Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-25 / 252. szám

OKTÓBER Myo„, Btenk^ np A Napjiél ó.17 —. . nyugszik 16.39 órakor. A Hold kél-------, S ZERDA nyugszik 13.44 órakor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1853. október 25-én halt meg Marosvásárhelyen id. Szász Károly akadémikus, neves polihisztor, Szász Károly költő, író és műfordító apja. O ŐSSZEL Bátaapátiban is megélénkül az élet a szé­pen berendezett klubkönyv­tárban. Ide jönnek rendsze­resen a hímzőasszonyok. Meg­kezdődik a Vöröskereszttel közösen rendezett előadás- sorozat, amelynek egyes elő­adásaira általában 20-an kí­váncsiak. Hármat tartanak télen, hármat pedig tavasz- szal. A TIT biztosítja a me­zőgazdasági téma előadóit is. + ÚTÉPÍTÉS. Kisdorogon még ebben az évben befeje­zik a Kossuth Lajos utca folytatásaként a 237 méteres kövesét építését. # A TAMÁSI Állami Gaz­daság iregszemcsei kerületé­ben dolgozó szocialista bri­gádok tagjai egynapi kerese­tükkel járultak hozzá a most megnyíló általános iskolai hétközi diákotthon felszerelé­séhez. (F. J. tudósító.) , * JÓL SIKERÜLT a ma­jorannatermesztés a Nagydo- rog és Vidéke ÁFÉSZ gyógy- és fűszernövény-termesztő szakcsoportjában. Az első vá­gásból az ÁFÉSZ közel 150 mázsa szárított drogot vásá­rolt fel, a második vágásra a közeljövőben kerül sor. A népgazdasági szempontból is jelentős növény termesztése iránt megnőtt az érdeklődés és várható, hogy S' jövőben a termelők száma is nőni fog. (Szendy László tudósító.) — KÜLÖNÖS BÉBI látott nap­világot egy évvel ezelőtt a kínai Liaoning tartományban: a gyer­mek testét — tenyerét és orra hegyét kivéve — tetőtől talpig sűrű szőrzet borítja, amelynek vastagsága a gyermek vállán a hét centimétert is eléri. A tudó­sok szerint a gyermek egy elő­ember újszülöttjére emlékeztet. A kisfiú minden más tekintet­ben egészséges, s fejlődését az orvosok figyelemmel kísérik. Kí­na felszabadulása előtt ezen a vidéken már született szőrös cse­csemő. akit a nagyapja gonosz szellemnek vélt és megölt. Aki szereti a tévéfilmeket, bi­zonyára izgalommal várja Szabó György és Hajdufy Miklós tévé­filmjének ma esti bemutatóját. Hajdufy a televízió egyik leg­markánsabb rendezői arcélü al­kotója, akit elsősorban a törté­nelmi helyzetek érdekelnek. Üj filmjének címe: „Mire a levelek lehullanak . ..” Elek János, Török Vidor és Czabarka György Forradalom rakétákkal, mezítláb című riport- filmjét Etiópiában készítette. így beszélnek munkájukról: .meg­kíséreljük a nehéz körülmények között élő etióp nép sorsát áb­rázolni, képet adni árról, miben fejlődtek-gyarapodtak a forrada­lom óta eltelt esztendők alatt.” A második műsorban láthat­juk a pécsi körzeti stúdió nem­zetiségi magazinjának legújabb számát, majd jelentkezik a Ve­zetők klubja, aminek mai mot­tója: „Nem szégyen egymástól tanulni!” „Mire a levelek lehullanak” — NŐI BUSZVEZETŐK. Na­ponta több órát gyakorolnak a budapesti ucákon az első női busz­vezetők. Szóló Ikaruszukkal már majd mindegyik belső útvonalon végigmentek — természetesen utasok nélkül. A BKV házi isko­lájában tanuló 22 lány és asz- szony— valamennyi egykori tro­libuszvezető — a gyakorlattal párhuzamosan sajátítja el az el­méleti ismereteket. Gépmatuzsálemek múzeuma a Csongrád megyei Ópuszta­szeren. Képünkön: Egy 1913-ban készült 500 lóerős gőzeke. Felhős idő Várható időjárás ma estig: Válto­zóan felhős idő, valószínűleg még eső nélkül. Gyenge, változó irányú, napközben időnként megélénkülő nyugati, délnyugati szél. A hajnali és a reggeli órákban párás levegő, helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. Idegenforgalom Az IBUSZ-központ külföl­diek hazai programjait szer­vező munkatársai, csoport- és osztályvezetői látogattak el tegnap Tolna megyébe. A