Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-28 / 229. szám

1978. szeptember 28. T^PÚJSÁG 5 Nem a jelvény a cél Beszélgetés Tibor Tamással, a KISZ KB osztályvezetőiével Bonyhád Mit tettek a fiatalok a VIT-ért? FIATALOK FIATALOK FIATALOK Allomás­csinosítók (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóvár állomás igen ré­gi, elavult felvételi épülettel rendelkezik. így a fenntar­tása több munkát vesz igény­be. A többletmunkát az épü­let és hídfenntartó szakasz nem tudja minden esetben vállalni, azonban az állomás- épület szépítésére, csinosítá- f sára a kulturált utazás szel­lemében szükség lenne. Az állomási KISZ-szervezet sietett segíteni az épület- fenntartóknak és felajánlot­ták, hogy társadalmi munká­ban befestik a tartóoszlopo­kat, a csatornákat, valamint az utasteret a vágányoktól elzáró kerítést, amennyiben festéket, ecsetet kapnak. Egy­re többen jöttek, 3—4 óra társadalmi munkát vállaltak és festettek. Az egészet há­rom nap alatt befejezték, A társadalmi munka meg­szervezéséért dicséret illeti a KISZ-szervezetet, hogy meg­látták a megoldás módját. A résztvevők közül dicséret il­leti az Aradi házaspárt, Ra­dies Attila, Banizs Ferenc, Hetesi István és a többi név­telen, de odaadó munkát vég­ző KISZ-tagot. Ez a társadalmi munka azt mutatja, hogy a fiatal dolgo­zók is részt vesznek a közös tevékenységben, szívükön vi­selik az állomásunk csinosí­tását, szépítését, ezt kíván­ják tenni a jövőben is. Bódogh Mihály t Dombóvár A KISZ IX. kongresszusán Kádár János elvtárs. hozzá­szólásában többek között a következőket mondotta: „A KISZ döntő feladata — s he­lyes volna, ha a kommunista ifjúsági szövetség ezt párt­feladatnak tekintené —, hogy segítse a testedzést és a tö­megsportot. A nép, az ifjúság egészséges életéhez és jó köz­érzetéhez is hozzátartozik, hogy komoly méretű tested­zés és tömegsport legyen Ma­gyarországon. „Nos, e gon­dolatok jegyében a KISZ KB 1977. február 9-i ülésén ha­tározat született arról, hogy az 1975-ben meghirdetett Ed­zett ifjúságért jelvényszerző akciót — az illetékes állami és társadalmi szervekkel együttműködve, a hazai és nemzetközi tapasztalatokat felhasználva — átfogó tömeg­sport-mozgalommá fejlesztik. — Hogyan sikerült meg­valósítani a mozgalom alap- célkitűzéseit: azt, hogy ösztö­nözze a fiatalokat a rendsze­res testedzésre, segítse egész­séges életmódjuk kialakítá­sát, fizikai képességeik növe­lését? — e kérdésekről be­szélgettünk Tibor Tamással, a KISZ KB honvédelmi és sportosztályának vezetőjével. — Az eltelt rövid időszak eredményeiből, kudarcaiból messzemenő következtetése­ket nem vonhatunk le. Any- nyi azonban bizonyos, hogy jelentős szemléletváltozás következett be a fiatalok kö­zött. Nőtt a sportrendezvé­nyek száma, jóval többen sportolnak — igaz még nem rendszeresen. Nagyon fontos és örvendetes, hogy a fiata­lok közül sokan vállaltak szervező munkát, sokkal töb­ben, mint korábban. Megsza­porodott a létesítmények szá­ma, együttműködésünk ja­vult a társadalmi szervekkel. Lassan megszületőben van egy életforma, amelynek szer­ves része a rendszeres moz­gás, sport, amelyben szükség­let a testedzés. — Sikerült-e a tömeg­sport-mozgalom segítségé­vel rendszeressé, folyama­tossá tenni a sportolást valamennyi korosztály tag­jainak? — Sajnos, nem egészen. A 6—10 éves korosztály test* edzésében nagy az elmara­dás, és a VII. korcsoportba tartozó dolgozó fiatalok rész­vételi aránya is kisebb volt a vártnál. Az általános isko­lákban az a legnagyobb gond, hogy a testnevelési órán kí­vüli testedzésre alig van le­hetőség. Nagyon jó lehetősé­get kínálna erre például a napközis foglalkozás, de ezt sem használják ki. A dolgo­zó fiatalok pedig egyelőre tartózkodnak, viszolyognak a kötelező próbák teljesítésétől. — Az önkéntességből adódóan nem volt-e ala­csony a jelentkezők száma? Bevált-e a követelmény­rendszer, megfelelőek-e a szintek? — Az