Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-28 / 255. szám
1978. október 28. ^PÜJSÄG 3 Jó bornak is keli a cégér, tartják bölcsen a szakemberek.. S minden bizonnyal ennek a gondolatnak a jegyében hívták találkozóra tegnap délelőtt Tolna és Baranya megye építőipari szakemberei a Baranya és Tolna megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat vezetőit Bátaszékre. Pontosabban azért, hogy bemutassák az építőanyag-ipar egyik új és legkorszerűbbnek számító termékét, a poroton téglát, amelynek kísérleti gyártása nemrég ért véget a Bátaszéki Vázkerámia Gyárban, A tanácskozáson részt vevő szakembereket, tervezőket, felhasználókat és forgalmazókat Zaccomer János, a vállalat igazgatója köszöntötte, majd röviden ismertette a bátaszéki gyár új termékét. Elmondta, hogy az Európa- szerte már elterjedt falázóanyag licencét tavaly vásárolta meg, s a termék a vizsgálatok alapján is igen jó minősítést kapott. Előnye elsősorban a hagyományos téglánál sokszorta jobb hő- és hangszigetelő tulajdonsága, valamint könnyű a súlya. Egyetlen tégla 10,7 kisméretű tégla nagyságának felél meg, a súlya pedig csaík 13—14 kiló. Fajsúlya a belőle készült falnak kisebb mint a vízé, köbdeciméterenkénit mindössze 65 deka. Háromszintes családi házak teherhordó falainak építésére is alkalmas, szilárdsága ugyanis négyzetcentiméterenként 50 kilopond. Ezt követően! Kovács József a bátaszéki gyár vezetője a szakemberekkel megismertette az új termék gyártási technológiáját. Elmondta, hogy az idén ötmillió, jövőre pedig 20 millió kisméretű téglának megfelelő poroton falazóanya- got készítenek. Az új termékről részletesen beszélt Krupp Erzsébet, a Tégla- és Cserépipari Tröszt műszaki-fejlesztési előadója. Hangsúlyozta, hogy alkalmazásával sokkal gyorsabb az építkezés, egy átlagos családi ház falait egy nap alatt fel lehet húzni. Kis súlya megkönnyíti az alapozási munkát is. Szólt arról, hogy nemcsak a családi házak építésekor előnyös a poroton alkalmazása, hanem kitűnően használható olyan mezőgazdasági épületeknél is, ahol a jó hőszigetelés különösen fontos. Elmondta, hogy a poroton ma már termékcsailádnak számít, mert készítenek alapidomot, kétféle kiegészítő elemet és válaszfalidomokat is. A tröszt tervezi, hogy az ország más téglagyáraiban is megkezdik majd a poroton gyártását. Ezt szükségessé teszi az is, hogy a B—29-es tégla már nem felel ímeg az energiatakarékosság szellemében hamarosan érvénybe lépő új hőtechnikai követelményeknek. Befejezésként Izsgurn Ádám a Mohácsi Épőtőipari Szövetkezet műszaki vezetője számolt be azokról a 'tapasztalataikról, amelyeket poroton- ból készített családi házak építése során szereztek. Elmondta, hogy ez az építőanyag minden szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A három előadó beszámolója után a vendégek kérdeztek. A válaszok során megtudhattuk, hogy a poroton hőszigetelő képessége lehetővé tesz egy háromszobás családi háznál átlagosan évi kétezer forint értékű fűtőanyag- megtakarítást. A szállítási költség pedig a tégla alacsony fajsúlyából adódóan a hagyo- mányosnaik egybarmiada. A mintafal A tanácskozást követően a résztvevők megtekintették az új típusú tégla gyártását, az udvaron rögtönzött termék- bemutatót, vailamiint a gyárkapu mellett az új téglák felhasználásával készített mintafalat. — szepesi — Nagy területen termeszt lucernát a paksi Duna menti Egyesülés Tsz, évek óta: ez az egyik fő növénye. Az értékes takarmány