Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-22 / 224. szám
2 Képújság 1978. szeptember 22. Nemzetközi tanácskozás a pártéletről Az MSZMP KB meghívására szeptember 18—21. között hazánkban tartózkodtak a Bolgár Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Kubai Kommunista Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Német Szocialista Egységpárt, a Román Kommunista Párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Vietnami Kommunista Párt központi bizottságai pártélettel foglalkozó folyóiratainak főszerkesztői. Tanácskozást folytattak a folyóiratok munkájának időszerű kérdéseiről. A Pártélet folyóirat küldöttségét Lajtai Vera főszerkesztő vezette. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön fogadta a testvérpártok folyóiratainak főszerkesztőit. Brezsnyev Bakuban Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Bakuban csütörtökön megkoszorúzta a város főterén álló Lenin-emlékművet. ■ Ellátogatott a legendás 26. bakui komisszár emlékét őrző emlékműhöz is. Brezsnyev koszorút helyezett el az emlékműnél égő örökmécsesnél és a kíséretében lévő pártvezetőkkel együtt egyperces hallgatással tisztelgett a szocialista forradalomért életüket adó hősök előtt. Ezután látogatást tett a háztartási légkondicionáló berendezések bakui gyárában, amelynek építését a szovjet vezető kezdeményezésére kezdték el két évvel ezelőtt. Ezután Leonyid Brezsnyev az új-bakui kőolajfinomítót kereste fel. Itt a közelmúltban indítottak be egy korszerű finomító berendezést, amely az üzem kapacitását kétszeresére emelte. Leonyid Brezsnyev felhívta a figyelmet a korszerű kőolajfinomító berendezések fontosságára, a termelési tartalékok mozgósítására, a technológiai és tervfegyelem szigorú betartására, majd további munkasikereket kívánt az üzem kollektívájának. Leonyid Brezsnyev Szovjet-Azerbajdzsán fővárosába érkezett, a város szimbolikus kulcsát veszi át. (Képtávirónkon érkezett.) Jelentés a XI. VIT-ről Bruno Kreisky Budapestre érkezik Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szöGyőri Sándor, az MTI tudósítója jelenti Djakartából: Pham van Dong vietnami kormányfő, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Dja- kartában, csütörtökön kétórás megbeszélést tartott Suharto indonéz államelnökkel a Mer- deka-palotában. A tárgyalások első fordulójának légköre — Kusumatmaadja indonéz külügyminiszter szavai szerint — baráti, kölcsönös bizalmat tükröző volt. Az eszmecsere során megvitatták a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit, s érintettek regionális és nemzetközi problémákat is. Részleteket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra az eszmecseréről. A tárgyalások eredményeit közös nyilatkozatban ismertetik majd. Elutazott az angolai delegáció Csütörtökön elutazott Budapestről az az angolai küldöttség, amely Domingos Co- elho da Cruz-nak, az Angolai Népi Köztársaság egészségügyi miniszterének vezetésével, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter meghívására tartózkodott hazánkban. A hivatalos megbeszélések során tájékoztatták , egymást a két ország egészségügyi helyzetéről, megtárgyalták az egészség- ügyi együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit. A tárgyalások eredményeként a miniszterek az egészségügyi együttműködésről egyezményt írtak alá. A vendéget fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Simon Pál nehézipari miniszter és Udvardi Sándor, külkereskedelmi miniszterhelyettes. Az angolai küldöttség tárgyalásokat folytatott a MEDICOR és a MEDIMPEX vezetőivel is. (MTI) vetségi kancellárja a hét végén nem hivatalos látogatást tesz hazánkban. (MTI) A küldöttségek vezetőinek találkozójával párhuzamosan megbeszélést tartottak a gazdasági szakértők is. Pham Van Dong csütörtökön látogatást tett a djakar- tai városházán, továbbá koszorút helyezett el a kalibatai hősök temetőjénél. Délután a kormányfő felkereste a vietnami nagykövetséget, majd este vendéglátói fogadást adtak tiszteletére. Megfigyelők úgy vélik, hogy eredményesnek ígérkezik a két ország vezetőinek eddigi legátfogóbb eszmecseréje. Pham Van Dong utoljára 1955-ben a bandungi konferencia idején járt Indonéziában. Személyében az első szocialista kormányfő tett hivatalos látogatást Indonéziában az 1975-ös fordulat óta. Noha a nicaraguai kormány szerdán este azt állította, hogy a nemzeti gárda alakulatai átvették az ellenőrzést a felkelők „utolsó bástyája”, Esteli városa felett, hírügynökségi jelentések szerint több körzetében az éjszaka rendkívül hevés harcok folytak. A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front közölte, hogy fegyvereseinek többsége erőátcsoportosítás céljából visszavonult a környező hegyekbe, míg a