Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-14 / 243. szám

1978. október 14.

Képújság 3

A tanács és a lakosság párbeszéde

MEGLEHETŐSEN messzire vezetne a fejtegetés, ha most bevezetőként a közvetlen és a közvetett demokrácia közti különbség taglalásába bocsátkoznánk. Jóllehet, ez a kérdés nagyon is érzékenyen érinti a helyi közéletet. Ám a falugyűlésekről lévén szó, azok jellegét tekintve, ma már aligha van szükség bővebb magyarázatra. Néhány esztendő elég volt annak felismeréséhez, hogy a községekben ez a társadalmi fórum teremt legjobb alkalmat az egész lakosság és a tanács közvetlen párbeszédére.

Igaz, a tanács és az állampolgárok kapcsolatrendszerében egyéb lehetőségek is kínálkoznak a személyes találkozásra, mindenekelőtt a tanácstagi beszámolókon, a fogadónapokon, a választói gyűléseken, ezek azonban általában csak egy kisebb kört — rendszerint a választókerületet — érintenek vagy egyéni beszélgetésekre korlátozódnak. A törvény szerint tulajdonképpen a tanácsülés is nyilvános, de igencsak ritkán fordul elő, hogy oda valaki a lakosság köréből „betéved”, hiszen a tanácstagokon és a meghívottakon kívül ilyenkor másnak nincs tanácskozási joga. A falugyűlések közéleti szerepe, jellege feltétlenül elüt az előbbiekétől. Főleg abban, hogy arra a község — vagy a társközség — valamennyi lakosa hivatalos. S habár a teljes részvétel — ha még akkora terem áll is rendelkezésre — gyakorlatilag szinte kivihetetlen, mégis jó ideje már az egyik leglátogatottabb helyi közéleti esemény.

Mindenképpen e fórumok növekvő vonzerejét jelzi, hogy az elmúlt hét esztendő alatt — az 1971-es tanácstörvény megjelenésének évétől 1977-ig bezárólag — mintegy 19 ezer falugyűlés megtartására került sor szerte az országban, s azokon a községek lakóinak átlagosan tíz százaléka jelent meg. A statisztika szerint az első években a rendezvények száma még alig hullámzó képet mutatott, az 1976-os kiugró adatok pedig szoros összefüggésben álltak a népfrontbizottságok újraválasztásával. A minden szempontból kielégítő helyzet tavaly alakult ki, amikor 778 nagyközségi és 2233 községi falugyűlés zajlott le, bizonyságául annak, hogy végképp polgárjogot nyert a közéletnek ez az életteli, demokratikus fóruma.

DE TALÁN nem érdektelen az előbbi adatokat másféle szempontból is összevetni e rendezvények jelentőségének igazolására. A rendelkezések értelmében ugyanis csak a közös tanácsú községekben kötelező a falugyűlések megtartása és lám — amint azt a számok érzékeltetik — már a nagyközségekben is felismerték ezeknek a széles körű rendezvényeknek a lakossági kapcsolatokra gyakorolt kedvező hatását, amit természetesen nem is késlekednek kiaknázni.

De hát, mi teszi oly hasznossá a falugyűlést a tanács, a lakosság, az egész település számára? Több vonása is.

Néhányat már említettünk, ami pedig a falugyűlések tartalmi részét illeti, abban két mozzanat dominál: egyfelől a tanács tájékoztatója saját munkájáról és a község életében alapvető jelentőségű kérdésekről, másfelől a lakosság vélemény- nyilvánítása az elhangzottakról, illetve egyéb észrevételeinek, panaszainak, javaslatainak szóvá tétele. Ahol ezeket a rendezvényeket az őszinteség, a kölcsönös segítőkészség légköre és az előbbrelépés határozott igénye hatja át, ott sokminden tisztázódhat a „két fél” vitájában, s számos gyümölcsöző kezdeményezés bontakozhat ki ilyenkor. A fejlesztési tervek szembesítése az igényekkel és a lehetőségekkel, az ügyintézés kritikája, a jószándékú társadalmi munkavállalás — mind részét képezi az eredményes falugyűléseknek.

ITT AZ ŐSZ, S AHOGY a földeken fogynak a munkák, és a falvak dolgozóinak mind több szabad idejük adódik, hamarosan elkezdődnek a falugyűlések is. Ezt megelőzően azonban a tanácsoknak és a népfrontbizottságoknak — a két szerv együttműködésének különben ez egyik legjelentősebb területe — széles körű és alapos szervezőmunkát kell végezniük, hogy a lakosság idejében tudomást szerezzen a rendezvények időpontjáról és teljes programjáról. A tapasztalatok arra utalnak, hogy célszerűbb előbb a tanácstagi beszámolókra sort keríteni, mert így egyrészt az állampolgárok már előzetesen megközelítő képet kaphatnak a választókerületüket érintő tanácsi tervekről, a folyamatban lévő ügyekről, másrészt a rendező szervek is hamarabb szereznek tudomást arról, mi érdekli leginkább a lakosságot abban az időszakban.

