Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-30 / 231. szám
1978. szeptember 30. Képújság 3 Szállítás - csúcsforgalom III. Ki lépjen közügyben? 7 Sorban állnak a gépek a gázgyárnál Mire jó a pedagógusföld ? Az Oxigén és Dissous Gázgyár Vállalat dunaföldvári 6. számú telepének bejárata előtt ezen az esőmosta dél- előttön is — tíz óra tájban — pontosan 24 gépjármű vár arra, hogy néhány üres gázpalackot telire cseréljen. Némelyek már reggel 7 óra óta várnak, mások tudják, hogy késő délután is lesz, mire útrakelnek rakományukkal. Ez naponta ismétlődik immár négy éve, a dunaföldvári telep üzemkezdése óta. ZIL-ek, Zsuk-ok, IFA-k, Roburok, Csepelek, Ikarusok, UAZ-ok és még sok más gépkocsi csaknem üresen, kihasználatlanul vesztegel a kapu előtt egy egész napot, amikor tulajdonos vállalata, szövetkezete vagy megbízója gázpalackot kíván cserélni. — Egy-egy kocsi eljön 50— 60 kilométerről, kihasználatlanul áll egy napot azért, hogy 2—3 palackot elvigyen — háborodott fel néhány héttel ezelőtt Varga István, a 14-es Volán dunaújvárosi telepének forgalomvezetője. Mindez ilyenkor, az őszi csúcsszállítások küszöbén bosszantó látvány. — Rajtunk kívül csak öt hasonló gázgyár működik az országban — kínál hellyel Szeleczki Sándor, az Oxigén és Dissous Gázgyár Vállalat 6. számú telepének vezetője — ebből három Budapesten, kettő Győrben. így világos: az évente itt megtöltött 300 ezer palack tartalma Békéscsabától Szek- szárdig, Veszprémtől Mohácsig táplálja a hegesztőpisztolyok kékes lángját. Nagy terület. Naponta ezer palackot képtelenség ekkora területre szétosztani. — Tatán, Székesfehérváron, Kaposváron, Veszprémben, Pécsett, Szekszárdon, Mohácson, Baján, Szegeden, Békéscsabán, Kecskeméten és részben Budapesten van lerakatunk. Ezekre a helyekre szerződött Volán-kocsikkal juttatjuk el a palackokat. Székesfehérvár napi igénye például 12 palack. Ez éppen egy pótkocsis teherautó rakománya, tehát ki lehet használni. A környék ellátásáról a központjukban lévő lerakatok gondoskodnak. Van olyan város, ahol a lerakat előtt nem kell sorakozniuk a kisvásárlóknak, magánosoknak, mert az igényeket az ottani Volán vállalat egy túrajárattal kielégíti. Tehát túrajárat... Ekkor kerülnek szóba a kapu előtt ácsorgó gépkocsik. A telepvezető mosolyog az ismerős kérdésre, vállát könnyedén megrándítja: látjuk mi is, évek óta ez megy, de mit tehetnénk ellene? — Itt Dunaföldváron is működik egy lerakatainkhoz hasonló átadótelep, ahol kis- vásárlóinkat szolgáljuk ki. Ercsi, Adony, Dunaújváros, illetve Paks, Tamási, Kiskőrös, Szabadszállás területről járnak hozzánk. A nap 24 órájában szakadatlanul cserélünk palackot. Ebből reggel 8-tól 12 óráig a kis- vásárlókat szolgáljuk ki. Talán ha sorban érkeznének, nem lenne ekkora torlódás. Csak próbálja valaki megszervezni, hogy mikor fogy el a szabadszállási lakatos kisiparos, és mikor az Ercsi Cukorgyár dissous-gáza! Meg a többi 120 kisvásárlóé! — A cserét nem lehet gyorsítani? — kockáztatom meg a kérdést. — A gázgyár veszélyes üzem. Szigorú biztonsági előírásai vannak. Minden egyes be- és kiadott gázpalackot külön-külön megvizsgálunk. Egyszerre csak három jármű tartózkodhat a telepen. Az átvizsgálást három szakemberünk végzi. A rakodás rámparendszerben történik, csak le meg fel kell görgetni a palackokat, ez nem igényel sok időt. A rakodás tehát nem. A szállítás megszervezése volna mégis a megoldás? — Nekünk sem tetszenek az itt veszteglő szállítóeszközök. Hogy ne álljanak itt hiába, mi felvetettük a terítés gondolatát a szekszárdi lles és a székesfehérvári 14-es Volánnak. Egyben megadtuk a vevők