Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-21 / 249. szám
2 Képújság 1978. október 21. Megnyílt a DKP kongresszusa Herbert Mies beszámolója Teherán Részleges amnesztia Ismét kormányellenes megmozdulások voltak Iránban. Az újabb tüntetések a múlt hónapi összecsapásokban meg- öltekre való emlékezés során robbantak ki. (Telefotó — AP — MTI —KS) Mannheim, Sándor István, az MTI tudósítója jelenti: Pénteken Mannheimben megnyílt a Német Kommunista Párt (DKP) kongresz- szusa. A pártfórum 648 küldötte megvitatja és jóváhagyja a párt új programját. Hermann Gautier, a DKP elnökhelyettese megnyitójában köszöntötte a kongresz- szus vendégeit, 54 testvérpárt küldöttségét, köztük a Magyar Szocialista Munkáspárt delegációját, Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével. Herbert Mies, a párt elnöke beszámolójában rámutatott: a DKP tagsága a legutóbbi kongresszus óta közel nyolc százalékkal gyarapodott. Az új pártprogramot széles körben egy éven át vitatták meg az alapszervezetekben, küldöttgyűléseken. A párttagság aktivitására jellemző, hogy a kongresz- szuson mintegy 1300 javaslatról döntenek a programmal kapcsolatban. A párt fő feladata a demokratikus és szociális haladást eredményező fordulat kivívása. A munkásosztálynak és az NSZK más demokratikus erőinek meg kell védeniük az eddigi társadalmi vívmányokat, és osztályharcban fo- kozcfttan érvényt kell szerezniük a dolgozók jogainak. Tűzpárbaj Bej rútban A tűzszünet kihirdetése óta pénteken először került sor nehéztüzérséggel és rakétafegyverekkel vívott nagyobb arányú összecsapásokra Bejrútban a jobboldali keresztény milíciák és az arab békefenntartó erők szíriai egységei között. A dél-libanoni Szidon kikötőváros környékén ugyanakkor az izraeli légierő sugárhajtású gépek bevetésével kísérelt meg támadást egy palesztin menekülttábor ellen. Mint palesztin források jelentették, a PFSZ légelhárítása a támadókat visszavonulásra kényszerítette. A libanoni jobboldali erők rádiója szerint az arabközi békefenntartó erők szaúd- arábiai egységei pénteken megkezdték a szíriai katonák felváltását a kelet-bejrúti keresztény negyedet a város többi részével összekötő két kulcsfontosságú híd mentén. A rhodesiai agresszorok napalmbombákat vetettek be a zimbabwei hazafiak Zambiában lévő menekülttábora ellen intézett barbár támadásuk alkalmával — mondotta el az A nemzetközi helyzetet elemezve Herbert Mies hangsúlyozta: a szocialista országok következetes békepolitikájukkal példát mutatnak. A kelet-nyugati kapcsolatok javulása, a nemzetközi enyhülés eredményei a Nyugaton élő dolgozók javát is szolgálják — mutatott rá a DKP elnöke. Kiemelte Leonyid Brezsnyev NSZK*-beli látogatásának jelentőségét, és vázolta azokat a széles körű kapcsolatokat, amelyeket a nyugatnémet kommunisták a testvérpártok képviselőivel tartanak fenn. Herbert Mies beszámolt a szocialista országok kommunista- és munkáspártjainak vezetőivel tartott megbeszéléseiről, köztük Kádár Jánossal lezajlott találkozójáról. A küldöttek nagy tapsa közepette állást foglalt a szocialista országokkal, az ázsiai, afrikai, latinamerikai népekkel, felszabadító mozgalmakkal yaló szolidaritás erősítése mellett. Belpolitikai kérdésekről szólva a DKP elnöke a párt egyik alapvető feladatának nevezte a dolgozók érdekeinek képviseletét. Harcra szólított fel az újfasizmus újjáéledése ellen, s nagyobb teret követelt a demokratikus erők számára a tömegtájékoztatás fórumain. II. János Pál pápa ünnepélyes beiktatására a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a kormány képviseletében pénteken Rómába utazott Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Palotás Rezső haBrüsszel, Polgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Pénteken délelőtt Paul Van- den Boeynants, akit a belga király kormányalakítással bízott meg, bejelentette az uralkodónak, hogy csupán átmeneti kormány alakítására hajlandó. A király elfogadta Vandeh Boeynants előterjesztését, 's ezzel az átmeneti kormány hivatalba is lépett. eseményeket követően Joshua Nkomo, a Zimbabwe Afrikai Népi Szövetség (ZAPU) vezetője a sajtó képviselőinek. Utalt rá, hogy a Hunter és Mirage típusú vadászbombáMarjai József hazaérkezett Prágából Pénteken hazaérkezett a magyar küldöttség Prágából, a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyes bizottság 15. ülésszakáról. A delegációt Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, az