harminchat tagú csoportot Csorba László, a szekszárdi IBUSZ-iroda igazgatója fo­gadta. Megjelentek a megye párt- és állami szerveinek és tömegszervezeteinek képvise­lői is. Ezt követően a vendégek megtekintették a Tolnai tája­kon című filmet, a múzeum új kiállítását, majd Gemenc- be és Decsre látogattak el. Növényvédelmi előrejelzés A diófák vegyszeres védelmét nehezíti a fák magas ^növése. A termés emiatt az idén is rend­kívül fertőzött. A kártevők, és kórokozók jelentős minőségi és mennyiségi veszteséget okoztak. A károsítqk pusztítására vegy­szermentes eljárás is van, amely jól kiegészítheti a vegyszeres kezelést, ugyanakkor önmagában is hatékony. Ezt közvetlenül a lombhullás után kell elvégezni. Lényege, hogy a lehullott, vagy levert dió gondos összeszedése után a fa alatt található lombot, terméshéjat, és egyéb növényré­szeket összegereblyézzük és el­égetjük. Így a kártevők és kór­okozók megsemmisülnek és nem tudnak áttelelni. Ezzel minimá­lisra csökken a tavaszi fertőzés lehetősége. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Bozóttűz Los Angelesben Lángtengerré vált keddre vir­radóra Los Angeles több város­része. Az Egyesült Államok nyu­gati partvidékén fekvő város parkosított részében — a nagy szárazság következtében keletke­zett bozóttűz több mint 60 kilo­méteres óránkénti sebességgel három irányból kerítette hatal­mába a nagyváros legszebb vil­lanegyedeit. Emberek százai fej­vesztetten menekültek az utcák­ra. miután tehetetlenül végignéz­ték több százezer dolláros luxus­villájuk leégését. • Tegnapi jelentések szerint leg­alább 60 ház porig égett, 35 ezer hektárnyi terület felperzselődött és ezer lakos maradt fedél nél­kül. A tűzvész hevessége azon­ban nem csökken, s a lángok az egyik háztetőről a másikra kúsznak át. A tűzoltóság a jelek szerint képtelen megbirkózni a feladattal, bár a földi osztagok munkáját vegyi anyagokat per­metező helikopterek is segítik. Két helikopter a munka közben kényszerleszállást hajtott végre, de szerencsére senki sem sérült meg. A kimerült és csatát vesztő tűzoltók helyett valószínűleg csak a .tenger állja útját a tűzvész­nek. Szanálás, építés Szekszárdon A városnak ez a déli része csupán régi, kis épületből állt. Több száz éves épületek is voltak ezen a területen. Felvé­telünket az alsóvárosi temetővel szembeni területről készí­tettük, itt most öntött technológiával, alagútzsaluzással építenek. A kórháztól délre eső Béri Balogh Ádám utca páratlan oldala hamarosan teljesen eltűnik. A napokban kezdték el a 61., 59., 57. számú ház bontását, ettől délre egészen az al­sóvárosi temetőig már szanáltak mindent, sőt előkészítet­ték a területet az itt felépítendő toronyházak részére. OL VAST AM . v A könyvekről Nincs szándékomban újat mondani azzal, hogy me­gyénk, városunk olvasó, azaz mindennap könyvet kéz­be vevő lakosokból áll. Hivatkozhatnék a Statisztikai Hivatal évi jelentéseire, a könyvesboltok nagy forgal­mára — nem érdemes. Tény: szeretjük a könyvet. A napokban ért véget a műszaki könyvhetek sorozat, nagy sikerrel. Itt jártak olyan előadók, az ipari és mezőgaz­dasági üzemekben, akik szerzői a jó műszaki könyvek­nek. Az üzemekben rendezett kiállítások, az alkalmi vásárok azt bizonyítják, hogy a vállalatoknál, gazdasá­gokban nemcsak az üzemi, műhelybeli könyvtárakat fejlesztik, hanem a dolgozók is jelentős összegeket köl­tenek műszaki, a szakmájukkal kapcsolatos legújabb szakkönyvek megvásárlására. Lapunk tegnapi számá­ban adtunk hírt arról, hogy megnyitották az őszi könyvhetet, azzal a céllal, hogy: az olvasás népszerű­sítését, új olvasók toborzását, a magyar és a világiro­dalom klasszikusainak, a kortárs írók alkotásainak megismertetését jól szolgálják a két évtizede rendsze­resen megtartott őszi, megyei könyvhetek. S minthogy sikere volt a műszaki könyvheteknek, s a múlt évek­ben az őszi megyei könyvheteknek, abban bízom, idén is sok új könyvbarát áll a könyvet szerető emberek sok tízezres táborába, a városokban, a községekben és a ta­nyákon egyaránt.