Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-28 / 229. szám

gISépújság 1978. .szeptember 28. Úszás: Szolnokon rende­zett úszóversennyel meg­kezdték őszi szereplésüket a Dombóvári Spartacus úszói. Tíz fiatal részvételével in­dultak a versenyen, ahol rajtuk kívül a Szolnoki Víz­ügy, a Szolnoki Sí, a Váci Vízmű és Özd úszói vettek részt. A dombóváriak há­rom első helyet szereztek: 50 m-és leány béka, gyors: 1. Loboda Éva. 50 m-es fiú béka, gyors: 1. Bugyi Nor­bert. 100 m-es fiú delfin, mell: 1. Füzessy Tamás. * Szekszárdon a városi teke­szövetség október 2-án, 16 órakor tartja soron követke­ző ülését. Ezen a bajnokság őszi fordulójának sorsolását készítik el, majd megvitat­ják, és jóváhagyják a jövő évi versenynaptárt. * Szombaton és vasárnap a Budapesten sorra kerülő Magyarország—Jugoszlávia ifjúsági tekeválogatottak viadalán Mándli János, a Dombóvári Spartacus ver­senyzője is szerepel, helyet kap a magyar csapatban. * A megyei természetbarát szövetség közölte, hogy ok­tóber elsejétől minden hó­nap első, és harmadik szer­dáján, 17 órától 19 óráig tartják a szövetségi napot. (Szekszárd, Hunyadi u. 5.) ♦ A megyei sporthivatal nagytermében október 2-től folytatódik — minden hét­főn 20 órától — a dolgozó nők tornája. Labdarúgó MNK A Dombóvári MSC is elbúcsúzott Aranyjelvényesek az olimpiára Szekszárdi Dózsa—Báta­szék 2:1 (1:0). Bátaszék, 100 néző. V.: Takács. Szekszárdi Dózsa: Lipovszky — Dinnyés, Szlovák, Somodi, Bonnyai — Tóth, Szőllősi, Adorján —■ Bocz, Szekeres (Szőcs), Házi. Edző: Magasházi József. Bá­taszék: Mucska — Tóth I., Révész, Fiath, Varga (Kiss), Zágonyi (Szalai), Poór, Bács­kai, Holacsek, Tóth II., Pál. Edző: Palatinusz János. Az első húsz percben a vasutas­csapat játszott mezőnyfölény­ben, Tóth II. kétszer is gól­helyzetben hibázott. A hazai­ak meglepően sokszor állí­tották lesre a Dózsa támadó­sorát. A 40. percben azonban a lestaktika megbosszulta magát: Tóth hosszú indításá­val Szlovák ugrott ki a védők közül, két csel után a befutó Bocz elé játszotta a labdát, aki biztosan lőtte a bal sarok­ba. 1:0. Szünet után valamivel jobban játszott már az NB Il-es csapat. A 68. percben egy védelmi megingást ki­használva Bocz az alapvonal­ról a jó ütemben érkező Szőcs elé gurította a labdát, Szőcs a jobb alsó sarokba lőt­te. 2:0. A 77. percben Hola­csek 16 méterről leadott lövé­se Lipovszky kezét érintve vágódott a jobb felső sarok­ba. 2:1. A hazai együttes mindvégig egyenrangú ellen­félnek bizonyult, a Dózsa gárdája nehezen harcolta ki a továbbjutást. Dombóvári MSC—Paksi SE 1:1 (1:0). Dombóvár, 300 néző: V.: Beck. Dombóvár: Foki — Lakos, Vida, Szíjártó, Csatári, Bús, Tóthbagi, Vég­vári (Németh), Banai (Feke­te), G.. Kiss, Porcsa. Edző: Bancsi Ferenc. Paks: Turóczi — Szűcs, Kovács I, Váyer, Bagó, Czetthoffer, Majsai, Szabadi (Vácz), Somodi, Ko­vács II, Vábró (Muck). Edző: Márkus József. Az első perc végén G. Kiss 20 méteres bal felső sarkos lövésével szem­ben Turóczi tehetetlennek bi­zonyult. 1:0. A 22. percben Bús mintaszerű beadását G. Kiss nagy helyzetben elhi­bázta. A 31. percben Kovács II. került gólhelyzetbe, előle a lövés pillanatában Szíjár­tónak sikerült mentenie. A 45. percben Muck közeli fe­jesét a dombóváriak kapusa szögletre ütötte. A második félidőt tíz per­ces mezőnyjáték vezette be. Az 58. percben Végvári jó átadását Porcsa kecsegtető helyzetben Turóczi kezébe lőtte. A 68. percben Fekete jobboldali szögletét G. Kiss csúsztatta fejjel kapura, Tu­róczi nagy bravúrral hárított. Ezután nagy lendülettel tá­madtak a paksiak, többet bir­tokolták a labdát. Az egyen­lítésért folytatott igyekezetü­ket a 86. percben siker koro­názta. Sorozatos akcióik vé­gén Majsai jobboldali beadá­sát Muck közelről a léc alá fejelte. 