városban maradt hazafiak, elsősorban a lakosság fiatalabb rétegeinek támogatásával, további ellenállást fejtenek ki. A nemzeti gárda alakulatai, egybehangzó hírügynökségi jelentések szerint, León után Estelit is romhalmazzá és lángtengerré változtatják, több százra tehető a halottak és ezrekre a sebesültek száma. A somozista erők Esteliben is kegyetlenül leszámolnak a polgári lakossággal, a Vöröskereszt mentőosztagai számára lehetetlenné teszik a városba való bejutást. Csütörtökön ülést tartott a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó magyar nemzeti előkészítő bizottsága, Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, a nemzeti előkészítő bizottság elnöke tájékoztatást adott a XI. VIT-ről, jelentést tett a magyar delegáció munkájáról, valamint a fesztivál hazai előkészületeiről. , Elmondta, hogy a XI. VIT- en Havannában, Kuba fővárosában 145 ország, több mint kétezer ifjúsági szervezetének képviseletében 16 500 külföldi delegátus vett részt. A XI. VIT több mint hároméves előkészületi munkálatai sikeresek voltak. 128 országban jött létre nemzeti előkészítő bizottság. E bizottságok általában biztosították a különböző politikai nézeteket valló ifjúsági szervezetek közötti együttműködés szervezeti kereteit. A XI. VIT programjában mintegy 1300 esemény szerepelt. A politikai programokat újszerű munkaformában, hat, folyamatosan működő vitaközpontban rendezték meg. A politikai viták, a szolidaritási nagygyűlések, a kétoldalú találkozók arról tanúskodtak, hogy a résztvevők túlnyomó többsége hasonló Az ellenzéki erőket tömörítő, úgynevezett széles front a Somoza-rezsim bűncselekményeit a hitleri fasizmus rémtetteihez hasonlította. Az ellenzéki politikai pártokat és befolyásos szakszervezeti szövetségeket magában foglaló ellenzéki mozgalom Ma- naguában illegálisan nyilvánosságra hozott közleményében tájékoztatta a közvéleményt a nemzeti gárda alakulatai által a felkelőktől visszahódított városokban végrehajtott kegyetlenkedésekről. A front azzal vádolta Somozát, hogy parancsot adott a polgári lakosság kiirtására és megsemmisítésére. „Ami ma Nicaraguában történik, azt háborús bűnnek kell minősíteni” — hangsúlyozza a közlemény. Matagalpa, Masaya, Chinandega és Esteli városa romokban hever. A bűncselekmények elkövetésében külföldi zsoldosok is részt vesznek. A polgári személyek ellen elkövetett kegyetlenkedések — a jelek szerint — az Egyesült Államokat is kellemetlemódon ítéli meg korunk fő kérdéseit. A VIT hazai előkészítésének folyamata a fiatalok tömegeit, egész társadalmunkat mozgósította. Az egész társadalom fokozott figyelme és segítsége tette lehetővé, hogy a 450 tagú magyar küldöttség sikeresen teljesítette feladatát. * A XI. Világifjúsági és Diák- találkozó magyar nemzeti előkészítő bizottsága a tájékoztatót és a jelentést elfogadta és azt a KISZ Központi Bizottsága sorón következő ülése elé terjeszti. Elismerését fejezte ki a magyar fiataloknak, a KISZ tagjainak a fesztivál előkészítése során végzett munkájukért, helytállásukért, a magyar VIT-de- legació tagjainak pedig eredményes, elkötelezett szereplésükért, eredményeink méltó képviseletéért. Az előkészítő bizottság köszönetét mondott egész társadalmunk cselekvő figyelméért, a pártszerveknek és -szervezeteknek, a kommunistáknak, a társadalmi, állami és gazdasági szerveknek, a fegyveres erőknek és testületeknek, a sajtó képviselőinek a XI. VIT hazai előkészítéséhez, a sikeres magyar fesztiválrészvé'- telhez nyújtott segítségéért, a munkában való részvételért. (MTI) nül érintették. Washington szerdán fel is szólította Somozát, „fegyelmezze meg és ellenőrizze a nemzeti gárda alakulatait”. Az amerikai külügyminisztérium nyilatkozatában Washington védencét „a további vérontás elkerülésére” sürgette és „haladéktalan vizsgálatot” kért. Nicaraguába érkezett az Amerikai Államok Szervezetének ténymegállapító küldöttsége, amelynek feladata, hogy az országban kialakult helyzetről jelentést terjesszen az AÁSZ külügyminiszteri tanácskozása elé. A küldöttség korábban Costa Ricában járt és jogosnak találta Costa Rica Nicaragua ellen benyújtott panaszát. A delegáció megerősítette, hogy a Somoza-rezsim alakulatai behatoltak a szomszédos ország területére és több helyütt bombatölcséreket és a lövedékek becsapódásáról tanúskodó nyomokat fedezett fel. A nicaraguai ellenzéki erők, köztük a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front hangsúlyozták: folytatják a harcot Somoza ellen. Vietnami-indonéz tárgyalások Nicaragua Több ivaros romokban A „szilárdsági front” csúcstalálkozója — Szadat elárulta az arabok ügyét, különbékét írt alá Izraellel, hátat fordított az araboknak, az arab történelemnek — ezekkel a szavakkal