Érdemes tehát megkülönböztetett gondot fordítani a falugyűlések előkészítésére, mert a tanács és a lakosság párbeszéde mindenütt jelentős erőforrásokat rejt magában.

NÉMETH GÉZA

Fiatalok Tamboubol

Fogadás a KISZ-bizottságon

Korszerűt — gyorsan

Szőlőbetakarító és gépsorok Szekszárdról

(Folytatás az 1. oldalról)

tudtuk gépesíteni — most a betakarítást is teljesen. Eljutottunk oda, hogy a szőlőben elméletileg nem is kell kézimunkát igénybe venni, hiszen csak a telepítéskor szükséges az oszlopok, huzalok elhelyezese, utána minden művelet gépesíthető: metszőgépek és betakarítok teszik teljessé a sort.

Minden bizonnyal a szekszárdi vállalkozást a tárca éppen olyan értékesnek ítéli, mint a megyei vezetés — hiszen most jutottunk el oda, hogy mondhatjuk: van korszerű mezőgépgyártó iparunk, amely igen gyorsan

tud reagálni a gépeket használók igényeinek változására. Erről beszélt a bemutatón Zsigovits Ferenc igazgató. Lukács Ferenc, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője is elismeréssel szólt a látottakról, s örömmel nyugtázhatta ő is, hogy a gépek a szakemberek tetszését megnyerték.

Természetes, hogy a hazai és külföldi sikerek után Aszófőn is a legnagyobb érdeklődést a BOB szőlőszüretelő gép váltotta ki. Ez a hi- dastraktorra emlékeztető gép verőléceivel „szedi” le a szőlőt a tőkéről, s levegő segítségével juttatja a mellette,, lévő sorban vontatott speciális pótkocsikba. Ez a pótkocsi használható feketeribizke- és köszméteültetvényben is.

A szőlő az ültetvényről, a feldolgozótelepen a kétcsigás medencébe kerül, ennek űrtartalma 16 köbméter, illeszkedik a használatban lévő zúzó-bogyózó gépekhez. A ZBSZ—500 jelű szivattyú ugyancsak Szekszárdon

készül, ez a berendezés kombinált: a szőlőt két szemben forgó gumihenger töri össze, a bogyózást különböző szögbe állítható lapátok végzik, végül a cefreszivattyú tűnik ki újdonságával: nem dugattyús megoldású, hanem lapátos rendszerű. A must fogadására különleges tartályt

szerkesztettek, és ez alá illeszthető a technológiai folyamat utolsó gépe a KHS— 60 P jelű kétnyomólapos horizontális, programvezérlésű automata szőlősajtó. A must innen már csővezetéken jut a tárolótartályokba, illetve a pincébe. Ezek a gépek még a nullszéria „állapotában” vannak, s várható, hogy az igények, a használat tapasztalatai alapján majd módosítják őket. Sőt: a gépeket bemutató szakemberek arra is ígéretet tettek, hogy a tájegységekhez igazodó változásokat is hajlandók elvégezni.

PÄLKOVÄCS—GOTTVALD

Kesztyű

exportra

A merikába is exportál majd a Pécsi Kesztyűgyár. Piackutató csoportot küldtek a tengerentúlra, bemutatni a gyár termékeit és megismerni az igényeket. Október közepéig több mint száz modellt adtak át az áruházaknak, nagykereskedelmi cégeknek. Gazdag választékot kínáltak nyúl-, bárány- és műszőrme béléssel készült női és férfikesztyűkből, amelyek igen megnyerték az üzletfelek tetszését. A jelzések alapján jövőre százezer páros amerikai exporttal számol a Pécsi Kesztyűgyár.

Szerda óta tartózkodik megyénkben egy 43 tagú Tambov megyei ifjúsági csoport. Vezetőjük Zimarin Vlagyimir Bornszovics, a Tambov városi Komszomol első titkára.

Első este diszkóban voltak, majd megismerkedtek Szekszárd nevezetességeivel. Csütörtökön meglátogatták a népművészeti házat Decsen. A csoport vezetőjét Pétj Imre, a megyei KISZ-bizottság első titkára is fogadta. Tegnap az e|ész csoport folytatott kétórás kötetlen beszélgetést Kri- zsán Istvánnal, a megyei KISZ-bizottság ' titkárával. Ezt követően a sötétvölgyi és a dombori úttörő-, illetve KISZ-tábort nézték meg, majd este baráti találkozón vettek részt az egészségügyi szakiskolában. Ma Pakssal

és az épülő atomerőművel, valamint Dunaföldvár nevezetességeivel ismerkednek. A tambovi fiatalok vasárnap reggel utaznak el. Képünkön: Krizsán István, a megye gazdasági életéről tájékoztatja a tambovi fiatalokat.

Fotó: Sz. L.

Kinek ni üzlete ?