listáját és a vásárlógyakoriságot. A 11-es Volán azzal utasított el bennünket, hogy az atomerőmű-építkezés minden szállítókapacitást lefoglal és a szállítás nem gazdaságos. A 14-es Volán még nem nyilatkozott, de már jelezték, hogy egy ilyen jellegű fuvar nem lenne kifizetődő számukra sem. De a gázt el kell szállítani, és ha a Volán nem ad egy kocsit, akkor ott vesztegel a vásárlók 24, vagy annál is több kocsija nap mint nap. Látják ugyan, hogy a népgazdaságnak káros a szállítás ezen szervezetlen módja, a pazarlás, a gázgyárvállalat nem áldozhat saját erejéből a probléma megszüntetésére. Ha itt valami beteg, az a szállítás. A hivatásos szállító pedig a Volán. — Ezekkel a gondolatokkal bocsátott el Szeleczki Sándor. Felkerestem hát a 14-es Volán dunaújvárosi telepén Varga István forgalomvezetőt, aki néhány hete maga hívta fel a figyelmet a gázgyár környéki szállítás gyengeségére. — A kérdés kétélű — fogadott ezúttal a forgalomvezető. — Nekünk sem előnyös két-három palackkal 20 kilométereket futni. Beszélgetés közben kiderül, hogy a Volán is vásárol dissous-gázt Dunaföldváron saját javítóműhelye részére. Tíz palackot cserélgetnek alkalmanként, tehát az ő kocsijuk is kihasználatlanul rostokol a gáztelep előtt. — Az előbb beszéltem az anyagosokkal — veti közbe Csapó Zoltán szolgálatvezető — a tizenhetedikek a sorban, pedig reggel 8-ra oda- álltak. Ez a kocsi tehát így is, úgy is kiesik az aznapi forgalomból és még bevételt sem hoz a vállalatnak. Igaz, nem mindennap. így a Volán saját bőrén is érzi a pazarlást. De mégsem hajlandó összérdekért cselekedni. — Itt kellene a központi akarat — emeli fel kezét Varga István. — Minden vállalat a saját hasznát nézi, közben rengeteg pénz úszik el semmiért. A Volán nem kíván lépni a kérdésben — tájékoztattam Szeleczki Sándort, akit nem lepett meg a hír. — Az Oxigén és Dissous Gázgyár Vállalat távlati célként már megfogalmazta a szállítás egyszerűsítését. Jövő évi beruházási programunkban szerepel is egy pótkocsis teherautó beszerzése. Persze jobb volna, ha a hivatásos szállító terítene, mert a kocsinkat saját célra is fel tudnánk használni: a vasúton érkező karbidot Volán-bér- fuvarral hozatjuk a gyárba. Tehát amit esetleg nyernénk a kiszállításon, azt többszörösen elveszítjük a bérfuvarnál. Eddig a történet. Jövőre — ha igaz — ideiglenesen megoldódik a gázpalackok cseréjével járó szállítóeszközkihasználatlanság. A végleges megoldás várat magára. Meddig? JUHÁSZ BÉLA A IV. rész lapunk keddi, október 3-i számában jelenik meg. Több igazgató egybehangzó véleménye szerint, csak arra, hogy a kedélyeket izgassa és az igazgatók gondjait szaporítsa. Annak idején, amikor a rendelkezés megszületett, azt a célt szolgálta, hogy menjenek a pedagógusok falura. Mit ilyen, jövedelemkiegészítés volt. Addig nem is okozott különösebb problémát, amíg mindenki maga művelte, műveltette. Aztán a termelőszövetkezetek felvirágoztak, többször rendezték, tagosították a határt. Mindenkinek jó volt, hogy a táblák egységesek lettek, de elkezdődtek a viták. Ki hol kapja, elfogadták és nem fogadták el a cserében felajánlott területet. A vége mindennek az lett, hogy az állami tartalék földek ezen része gyakorlatilag a termelőszövetkezetek művelésébe került, ma a pedagógusok döntő többsége nem tudja, nem is tudhatja, hol van a földje, mert nincs is sehol, csak elméletileg létezik, valahol egy táblában. A terményt vagy haza lehet vinni, vagy — többnyire készpénzben fizetik ki. Ezen a ponton újra kezdődik a vita, helyenként a veszekedés. Az az általános, hogy 25 mázsa májusi morzsolt kukoricát adnak