önkéntesség elve maximálisan érvényesült, a résztvevők száma több volt a vártnál. Úgy gondoljuk, a kö­vetelményrendszer kiállta a próbát, a szintek módosítá­sára sincs szükség. Csak a kötelező próbák elvégzése je­lent még gondot. — Mennyire hitelesek az önértékelések? Hogyan vál­tak be a kollektív teljesít- ménylapok? — Nagy vita előzte meg az értékelési formák megválasz­tását. Többen idegenkedtek az önértékeléstől, a kollektív teljesítménylapoktól. Általá­nos tapasztalat, hogy a VII. korcsoport tagjai nem szíve­sen adminisztrálnak, náluk célszerűnek látszik a kollek­tív értékelő lapok alkalma­zása. — A tömegsport-mozga­lomban nagy szerepet ka­pott a turizmus. Tervezték, hogy bővítik az ifjúsági turizmus céljait szolgáló szálláslehetőségeket, kiter­jesztik a kedvezményeket, kölcsönzőhálózatot hoznak létre. Sikerült-e mindezt megvalósítani? — Lényegében igen. Az Express utazási iroda egy sor új típusú programmal vette ki a részét a tömegsport­mozgalomból. Természetesen ezeken a programokon jelen­tős kedvezményeket is bizto­sítottak a fiataloknak. Ami a kölcsönhálózatot illeti, eldőlt, hogy az Ezermester bolthá­lózaton belül szervezzük meg sportszerkölcsönző állomá­sainkat. — Az iskolák létesítmé­nyeikkel, felszereléseikkel nagymértékben segíthetik a tömegsportmozgalom sikerét. Korábban nem mindig tár­ták szélesre a tornatermek, sportudvarok kapuit a bebo­csátást kérők előtt. Történt-e valamilyen változás ezen a területen? — Sajnos számottevő előre­lépés nem. Az illetékesek többnyire a rendtartásra, anyagi okokra hivatkozva zárkóznak el a segítségtől. — Hogyan összegezné a tömegsport-mozgalom első esztendejének tapasztala­tait? — Alapvető módosításra nincs szükség. Beigazolódtak elképzeléseink, talán a lá­nyok, a fiatal asszonyok moz­gósítására kell nagyobb gon­dot fordítanunk. Az a leg­főbb teendőnk, hogy még jobban ügyeljünk a rendsze­rességre, a folyamatosságra, törekedjünk a társszervekkel való együttműködésre. Tu­lajdonképpen az értékelési formákkal is elégedettek le-j hetünk. Talán néhányan so- kalták az adminisztrációt, nem töltötték ki a teljesít­ménylapokat, így nem jutot­tak jelvényhez. De végül is nem a jelvény a cél, hanem, hogy sportoljanak. BÖCS FERENC A bonyhádi járási—városi KISZ-bizottság a közelmúlt­ban beszélte meg a XI. VIT- re való felkészülés tapaszta­latait. A felkészülés alapfeltétele a feladattervek, az akció- programok elkészítése volt. Az alapszervezetek ezt általá­ban eredményesen oldották meg, a programok lebonyolí­tása is ezt bizonyította. 1977 őszétől kezdődött a felkészü­lés intenzív szakasza. Az if­júsági vitakörökben a KISZ- fiatalok megismerkedtek a VIT-ek történetével, a XI. VIT célkitűzéseivel, és Ku­bával. A központi és az alap­szervi rendezvények többsége is a második szakaszban zaj­lott le. 1978 februárjában megtartották a felmenő rend­szerű VIT-vetélkedő házi ver­senyeit, hatvanhat csapat részvételével. A nagyobb központi ren­dezvények a „Forradalmi if­júsági napok” idején voltak: Aktivisták felkészítése (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A KISZ dombóvári Városi Bizottsága a hét végén szer­vezte meg a KISZ-vezetők felkészítését. A fiatalok tájé­koztatást kaptak az akció- programból adódó feladatok­ról, a szervezeti élet kérdé­seiről, az agitációs és propa­gandamunka időszerű fel­adatairól, továbbá a gazdasá­gi építőmunkáról, sport­munkáról. Az előadás után négy csoportban tartottak konzultációt. A titkárok, ter­melési felelősök, sportfelelő­sök, közművelődés-felelősök megbeszélték az előadásokat, a reszortos feladatokat. VIT-vetélkedő döntő, sport- versenyek, járási—városi klubtalálkozó. Emellett az alapszervezetek is gazdag programokat szerveztek. A harmadik szakaszban egy központi rendezvény mozgó­sította a fiatalokat: Ifjú Gár­da-, Úttörő Gárda-szemlére és „Győzelem napja” harci­túrára. Délután szolidaritási VIT-koncert