együttműködési vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke vezette. A Ferihegyi repülőtéren a küldöttség fogadásán dr. Václav Moravec, Csehszlovákia budapesti nagykövete is megjelent. (MTI) Egyetértés Pekingben Hernan Cubillos Sallato, a chilej fasiszta rendszer külügyminisztere, befejezte a Kínai Népköztársaságban tett háromnapos hivatalos látogatását. A Pekingben folytatott tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy szorosabbra vonják a két ország közötti kapcsolatokat. Cubillos látogatásának befejeztével Huang Hua kínai külügyminiszter csütörtökön este fogadást adott vendége tiszteletére. Ezen mindketten kijelentették, hogy a Kínai Népköztársaság és Chile a legfontosabb nemzetközi kérdésekben „azonos, vagy hasonló nézeteket vall”. (ADN) zánk olaszországi nagykövete Rómában csatlakozik a delegációhoz. Az ünnepi alkalmon a magyarországi római katolikus egyházat Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke vezetésével püspökkari delegáció képviseli. (MTI) Vanden Boeynants miniszterelnök megtartotta magának a hadügyi tárcát. Az új kormányfő hangoztatta: elképzelése szerint az átmeneti kormány két hónapig marad hivatalban, s utána, ha az alkotmánymódosítás tervezetét a parlament elfogadta, a parlamentet feloszlatják és választásokat tartanak. zók által leszórt pusztító eszközök nem rhodesiai, hanem nyugati, amerikai gyártmányúak voltak. Nkomo a tragikus események után feltette a kérdést: hogyan képzelik el a nyugati hatalmak, hogy a zimbabwei hazafiak tárgyalóasztalhoz ülnének annak a fajüldöző rezsimnek a képviselőivel, amely napalmbombákat vet be az ártatlan polgári lakosság ellen? Nyugati hírügynökségek zambiai jelentései megerősítik, hogy a zambiai menekülttábor elleni rhodesiai támadás halálos áldozatainak száma több százra tehető és a sérülteket ápoló orvosok szerint a súlyos sebesüléseikbe belehaltak száma tovább emelkedhet. — A namíbiai nép folytatja harcát a tényleges függetlenségért, és határozottan szembeszáll minden neokolo- nialista és imperialista manőverrel — jelentette ki a jelenleg Berlinben tartózkodó Sam Nujoma, a Délnyugat- Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke. BUDAPEST A Fővárosi Tanács meghívására küldöttség élén pénteken Budapestre érkezett dr. Alemu Abebe, Addisz Abeba főpolgármestere, aki az európai szocialista országok fővárosaival ismerkedik körútja során. (MTI) HANOI Hanoiban pénteken ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Népköztársaság Oktatási Minisztériumának négymillió forint értékű taneszközsegélyét. A korszerű oktatási eszközöket és berendezéseket tartalmazó küldeményt Karsai Lajos, a Magyar Népköztársaság hanoi nagykövete adta át. Vietnami részről Nguyen Huu Dung, oktatási miniszterhelyettes vette át őket, egyszersmind köszönetét mondott Magyarország sokoldalú segítségnyújtásáért. LUANDA Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára az Államtanács elnöke által vezetett bolgár pártós kormányküldöttség pénteken látogatást tett a dél-angolai Huila tartományban. Todor Zsivkov, akit útjára elkísért Agostinho Neto, az MPLA-Munkapárt KB elnöke, angolai államfő, találkozott az ott dolgozó szovjet, kubai és bolgár szakértőkkel. DAMASZKUSZ Pénteken a Gaza-övezet palesztin lakosainak százötven képviselője gyűlt ösz- sze Khan Juniszban, hogy megvitassa Egyiptom és Izrael Camp David-i megállapodásait. A tanácskozás határozottan elítélte az egyezményt, és a gazai övezet palesztin lakosainak nevében az egyiptomi—izraeli megbeszélések azonnali felfüggesztését követelték. Tegyük fel kereken a kérdést: milyen haszna van az ENSZ-nek, hoz-e annyit az emberiség konyhájára, miint amennyit ilyenkor a közgyűlés őszi—ítéli ülésszakának idején az újságok címoldalai, nagy tudósításai érzékeltetnek? A töprengés azért is indokolt, mert vannak, akik kételkedve arra hivatkoznak, hogy e nemzetközi szervezet többnyire még határozatokat sem hoz, mindössze ajánlásokat fogad el, s az elmúlt három évtized világproblémáit nem itt, hanem másutt oldották meg. Valójában az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szövetsége) a nemzetközi élet és együttműködés nélkülözhetetlen része lett. Olykor egy-egy ország lakói nem is tudják, hogy valamilyen egészség- ügyi változás, iskolai újítás, tudományos vívmány neki, az általa létesített alapnak köszönhető. Sokkal látványosabb és más jellegű az a szolgálat, amelyet a kéksisakosok végeznek: rendfenntartó szerepet töltenék be a világ egyik-másik robbanás- veszélyes pontján, jelenleg a Közel-Keleten és Cipruson. E katonák megjelenése, szerepe föl-fölvillanó jele annak, hogy kezdenek érvényesülni a világban a helyi érdekek fölött az összemberi- ek. Egy-egy elterjedéssel fenyegető fegyvere? összecsapás megakadályozását jóformán mindenki szükségesnek tartja. Ezért dönt immár sorozatosan az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag vagy tartózkodásokkal a békefenntartó (kisebb országokból származó, norvég, niDzsafar Sarif-Emami iráni miniszterelnök kormánya elrendelte ezer politikai fogoly szabadon bocsátását — jelenti az AP Teheránból. Mohammad Baheri igazságügy- miniszter a rendelettel kapcsolatban hangoztatta, hogy a foglyokat a jövő héten engedik szabadon. A miniszter szerint a szabadlábra helyezendők listáján olyan személyek szerepelnek, akiket nem erőszakos cselekmények elkövetése miatt vettek őrizetbe. Sokugériai, lengyel, svéd és más) katonák odaküldéséről. Magát a Biztonsági Tanácsolt is azért hozták létre, hogy átfogó érdekéket fejezzen ki: ez az egyetlen ENSZ-szerv, amely kényszeríthet, erőszakot alkalmazhat, de csak egyhangú határozattal. Tagja mind az öt világhatalom, és csak olyan döntést hozhat, amely ellen egyikük sem emel kifogást. De éppen az öt nagyhatalom között feszülnek a legnyugtalanítóbb ellentétek bizonyos nemzetközi kérdésekben! — hangzik a nem indokolatlan ellentmondás. Igaz. S engedtessék meg a cikkírónak, hogy ennél a pontnál személyes véleményét is hozzáadja e töprengéshez: az ENSZ igazi jelentősége nem is a fentebb fölsorolt megnyilvánulásokban keresendő. Fontosak, de nem őik adnak választ kérdésünkre. Az ENSZ közgyűlése az egyetlen hely, ahol minden esztendőben összejönnek a világ szinte valamennyi országának képviselői. Az emberiség alapvető vágyai közösek — béke, gazdasági fejlődés, egészség, művelődés —, de sehol másutt nem nyilatkozhat meg az együttesen, százötven állam közös tanácskozásán, csak a New- York-i üvegpalotában. Két- három hónapot töltenek együtt jelentős politikusok, személyes kapcsolatokat hoznak létre, gondolatokat cserélnek, jobban megismerik egymást, lehetőség nyílik olyan megbeszélésekre, amelyekből ezután, valahol másutt szerződések születhatkat azért tartóztatták le, mert „kommunista irodalmat” találtak náluk, Iránban eddig háromévi börtönbüntetéseket szabtak kj „kommunistának” minősített sajtótermékek birtoklása miatt. Csütörtökön az iráni parlament ellenzéki képviselői az összes politikai fogoly szabadonbocsátását követelték. Baheri igazságügy-miniszter szerint a kormány a föld alatt tevékenykedő ellenzék vezetőivel már megvitatta az esetleges közkegyelem kérdését. nék. Javaslatok hangzanak el, amelyeket később, valamilyen szűkebb tárgyaló- asztalnál munkába vesznek. Ezen a fórumon mindenki ismerteti álláspontját — éppen a sajtó, a rádió és tévé jelenléte folytán — nyilvánosan a viliág előtt. Itt is megnyilatkoznak a nézetelité- sek, — igaz — hiszen a világ nem egységes. De abban egyetért a közvélemény, hogy a vitákat, iaz ellentéteket tárgyaláson kell rendezni, másokkal együttműködve, kölcsönös megértéssel. És azoknak is figyelembe ■kell venniük ezt a közvéle- ményt, ezt a nyilvánosságot, akiknek nincs ínyükre az enyhülés, és inkább a bizalmatlanság sündisznó-állásá- ba húzódnának. Végeredményben az ENSZ-ben képviselt államok igen. nagy része egyetért az alapvető érdekek szolgálatában. Megmutatkozik ez a szavazásoknál : a leszerelés szükségességét, a faji és a nemzeti elnyomás felszámolását, egy demokratikusabb gazdasági világrendszer megteremtését szolgáló — és jobbára a szocialista országók által benyújtott — javaslatok mindig sikert aratnak. Az ENSZ közgyűlésén jelen van a világ. Bár tény, hogy inem minden kormány képviseli népének valódi érdekeit, vagy nem mindenben teszi ezt, — az ENSZ ma már nem szavazógép, hanem olyan fórum, ahol az emberiség jó törekvései nemcsak hangot kapnak, hanem igen gyákran többséget is. T. I. A rhodesiai fajüldöző rezsim csapatai újabb barbár támadásokat hajtottak végre a szomszédos független afrikai országok, legutóbb Zambia ellen. A képen: rhodesiai helikopter egy kegyetlen támadás színhelyén. Állami és egyházi küldöttség utazott Rómába Napalmbomliák a menekülttáborra Brüsszel W Átmeneti kormány alakult Az üvegpalota MS re jő az ENSZ 7