Változáskeresőben a Képcsarnoknál

A Képcsarnok szekszárdi üzletének üvegfalai előtt lassítanak a járókelők, benéznek, nézelődnek, továbbsietnek. D. Kovács János, az üzlet vezetője figyeli a kirakat előtt állókat, és mondja:

— Vannak, akik egyszerűen nem mernek beljebb jönni. Még nézelődni is inkább este nézelődnek, amikor már bezárt az üzlet... Ez okozza nekem a legnagyobb gondot, ezen akarok mielőbb változtatni. Egyszer látom, hogy ismerős nézelődik kinn, régi barátom, esztergályos az egyik gyárban. Szólok neki, hívom, jöjjön beljebb. Mosolyog, és csóválja a fejét, nem, nem jön, ez nem a munkásoknak való üzlet — mondja. Nagyon rosszul esett! Szeretném, ha senki sem érezhetné, hogy ez nem néki való hely...

*

D. Kovács János ez év elején vette át a szekszárdi bemutatóterem vezetését, korábban hirdetésszervező volt. Ez csak első pillanatra meglepő, egyébként a Képcsarnok bemutatótermeinek élére máshol sem mindig kereskedőket állítanak, hanem például népművelőket, vagy a képző és iparművészet iránt érdeklődő, tevékeny embereket.

Uj ember — új elképzelések. A változtatásra egyébként szükség is volt:

— Az első célkitűzésem olyan árut szerezni, amit leginkább igényelnek a szekszárdiak. Ehhez persze meg kellett tudni, hogy mik ezek... Meg kellett szüntetni a korábbi hiánycikkeket — például az ezüstékszerek hiányát, a kisplasztikáét — és végül mondom, ami a legfontosabb: több, olcsóbb ajándéktárgyat kínálni a hozzánk betérőknek — mondja.

Látogatásunk időpontjában éppen árut várt az üzlet. Ami így, a „kifosztott” bemutatóteremben volt látható, az nem nagyon reprezentálta az üzletvezető szavait. Bár ezüstékszerek, kisplasztikák vannak — régen többnyire hiába, kerestük ezeket —, olcsó ajándéktárgyként ötszáz forint körüli kerámiakészlet várja a vásárlót.

— Sajnos, magas nálunk az árszínt... De azért ki lehet választani az árubemutatókon mindig olyasmit, ami valóban olcsóbb — kerámiafiguárkat, bőrárut —, de amint

megkapjuk, nyomban elviszik. Általában nem érkezik meg az a mennyiség, amit rendelünk... Hogy miért nem? Nem győzi a művész. Nem tehetünk mást, mint hogy türelemmel várakozunk. Hasonló a helyzet a bútorokkal is — válik gondterheltebbé az üzletvezető.

— Sok olyan holmit tartunk most is a raktárban, amit még évekkel ezelőtt rendelt az üzlet. Amíg ezeket el nem adjuk — vagy vissza nem szállítjuk, ami a valószínűbb —, tulajdonképpen árukészletünknek csak egy része forog — magyarázza.

*

Kinek az üzlete a Képcsarnok? Az üzletvezető azt szeretné, ha a munkások éppolyan természetességgel térnének be nézelődni, vásárolni, mint a törzsvásárló orvosok, mérnökök, pedagógusok.

A kiállításokon, ahol nyolc-tízezer forintos képek kínálkoznak, hiába várják a vásárlók közé az említett esztergályost. A járható út az lenne, amit D. Kovács János is felismert: elérhető áru, ízléses, vonzó ajándéktárgyakat árulni, annyifélét, hogy válogatni lehessen. És persze annyit, hogy a „hónap végén” is legyen belőle.

A képcsarnoknak különben felvállalt célja, hogy kiszorítsa a giccses, az ízléstelen dísztárgyakat a lakások polcairól.

A művészeknek nem elég gazdaságos ezek alkotása? Alighanem ez lehet az oka, amiért nincs elegendő olcsó kerámiából, bőráruból, ékszerből, textilből. Érdekeltté kellene tenni őket — akár a jelenlegi képcsarnoki haszonkulcs kárára.

Persze, kellenek a tízezer forintos festmények — ha árukkal arányos a művészi színvonaluk —, a szép szobrok, a különleges bútordarabok is. Vannak, akik már költhetnek és szívesen is költenek ilyesmire. De nem reális, ha a képcsarnokok árukészlete az exkluzív dolgok irányába .tolódik el.

Különben hiábavalók D. Kovács János elképzelései. De nemcsak az övéi: nincs az a „született zseni” üzletvezető, aki ízlésreformot és egyúttal nagy forgalmat ér el valahol is, ha ezek a gondok nem találnak orvoslásra.

VIRÁG F. É.

Százötven hektoliter must cefréje fér egyszerre a nagy teljesítményű présbe

A mustleválasztó tartályt közvetlenül a kétcsigás fogadó- garat mellé telepítették