- Pj ­Örökség Szakmai bemutató Tegnap délután a Tolna megyei Tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője, dr. Vadas Ferenc volt a házigaz­dája annak a szakmai vetí­tésnek, melynek résztvevői a Magyar Televízió a Pécsi Körzeti Stúdiójának Tolna megye irodalmi emlékhelyeit megörökítő kisfilmjét, az Örökséget tekinthették mega múzeumban. Ez az alkotás a Magyar Televízió „Irodalmi barangolások” című sorozatá­nak első elkészült darabja. A kamera nálunk Vörös- marty-emlékeket kutatott Bonyhád-Börzsönyben, Pető- fi-hagyományokat Sárszent- lőrincen és Borjádon. Illyés Gyula és Lázár Ervin „szülő­falujában”, a két Rácegres- pusztán is megfordultak a te­levíziósok, akik Szekszárdon Babits-relikviákat fényképez­tek, számos szakembert és nem szakembert is megszó­laltatva. Ez év július 29-én az esti órákban Pörböly belterüle­tén súlyos iközúti baleset tör­tént. Egy motorkerékpáros gyorshajtás következtében kivilágított járműszerelvény­be ütközött. A motorkerék­pár súlyosan sérült vezetőjé­vel és fiatalkorú leányutasá­val a mentők elindultak a bajai kórház felé, de a kis­lány útközben meghalt a mentőkocsiban. Orvoszakértői vélemény szerint a halál bekövetkezé­sének oka egyrészt agyron­csolódás volt, másrészt ful­ladás, amelyet a légcsőben talált idegen test, pontosab­ban rágógumi okozott. A leány életét súlyos agysérü­lése miatt sem lehetett volna megmenteni, a — minden bi­zonnyal ijedtség folytán — félrenyelt rágógumi okozta fulladás azonban a halál be­álltát siettette és az egyéb sérülés nélkül is halálhoz ve­zetett volna. Az adott körül­mények között légcsőbe ke­rült idegen test azonnali fel­fedezése és eltávolítása ugyanis a leggyorsabban ér­kező orvosi segítség esetén sem valószínűsíthető. Egyetlen jogszabály sem tiltja, hogy valaki motorozás közben rágógumit rágjon, vagy esetleg táplálkozzék. De az említett eset azt bizo­nyítja, hogy a közlekedés íratlan szabályaihoz is aján­latos alkalmazkodni, mert esetenként azok figyelmen kívül hagyása is emberélete­ket követelhet. Nem tiltja rendelet pl. gépjárművezetés közben a dohányzást és motorozás közben nincs kötelezővé téve a porvédő viselése. Mégis történtek már balesetek úgy, hogy a gépkocsivezető sze­mébe csapódott cigarettájá­nak hamuja, vagy bogár re­pült a motorkerékpáros sze­mébe. írott szabály, melyet első­sorban a gépikocsik olyan utasai kedvéért említünk, akik a KRESZ-t még mesz- sziről sem látták, hogy „Az utasnak tilos a vezetőit a ve­zetés közben zavarni.” Gyak­ran találkozhatunk mostaná­ban olyan gépkocsival, amelyben a vezető mellett ülő utas partnere iránti gyengéd érzelmeit menet közben, „kézzelfoghatóan” igyekszik kifejezésre juttat­ni annyira, hogy végül is a 'kormánykerék gazdátlan, ma­rad. Legutóbb a dombori úton történt, hogy az egymásba feledkezett pár autója csak­nem az ellenőrzésre felszó­lító jelzését villogtató rend­őrségi kocsiba ütközött. A magát eltéríteni hagyó gép­kocsivezető felháborodottan kifogásolta a rendőrök „indiszkrét” magatartását. Az ilyen „szexuális eltérítésből” származó, nem egyszer tra­gikus kimenetelű balesetek valódi okát általában nehéz kideríteni, hiszen őszinte vallomás érthetően nem vár­ható és szemtanúk is ritkán jelentkeznek. A nagyobb baj elkerülése érdekében elengedhetetlen tehát, hogy a forgalom írott és íratlan szabályaihoz al­kalmazkodva közlekedjenek járművezetők, utasok egy­aránt. PIACSEK GYÖRGY rendőr őrnagy TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents