Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-20 / 248. szám
1978. október 20. ^PÚJSÁG 3 Az ipari növény apjainkban az árunövények nagy hányada kerül ipari feldolgozásra. Mind több szó esik például az úgynevezett kukoricaiparról, amely a kukoricából készít különböző termékeket, élvezeti cikkeket. A választék széles: a kukoricacsíra-olajtól a -szeszig, a kukoricacukortól a különböző pelyhesített készítményekig. Ennek ellenére a kukoricát nem tartják ipari növénynek még ott sem, ahol a kukoricaipar nem olyan kicsi cipőben jár, mint Magyarországon. A mi ipari növényeink, a különböző olajos magvak (napraforgó, repce, len, szója), a rostnövények (kender, len), valamint a cukorrépa és a dohány. E növények termőterülete aránylag kicsi. Ennek ellenére termelésük jelentős szerepet játszik a hazai ellátásban. Elegendő itt a növényi olajok iránt itthon és külföldön egyaránt növekvő keresletre, vagy a cukorra gondolni. E növények termőterülete egyébként az utóbbi évtizedekben nőtt. 1931—1940 között a vetésterületnek mindössze 2,1 százalékát, mostanában pedig 7 százalékát foglalják el, vagyis 330—340 ezer hektárt. Ebből a cukorrépa és a napraforgó vetőmagja egyaránt 125—125 ezer hektáron kerül földbe. Az olajos növények közül a napraforgó mindenekelőtt Európában terjedt el, bár az utóbbi időben az amerikai földrészen is tért hódít. Hazánkban termesztésének nincs nagy múltja. Számottevő területen a II. világháborút megelőző esztendőkben kezdték vetni. Vetésterülete azonban akkoriban még a tízezer hektárt sem érte el, a hektáronkénti átlaghozama pedig 8 mázsa körül alakult. Közvetlenül a második világháború után — a zsiradékhiányos években — nagyon gyorsan 200 ezer hektárra nőtt a napraforgó termőterület, az 1960-as évek vége felé viszont 80 ezer hektárra szorult vissza. Azzal párhuzamosan, ahogyan terjed a nö- „vényi olajok táplálkozásélettani jelentősége, nő a hazai napraforgó-termelés is. A termelés növelésének nem is annyira a 125 ezer hektár körüli területgyarapítás, hanem a hozamok növelése kellene, hogy forrása legyen. 4 hazai átlagtermés ugyanis csak 15 mázsa körüli, ami bizony elmarad a nemzetközi élmezőnytől is, de a hazai mezőgazdaság átlagos fejlettségi szintjétől is. A Tolna megyei gazdaságokban, hála az iregi kutatóknak, kiváló termelési eredményeket érnek el a napraforgóból, sőt az egyre növekvő területen az átlagtermés emelkedése lényegesen jobb mint, az országos átlag. Az utóbbi években a napraforgó-termesztésben is feltűntek a hibrid fajták. Ezek termesztése nálunk még nem általános. A hazai rermelésben a legnagyobb sikert eddig a szovjet fajták aratták. Olaj- tartalmuk rendkívül magas, így aztán ha a termőterület nem is nőtt számottevően, a szovjet fajták elterjedése a napraforgóolaj termelését erőteljesen gyarapította. Különösen a Szekszárdi /diami Gazdaságban értek el jó eredményeket az új fajták termesztésével. A viszonylag alacsony napraforgóhozam szorosan összefügg azzal, hogy a gazdaságok a leggyengébb minőségű termőterületeiken, belvízjárta földeken vetik a növényt, s gyakran megsértik az agrotechnika alapvető követelményeit is. Pár esztendeje néhány gazdaság a korábbinál jóval elmélyültebben kezdett a napraforgóval foglalkozni. Jó tapasztalataik eléggé vontatottan terjednek, pedig termésátlagaik 20 mázsa körül alakultak. A Bácsalmási Állami Gazdaság — amely rendszer- gazdája is a növénynek — aránylag nagy téri; létén, benne gyenge termőképességű homokon is, túlszárnyalja több év átlagában a 20 mázsás hektárhozamot. Pé' dáia bizonyítja: tovább lehet lépni e növény termelésében, s akkor a hazai ellátás mellett mind nagyobb tételek kerülhetnek a napraforgóolajból exportra is. A földkerekség mezőgazdasága gyors ütemben növeli a cukorrépa termőterületét. 1965-ben a világ cukorgyáraiból — miután a cukor iránti igény egyre nőtt — jóval több cukor került ki (64,5 millió tonna), mint egy évtizeddel korábban. 1974-ben pedig a cukortermelés meghaladta a 80 millió tonnát. A többletcukor nagy hányadát a bővülő cukornádültetvények mellett a répa adta. hazai cukorrépatermőterület 1935-ben 48 ezer hektár volt, s ezen 769 ezer tonna cukorrépa termett. Az 1960-as; években 133 ezer hektár körüli terület 3,3 millió tonna répát adott. Az ezt követő években 1975-ig csökkent a cukorrépa által elfoglalt terület, s a cukorellátás csak több százmillió dollár értékű behozatallal volt biztosítható. 1975-től a nagyobb területen termelt cukorrépa enyhített a cukorbehozatali gondokon, amelyek az 1977-ben betakarított termés után gyakorlatilag — s remélhetően hosszabb távon is — megszűntek. A cukorrépa-termelés 1975 óta tapasztalható fellendülése több mindennel összefügg. Javultak a termelés közgazda- sági feltételei. Ez önmaga azonban a nagyüzemi termelés módszereinek, feltételeinek megteremtése nélkül vajmi kevés eredményi hozott volna. Rövid pár év alatt azonban a technikai, kémiai haladás nyomán a cukorrépa nagyüzemi növény lett. Igaz ez a megállapítás még akkor is, ha az iparszerű termelésnek nem minden eleme tartható tökéletesnek, vagy véglegesnek. Finomítani való tehát van a nagyüzemi módszereken, s ennek során a hektáronkénti cukortermés kerüft az első helyre. Erre ösztönöz a cukortartalom szerinti átvétel is, az országos érdek is. Mint az 1977-es tapasztalatok mutatják, jelentősen növelhető a cukorrépatermesztésben az átlagtermés is, a cukortartalom is. A termelési kedv növelését eredményezte a szekszárdi cukor- répa-betakarító gépek megjelenése, elterjedése. A terület nem növekedett az utóbbi években, az átlagtermés azonban igen nagy mértékben nőtt, éppen a korszerű gépek, technológiák következményeként. A többi olajos növény és a dohány s az egyéb kisebb jelentőségű ipari növények hazai termőföldjeinkből 80—90 ezer hektárt foglalnak el. Tolna megyében mintegy tízezer hektáron termesztenek, kendert, lent, repcét, dohányt. A repce termelése mutatja: ha a gyakorlat következetesen alkalmazza a kutatás legújabb eredményeit, akkor jobb minőségű termék kerülhet ki a feldolgozókból, gazdaságosabb lehet a termelés. A rostnövények esetében is, a dohánytermesztésben is a nemrégiben kialakult termelési rendszerek a fejlesztés fő mozgatói. Kezdeti sikerek már születtek. A dohány gépesített, pontosabban kevés kézi munkaerőt igénylő rendszere biztató eredményeket ígér. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyüzemi termelés szakosodásával csökken azoknak a gazdaságoknak a száma, amelyek a hazai mezőgazdaságban kis területet elfoglaló növényeket termelik. Ez természetes is, helyes is. Korábban az ilyen növények termőterülete elaprózódott Most a termelésszakosítás korában kínálkozik a megoldás: néhány, vagy pár tucat gazdaság — a hazai igények figyelembevétele alapján — szakosodjon az országosan kis területen termelt növényekre. gazdaságok felkészülhetnek az intenzív termelésre, megteremthetik az adott növény magas színvonalú nagyüzemi termelésének feltételeit. Mint a gyakorlat mutatja: többen elindultak ezen az úton és sikeres tevékenységük jelzi a holnapot. Az úgynevezett „aprónövények” jól beleilleszkednek fejlődő nagyüzemi mezőgazdaságunkba. — Kisdorog olyan mint Róma — mondja Illés Ferenc a teveli tanácstitkár. — Hét dombra épült. Bizarr összehasonlítás, de ha a kisdorogiaknak így tetszik ... A tenyérnyi falucska utcái felülnézetből a rózsa szirmaira hasonlítanak. Egy völgy, egy utca, megint völgy, megint utca. Délelőtt kilenc órára a buszmegálló környéke kihalt, csak három asszony beszélget. Az idegent lopva, félszemmel figyelik. Érzi az ember az éles .asszonyszemek húsbavágó tekintetét. A kérdésre: „Mit írnának Kisdorogról?” szégyenlős nevetés a válasz. Az egyik arrébb lépdel, úgy szól vissza. „Kapnák is az uramtól ha szóba állnák magával. Megyek is, meg ne tudja.” A másik kettő mosolyogva néz utána. A fiatalabb Szabó Vilmosné mondja: „Az lenne a legjobb, ha nem kellene a dorogiaknak vidékre járni dolgozni.” — A mondat végén legyint, tudja ebbe a kis faluba már nem telepítenek üzemet. A töpörödött néne csak jót szeretne olvasni az újságban. „Tegnap is hallottam, szirénáz a mentő. Jaj. — a szájához kap — csak balesetek ne legyenek.” — A nevét hosszas unszolásra sem mondja meg. „Mit szólnánakt Egy öregasszony beszél”. Hat- vankilenc éves, a kis nyugdíjból eléldegél, neki minden tetszik. Az út másik oldalán ünneplőbe öltözött parasztember jön, a patikában járt. — A sport a szenvedélyem, de mint nyugdíjas, nem tudom támogatni a csapatot. Nyerjenek még egyszer bajnokságot! Azt szeretném olvasni — mondja Szabó Lázár. — A dorogi nép összetartó Bonyhád- varasd, Tevel népével — Lakatos Ferenc bor yhádvarasdi illetőségű férfi véleménye ez. — A közösben — mert a három falunak egy szövetkezete van — látszik meg ez leginkább. A székely, a német, a felvidéki, az őshoni emberek megértik egymást. A Dőry-kastélynál nyugdíjfelé járó néni fogad. — Kadosa Józsefné vagyok. Írja meg, hogy három gyereket egyedül neveltem és a fiamat a TOTÉV elküldte az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemre. Simon József községi párttitkár szerint újságba való a falu kulturális élete. „Vasárnap volt itt a Korda György, de nem sokára jön színház is.” A nyugdíjas bognármester Takács József hosszasan gondolkodik. „Az állattenyésztésben 37 év az átlagos életkor.” (Szombaton a kisdorogi magazinunkban mindezekről beszámolunk.) Csúcsforgalom A vasút nem akar büntetni Több mint 12000 wagon áru Sokáig emlékezetes marad az a szekszárdi munka, amikor az aratás idején harminc vagon kombájn érkezett az állomásra, és a kirakodást fél nap alatt elvégezték. A KSZE növénytermesztési rendszer, a szekszárdi állomás vezetői igen jól megszervezték a munkát, az irány- vonat három nap alatt ért ide az NSZK-ból. A napokban ismét beszélnek a növénytermesztési rendszerről — nem dicsérőn. Ugyanis a fuvaroztatók közül velük van a legtöbb gond. Például: pénteken megérkezett Bloc-k- ból egy Gigant-Bison kombájn. Ezt a gépet hétfőn kezdték kirakni, pedig a lengyelországi vagonokért is úgy kel fizetni az állásidőt, mint más, az OPW-be, vagy nyugati szervezetekbe tartozó vagonokért. Soroljunk fel néhány példát még annak érzékeltetésére, hogy a szállítmányok kirakásával sok a gond: a növénytermesztési rendszer október 2-án húsz órát várakoztatott egy vagont, 10-én két vagon 24— 24 órát, 12-én egy kocsi húsz órát, 13-án egy kocsi 44 órát állt kirakatlanul... Még rágondolni is rossz, mi lenne, ha minden szekszárdi fuvaroztató ennyit késleltetné a vagonok ki- és berakását. Néha előfordulhat olyan eset, amikor a vagont várakoztatni kell, az állomás vezetői megértik, ha egy vállalatnál gond a vasárnapi vagy éjszakai kirakás — de ha az akaratot látják, azt tudniillik, ha a vállalat rendesen rakodik — elnézik egy- egy vagon késését. A MÁV Pécsi Igazgatóság területén most ért csúcsához az őszi forgalom. Sajnos, nem győznek minden árut elszállítani. Naponta 500—600 vagonnal többre volna szükség, hogy a cukorrépát, a vetőmagot, a műtrágyát, a kukoricát rendeltetési helyére juttassák. Mert a szezon jellegű áruk mellett a gyárakhoz, üzemekhez, építkezésekre kell eljuttatni a folyamatos termelés érdekében a szükséges anyagokat. A vagonhiányt pótolni csak jobb szervezéssel lehet. A MÁV szekszárdi pályaudvarán példamutató az együttműködés a Volán-kirendeltséggel. A közúti közlekedési vállalat rendelkezik olyan gépekkel, autókkal, és jó rakodómunkásokkal, akik órák alatt ki tudnak üríteni egy- egy irányvonatot. Főleg szóródó anyagokat szállít a Volán, de az állomásra érkező minden árut, anyagot elszállítanak. A szekszárdi állomáson az év első nyolc hónapjában 12 423 vagon árut fogadtak, illetve indítottak el. Tíz iparvágányon szolgálják ki a feleket: AGROKER, ÁFOR, TÜZÉP, Déli fűtőmű, Gépkocsik várnak a rakodás ra a szekszárdi vasútállomáson TÁÉV, Borforgalmi, TOTÉV, Titán, Herbária és a Gabonaipar kapja küldeményeit iparvágányon. Ügyhogy a teherpályaudvaron csak az erdészet a nagyobb rakodó — a sok küldemény ellenére sincs az erdészettel probléma. Egy évvel ezelőtt, amikor az állomás munkáját vizsgálta a városi pártbizottság, szóba került a TÁÉV-nél tapasztalt szervezetlenség. A vállalat pártbizottsága foglalkozott ezután az üggyel, s azóta példásan dolgoznak a TÁÉV iparvágányán — nincs késett vagon, a kocsikat nem törik össze. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok is példásan rakodnak. Néha szükség van arra, hogy egy-egy cégtől a felgyülemlett árut gyorsan vigyék el. Nemrég a MÉH Vállalat kérésére az állomáson megszerveztek egy hét végi rakodást: harminc vagon hulladékot rakták vagonokba egy vasárnap délelőtt ... Jó kezdeményezések vannak a konténeres fuvarozás bővítésére is. A Bőrdíszmű nagy konténerben szállítja külföldre áruit, míg a közepes- és kiskonténer-for- galom negyven kilométeres körzetben a szekszárdi állomásról indul ki. Így például innen szolgálják ki a bonyhádi és a tolnai üzemeket, Bátaszékről is az üzemek kis konténerekkel szállítják el áruikat. Az őszi csúcsforgalomban, lényegesen több árut kell elszállítani, mint a megelőző év azonos időszakában. A teljesítmények növelése, a vagonkirakások gépesítése, az áruk rendszeres fogadása a járható út — minden vállalatnál szükséges az erőket jobban összpontosítani, hogy ne legyen hiány sehol áruban, anyagban. A szekszárdi állomás forgalma, a vagonok gyors ki- és berakása tehát nemcsak egy vállalat érdeke — hiszen amelyik vagon negyven órát váll kirakatlanul, azt addig nem használhatják árufuvarozásra. Negyven óra alatt egy vagont kétszer tudnak Ercsi és Mözs viszonylatban közlekedtetni. Az a néhány száz forint büntetés, amelyet a MÁV ró ki a későn rakodókra, nem elég a jobb rakodási szándék elérésére. A MÁV-nak nem érdeke, hogy a büntetési pénzt beszedje, sokkal jobban a gyors rakodásra van szüksége, mert csak akkor lesz vagon, abból a hatezer néhányszáz forintból, ameny- nyit a KSZE október első felében büntetésként fizetett, nem lehet vagont vásárolni.- PjKukoricobetakarítas A zombai termelőszövetkezetben az idén is gazdag termést hozott a kukorica. A betakarítását teljesen gépesítették, a korai érésű termést már behordták.