holdanként. Lázad a pedagógus, hogy több jár, mert lényegesen magasabb már azóta a szövetkezet termésátlaga. Ha van kijelölt föld, azt is a szövetkezet szántja, veti bérmunkában, ami nem olcsó mulatság a nagy teljesítményű gépekkel. Ugyanezeket a költségeket akkor is levonjuk, ha nem tudni, hol is van az a föld. Biztos, hogy jobban járnának, ha maguk művelnék, de hát egy hold földet munka mellett, szerszámok nélkül. ki és hogyan? Kétségtelen, hogy a jövedelem-kiegészítés jogos és adható, ha ösztönözni akarunk vele, ennek ellenére a területi pótlék ma már nem létezik, azt alapbéresítették. Ennek is megvolt a maga oka, mert a rendezés előtt öt-hatféle címen is számfejtettek pótlékot. Igen ám, de jelenleg az a meztelen helyzet, hogy a A TIT Baranya megyei szervezete most készítette el a november 25-e és december 6-a között Harkányban sorra kerülő téli egyetem programját. A hagyományoknak megfelelően elősorban szocialista országokból érkeznek majd vendégek a találkozóra. Éppen ezért a programfalusi pedagógusok gyakorlatilag munka nélkül jutnak jövedelemhez. Nem dolgoznak a földön — mégis pénzt kapnak érte és nem bérleti díjat, amiért a szövetkezet használja, hanem terményt, vagy pénzt. Abban sincs semmi igazságos, ha nem minden évben ugyanannyit fizetnek ki, hanem a valóságos termésátlagnak megfelelő összeget, mert ezért a többletért is a szövetkezet tagjai dolgoztak meg. Mindezen zűrzavarokon kívül van egyéb is. Bizony előfordul, hogy az igazgatók önkényesen osztják el a földet, vagy egyszerűen megvonják attól, akitől akarják. Aztán lehet szaladgálni a járáshoz-megyéhez, hogy jár a föld, ide vele! Újabb gond, hogy az állami tartalék földek csak fogynak, nem pedig szaporodnak. A kiindulási helyzetnél pedig legalább kétszer any- nyi pedagógus dolgozik ma falun. Honnan vegyenek annyi földet? Nem vehetnek sehonnan, azért azt osztják fel a tantestületek tagjai között, ami van. Ilyen-olyan, de mindenképpen vitatható arányban Vitatják is. Van, ahol az úgynevezett iskola- tanács döntötte el, hogy a meglévő földből az kap többet, aki régebb óta dolgozik a pályán. A fiatalok lázonganak, nekik is jár, ők is követelik. A magyarázatot' pedig abban, az egyébként teljesen természetes tényben látják, hogy az iskolatanács tagjai mind idősebb pedagógusok. Az tehát a látszat, hogy maguk között osztották fel a földet. Mit lehet tenni? Egységes megyei intézkedés nem képzelhető el, mert mások a körülmények egyik, mások a másik faluban, és amíg egyáltalán van pedagógusföld, addig vita is lesz belőle. Véleményünk szerint a falu és a váixxs között ma már nincsenek olyan nagy különbségek, hogy azt föld adásával kellene kiegyenlíteni, de ugyanígy nem indokolt elvenni az évtizedek óta meglévő jövedelmet sem, csak a formáját kellene megváltoztatni és nem is csak egy megyében. ban kiemelt helyet kap a mai magyar valóság: szocialista hazánk gazdasági, társadalmi és politikai helyzete. Megemlékeznek majd a magyar munkásmozgalom nagy évfordulóiról, a KMP és a KIMSZ, valamint a Tanácsköztársaság megalakulásának 60. évfordulójáról. IHÁROSI IBOLYA Téli egyetem • A munka tette boldoggá KIP5IER, jgyünk Kapcsolószekrény és „Utam bizonytalan, ismeretlen titok, mégis elindulok, dolgozni akarva, küzdeni akarva, mert ezt akarja a ma.” Ezzel a versidézettetl válaszolt Magdus néni, amikor megkérdeztem tőle: — mit jelent számára, öreg napjaiban a munka? Károly József- né kereskedőcsaládban született, 74 évvel ezelőtt. Nem volt rászorulva a munkára. Sőt, tiltották is, mert féltették, mivel a nővére meghalt. Neki viszont üresnek bizonyultak a dologtalan hétköznapok. — Tizenhatéves koromban családunk ismerőseinél női fehérnemű szabást és varrást tanultam. Amikor már önállóságra képes voltam, szalont nyitottam Budapesten, a belvárosban. En terveztem és én is varrtam a fehérneműket. — Nekem az jelentett boldogságot, amikor vasárnaponként megálltam a kiratok előtt, ahol a magam tervezte hímzett hálóingeket és egyéb dolgokat csodálták az arra sétálók. — Versírással is tetszett foglalkozni, énekestehetség is volt. Mégis, miért a fizikai munkát tetszett választani élethivatásul? — Azért, mert teljesen önálló akartam lenni. A versírás viszont a harmincas években keveset fizetett. Pedig az akkori legrangosabb pesti napilap irodalmi rovatának: „Az újság”-nak dolgoztam. Egyébként a második világháborús esztendők is kényszerítették Magdus nénit a kétkezi munkára. Németországból úgy tért haza, hogy apját, anyját és férjét elvesztette. Mégis volt ereje ahhoz, hogy munkával újra kezdje, széppé varázsolja életét. — A háború utáni második házasságomban, Tolnán méhészkedésből éltünk. Sajnos, rövidesen megbetegedett a férjem, és a nyolcvannégy méhcsaládos gazdaságot teljesen egyedül láttam el. Ez, akárhogy is nézzük, egy mőnek óriási munka volt. Ennek ellenére oly szépnek tartotta buktatókkal sűrűn tűzdelt életét, hogy újra ezt a sorsot választaná. Erről ő maga így vall: — Elégedett vagyok. Meggyőződésem: ahhoz, hogy valaki teljes mértékben elégedett legyen önmagával, meg kell ismernie a fizikai munkát! Az élet, a munka okozta esetleges kisebb szenvedésekkel csak szebbé válhat. Sohasem az a fontos, hogy mit csinálunk, hanem az, hogy mit vált ki belőlünk, s miként álljuk meg helyünket vele a társadalomban. Magdus néni mondatai megszívlelendők, mert ma egyre több az olyan ember, aki azt a munkahelyet keresi, ahol kevesebbet kell dolgozni, nem kell olykor szembenézni a nehézségekkel. Az élet kemény mércével mérte a munkát, megpróbáltatást, Magdus néni esetében. Ez, no meg az évek arra késztették Magdus nénit, hogy feladja harminc éve megszokott lakását. Pécsre, az egyik szociá- lis otthonba költözött. Remélhetőleg ez, az ellátással párosuló környezet nyugodt, békés öregséget biztosít számára. BEKE LÁSZLÓ tudósító Néhány éven belül a har- madk gazda irányítja Gyünkön a hajdani Vasipari Vállalat tűszelepgyárában a termelést. S az új gazda, a KIPSZER jól gazdálkodik a gyönkiek munkaerejével. Első közös évükben 1976- ban hét és fél millió forint volt az előállított termelési érték, idén a terv ennek több mint két és félszerese, 19 és fél millió forint. A gyönkiek a tűszelep mellett több új termék előállítását is bevezették. Megkezdték a sorozatgyártását az elektromos berendezések szereléséhez használatos sorozatkapcsoknak. Ebből, a főleg importból beszerzett szerelési anyagból idén a második félévben félmillió darabot készítenek. Másik termékcsaládjuk a tokozott kapcsolószekrény. Ezekből évente 3—4 millió forint értékűt szerelnek ösz- sze. Készül itt a kis rajztábla nagyságútól 8—10 négyzetméteresig. Most a KIPSZER által építendő vietnami üzembe készítenek egy nagyméretű kapcsoló- szekrényt. Hagyományos termék Gyönkön a tűszelep. Az igény ezek iránt a pici, -de fontos szerkezetek iránt nő. Korábban évi kétmilliót kértek tőlük a megrendelők, most már megrendeltek tűszelep 1980-ra 3,5 milliót. Sajnos, az alapanyaggondok néha lassítják, akadályozzák a termelést. A felhasznált réz és teflon — mindkettőt külföldről kapják — akadozva érkezik. Most ismét felveszik a kapcsolatot a hazai, teflont gyártó PEMÜ céggel. Fotó: Szepesi ■ " ' - r ....... ’ V ietnamba készöl a kapcsolószekrény Gyönkön