volt a városi sportcsarnokban, mintegy kilencszáz fiatal részvételé­vel. A műsort Csizmadia Sándor polbeaténekes és há­rom zenekar szolgáltatta. Eb­ben az időszakban az alap­szervezetek VIT-napokat szerveztek. Az intenzív idő­szakban két alapszervezet te­vékenykedett elég passzívan: a mőcsényi és a nagymányo- ki. A VIT előkészületek idején jelentős társadalmi munkát végeztek a fiatalok. A VIT- alapra 47 356 forintot fizettek be. Művészetek iskolája Miközben mi a túlterhelés­ről vitatkozunk, a Szovjet­unióban azzal kísérletezne!?, hogy miként lehetne a köte­lező középfokú képzéssel együtt alapfokú zenei, kép­zőművészeti, koreográfiái és általános esztétikai ismerete­ket is elsajátíttatni a gyere­kekkel. Persze, egyelőre még nem minden iskol&s részesül a Szovjetunióban sem művé­szeti képzésben, de egyre többen lesznek, akik aktív művelésébe is bekapcsolócf- nak valamelyik művészeti ágnak. A maguk örömére és hasznára. Dunaföldvár Épül a fiatalok csónakháza Önkéntes rendőrök szervezik Az uszály, amiből jövőre csónakház lesz Gyorsan kötik, gyorsan bontják? Koszorú a kukában Májusban költözött Duna- földvárra a MAHART egy régi, kiselejtezett uszálya. Ez az 1004-es számú vízi jármű lesz a dunaföldvári fiatalok csónakháza. Hogy a régi uszályból új és más rendel­tetésű hajó legyen, összefo­gott a nagyközség valameny- nyi üzeme, szövetkezete, je­lentős segítséget adtak a ma­gyar és szovjet katonák is. Részt vesz a munkában az Alkotmány, a Virágzó és az Aranykalász Tsz. Az Oxigén- és Dissous Gázgyártó Válla­lat dunaföldvári gyáregysé­gének dolgozói vasszerkezeti munkákat végeznek. A volt BHG, jelenleg a Mechanikai Labor Vállalat dunaföldvári üzemegységének szakemberei kivágták a hajótesten a kör alakú ablakok helyét és el­készítették a kereteket. A ta­nács költségvetési üzeme és a vízi önkéntes rendőri cso­port a villamos hálózatot ké­szítette el. Az önkéntes rend­őrök szervezik a tanács ve­zetőivel közösen az átépítést, s ők gondoskodnak az uszály őrzéséről. Ez utóbbi sajnos nem elhanyagolható, mert a mostani csónakházat az idén már háromszor feltörték, a vízről is elvittek járműveket. Ha elkészül az új, úszó csó­nakház, ezek a gondok vég­érvényesen megszűnnek. A magyar és szovjet kato­nák a hatalmas hajótest rozs- dátlanítását végezték kézi erővel. Most ezt a munkát segíti a MAHART fenntar­tási üzemének Zrínyi szo­cialista brigádja, ök felaján­lották, hogy gépeik segítségé­vel gyorsabban elvégzik ezt a hatalmas munkát, segítenek a festésben, a bejárati lép­csők elkészítésében. Kiselej­tezett berendezések felújítá­sával a biztonsági berende­zéseket — a mentőcsónakot, íjnentőöveket, apróbb tarto­zékokat, s egy szivattyút is elkészítenek. Közös össze­fogással, így csodálatos lehe­tőséget biztosítanak jövőre a nagyközségben a vízi élet fel­lendítéséhez, a fiataloknak egy egészséges sportlehetőség megteremtéséhez. A gyerekek boldogan ro­hangáltak a díszes, fehér menyasszonyi koszorúval, amin még ott libegett a rö­vid fátyol is. A kukában fe­dezte fel valamelyikük. A gyerekek egymás fejé­ről kapkodták le a valaha szép órákat látott, drága ko­szorút, amit valóságosan — de egyúttal jelképesen is — a szemétgyűjtőbe hajítottak. A kacatok, ételmaradékok tetején pompázkodó koszorú egy hamar felbomlott há­zasság „mementója”. 1. — Tiéd volt a koszorú? — Igen. Napok óta mást sem hallak, minthogy ho­gyan tehettem ezt, miért dobtam a kukába. A szom­szédasszony szerint cinikus dolog... De mit csináltam volna? Őrizgessem a szek­rényben, nézegessem? Pró­báltam elajándékozni, de ebben úgy látszik, mindenki babonás: egytől-egyig visz- szautasított minden ismerős lány. Rossz előjel olyan ko­szorúval esküdni, amit elvált asszony adott. — Eddig hol volt a helye? — A beépített szekrény al­jában... Bár nagyanyám sze­rint be kellett volna kere­tezni, és a falra akasztani. Most emlegeti is, hogyha nem rugaszkodtunk