nyitotta meg szerdán az úgynevezett „szilárdsági front” harmadik csúcstalálkozóját Hafez Asszad Szíriái elnök. A Camp David-i megállapodások katasztrófát jelentenek az arabok számára, kétségtelenül ez az arab nemzet ellenségeinek eddigi legnagyobb győzelme, mondotta A sszad. Az egyiptomi államfőt példátlan keménységgel bíráló beszédében Asszad rámutatott: Szadat behódoló politikai törekvéseitől vezérelve Camp Davidben elárulta a palesztinokat, kiárusította Jeruzsálemet. „Ezek után már semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy barátjával, Beginnel szövetkezve Szadat Szíria ellen fordul...” — hangoztatta a Szíriái elnök. A „szilárdsági front” tagjainak ezért legfontosabb feladata az olyan politika kialakítása, amely méltó választ adhat Szadat árulására — szögezte le Asszad. A megnyitó ülés másik szónoka, Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke sem zárta ki az izraeli támadás lehetőségét. Mint közölte, Izrael három hadosztályt — mintegy hatvanezer katonát vont össze a libanoni határ mentén és a golani frontvonalnál. Értesülései szerint — mondotta Arafat — erre az elmúlt három nap során végrehajtott műveletre a Camp David-i találkozón született titkos döntések értelmében került sor. A nyilvános megnyitó után a résztvevők — Szíria, Líbia, Algéria, Dél-Jemen államfője, valamint a PFSZ és a Palesztinái Népi Felszabadítási Front vezetője — zárt ajtók mögött folytatták tanácskozásaikat. A konferencia hivatalos szóvivője, Abdel Halim Khaddam Szíriái külügyminiszter közben arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a „szilárdsági front” tagjai plenáris üléseken és kétoldalú találkozókon megvitatják a legutóbbi közel-keleti eseményeket, a Camp David-i csúcs nyomán kialakult helyzetet, s az arra adandó választ, a haladó arab államok és erők egységének megszilárdítása érdekében teendő lépéseket. A tanácskozás elsődleges célja, hogy kidolgozza a különalku- kat elutasító „szilárdsági front” akcióegységének prog^ ramját — mondotta Khaddam, s hozzáfűzte, hogy máris kirajzolódnak bizonyos gyakorlati akciók körvonalai. Irak, amely ugyancsak szemben áll a szadati külön- utas politikával — nem vesz részt a damaszkuszi megbeszéléseken. Figyelemre méltó viszont, hogy a PFSZ-hez nem tartozó Palesztinái Népi Felszabadítási Front vezetője, George Habbas ezúttal a PFSZ-küldöttség tagjaként van jelen a tanácskozáson. Ez is egyik következménye annak a mozgásnak, amelyet a Camp David-i megállapodások indítottak el a Közel- Keleten — mutatnak rá a- politikai megfigyelők. Szadat Marokkóban Szadaf elnök szerdán este Washingtonból a marokkói fővárosba érkezett, hogy kü- lönutas politikájának egyik rokonszenvezőjével, Hasszán marokkói uralkodóval megvitassa a Camp David-i megbeszélések eredményeit, következményeit és nyilvános állásfoglalásra vegye rá Hasszánt. Szadat még Washingtonban, közvetlenül elutazása előtt elhangzott sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy a jordániai válasz „igen rossz kedvre” hangolta őt. Az egyiptomi államfő azzal vádolta Husszein királyt, hogy „úgy látszik nem hajlandó semmiféle felelősséget vállalni magára”, jóllehet — állította Szadat — még a Camp David-i tárgyalások idején egy telefonbeszélgetés során határozottan megígérte, hogy csatlakozni fog a Jordán folyó nyugati partjáról és a Gaza-övezetről megkezdődő egyiptomi—izraeli tárgyalásokhoz. Az egyiptomi államfő élesen támadta a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet, amelyet Camp Davidben kirekesztettek a közel-keleti rendezésről folytatandó tárgyalásokból, s amely tiltakozásul általános sztrájkra szólította fel az Izrael által megszállt területeken és másutt élő palesztinokat. „Kihívásnak” minősítette a PFSZ lépését és közölte, hogy „kész szembenézni ezzel a kihívással”. Vance tárgyalásai „Nyílt, őszinte, hasznos” eszmecserét folytatott Cyrus Vance amerikai külügyminiszter Ammanban Husszein jordániai uralkodóval — jelentette ki Vance szóvivője. A tárgyalások részleteiről nem tájékoztatta a nyilvánosságot, csak annyit mondott, hogy „tüzetesen megvizsgálták a Camp Davidben született megállapodásokat”. Vance csütörtökön Rijad- ba, „rábeszélő” kőrútjának második állomására érkezett. Washingtonban Khaled szau- di király álláspontját tartják döntőnek mind a jordániai, mind az egyiptomi magatartás további alakulása szempontjából, hiszen mindkét ország szoros szálakkal kapcsolódik Szaúd-Arábiához, amely a nekik nyújtott gazdasági támogatás révén beleszólási jogot kapott politikájukba is. Damaszkuszban ülésezik az egyiptomi különutas politikát elutasító arab országok konferenciája. Képünkön a szíriai küldöttség, középen Asszad elnökkel. (Képtávírónkon érkezett.)