Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-15 / 218. szám
1978. szeptember 15. "Képújság 5 Szabad idő Az ember életmódjának vizsgálata, azon beiül is a szabad időé. napjainkban divatos torna. Már a leltára bibliográfia is halomnyi. hát még a megjelent sok tanulmány, könyv, dolgozat. Nem beszelve arról, hogy egész szabadidő-ipar alakult ki: ruhagyárfás. szerszámok, mindenfele játékok, használati tárgyak koszolnék e eiIlikével felragasztva. Ne is szóljunk a vendéglátásról es a vendégfogadásról, a turizmusról! S/oval a bolt megv. A témáról az alábbi módon vélekednek munkatársaink. A gyermeknek szinte minden ideje szabad idő — látszólag. A valóságban minden ideje fontos önépítő munkával telik el. Tapasztalatszerzéssel, ismerkedéssel. A test, a szellem fejlesztésével. Ez a munka kedvvel végzett játék. A felnőtt tevékenységének, szabadidő-kitöltésének vizsgálatánál talán innen kellene elindulni, mint alappontról, hogy ne halljuk olyan sokszor a munkáról, az életről, hogy; játék tálán kedvetlenség. Kinek van, kinek nincs és aki nem tud róla... Hellyel-közzel a valóban „új” témák iránt cseppet sem fogékony hírlapírók napjainkban is felfedezik azt a „csodát”, hogy az üdüléshez nem szokott beutaltak nem érzik jól magukat a termelőszövetkezeti üdülőkben. Érdekes módon ismerősömet, Z.-t, aki tisztességesen fizetett szellemi munkás (ha úgy tetszik, értelmiségi), még senki nem fedezte fel. Neki van évi 23 nap rendes, fizetett szabadsága, de sosem meri elhagyni szülővárosát. Az időjárás ugyanis Magyarországon — ezt az idén bőven volt alkalmunk tapasztalni — szeszélyes. Tehát, ha az ember kihúzza a lábát otthonról, könnyen megélheti, hogy máról holnapra elviszi két- három esős, párás nap, meg az ezt követő gombabetegségek a szőlőt. Z. esetében a szőlő nem kikapcsolódás,, hobbi, hanem második, ha ugyan nem első számú létalap. Nem néztem utána az Értelmező Szótárban, de szabad időnek azt tudnám minősíteni, ami az embernek kenyérkereső foglalkozása, tehát kötelezettségeinek teljesítése után megmarad. Csakhogy! Kinek, mi a kötelezettsége, kötelessége? D. 41 éves, szociális gondozónő: — Munkaidőm 8 óra. A munkahely megközelítése oda-vissza fél óra. Bevásárlás, szerencsés esetben ugyanennyi. Utána hazamegyek, leroskadok és fél órát minimálisan pihenek, mert ízüle- tes a csuklóm és nehezen bírom a csomagcipelést. Vacsorakészítés, továbbá ebédfőzés másnapra, mert a gyerek nem kapott iskolai menzát, tehát másnap maga melegíti a kosztját. Ez egy óra. A családi munkamegosztás szerint nálunk a férjem mosogat és ágyaz, én addig átfutom a lányommal a másnapi leckét. További fél óra. Ez, ha jól számítom tíz és fél óra, de lehet, hogy tizenegy. Olvasásra, beszélgetésre, tv- nézésre, valami kevés jut, mert az előbb a reggeli 6 órai felkelést, reggelikészítést és még sok minden mást nem említettem... A K-i nagyközségi tanács elnöke: — Annyi szabad időm van, mint bármilyen más állampolgárnak. Sok ez, vagy kevés? Nem tudom! T. 30 éves, étteremvezető: — Akkor van szabad időm, ha nem vagyok itt a vendéglőben, de nem vagyok otthon sem. Három gyerekünk van, a többit elképzelheti... S. 44 éves, traktoros: — Nincs! Majd télen lesz. Most szántok vakulásig és még csak azt se mondhatnám, hogy túlságosan elégedett lennék a keresetemmel. Az elmúlt hónap 3840 forintot hozott... S.