biztonságos betakarítása céljából, továbbá a takarmányozás korszerűbbé tétele és részben a piaci értékesítés lehetőségének megteremtése céljából, feldolgozóüzemet építtetett a szövetkezet két évvel ezelőtt. Az üzem csaknem tízmillió forintba került, ennek 60 százalékát maga a gazdaság fizette, a többi állami támogatás volt. Lucernalisztet és granulátumot egyaránt készítenek itt, a paksi „faluvégen”, a szövetkezet központi majorja mellett. Az idei szezon befejeződött. A tavasz és a nyár első fele nagyon esős volt, mégis jó minőségben került raktárba a lucerna. Jutott belőle exportra és a Gabonaforgalmi Vállalatnak is. A telephez bekötő utat építettek célcsoportos beruházásból, így most már minden tekintetben korszerű az üzem. Fotói GOTTVALD A béke forradalma 3. őszirózsás katonasapkák Tisza István tehát — láttuk — elismerte a háborús vereséget. Ha ezék után valaki azt gondolja, hogy ebből akár ő, akár a korabeli politikai vezető rétegek levonták a szükséges következtetéseket, hát az nagyot téved. Mintha mi sem történt volna, folytatták a meddő közjogi-parlamenti játékokat, miiközben a politikailag legaktívabb, a jövőt és a lakosság többségét jelentő osztályok, rétegek és szervezetek — a munkásság, a parasztság, a nemzetiségek, a progresszív értelmiség és pártjaik — nem, vagy alig képviseltették magukat az illusztris testületben. A területi integritás, sőt megnagyobbodás, s az ország feletti örökölt és legalábbis istentől származtatott uralom bűvkörében élve az uralkodó osztályok egyszerűen nem vettek tudomást az elkerülhetetlen végről. A demokratikus, antantbarát pártok, a Károlyi-párt, a radikális párt és a szociáldemokrata párt rosszul értelmezett lojalitásával, a legalitáshoz való görcsös ragaszkodásává!, egyszóval tragikus tétlenségével alkalmatlan volt az események irányítására. Pedig a tömegek és az események igencsak igényelték volna a tudatos és határozott vezetésit. Még Huszár Károly, a későbbi ellenforradalmi miniszterelnök is észrevette az SZDP-kongresszusról jőve, hogy „elérkeztünk a tizenkettedik órához! Még akik ott, azon az ülésen vezettek, azoknak sem marad a kezében a vezetés... Vulkán felett állunk és nem tudjuk melyik pillanatban fog ez a vulkán kitörni.” A magyar demokrácia erői Az előbb említett három politikai szervezet közül a Károlyi-párt, teljes nevén a Függetlenségi és 48-as Párt a parlamentben jelentéktelennek látszó csoport volt, azonban függetlenségi, demokratikus és szociális programja, vezetőjének, Károlyi Mihálynak személye, s mindenekelőtt feltétlen békesürgetése és antantbarátsága a megoldás egyfajta kiútját kínálta az átlagembereknek. Károlyiék naiv bizalma az antant demokratizmusában, az úgynevezett wilsoni elvekben, illetve azoknak sajátos értelmezésében a soknemzetiségű Magyarország átmentésének megalapozatlan reményét keltették a tömegekben. Ugyanakkor — ahogy a kézikönyv írja — „a Károlyipárt nacionalizmussal átszőtt pacifista programja a bajbajutott rendszer megváltoztatására, gyökeres át- alakításárá, de egyben átmentésére is irányult.” Vezetői — Hoch János kőbányai plébános, Lovászy Márton, Batthyány Tivadar, Búza Barna és mások — a hagyományos politikai vezető rétegeknek a háborúban nem kompromitólódott képviselői közül kerültek ki, s így a párt alkalmasnak látszott egyfajta hídszerep betöltésére. A Jászi Oszkár vezette polgári radikálisok — Szende Pál, Braun Róbert, Bíró Lajos, Purjesz Lajos és má- sök — szűkkörű és elszigetelt értelmiségi vita- klubból emelkedtek váratlanul az események élvonalába. Az igen magas színvonalú korabeli baloldali értelmiségi elittel, a Társadalomtudományi Társasággal, a Galilei Körrel, a Vasárnapi Körrel, Szabó Ervinnel, Adyval és a Nyugattal való bensőséges kapcsolataiknak vonzása mellett főként demokratikus nemzetiségi programjuk további korszerűsítésével számíthattak volna sikerre egy más szituációban. Ám ők is — Károlyihoz hasonlóan — túlbecsülték az antant liberális —wilsonista lehetőségeit és céljait, és túlságosan számítottak a Monarchia életképességének és ütközőszerepének az antant általi további fenntartására. A rezsim demokratikus ellenzékének meghatározó ereje a magyarországi szociáldemokrata párt volt. Bár soha nem volt parlamenti párt és így a hivatalos és elismert politikai életben megalakulása óta nem vett részt, mégis tevékenysége folytán a munkásmozgalom rendőri kérdésből politikai kérdés lett. Még Gratz Gusztáv, a dualizmus és a forradalmak hivatalos ellenforradalmi történetírója is elismerte, hogy a tömegeket az 1905— 1906-os kormányzati válság után már csak az SZDP volt képes az utcára vinni. Szervezte a munkásságot, komoly szocialista és osztályharcos nevelésben részesített generációkat, tömegeket és vezetőket képzett a forradalmaknak, a KMP-nek. A legfelsőbb vezetőség (Garami Ernő, Weltner Jakab, Buchinger Manó) kockázatokat kerülő opportunizmusa, a Peidl Gyula—Peyer Károly—Propper Sándor féle jobboldal szakszervezeti bürokráciásdija békeidőben, a kezdetek idején erőgyűjtésre megfelelt, ám a döntés idején, a társadalmi forradalom pillanatában már édeskevés, sőt hátráltató volt. Az előzőeknél feltétlenül magasabb és intellektuálisabb szintet jelentő centrum (Garbai Sándor, Böhm Vilmos, Kunfi Zsigmond, Pogány József, Landler Jenő és Varga Jenő) is tovább differenciálódott 1918-ban: a kommunistáikhoz, de a jobbszárnyhoz is vezettek innen utak. Az SZDP, a szocialista tanok befolyása a háború idején egyre nőtt, bár a párt doktrinér és tétovázó vezetői kezéből egyre inkább a tagság tömegei felé tolódott el a kezdeményezés. Megerősödött a párt baloldali ellenzéke is, a Vágó Béla, Szántó Béla, Rudas László és Hirossik János nevével fémjelzett csoport. így nem csoda, hogy 1918 októberében a szociáldemokraták voltak képesek a leghatározottabb és legérettebb követelések megfogalmazására. Az október 8-i Népszavában megjelenő 10 pont (Magyarország népéhez) pártprogramja és a pár nap múlva összeülő kongresszus a baloldal további térnyerését és a radikális szociális átalakulás ígéretét hordták magukban. 1918 október végén úgy tűnhetett, hogy ezek a tudatos szervezett erők fogják megdönteni a régi rendet és fogják teljesíteni a tömegek vágyait és óhajait. Mindenesetre maguk a tömegek tőlük váltók volna a vezetést. A gordiuszi csomó megoldása Október 23-án lemondott az immár senkit és semmit nem képviselő utolsó háborús kabinet,_ a Wekerle-kor- mány. Másnapra virradóra a három demokratikus áramlat Károlyi Mihály palotájában megalakította a Magyar Nemzeti Tanácsot. Miközben a kulisszák mögött folytak a realitásáokhoz alig kapcsolódó alkudozások az új kormányról, a lojális és határozatlan Nemzeti Tanácsnak & léte mégiscsak forradalmi cselekedet volt: a parlamenten kívüli népkormány funkcióját töltötte be, ha időnként csak eszmeileg is. A tömegek öntevékenysége nagyon megnőtt. Munkástanács és katonatanács alakult, amelyek hasonlóan más, már létező „legális” szervezetekhez, csatlakoztak a Nemzeti Tanácshoz. (Voltaképpen a kettős hatalom intézménye jött létre Budapesten.) Az úgynevezett lánchídi csatában játszott szerepétől megszeppent rendőrség is felesküdött pár nap múlva. Az utcákon állandósult a tömeg, gyűlések és felvonulások érték egymást. 29-én a nép feltörte a soroksári fegyverraktárt és fegyverkezett. A Nemzeti Tanács munkásfunkcionárius, értelmiségi és arisztokrata gentleman jai voltaképpen nem is tudták, mi történik a városban, vagy ha értesültek valamilyen megmozdulásról, a törvényesség jegyében, provokációtól tartva rögtön leszerelni siettek azt. Csupán a ka^ tonatanács és a forradalmi érzelmű szocialista bizalmiak, mozgalmi vezetők mutattak határozottságot, bár a felkelés megindítását ők is november 4-re tűzték ki. A forradalom hamarabbi győzelme azonban egyértelműen azt bizonyította, hogy az események menetét nem a tétovázó vezérkarok, hanem az utca, a tömegek határozzák meg. A forradalom napja így érkezett el október 30-a, a döntés napja. Reggel még semmi sem jelezte a fordulatot. A hangulat ugyan izgatott volt, de az üzemekben rendben megindult a munka. S aztán megérkezett — mint 1848-ban — a bécsi forradalom híre. Egyszeriben eltűntek a K-betűs, Károly- királyt jelképező sapkarózsák, helyükre őszirózsa került, s áradatként vonultak az emberek az Astoriába, a Nemzeti Tanács főhadiszállására. Az újonnan kinevezett miniszterelnök, Hadig gróf hatalma hivatali épületeben, a Sándor-palotára korlátozódott. A karhatalom vezetői — a telefonos kisasz- szonyok szabotálása miatt — képtelenek voltak utasításokat adni a különben is teljesen demoralizált és bomló csapatoknak. Felfegyverzett munkások, fegyveresen kóborló, már régebben megszökött katonák és a katona- tanács tisztjei járták az utcákat, szerveztek és lelkesítettek. Gyűlt a tömeg az Astoria körül. A szétoszlatás'á- ra és a Nemzeti Tanács letartóztatására kiküldött járőrök azonnal átáltak. A tömeg később a Keletihez vonult és megakadályozta két menetszázad frontra küldését. „Alig van civil ember, akinek kezében ne lenne fegyver. Ki puskát, ki kardot, ki bajonettet, ki meg revolvert lóbál a kezében és élteti a forradalmat, a köztársaságot” — írja egy korabeli szemtanú. A lojalitás és legalitás illúzióihoz még mindig ragaszkodó, Károlyi hivatalos királyi miniszterelnöki kinevezésére váró Nemzeti Tanács azonban éjjelre haza- küldi a tömeget. A tanács tagjai közül is ki hazamegy aludni, ki marad — izgulni... A szétoszló tömeg katonatagjai útközben még elfoglalják a városparancsnoksá- got. A helyzetet végül a régi rendszer gyűlölt exponensének, Lukachich tábornoknak az Astoria elleni utolsó, kétségbeesett és eleve eredménytelen támadása oldotta meg. A támadás visszaverése után a felháborodott munkások és katonák még az éjszaka folyamán megszállták a telefonközpontokat, a pályaudvarokat hidakat, élelmiszerraktárakat, az ügyészséget. Hajnalra a forradalom éjszakáját átaludt Nemzeti Tanács arra ébredt, hogy az előző este szétszéledt tömeg újra megjelent — immár fegyveresen — a Várban, és József főherceg, a király megbízottja nem tehetett egyebet, kinevezte Károlyi Mihályt, az utca óhajtottját miniszterelnökké. „Még kora reggel volt — írja Károlyi — amikor gyalog sétáltam a városba. Az eső elállóit, a köd szétoszlott, a nap is kisütött...” Győzött a forradalom!? DERER MIKLÓS (Folytatjuk). Következik: 4. A Népköz- társaság.