1:1. A hátralévő négy percben már mindkét csapat a védekezésre összpontosított. Miután a rendes játékidő nem döntötte el a továbbju­tást, így 11-es rúgásokra ke­rült sor, melyben a paksiak 3:2 arányban bizonyultak jobbnak. Jók: Végvári, Por­csa, Bús, Szíjártó, illetve' Muck, Majsai, Kovács I. A KISZ Központi Bizott­sága honvédelmi és sport­osztálya, az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, vala­mint a Fejér megyei KISZ- bizottság Velencén rendezte vasárnap az Aranyjelvénye­sek az olimpiára tömeg­sportakció országos futópró­báját. A nők mezőnyében negyvennégyen, a férfiaknál közel hatszázan álltak rajt­hoz az Express középiskolás­üdülőtábor előtt. A részt vevő nők számára a köve­telmény: a 14 kilométeres távot egy óra, harminc perc alatt kellett lefutni. Mint később kiderült, ez a köve­telmény megfelelő, rendsze­res felkészüléssel teljesíthető volt, sőt, a velencei orszá­gos próbán a legjobb idő­eredmény 56 perc volt. Tol­na megyét Szili Márta és Fenyőházi Mária képvisel­ték, mindketten a szintidőn belül érkeztek a célba. A férfiaknak három óra alatt 28 kilométert kellett teljesíteniük a Velencei-tó körül. Ebben a mezőnyben a legjobb időeredménynek egy óra 26 perc bizonyult. Me­gyénkből Zákányi József, Papp Miklós, Turcsán Zsolt, Farkas Géza, Vecsernyés Géza, Domsa István és Vida Mihály állt rajthoz. Vala­mennyien teljesítették az országos próba követelmé­nyét, időeredményük a 2 óra 8 perc és 2 óra 30 perc között volt. A rendkívül jól sikerült futópróbáról a televízió fel­vételt készített, melyet ok­tóber 1-én délelőtt sugároz. Az Aranyjelvényesek az olimpiára akció keretében október 15-én Szekszárdon rendezik a kerékpározók próbáját. Oköluiucis Asztalitenisz Két dobogós hely A bulgáriai Primorskóban hét ország versenyzőinek részvételével nemzetközi asztalitenisz-versenyre ke­rült sor. A magyar színeket utánpótlás-válogatott néven a Dudás Ibolya—Bidermann Éva (Bp. Postás) csapat kép­viselte. A még ifjúsági korú versenyzők jól szerepeltek a felnőttmezőnyben. Különö­sen Dudás Ibolya teljesít­ménye érdemel elismerést. A kieséses rendszerű csapat- verseny során csapatunk el­ső mérkőzésén biztos 3:0 arányú győzelmet aratott Bulgária együttese ellen. A döntőbe jutásért nagy küz­delemben, jó játékkal 3:1- re nyertek Románia ellen. A döntőben azonban már nem bírtak az NDK váloga­tottjával, és 3:1 arányú ve­reséget szenvedtek, így a 2. helyet szerezték a csapat- versenyben. Az egyéni versenyeken is jól szerepelt Dudás Ibolya, több ellenfelét legyőzve ke­rült az elődöntőbe. Itt 2:0- ás vezetés után 3:2 arány­ban vereséget szenvedett a lengyel Urbanskától, és vég­eredményben a 3. helyen végzett. Dudás Ibolya telje­sítménye és eredményessé­ge feltétlenül dicséretet ér­demel. Ifikorú versenyző lé­tére felnőtt nemzetközi me­zőnyben két dobogós helye­zést elérni, mindenképpen kitűnő eredmény. — 1 — Ritka botrány kerekedett Hamburgban, miután a neves Bundesliga klub egyik játéko­sa, a 28 éves Willi Reimann az SV Hamburg hétfői edzé­sén leütött egy újságírót. Az előzmény, hogy Stefan Hehn egyik cikkében sportszerűt­lennek minősítette Reimannt. A hamburgi klub elnöksé­ge kedden fegyelmi elé