Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-24 / 226. szám
1978. szeptember 24. "KÉPÚJSÁG 7 Búcsúebéd rek, akik erejük virágában ugyanúgy az életet, az embert szolgálták, ahogy most azok, akiknek a gondoskodás kötelessége kijut. Hadd idézzek egyetlen mondatot az MSZMP XI. kongresszusának programnyilatkozatából : „Az időskorúak- ról való gondoskodás szocialista társadalmunk ÉRDEKE és elemi KÖTELESSÉGE. Arra törekszünk, hogy az idős emberek anyagi biztonságban éljenek és a társadalom hasznos, megbecsült tagjainak érezzék magukat.” A XI. kongresszus határozatában is ott van, hogy életszínvonal-politikánkkal összhangban bővíteni kell az idős korúak pihenését, ellátását, gondozását szolgáló intézmények hálózatát, javítani a szociális ellátást, tovább egységesíteni a nyugdíjrendszert, hogy csökkenjenek a korábbról megmaradt különbségek. — Tudja, maguknál nem is rossz dolog öregnek lenni — mondotta volt Tevelen az öregek napközi otthonában a község egykori földbirtokosának lánya, aki itt egyenlő volt az egyenlőek között éveinek száma és a segítségre szorulóknak kijáró humánum jogán. Élénk derültséget keltett a kinyilatkoztatása, de ha kólába sietve és onnan hazafelé ballagva kétszer vitt el az utam a Vincés nővérek szeretetháza mellett. Itt volt az utcára nyitott szegénykonyha is és a körút akácokkal árnyékolt gyöpe volt az ebédlő. A mindennapos látvány képe ma is elevenen él bennem. Hasonlóképpen azok a pályakezdés időszakában kelt élmények, melyek a Délmagyarország 1920-as, 30- as példányainak olvasása közben értek. Máig nem felejtettem el annak a domaszéki fiatal parasztnak a tárgyalásáról szóló tudósítást, aki azért csapta agyon a keze- ügyébe kerülő kisszékkel az édesapját, mert az másodszor is szelt a kenyérből, mikor az életének már annyi haszna sem volt a háromholdas gazdaságban, mint a fületlen gombnak. A fiatal férfit gyilkosságért ítélték el. A tudósító úgy vélte, hogy „a társadalomnak is a vádlottak padján lett volna a helye, hogy feleljen farkastörvényeiért, mely az emberben, ha az szegény, antiszociális és kannibálokon túllicitáló tulajdonságokat fejleszt ki”. Akkoriban megértettem a vallásba, vagy a halálba menekülő öregeket és azokat is, akik nem törődve a kéregetés tilalmáközönségem alig volt aktív színész koromban is! Kiss Sándor és felesége egészségesek, így a szerencsések közül valók. Minden évben kirándulnak a Balatonra. Mindegyik alkalommal jól érezték magukat, de a legtöbb élményt ez a négy nap jelentette számukra. Különösen a veszprémi kirándulás, az állatkerti séta, a városnézés marad-kedves emlékük. Csősz Kálmán bácsit tavaly az ízületei nem engedték táborozni, de idén már jöhetett, sőt beállt a futballozok közé is. Igaz, nem a lábával, hanem botjával rúgta a labdát... Az otthon legidősebb lakójának, Krisztina néninek is lesz mit mesélnie odahaza Gyönkön. Nagyvá- zsonyban, a postamúzeumban egy csokor virággal kedveskedtek neki. Kilencvenhét évével ő volt a múzeum legidősebb látogatója. Elkezdődik a búcsúebéd, utána rövid pihenő, s indulás vissza Gyönkre. A buszon már a következő évre gondolnak. Jó dolog ilyen sorokat leírni, bár elég sokan vannak, akiket ingerelnek az efféle híradások. Soha nem azok unják a szociális gondoskodás fejlődésének figyelemmel kísérését, akiknek tulajdonosi igényük számon tartani gazdasági, politikai, társadalmi építőmunkánk gyarapodó eredményeit, hanem azok. akik a társadalom jólétének növekedését az eltartottak számának gyarapodásától féltik. Röviden: a nyugdíjasoktól és a szociális gondoskodást azért igénylő öregektől, mert saját jogon nem tudtak szert tenni nyugellátásra, megrokkantak, vagy magukra maradtak. Ezek az „aggódok” csakugyan nem tudják, hogy őket meg a mai öregek tartották el. miközben megtermelték gazdasági, társadalmi életünk fejlődésének értékeit? Valóban nem képesek felfogni, hogy társadalmunk nem kegyosztó, hanem kötelességteljesítő, amikor egyre többet fordít az idős korúak gondozására? A gondoskodás, gondozás rendszere — akárcsak országosan — sokágú itt, a szőkébb hazában is. Benne foglaltatik a pénzbeni és természetbeni juttatások sora, az az intézményrendszer, mely mára kiépült és korszerűsítésre, tágításra vár. Megvannak azok az alapok, melyekre építve tovább lehet és kell Öregek, kedveseink Egyre több jut A békés, kiegyensúlyozott öregkor tudományos kérdéseivel foglalkozó Nemzetközi Gerontológiai Társaság jelmondata, mely arra buzdítja a fogékonyakat, hogy „Ne éveket adjunk az életnek, hanem életet az éveknek”, rég bejárta a világot. Hódítani, tettekre serkenteni viszont csak azokban az országokban tudott, amelyek rendszerük lényegéből fakadóan ismerték fel, hogy az öregség valóban nemcsak orvosi, biológiai, hanem társadalmi probléma is. Olyan probléma, aminek megoldásaiban együtt kell, hogy hasson az értelem a humanitással — a szív az észszel —, mert a gondoskodást igénylők értő és érző embebelegondol az ember, a derű mit sem csorbít a tényen. Nálunk fiatalnak lenni mindennél jobb dolog, de öregnek lenni sem utolsó éppen, hiszen oly sok történik azért, hogy mind több élet napnyugtája legyen lehetőség szerint gondtalan. így, ami 35—40 évvel ezelőtt még csak nagyon kevesek privilégiuma lehetett: a békés, kiegyensúlyozott öregkor egyre több idős ember osztályrésze tá- gabb és szűkebb hazánkban egyaránt. Az évek annál tartalmasabb, vonzóbb életet kapnak, minél gazdagabb lesz a szocialista építés nyomán a nemzeti jólét. * Diákkoromban Szegeden isval, inkább összekoldulták nyomorúságos megélhetésüket, mintsem bezápuljanak egy szemforgató társadalom jótékonykodásának „élvezői” sorába. És akkor, 25 évvel ezelőtt tanultam meg, hogy az öregek sorsának alakulása, megbecsülése tükre a mindenkori rendnek és a nyugalmukat munkával, küzdéssel megszolgáltak csak akkor lelhetnek a békesség biztonságot is adó lugasaira, amikor a szociális gondoskodás országosan fontos üggyé lép elő. Az én emlékezetemben feldereng a szegedi nagykörút népkonyhás „csendélete”, amitől hazaérkezve olyan nehéz volt gyakran felemelni a kanalat a családi asztal mellett. Fiatal kollégám nemrég elment Balatonszabadi-Sós- tóra a gyönki szociális otthon lakói után, hogy találkozhas- sék azzal a gyönyörű képtelenséggel, ami visszahozza a nyarat, öt év óta, amikor tábort bontanak az úttörők, a gyönki szociális otthon lakói veszik birtokukba a tamási járás váltótáborát. Az idén harmincötén nyaraltak ott szeptember elején. Miért is ne? Az embernek több kell a kenyérnél, födélnél és ruhánál, az öröm is kell, hogy van megosztható szépség és nyugalom. * Dénes Jánosné 74 éves, a tábor főterén üldögél. — Tavaly májusban kerültem Gyönkre. Hamar megszoktam az otthont, tetszik a rend, a tisztaság. Az oda- kerülésem után hallottam, hogy kora ősszel az otthon lakói a balaton-parti úttörőtáborba utaznak pár napra. Vártam, hogy az idén sor kerüljön rám. Nagyon jól éreztem magam. Jártam már régebben többször is a Balatonon, de azóta sokat változott minden. Szép volt a hajó- kirándulás, nekem mégis legjobban Nagyvázsony tetszett. Mikor hazaértünk, különösen jólesett a vacsora. A szakácsok is kitettek magukért. Halászlé volt, rántott hal krumplival, savanyúság meg bor. Szerdán rendeztük meg a tábortüzet. Jól szórakoztunk a műsoron, aminek Béla bácsi volt a fő szervezője, ő igazán ért az ilyenekhez, ugyanis színész volt. — Egy prózai