSZE búzatermelési technológiája előírja, hogy a műtrágyázás két fő részletben történjen. Az első az alapműtrágyázás, amikor a foszfort, káliumot és a nitrogén egy részét ősszel juttatják ki. A második szakasza a műtrágyázásnak a fejtrágyázás, amikor az eddig egyoldalúan alkalmazott nitrogén műtrágya helyett nitrogén, foszfor és kálium komplex hatóanyag tartalmú tápanyagot szórnak ki, két részletben. Javasolt, hogy a kalászoláskor — a virágzást megelőző időpontban plusz nitrogént kapjon a búza, amikor a vegetatív részek kialakulása megtörtént és már megszűnt a dőlési veszély, a növény a generatív szervek felépítésére fordítja ezt a tápanyagot. Vetési idő Egyes vélemények szerint, ha tájegységenként tíz nap alatt ontimális időben el tudná vetni és tíz nap alatt le is tudná aratni az ország a búzát, akkor ez a két tényező átlagosan 25 százalékos hozamnövekedést jelentene. A vetésidő helyes megválasztása a fajta igényétől és a tájegységre jellemző klimatikus viszonyoktól függ. A vetésidő megválasztása elfogadható úgy — bármelyik tájegységre is vonatkozzon — hogy a búza lehetőleg négyöt leveles állapotban menjen a télbe, mert így telel át a legbiztonságosabban. A búza optimális vetési ideje októberre tehető, tájegységenként kis korrekcióval. Gyakori jelenség, hogy az elkövetett agrotechnikai hibákat vetőmagtöbblettel kívánják helyrehozni. Ez az úgynevezett rátartás annyira gyakorlattá vált, hogy ma a világon mi használjuk a területegységre viszonyítva a legtöbb vetőmagot. Ez nemcsak pazarlás, ami sohasem térül meg, hanem egyben el is zárja a lehetőségét a terméseredmény fokozásának. Bár az alkalmazott fajta tulajdonságai meghatározzák a Születendő csírát, mégis általánosan elfogadható, hogy a hektáronkénti öt—öt és fél millió csíra felett nem érdemes vetni. Ez 210 kilogramm körüli vetőmagmennyiségnek felel meg. Ma gazdaságaink zöme 300—350 kg körüli vetőmagszintre állt be. Növényvédelem Tény, hogy a tartós rezisztencia ma már a múlté. A modern, érzékeny fajták a betegségekkel szemben is fogékonyabbak. A megoldás a rendszeres és szervezett növényvédelem. A vetésterületek koncentrálásával és egyéb előbb említett agrotechnikai problémák miatt például a lisztharmat fertőzés, szinte fajtától függetlenül minden búzavetésünkön rendszeresen jelentkezik. Ez egyrészt magyarázható a gomba biotípusainak rendkívüli változékonyságával, amely ellen genetikailag, — tehát nemesítéssel — védekezni csak átmenetileg lehet, másrészt a kórokozók megjelenését és kártételét elősegíti az, hogy alapvető termesztési szabályokat nem tartanak be. A jól alkalmazott vetésváltás ma is egyike a legjobb és legeredményesebb védekezésnek. Ahol erre nincs lehetőség, ott előtérbe kerül a kémiai védekezés. Ezt a vetőmag csávázá- sával kell kezdeni, mely egyben lehetőséget ad a lisztharmat elleni védekezéshez is. Egyre inkább szükséges a felülkezelés alkalmazása is. Erre legjobban bevált szer a Bayleton, amely sajnos nehezen beszerezhető. Ez az összetett hatóanyagú növényvédőszer a rozsdafertőzés leküzdésére is kiváló, amellett, hogy megelőzi és megszünteti a lisztharmat fertőzést is. A gyomirtás vegyszeres megoldása az őszi búza termelésünk egyik nélkülözhetetlen elemévé vált. Figyelembe kell venni, hogy a termelt fajták nem egyformán reagálnak a kijuttatott vegyszer fajtájával, dózisával, a kipermetezés időpontjával sem. Most, a búza talajelőkészítésének időszakában, szem előtt kell tartani a mechanikai gyomirtás jelentőségét is. A jó minőségben elvégzett talaj műveléssel, a gyommentes magágy készítésével, a vetés minőségével, a vetésidő jó megválasztásával sokat tehetünk a gyommentességért. — st — gh „A föld számtalan hasznos növénnyel áldatott meg, minek művelése fáradtságba kerül ugyan a mezőgazdának, de sok örömet, s jutalmazó sikert is szül számára. Ha pedig gazda bízvást akar a haszonra számítani gazdasága üzleténél, igyekeznie kell kitanulni természetüket azon különféle gazdasági növényeknek, melyekkel foglalkozni szándékozik. Tudnia kell megválasztani azokat éghajlata s földe szerént, hogy csu- pánt azt termeljen, am\ neki legnagyobb, tartós tiszta nyereményt — hasznot hajt. Ismerje különösen minő munkálást, trágyázást, s ápolást kíván ez vagy ama növény, hogy aí ő véres verejtéke ne hulljon híjában.’’ (A Mezőgazdaság népszeri kézikönyve 1853.) Nem porzik a homok Ignácz József és Lakner Imre feltölti a vetőgépet a nagydorogi termelőszövetkezet földjén