állí­totta játékosát és 5000 márka pénzbüntetésre ítélte. De az ügy ezzel még nem zárult le, mert az újságíró testi sértés­ért feljelentette a magáról megfeledkezett sportolót. * Londonban 40 000 néző előtt játszotta újabb európai mér­kőzését a New York Cosmos labdarúgó-csapata. Az ellen­fele a Chelsea volt. A talál­kozó 1:1 (1:0) arányban dön­tetlenül végződött. Kecskeméten második al­kalommal rendezték .a Petőfi Népe-kupát, melyen tizenhá­rom egyesület kilencven ökölvívója szerepelt, köztük a Szekszárdi Sportiskola ver­senyzői is. Az 1964-ben szü­letettek kispapírsúlycsoport­jában Orbán István (Sz. SI) a kiskunhalasi Rácz ellen vívta a döntőt. A mérkőzés mind­végig színvonalas küzdelmet hozott, melyen Orbán szoros harcban vesztett, így súlycso­portjában az ezüstérmet sze­rezte meg. Az 1962—63-ban születet­tek kispapírsúlyú döntőjét Till László (Sz. Sí) és Kin­A dombóvári város környé­ki labdarúgó-bajnokság állá­sa. Felnőttek: 1. Dombóvári Vasas 6, 2. Nak 6, 3. Döbrö- köz 5, 4. Kocsola 4, 5. Kapos- szekcső 4, 6. Szakcs 3, 7. Dal- mand 2. 8. Kurd 2, 9. Attala 2, esés (Kiskunhalas) vívta. Az első két menetben még telje­sen nyílt volt a mérkőzés ki­menetele. A harmadik menet­ben Tillt fejelésért megintet­ték, s mint kiderült, ezzel az intéssel veszített, így ő is ezüstérmes lett. * Gazdag versenyprogram előtt áll Komjáti Tibor, a Szekszárdi Dózsa válogatott ökölvívója. A hét végén a Pécsett megrendezésre kerülő országos felnőttbajnokságon indul, majd a jövő héten Berlinben egy nagyszabású nemzetközi tornán szerepel a magyar válogatott tagjaként. 10. Gyulaj 0 ponttal. Ifjúsági­ak: 1. Dalmand 8, 2. Döbrö- köz 8, 3. Kocsola 6, 4. Kurd 2, 5. Dombóvári Vasas 2, 6. Nak 1, 7. Szakcs 1, 8. Kapos- szekcső 0, 9. Attala 0 ponttal. Város környéki bajnokság 4 Csapatversenyben 3. a TOTÉV MHSZ-szakoszt atya Motocrossverseny a váci kőbányák alatt — A motorosokat keresik? Menjenek tovább, a cement­gyáron túl vagy két kilomé­terrel és ott meglátják a kő­bányát. Annak közelében már bőgnek a motorok, meghall­ják, merre kell menni — ad­ta a pontos felvilágosítást Vác központjában egy fiatal­ember. Könnyű volt odatalálni, csak a kőbányát kellett fi­gyelni. Az alatta elterülő dimbes-dombos, köves terü­leten már látni lehetett a száguldozó motorokat. A depó­ban a megszokott képet talál­tuk. Sok teher- és személy- gépkocsi parkolt és természe­tesen ott voltak a motorok, a versenyzők is. Közülük néhá­nyat javítottak, hisz bárhogy előkészítik otthon a gépeket, a bemelegítés, az edzés so­rán akadnak hibák. A DCM (Dunai Cementipa­ri Művek) motorosai rendez­ték az év utolsó pontszerző versenyét. Kecskemétről, Bu­dapestről, Polgárdiból, Szol­nokról, Tatabányáról. Abony- ból, Kúpról, Győrből, Kis­lángról érkeztek, de termé­szetesen a váciak mellett Szekszárdról a TOTÉV MHSZ-fiataljai is ott voltak. — Minden rendben van, már folynak a gépátvételek, és hamarosan megkezdődik a kötelező edzés, melyet az idő­mérés követ — mondta Ko­vács Ferenc, a szekszárdiak legeredményesebb verseny­zője. Vagy negyven motort tú­ráztattak egyszerre vagy ép­pen a depó melletti edző­pályán rótták velük a körö­ket. A zaj óriási volt, csak úgy lehetett szót váltani, ha egymás füléhez hajoltunk. Ilyen körülmények között ad­ta tudtunkra a szekszárdiak vezetője Moldván Ferenc, hogy ma a kilenc versenyző közül kettő újonc, először Gépátvétel indul: Dombi Ferenc és Peg- ler István. Néhány perccel később már a zsűrinél láttuk, Vitatkozott, és