Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-26 / 253. szám
ln ViIpg proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam, 253. szám ARA: 0,80 Ft 1978. október 26., csütörtök Mai számunkból A BÉKE FORRADALMA (3. old.) ATOMERŐMŰ - ÉPÍTKEZÉS (3. old.) KULTURÁLIS KALEIDOSZKÓP (4. old.) AZ IFJÚSÁGI PARLAMENTEKRŐL (5. old.) (4. old.) TOLNAI VADÁSZMESTER MONGÓLIÁBAN V Bürokrácia ? Az egyik Dombóvár környéki termelőszövetkezetben az év eleje óta emlékeztetőt készítenek a hétfőnként tartott elnöki értekezletről. A heti munka megbeszélése mindig a fő téma, másnap már minden résztvevő megkapja a papírt. A pártszervezet kezdeményezte, hogy ezzel a módszerrel javítsák a vezetés munkáját. Volt akkor néhány ellenvélemény, néhányan bürokratikusnak tartották az intézkedést. Ám — mint pár hónapi gyakorlat után kiderült, épp a pártvezetőségi ülésen esett szó róla — a módszer bevált. Korábban ugyanis előfordult, hogy egyik-másik ágazat-, vagy brigádvezető egyszerűen megfeledkezett arról, hogy milyen feladatot kapott. Vagy inkább szándékosan odázta el, vagy egyszerűen nem végezte el. Nem is volt erről szó — mondta, amikor felelősségre vonták. Most azzal kezdődik az értekezlet, hogy előveszik az egy héttel korábban készített emlékeztetőt — amelyben az intézkedések és az azok végrehajtásáért felelősök szerepelnek — és a számonkérés nem marad el. A szomszéd járásban szintén a „bürokráciát” elítélendő alapállásból mondta az egyik tsz-elnök, amikor a községi pártvégrehajtóbizottság beszámoltatta a káder- és személyzeti munkáról: „Nem tartottam szükségesnek, hogy írásbeli jelentést csú- náljak. Itt van a jelentés, a fejemben.” Természetes, hogy a „fejben lévő” beszámolót nem fogadta el a testület. Emberünk erre megsértődött és rájuk csapta az ajtót: Kiderült aztán, hogy a szövetkezet személyzeti nyilvántartását is a „fejében hordja” az elnök. így történhetett meg, hogy az egyik ágazatvezetőtől mindenképpen meg akart szabadulni — segített is, hogy másutt helyezkedjék el — két héttel később pedig ugyanannak az elnöknek a javaslatára a vezetőség kinevezte főagronó- mussá. Az elnök felelősségre vonása — lévén sok egyéb is a rovásán — nem maradt el. Népszerű jelszó a bürokrácia elleni küzdelem. De ez nem adhat felmentést, hogy ott, ahol kötelező az írásbeliség, azt ne tartsák be. Sőt, ahol nincs rá előírás, ott is hasznos lehet. Esete-körülménye válogatja. Nemrég hallottam egy országos főhatóság egyik vezetőjétől, miután néhány kérdést tisztáztak, döntéseket hoztak: többre tartom a személyes megbeszélést a levelezésnél. Az utóbbi egy jogi aktus, csűrés-csavarással el lehet mismásolni, az előbbi becsületszó kérdése. Kicsit meghökkentek a szűkkörű megbeszélés résztvevői, de aztán egyetértettek. Talán az első példában említett tsz-ben is eljutnak odáig, hogy ne kelljen emlékeztetőt készíteni minden hétfőn. (J) Kadar János fogadta a tost wer partok képviselőit Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára fogadta a testvérpártok budapesti tanácskozásán részt vett központi bizottsági titkárokat. (Képtávírónkon érkezett.) Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán, a Központi Bizottság székházában fogadta a testvérpárltok budapesti tanácskozásán részt vett központi bizottsági titkárokat, a küldöttségek vezetőit. Az elvtársi, baráti légkörű beszélgetésen magyar részről jelen volt Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára. Az MSZMP Központi Bizottsága szerdán ebédet adott a szocialista orszáA szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak párt- szervezési kérdésekkel foglalkozó titkárai Budapesten 1978. október 23—25-e között tanácskozást tartottak. Az értekezleten a Bolgár Kommunista Pártot Petr Djulgerov, a kb titkára; Csehszlovákia Kommunista Pártját Mikulás Benő, a kb titkára; a Kubai Kommunista Pártot Julio Camacho Águigok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai küldöttségeinek tiszteletére. Az ebéden részt vett Gyenes András, az MSZMP KB titkára is. Ott voltak a tanácskozáson képviselt szocialista országok budapesti diplomáciai képviseletének vezetői. Pohárköszöntőt mondott Németh Károly, az MSZMP PB tagja, a KB titkára, a magyar küldöttség vezetője és Ivan Vasziiljevics Kapitonov, az SZKP KB titkára, a szovjet küldöttség vezetője. lera, a kb tagja; a Laoszi Forradalmi Néppártot Phou- mi Vongvichit, a politikai bizottság tagja; a Lengyel Egyesült Munkáspártot Edward Babiuch, a politikai bizottság tagja, a kb titkára, Zdzislaw Zandarowski, a kb titkára; a Magyar Szocialista Munkáspártot Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára; a Mongol Népi ‘Forradalmi Pártot Szampilin Zsalanazsav, a politikai bizottság tagja, a kb titkára; a Német Szocialista Egységpártot Horst Dohlus, a politikai bizottság póttagja, a kb titkára; a Rom~n Kommunista Pártot Constantin Das- calescu, a kb politikai végrehajtó bizottságának tagja, a kb titkára; a Szovjetunió Kommunista Pártját Ivan Vasziljevics Kapitonov, a kb titkára; a Vietnami Kommunista Pártot Búi Quang Tao, a kb tagja képviselte. Az értekezlet munkájában részt