-né, előbbinek felesége, kézbesítő: — Mikor lenne? Az utcán, amikor valahonnan- valahová küldenek és valakivel meg tudok állni egy kis traccspartira. Otthon? Férjem van és három gyerekem. P. 42 éves, tanár: — Természetesen van. Attól félek, hogy álproblémát fabrikál az, aki erről túl sokat beszél. Nem mondom, hogy ez minden részletében igaz, de az emberek többsége maga felelős érte, ha nem tudja az idejét beosztani. Az én fizetésem akkor se csökken, ha egy magyar irodalom órát közepes színvonalon tartok meg, de akkor se emelkedik, ha kitűnően. Szeretem a munkámat, tehát én az órákra való otthoni felkészülést, az olvasást, vázlatkészítést is szabad időnek tartom. Egyszerűen azért, mert szeretem csinálni... * A Központi Statisztikai Hivatal Tolna megyei Igazgatósága a közelmúltban nagyobb lélegzetű vizsgálatot végzett a szabad idő felhasználásával kapcsolatban. A szakma szigorú szempontjai szerint kiválasztott reprezentatív felmérés volt, tehát minden bizonnyal tele a fentieknél használhatóbb, konkrét adatokkal. A feldolgozás még tart, tehát egyelőre meg kell elégednünk az eddigi részletekkel, melyeket összeállítójuk se tekint vázlatnál többnek... Homo zsozsó Nem tudok latinul, azért alkottam ilyen öszvér szót, a zsozsó (pénz) jelentésű zsargonkifejezéssel. Hogy miért tettem? íme. A szabadidő-kutatók, könnyebb tájékozódásuk érdekében a többi embert különböző csoportokba osztották. Úgymint: „homo fáber” — barkácsoló ember, „homo ludens” — szórakozó ember, „homo sociens” — közösségi ember, és ha hiszik, ha nem, már nem vagyunk mindnyájan „homo sapiens” — hanem csak egynéhányan, mert a gondolkodó, ismeretekre törekvő ember is csak egy kategória a felosztásban. Na már most. Vannak olyan kutatók is, akik arra esküsznek, hogy a szabadidő-tevékenység fő motíváló- ja az anyagi helyzet, a pénz. Azaz a zsozsó. ök nem nevezték el latin szavakkal a kategóriáikat, teszem azt „zsozsó major” — nagy pénz, „zsozsó minor” — kis pénz. Én most megtettem — teljesen önhatalmúlag —, hogy sarkosabban, elvágólag álljanak a dolgok. Mert ügye az emberi lélek is olyan, hogy szépen, egymás határán állnak bennek a dolgok. Vagy mégsem? Vannak netán átfedések? Az oldal egyik képaláírásában már utaltam a gyermekre, mint követendő példára, ö vajon mely kategóriába osztható? Vajon mi motiválhatja tevékenységét? A barkácsolás, a közösség, a szórakozás, netán a pénz? Nem valószínű, hogy akármelyik, mert fogalma sincs egyikről sem mint kategóriáról, ő homo sapiensnek született és a jól működő életösztöne arra készteti, hogy megismerje a való világot, arról minél teljesebb, iga- zabb képet kapjon, hogy abban jól és biztonságosan élhessen. Ennek megfelelően aztán a lényeges dolgok ér- lik: „Mi fújja a szelet?’ Hány villanyégő van a Napban?’ ,Miért csak az egyik szívem dobog? És a másik oldali miért nem?” Felnőtt korunkra elfelejtjük ezeket a kérdéseket, a világgal való aktív érdeklődésünk megtörik. Jobban a társadalmi és együttélési ügyek után érdeklődünk már, annak is felszínesebb rétegeiről. Hogy a példánál maradjak „Ha neki van szabadidő-telke, akkor nekem is legyen.” „Ha neki van szabadidő ez-meg-azza akkor nekem is legyen”. És éjt nappá téve hajtok érte, hogy ha már neki sincs szabad ideje, akkor nekem se legyen. Minden ember homo sapiensnek születik, csak később torzul homo ilyenné meg olyanná. A lényeges kérdések megtalálása a legfőbb feladat. Közülük az egyik legfontosabb a gazdasági helyzet, a pénz. „Ha mindenkinek annyi volna a fizetése, hogy abból megszerezhetné a legfontosabbakat, akkor nem kellene túlmunkát vállalni, akkor nem rövidülne azzal a szabad idő, akkor volna mód többet szórakozni... stb, stb.” — hallom mindenütt. ■ Ok a pénz azzal, hogy kevés, mert akkor érte hajtunk, és ok ha már sok, mert akkor meg nem nagyon tudunk mit kezdeni vele, mert homo zsozsová csiszolódott lényünkkel már alig-alig találunk olyan mély kapcsolatot a jelenségekkel, mint nyitott, mindenre figyelő gyermekkorunkban. A felkínált lehetőségekből csak na- gyon-nagyon szűk körben tudunk már válogatni, és mélyen az elvárt színvonal alatt. Pedig a jelenség ma is ott van, de már érdektelen. Az ember folyamatosan élő lény. Sokszor úgy érzem, hogy mondvacsinált dolog munkaidőre, szabad időre, pihenőidőre, meg minden másra tagolni napjait. Élete van. Folyamatos, hömpölygő, melyben egymásra épülnek, egymásból erednek dolgai. Vágya van, hogy nyomot hagyjon maga után a világban, és célja van, hogy az minél szebb legyen. Ehhez kell mércét állítani és anyagi, szellemi feltételeket adni, hogy az elérhető legyen. Hogy akként éljen, amint megszületett és úgy is haljon meg. (J| fogalmak em mai felfedezés, hogy a kor, amelyben élünk, meghatározza szókészletünket is. Bizonyos korok használati eszközeivel együtt azok elnevezése, az eszközökhöz, tárgyakhoz kapcsolódó kifejezések, szavak is eltűnnek nyelvünkből. Persze, ez fordítva is igaz. Az új tárgyakkal, használati eszközökkel, kialakuló életformával együtt új szavak, kifejezések is jelentkeznek nyelvünkben. Nagyapámnak, azt hiszem, épp olyan nehéz lett volna megmagyaráznia az űrkutatás hasznát, mint a szabad idő fogalmát. Számára nem csak a szó, a kifejezés, hanem maga a szabad idő sem létezett. Igaz, bizonyára neki is volt „szabad ideje”, de az nem azonosítható a „szabad idő” fogalmával. Nékünk ma már van szabadidő- ruhánk, szabadidő-elfoglaltságunk, vannak szabad idős programjaink, csak éppen nem mindig élünk a szabad idő adta lehetőségekkel. Építész barátom munkaidő után hétvégi házakat tervez látástól vakulásig, villany- szerelő barátom délutánonként fusizni jár az egyik maszek 'kőműveshez, pedagógus ismerősöm különórákat, magántanulókat vállal és ezt a sort csak folytatni lehetne, befejezni aligha. Ide tartoznak azok is, akikre — mert húznak —, egyre- másra rakják a különböző funkciókat, társadalmi megbízatásokat és ők reggeltől estig rohanva igyekeznek helytállni. Tavasszal úttörőkkel terveztem riportot. Az egyik kislány mentegetőzve bár, de elnézést kért, hogy nem ér rá a többiek által meghatározott időpontban. Akkor tornaedzése volt, utána külön németre ment. Másnap zeneóra és rajzfoglalkozás, valamint a kis matematikusok köre szerepelt délutáni programjában. Hogy mikor megy játszani, mikor ül le elolvasni egy könyvet — ami nem kötelező olvasmány — már nem is kérdeztem. Beállt a sorba, úgy, ahogy azt környezetétől, a felnőttektől látta. A mai negyven, ötvenéveseknek megvan a mentségük. A három évtizeddel ezelőtti időkben, a forradalmi változások szükségessé tették az önmagát nem kímélő, reggeltől estig hajtó közösségi embertípus kialakulását. Persze, ezek az emberek ma sem kímélik magukat. Nem véletlen, hogy ők töltik meg a kórházak szívosztályait és szaporítják a temetők fejfáit. önzsaroló, emberi erőt felülmúló tenniakarásukat hajlamosak vagyunk lemásolni, ha nem is mindig közösségi célokért. Az új autóért, nyaralóért, divatos külföldi utazásért robotoló szakmunkás éppúgy nem ritka, mint a mérnök vagy újságíró. Sokan nem vesznek vagy későn vesznek tudomást arról, hogy az emberi szervezetnek szüksége van a ki- kapcsolódásra, a pihenésre. A földesúr ökreit orrba veréssel lassú járásra szoktató magyar zsellér valamit meg- érzett abból, hogy munkaerejével kazdálkodnia kell. Számára kora — a feudális Magyarország — csak a hajnaltól sötétedésig tartó munkát biztosította. Azt igyekezett hát komótosan, erejét beosztva végezni. gy tűnik, ez a — képletes — orrba verés hiányzik néha nekünk is, amikor állandóan rohanva, sietve nincs időnk semmire. Amikor a pénzszerzés bűvöletében szabad időnkben is új munka után rohanunk. Pedig a munka utáni „szabad időt” jó lenne már egyszer tényleg „szabad időként” kezelni és tartalmas, szép programokkal — olvasással, moziba, színházba járással, kirándulással, tanulással vagy bármilyen már „szabadidős-programmal” — kitölteni. A közös öröm az egyén jó érzetének forrása Vízprédikálás Avagy =1:1? A beteg szeppenten ül az alacsony vizsgáló sarkán. Tartása olyan, mintha tűkön ülne. Szinte ordít róla, hogy szeretné már becsukni maga mögött az ajtót. Nem lehet. Még nem. A végtelen türelmű és a páciensek pszichéjének is sok figyelmet szentelő üzemorvos arról faggatja atyás hangon a krónikus hörghurutjából gyógyultat, hogy szabad idejéből menynyit szentel a szabad levegőn való tartózkodásnak, mozgásnak. Szó bent szakad, lehelet megszegik. Két dolgot is bizonyítandó. Az egyik; felnőtt korában is kerülhet az ember olyan kutyaszorítóba, amilyent a készületlen diák érdemel. A másik; hiába tudjuk felmondani, hogy milyen nagy szüksége van testnek, léleknek egyaránt a mozgásra, a természet üdítő csendjére, tisztaságára. Mondani nem elég. Tenni kéne. Arra pedig, hogy nem tesszük mégse, annyi az alibink, hogy fél tucat kevésbé találéko- nyat is el tudunk vele látni, — Nézze, itt van közel a Sötétvölgy. Járt már ott egyáltalán? Ez jó kérdés. Járt, persze, hogy járt. (Azt, világért sem árulja el, hogy átadásakor és hivatalból.) — Na látja! Menjen ki többször! Mozogni kell. Mindjárt kevesebb lesz a panasz. A beteg észbontó vakmerőségre szánja magát. Visszakérdez, pedig érzi, hogy is- tentelenség fölszólni a szószékre azt tudakolandó, hogy „a tisztelendő úr tényleg csak vizet iszik?” Ekkor derül ki, hogy a nagy türelmű, egyúttal őszinte és jó humorú is. Bevallja, hogy bizony, bizony, neki is ritkán jut a szabad idejéből arra, amire hivatásból buzdít. 1:1. A „meccset” persze nem szabad azért ennyiben hagyni, mert régen rossz az, amikor a regenerálódás krónikus hiánya kényszerít valakit négy fal közé... Az oldalt készítették: László Ibolya, Czakó Sándor, Komáromi Zoltán, Ordas Iván és Tamási János.