mint kiderült éppen a két új fiú igazolása körül támadt valami bonyo­dalom, de végül a zsűri meg­adta számukra az indulási engedélyt. Megkezdődött a 125 köb­centiméteresek B kategóriá­jában az edzés. Néhány kör után már látni lehetett, hogy kitűnő formában van Kovács Feri, hajmeresztő kanyar­vételekkel, de biztos érzék­kel vette a kanyarokat. Az­tán kellemetlen másodper­cek következtek. Cziráki Jó­zsef teljes gázzal ereszkedett le egy dombról, hogy nagy lendülettel menjen fel a má­sik dombra. Addig rendben volt minden, de amikor fel­érkezett — a lendülettől — az első kereke a levegőben volt annyira, hogy a gép ha­nyatt vágódott. Szerencsére Cziráki esés közben nem vesztette el lélekjelenlétét, így a rázuhanó motor csak kisebb karcolást okozott. A néhány méterrel mögötte ér­kező gép versenyzője már nem tudta kikerülni Czirá- kit, ütköztek. A tömeges bu­kást a rendezők gyors be­avatkozása akadályozta meg. — Ez egy szerencsés bukás volt, de a versenyző is észnél volt — állapították meg a nézők közül^jöbben. Persze akadt több kisebb- nggyobb bukás is, már a kö­telező edzésen. Nem voltak veszélyesek, de azért elég volt ahhoz, hogy a DCM mű­helykocsija működésbe lép­jen. A rendező egyesületnek kell műhelykocsit biztosíta­ni, bár minden versenyen lát­ni, hogy több egyesülettől nemcsak a szereplőket, hanem a szinte nélkülözhetetlen mű­helykocsit is elküldik a mo­torokkal, a versenyzőkkel. A pályán bőgtek a moto­Síóguldás hegyen-völgyön át rok, de a depóban a hűvös idő ellenére is meztelen fel­sőtesttel voltak néhányan, javították a kisebb hibákat. Mert hiba, az mindig akadt. Az egyiket megjavítják né­hány másodperc alatt, a má­sikon esetleg olyan baj akad, hogy néhány pillanat alatt kiszerelik a dugattyút, vagy a porlasztót szétszedik. Ná­luk ez nem jelent akadályt, hisz valamennyien nemcsak versenyzők, hanem kitűnő szakemberek is. Késő délután — már söté­tedett — mire befejeződött a kötelező edzés, illetve idő­mérés. Aztán vasárnap reggel folytatódott minden elölről, de most már a helyezésekért, az értékes pontokért. Sajnos ezúttal a szekszárdiak a meg­szokottnál halványabban sze­repeltek. Az előfutamban a szekszárdiak legfiatalabb ver­senyzője, Nyakas Gábor mo­torhiba miatt már nem is áll­hatott rajthoz, bátyja László, az előfutamban bukott, így nem került a döntőbe. Saj­nos a folytatás is elég rossz volt. A versenyszám esélye­se Kovács Ferenc, az utolsó körben még vezetett, amikor bukott. Ekkor néhányan megelőzték, de ő talpra ug­rott és folytatta a versenyt. A cél előtt 20 centiméterrel sérülése miatt eszméletét vesztette, motorjával elbukott. Néhány másodperc után még így is átvonszolta gépét a célon. Azonnal mentőautóba tették és a váci kórházba szállították, ahonnan csak ké­ső délután, saját felelősségé­re engedték el. Kovács Fe­renc így kategóriájában 6. lett. Kern György lényegesen szerencsésebb volt ezen a versenyen — mely természe­tesen a tudásával is párosult — ő a 4. helyet szerezte meg. Cziráki József és Pegler Ist­ván 11., illetve 12.-nek érke­zett célba. Kovács Ferenc önfeláldo­zó, szinte már hősiesnek mondható motorozása hozzá­segítette a szekszárdi csapa­tot,—hogy a rendkívül erős mezőnyben Abony és Kúp mögött holtversenyben a 3. helyet szerezzék meg. Mi­előbbi teljes gyógyulást kí­vánunk Kovács Ferencnek, hogy szép sikerrel öregbítse a TOTÉV MHSZ-klubjának hírnevét. Rajt előtti másodpercek Verseny előtti eligazítás

Next

/
Thumbnails
Contents