vettek a testvérpártok központi bizottságainak osztályvezetői és osztályvezetőhelyettesei is, jelen volt Roland Bauer, a Béke és Szocializmus című folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. V A résztvevők vélemény- és tapasztalatcserét folytattak országaik kommunista és munkáspártjainak és tömegszervezeteinek a szocializmus politikai rendszerében betöltött szerepéről. Megállapították, hogy a szocializmus politikai rendszere bebizonyította vitathatatlan fölényét a kapitalizmus politikai rendszerével szemben. Mind jobban kibontakozik alkotó ereje; a társadalom szocialista, kommunista átalakításának döntő tényezője, biztosítja a szüntelen előrehaladást a társadalmi és gazdasági fejlődés útján. A tanácskozáson hangsúlyozták, hogy az egyes szocialista országokban — a konkrét történelmi viszonyoktól, a nemzeti sajátosságoktól függően — működhet egy, vagy több párt. A társadalom vezető ereje, politikai rendszerének magjai azonban minden esetben a marxista-*-leninista párt. Alapvetően ez biztosítja a szocializmus politikai rendszerének népi, osztályjellegét, szilárdságát és eredményes működését. A szocializmus, a kommunizmus építé(Folytatás a 2. oldalon.) KÖZLEMÉNY A SZOCIALISTA ORSZÁGOK KOMMUNISTA ÉS MUNKÁSPÁRTJAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGAI TITKÁRAINAK TANÁCSKOZÁSÁRÓL A sportfelügyelőség munkája Becs Haderő-csökkentési tárgyalások Vb-ülés Szekszárdon Tegnap délután a szekszárdi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága előtt a városi sportfelügyelőség adott számot munkájáról. Az „Edzett ifjúságért” tömegsportmozgalom fejlesztése érdekében korábban kitűzött feladatok majdnem teljesen megvalósultak. Növekedett azoknak az üzemeknek a száma, ahol társadalmi munkával kispályákat építettek. A város (és a járás) minősített sportolóinak száma a megyebeliek majdnem felét, pontosan 49,6 százalékát teszi ki. Jelenleg négyen tanulnak a Testnevelési Főiskola szakedzői szakán. Ezektől a majdani szakemberektől várják a város minőségi sportjának további fejlesztését. A városi sport- felügyelőség elhelyezése viszont előnytelen, szűk. Ülésük további részében a végrehajtó bizottság tagjai beszámolót hallgattak meg a tanácsi szervek hatósági tevékenységének törvényességéről, a lakossági bejelentések intézéséről. Végül a magán- kereskedők lakosságellátó tevékenységének értékelésére került sor, mely kérdésre lapunkban küön visszatérünk. Gromiko Párizsban Szerdán délután háromnapos hivatalos látogatásra Párizsba érkezett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. Gromiko Louis de Gui- ringaud francia külügyminiszter 1977 júniusi moszkvai látogatását viszonozza. A szovjet vendéget Párizs Orly repülőterén Livier Stirn külügyi államtitkár fogadta. Gromiko és Guiringaud hivatalos tárgyalásai még szerda délután megkezdődtek a francia külügyminisztériumban. Giscard d’Estaing államfő pénteken délelőtt fogadja a szovjet külügyminisztert és ebédet ad tiszteletére az Ely- sée-palotában. Andrej Gromiko szombaton utazik el Párizsból. (MTI) Szerdán, Bécsben dr. Ernst Jung nagykövetnek, az NSZK küldöttsége vezetőjének elnökletével megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 183. plenáris ülését. Az osztrák nemzeti ünnep miatt egy nappal előrehozott tanácskozáson elsőként Robert Winter nagykövet, a luxemburgi küldöttség vezetője szólalt fel. Beszédében a NATO- országok ismert álláspontját fejtegette a földrajzi tényezőknek a haderők csökkentésére gyakorolt hatásáról. Ezt követően N. K. Tara- szov nagykövet, szovjet küldöttségvezető kért szót. A szovjet küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy az öt éve folyó tárgyalások lehangoló mérlege ellenére megvan a reális lehetőség a középeurópai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről szóló egyezmény létrehozására. Ehhez azonban a nyugati félnek bekell látnia, hogy az összes résztvevő országok biztonsága megköveteli a katonai potenciálok kölcsönös és egyenértékű csökkentését, és hogy a megkötendő egyezmény révén egyetlen ország sem juthat gyoldalú katonai előnyökhöz. Budapestre érkezett Günter Mittag A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szerdán baráti látogatásra hazánkba érkezett dr. Günter Mittag, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Kíséretében van Günter Eh- rensperger, a KB póttagja, a KB terv- és piónzügyi osztályának vezetője, Helmut Ko- ziolek, a KB póttagja, a KB szocialista gazdaságirányítás intézetének igazgatója, Manfred Ermlich és Klaus Kröm- ke, a KB osztályvezető-helyettesei. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székházában fogadta a baráti látogatáson hazánkban tartózkodó dr. Günter Mittagot, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A tervezett ütemben halad a Sió-csatorna rendezése. A 16-os és 23-as kilométer között elkészült a biológiai és rézsűvédelem, valamint a műtárgyak, öt kilométeres szakaszon folyik jelenleg a munka. A teljes rendezés 1982-re készül el. Felvételűnk, a mellékágak rendezéséről, a Völgységi patak gátépitési munkálatairól készült. A Sió-csatorna rendezése 4