Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
I I 1978. szeptember 17. Sétáltam A napilapok cikkei, a rádió tudományos műsorai és nem utolsósorban a suttogó propaganda meggyőzött róla, hogy sétálni hasznos és kellemes. Némi önvizsgálat után megállapítottam, hogy ezt a hasznos és kellemes dolgot én meglehetősen ritkán művelem, annak ellenére, hogy az egyik újságcikk szerint ez még szakmai követelmény is egy újságírónál. A nagy eseményre délután került sor, Szekszárdon. Ahogy újabban divatos, lépteimet először a Prométheusz- park felé irányítottam. Végigtapostam a csigavonalú sétányt, melyet nagyon helyesen macskakövekkel raktak ki, a macskaköveken pedig kellőképpen megtornáztattam a lábfejemet, sőt a bokámat is. De egyébként a macskakövek tényleg tetszenek, illenek annak a parknak a hangulatához, amilyennek az előzetes tervek alapján a Prométheusz környékét e 1 - képzeltem. Ilyen szempontból abszolút elégedetlen vagyok viszont a padokkal, nemhogy képzeletbeli parkomba, de ebbe a mostaniba se illenek. Séta közben gondoltam is arra, hogy milyen ülőkék, karosszékek és padok kerülhetnének szerintem ide, aztán úgy döntöttem, hogy foglalkozzon a témával inkább egy formatervező. Mikor idáig jutottam a gondolataimmal, már ott álltam a szökőkútnál, amiből éppen szökött a víz és így rajtam kívül még egy csomó kiskorú is ott álmélkodott. Egészen addig, amíg meg nem jelent közöttünk szélvész sebességgel a parkőr — az egyik, mert állítólag ketten (!) vannak — és mennydörgő hangon el nem zavart mindenkit a szökőkút közeléből. Mi — azaz én és a gyerekek, utóbbiak kettő és tíz év között — gyorsan elsomfordál- tunk, ugyanis a parkőr bácsinak szúrós botja is van, de néhány fránya külföldi csak nem akart moccanni. Filmeztek az istenadták. A parkőr bácsi szemei villámokat szórtak, de én erőt vettem magamon, és odaosontam hozzá. Először is szelíden kértem, hogy ne ijesztgesse a sétálókat. Aztán vitába kezdtünk, aminek a lényege az volt, hogy én úgy képzeltem, a park azért van, hogy sétáljanak, pihenjenek benne, a a szökőkút és a szobor pedig, hogy nézegessük. A bácsi szerint mindez kizárólag azt szolgálja, hogy felelőtlen emberek rongálják, felelőtlen gyermekek önmagukat veszélyeztessék, valamint, hogy ő idegeskedjen. „De magának mi köze hozzá?” — szögezte nekem a kérdést végül a bácsi, és én megsemmisülten ballagtam tovább. Tényleg, mi közöm hozzá? Átkos természetem van, egy csomó dologról érzem, hogy nekem ehhez közöm van. És mintha azt olvastam volna, hogy a Prométheusz-parkot olyan parknak szánták, amit tényleg birtokba lehet venni, horribile dictu, még a szökőkút vizébe is bele lehet menni! Persze, nem kellett volna ezt a hírt komolyan vennem. Pedig, ha meggondolom: így is milyen vonzó látványosság ez a mi új parkunk, akkor meg egyenesen érdekes színfoltja lenne a belföldi turisztikának. Hiszen mi a parkőrök és sétakerti tilalmak országa vagyunk... Az olvasó sejti, hogy miközben mindez megfordult a fejemben, kissé felpapriká- zódtam. De a további sétáról azért nem mondtam le. Elindultam a sétány irányában, jól eszemben tartva, hogy a sétának különösen akkor van haszna, ha közben a zöldben tartózkodunk. Igaz, ami igaz, a sétány zöldje elég poros, meglehetős a benzingőz — de ne legyek mindjárt elsőre olyan igényes. A sarkon elhaladtam rég nem látott, kedves ismerősöm, sőt távoli rokonom mellett. örvendezve köszöntöttem, és éppen be akartam avatni nagy vállalkozásom, a „napi séta” titkaiba, amikor elfordította a fejét. Kisvártatva visszafordította, de csak azért, hogy tudomásomra hozza, haragszik rám. Hogy miért? Azt már nem árulta el. Mindenesetre lehangolódva folytattam sétámat, és már számolgattam magamban, hogy még mekkora út áll előttem. Pedig nem igazi az olyan séta, amikor az ember már a lépéseket számolja, nem? Ballagdáltam, egy nyolcéves forma gyerek tüzet kért tőlem, nem adtam, „hülye vagy” — mondta, én pedig azt motyogtam, „nem dohányzóm”, ami igaz, de különben sem adnék tüzet alsó tagozatos dohányosnak. Megfigyeltem, hogy az anyám- forma nőknek visszeres a lába, hogy a tömött szatyrokat ők cipelik, és hogy tényleg divat — persze, tinikörökben — a csőnadrágszerű farmer. Miközben mindezt megállapítottam, minden különösebb megrázkódtatás nélkül — kicsit furcsálltám is — visszaérkeztem a sarokra, ahonnét elindultam. Most már irány hazafelé, gondoltam. Beültem a kocsiba, ahogy máskor is szoktam. Járhatnék gyalog is — elmélkedtem, munkahelyem és otthonom körülbelül tízperces gyalogútra van egymástól... Hatalmas csattanásra riadtam: egy motoros gyönyörű ívben szaltózott kocsinktól néhány méterre a levegőben. Egy öreg Moszkvics késztette erre a produkcióra, amiről csak azért írok ilyen „cirkuszi” szavakkal, mert nem lett a motorosnak semmi komoly baja. Csak megijedt. Én is, szapora lett a pulzusom, megfájdult a fejem. És arra gondoltam, ha nem sétálok, nem leszek tanúja a balesetnek. És el is ment a kedvem a sétálástól. Mert milyen élményeket szereztem? Macskakő, pad, parkőr, haragudnak rám, lehülyéznek, csőnadrágot viselnek, összeütköznek... Más felfrissül, jókedvű lesz. Én mérgelődöm, megijedek és megfájdul a fejem. Alkalmatlan lennék a sétára...? VIRÁG F. É. Ikarosz Alsónánán Bátor kis társaság, az biztos. Szabad idejükben kijárnak Alsónána mellé, egy domb tetejére és repülnek. Sárkányrepülnek. Vezetőjük Vörös Gábor, huszonkét éves szekszárdi fiatalember, repülögépszerelő. Egy éve tán, hogy elkezdték ennek a sárkánynak az építését. Valamikor a tavasszal próbálták ki. Azt mondják, már több mint harmincán repültek a harminckilós szerkezettel, ezt igazolva mutogatják is legkülönbözőbb rendű és rangú sebeiket, mert bizony a tanulópénzt itt is meg kell fizetni. Ha fúj a szél, a szembeszél, akkor siklanak a dombról le, ha szélcsend van, segítenek magukon. Két fiú felül egy motorra. Egyik vezet, a másik menetiránynak háttal, figyeli a csőriét, melyen drótkötél van. Berántják a sárkányt, amely szerencsés esetben pillanatok alatt el is hagyja a földet, szépen repül a magasban. Vezetője leoldja a drótot és csak akkor és úgy száll le, amikor azt a rajta csüngő jónak látja. Kép, szöveg: BAKÓ JENŐ Az összeszerelés A motorosok Lent a motor, fent a sárkány és az ember MIS! V örös Gábor Emelkedés A fogadóbizottság