csasztuskát állítottam össze — veszi át a szót Bonyhádi Béla. — A keret egy képzeletbeli találkozó volt. Ennek ürügyén szóltam pár szót mindenkihez. Mondhatom, hálásabb fokozni az öregekkel való törődést, biztosítani az eddig létrehozott intézmények továbbfejlesztését, differenciálását, beleértve a házi szociális gondozást, az öregek napközi otthonainak és a szociális otthonoknak a hálózatát is. Ma a megye 11 szociális otthonában 1035 idős ember él. Míg 1969-ben még csak 762 rászorulónak tudtunk intézeti elhelyezést biztosítani, közel 300 hellyel több áll most a rendelkezésünkre. A helyzet mégsem rózsás. Átlagosan százan várnak beutalásra. Az intézetek túlzsúfoltak, sok a 6—8—10 ágyas szoba, nehéz a házaspárok elhelyezése, a legtöbb szociális otthon e célra átalakított, de elavult épületben működik. Az ellátás ennek ellenére szakszerű és jó, kiterjed a beutaltak fizikai, pszichikai, egészségügyi és kulturális gondozására is. Ezért nem jelentenek újdonságot a kirándulások, nyaralások, filmvetítések, a színház, könyvtár, vagy klubélet. Azt vallja a tudomány, hogy az ember világa éveinek gyarapodlesden nyit kaput egy-egy új napközi. Ezek az intézmények rádióval, televízióval, társasjátékokkal, sajtótermékekkel ellátva közkedveltté váltak. Mégis előfordulhat, hogy a szociális étkeztetés teljes körűvé válásával csökken majd az igény a napközik iránt. Amaz gondoskodási forma ugyanis házhoz jön és talán kell még évtized, vagy több is ahhoz, hogy az én házam az én váram hite feloldódjon a kollektivitásban. Addig, csak az előrelátóbbak fogják fel, hogy a közösség semmi mással nem helyettesíthető megtartó erő. * A szociális gondoskodás alakulását forintokban kifejezni, lehet, sokak számára visszatetsző. Mégis vállalnunk kell, mert a számok azt dokumentálják, hogy ma több jut a szociális gondoskodásra, mint tegnap jutott. így minden okunk megvan arra, hogy a holnaptól ennél is többet várjunk. Százezrekről milliókra növekedett az a pénzösszeg, amit rendszeres és rendkívüli segélyezésre, játával beszűkül, elsivárodik. Az intézeti ellátás, az együttélés, ha nem is mentes a természetünkből fakadó kisebb- nagyobb ütközetektől, ennek ellenkezőjét bizonyítja. Aki a naplementét élvezni akarja, annak szabad az útja. Itt is és az öregek napközi otthonaiban is. Ez utóbbiakból 1969-ben csupán kilenc működött a megyében. Ma 33. A látogatók száma pedig 182- ről 680-ra emelkedett. Év végéig még Öcsényben és Köradékokra, szociális étkeztetésre, közgyógyellátásra, a megye 8 főhivatású gondozónőjét segítő 126 fős társadalmi gondozó kollektíva tiszteletdíjának fedezésére költhe- tünk. Átmeneti és rendszeres pénzbeni segély címén 1969- ben negyvenegyen kaptak 158 940 forintot azok, akik egészségi állapotuk miatt csökkent munkaképességűek számára létesített munkahelyeken sem voltak rehabi- litálhatóak. 1977-ben már 237 ilyen segélyre szoruló kapott 3 035 903 forintot. Ez év január 1-től a rendszeres szociális segélyben részesülők — többségükben olyan idős asszonyok, akik népes családjuk miatt nem szerezhettek nyugdíjjogosultságot — az özvegyi nyugdíj legalacsonyabb összegével azonos segélyt kapnak. Tavaly a helyi tanácsok rendszeres és rendkívüli segélyezésre fordítottak 13 580 000 forintot. 1969-ben az így támogatottak száma 978 volt. 1977-ben 1569. Négy évvel ezelőtt, 1974-ben szociális étkeztetésre a megyében még csak 26 idős személy tartott igényt. Tavaly a számuk elérte a 164-et. így igaz, hogy egyre többet tudunk adni, de ez társadalmi ÉRDEKÜNK és elemi KÖTELESSÉGÜNK. KOMAROMI ZOLTÁN és LÁSZLÓ IBOLYA Mint a fecskék... gyülekezés a padokon Szeretnénk jövőre is jönni! Fotó: Komáromi Randevú a stégen