volna el annyira a szokásoktól, nem lennék huszonnégy évesen elvált. Olyasmire gondol, hogyha még azon melegében szültem volna egy gyereket, most az összetartana. Mi meg hálát adunk az eszünk­nek, hogy gyerek nélkül kezdhetjük újra az ödetet. Sokkal bonyolultabb lenne a helyzet. — így is bonyolult? — Tulajdonképpen nem. Leginkább a költözködéshez hasonlít. Abból az életfor­mából, amit ketten próbál­tunk kialakítgatni, abba, ami csak az enyém. A ha­sonlatnál maradva, úgy ér­zem, mintha társbérletből egy jó kis garzonba kerül­tem volna. A volt férjem pedig villába, mert megis­merkedett álmai nőjével, és hamarosan újra nősül. — Milyen tanulságai van­nak az elmúlt évnek? — Nem szabad házasságot kötni anélkül, hogy az em­ber pár hónapot ne lakna együtt a jövendőbelijével. Mi három évig jártunk egy­mással, azt gondoltuk, eny- nyi idő csak elég, hogy meg­ismerjük egymást. Aztán ki­derült, hogy éppen az alap­vető dolgokban képtelenek vagyunk alkalmazkodni. Én későn fekszem, sokáig al­szom, ő korán elalszik, de hatkor már motoz. Én sze­retem a tévét, ő nem, ő han­gosan magnózik, és utálom az erős hangokat. Ő irtó ha­nyag, amerre jár, ott sár­darab, almacsutka, csikk... Engem ez idegesít. Sorol­jam...? Nem veszekedtünk soha, csak bosszankodtunk. Végül kiderült, hogy annyira nem is szeretjük egymást, hogy tflviselhetőnek tartsuk így az életet. Egy év után elváltunk. Mindenki nehez­tel ránk miatta. 2. — Húszéves voltam. Ani­ta tizenkilenc, amikor össze­házasodtunk. Kicsit hihetet­lennek hangzik, de azért ha­tároztuk el a frigyet, mert láttunk olasz ismerősünknél egy sorozat színes fényké­pet a húga esküvőjéről... Nagyon szép képek voltak, a fiú fehérben, a lány hal­vány rózsaszín muszlinruhá­ban, hatalmas kalappal és égővörös rózsákkal, mint va­lami festményen. Mi is el­képzeltük magunkat ilyen ruhákban, és azt hiszem, az egész házasságból az volt a legjobb időszak, amikor ru­haanyai’ után jártunk, meg próbálni... — meséli a fia­tal gépésztechnikus. — A szülők nem örültek, de nem is tiltakoztak. Mind a ketten dolgoztunk, Anita szüleinek a háza nagy, eleve azért építették kétszintesre, hogy majd Anita családja is elférjen. Az első perpatvar akkor tört ki, amikor kide­rült, Anitá terhes. Egyikünk sem akart gyereket, Anita szülei sem, mindannyian felkészületlenek voltunk az új szerepre. Hónapokig alig beszéltünk egymással, Anita időről időre hisztériázott, rrjég a szülés előtt is kép­telen volt elhinni, hogy mu­száj anyának lennie... Ne­kem ez furcsa volt, és ellen­szenves. A kislányunkat azonnal elfogadtam és meg­szerettem, amint megláttam, ugyanígy voltak Anita szü­lei is — imádják. Csak Ani­ta nem oldódott fel a saját gyerek iránt. Mégis neki ítélték. Igaz, nem ő, hanem a szülei nevelik, azokat szó­lítja anyának, apának, en­gem is szeret, de csak Gá­bornak nevez, mintha a testvére lennék... Szóval, amikor Anitáról kiderült, hogy nem szereti a kicsit, és semmi felelősségérzet nincs benne, én egyszerűen meg­undorodtam tőle. Még az is teher, ha beszélni kell ve­le... Igaz, ritkán van ilyen alkalom, általában anyóso- mékkal beszélgetünk a kis­lányról, és anyósoméknál találkozom vele. Velük na­gyon jóba vagyok, szomorú­ak, amiért ilyen a lányuk, és engem értenek meg. — Visszaköltöztem a szü­léimhez, de nem volt jó, most albérletben lakom. Vá­rom a behívót, leszerelés után talán majd keresek va­lami komolyabb kapcsolatot, de egyelőre házasságra gon­dolni sem szeretek... 3. Közhely a tény: válásban a világ élvonalába tartozunk. A válók között sok a fiatal. Olyanok, akik egy-két évi együttélés után kimondják: elég! — és vállalják, ami ilyenkor következik, a kere­setek, viszontkeresetek, tár­gyalások, vagyonmegosztás sorozatát. A statisztika szerint egyébként a fiatalon elvál­tak második házassága rend­szerint sikeres... VIRÄG f. é. Vége

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents