Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-15 / 218. szám

© Képújság 1978. szeptember 15. Tolnai VL— Budapesti MAII TI 16:9 Toborzó A Szekszárdi Városi Sport­iskola toborzót hirdet ököl­vívó sportágban. Várják mindazokat a 10—17 éves, I ökölvívást kedvelő fiatalokat, akik kedvet éreznek a sport- |ághoz. Jelentkezés: a BM Tartsay úti edzőtermében (a Volán-központ mellett), kedd, szerda és csütörtöki napokon, 14—18 óráig. A szeptember 10-re kisor­solt NB I-es mérkőzést a tolnai csapat — versenyzői a Tízek bajnokságon szere­peltek —, kénytelen volt hétköznapra halasztani. Eh­hez a kéréshez az ellenfél, a Budapesti MÁV TI csapata készségesen hozzájárult. A Tolnai VL együttesében ez­úttal ismét egy új, serdülő­korú versenyző kapott he­lyet. Schäffler Zsuzsa sze­mélyében a vasárnapi vidéki serdülő tízek bajnokát lát­hatták az érdeklődők. Akár­csak az elmúlt mérkőzésen, most is nehezeh lendült já­tékba a tolnai csapat. Az el­ső fordulóban meglepetésre a házigazda fővárosi együt­tes szerzett 3:2 arányú veze­tést. A soron következő mér­kőzések után 4:4-es állásnál sikerült egyenlíteni, majd a második forduló végén már 6:4 arányban a tolnai csapat vezetett. Az újabb forduló során mindinkább játékba lendül­tek Sáth Sándor edző tanít­ványai és fokozatosan nö­velték előnyüket. A harma­dik forduló 9:6-os eredmé­nye már megnyugtató volt, mind a versenyzők, mind a szakvezetők számára. Ezután 12:8-ra alakult a mérkőzés állása a negyedik forduló­ban, és miután Dudás meg­szerezte csapatának a győ­zelemhez szükséges 13. győ­zelmet, az ellenfél már nem tudott újítani. A tolnai csapat — kezdeti bizonytalankodás után — ez­úttal ismét megnyugtatóan, jól játszott. A csapat tagjai arra is képesek voltak, hogy a tavaszi idényben Tolnán elért 15:10-es győzelmüket idegenben túlszárnyalják. Ez mindenképpen pozitív erénynek számít. A csapat legjobbja Balogh Ilona volt. aki valamennyi mérkőzését megnyerte, az ő nagyszerű szereplése a találkozó folya­tnám mindvégig biztonságot adott a társaknak is. Bol- vári' és Bízó ugyancsak jó teljesítménnyel 4—4 mérkő­zést nyert, Bolvári Ildikó egyetlen veresége is elkerül­hető lett volna. A jövőben erre a kitűnő versenyzőnek sokkal nagyobb gondot kell fordítania, mert a felnőtt­válogatott tagjgaként kevés­bé engedheti meg magának, hogy nálánál gyengébb ver­senyzőtől vereséget szenved­jen. Dudás teljesítménye is megfelelt. Schäffler Zsuzsa első NB I-es mérkőzésén jól játszott. Két olyan mérkő­zése is volt, ahol ellenfele csak nagyobb rutinja révén győzött, szoros küzdelemben, 2:1 arányban. Győztesek: Balogh 5, Bolvári és Bízó 4—4, Dudás 3, Schäffler 0, illetve Balaton 4, Izsó 2, Csőké, Janovics és Poor 1— 1. — I. — Járási labdarúgás Erfurti kézilabdások Dombóvárott A Dombóvári Kesztyű SC meghívására az NDK-beli Er­furti Locomotív NB II-es kézilabda-szakosztálya érke­zik pénteken Dombóvárra és öt napot töltenek Magyar- országon. A sportküldöttség ma a délutáni órákban érke­zik, ezt követően szálláshe­lyükre, a Gunarasi motelbe mennek. Szombaton délelőtt méri össze erejét a két együttes, délelőtt 10.30 órai kezdettel a városi ifjúsági sporttelepen, a találkozó visszavágóját hét­főn délután 15 órai kezdettel rendezik szintén az ifjúsági sporttelepen. Az elmúlt .években már hozzászoktunk ahhoz a csep­pet sem örvendetes jelenség­hez, miszerint minél köze­lebb kerülünk a megyei kézi­labda-bajnokság idényzárásá­hoz, annál több váratlan meglepetéssel szolgálnak az év közben jól szereplő, él­mezőnyhöz tartozó csapatok. Túl azon, hogy ezáltal ön­maguk számára teszik bi­zonytalanná az eredeti cél­kitűzés, helyezés elérését, erő­sen megkérdőjelezik az NB II-es osztályozón való helyt­állásukat is. A szakemberek számára is rejtély az éllova­sok immár hagyományos, nagyfokú formahanyatlása. A formaingadozás és a fáradt­ság jelei mögött legtöbbször -más is rejlik: nemritkán ép­pen a bajnokság finisében bomlik meg a korábbi dicsé­retes csapatszellem, sőt né­hány játékos éppen ez idő tájt hagyja cserben a bizta­tó reményekkel indult kol­lektívát. A legutóbi forduló két meglepetése: az eddig száz- százalékos teljesítményt nyúj­tó Simontornyai BTC női csapata otthonában vesztett pontot Bonyhád ellen, a mö- zsi férfiegyüttes pedig ugyan­csak hazai pályán, vereséget szenvedett a Dombóvári Kesztyű igen mérsékelten Szereplő tartalékgárdájától. A többi találkozón a papír­forma érvényesült. NŐK: r' Mözs—Dombóvári Sparta­cus 14:4 (7:2). V: Kincses Z., ■ Kincses E. A vártnál bizto- ;-sabban győztek a hazaiak a rftézőnyben sokat hibázó dom- -bóváriak ellen. Gólszerzők: A kézilabda további nép­szerűsítése érdekében a ren­dezőség mindkét mérkőzés szünetében tombolát rendez, a szurkolók ingyenesen te­kinthetik meg a mérkőzése­ket. A szombati mérkőzést követően a két csapat közös ebéden vesz részt a Vörös Csillag étteremben, majd autóbusszal Balatonboglárra utaznak és vasárnap balatoni körút szerepel a programban. Hétfőn délelőtt útban visz- sza Dombóvárra, Kaposvá­rott városnézés szerepel a programban. Az erfurtiak kedden reggel utaznak visz- sza az NDK-ba. — G — Fazekasné 6, Ivánná 4, Nasz- ladi 2, Koncz, Szatmári, il­letve Szűcs 3, Somfalvi. Gyönki Gimnázium—Ten- gelic 13:12 (8:4). V: Andorka, Török. Rendkívül szoros küz­delemben a szerencsésebb csapat nyert. G: Szabó 9, Molnár 2, Lencse, Puskás, il­letve Deák 10, Györki, Hajdú. Simontornyai BTC—Bony­hádi Botond 10:10 (6:5). V: Török, Andorka. A taktiku- sabban játszó Bonyhád meg­érdemelten szerezte meg az egyik pontot. A mezőny leg­jobbja Komlósné (Bonyhád) volt. G: Molnár E. 6, Sziládi 2, Molnár Zs., Soós, illetve Sólya É. 4, Komlósné 3, Ke­lemenné 2, Sólya Zs. Dalmandi MEDOSZ—Ozora 15:8 (7:4). V: Róth. Szoros első félidő után a pálya- választó együttes nagy me­zőnyfölényét gólokra váltotta. G: Pálinkás, Schmidtné 5— 5, Mojzer, Varga 2—2, Rei- singer, illetve Dékány 5, Lá­zár 3. Szedres—Szekszárdi Spar­tacus. II. 14:11 (6:5). V: Sava­nyú, Szeltner. Jó iramú, küz­delmes mérkőzésen az, öt bün­tetőt hibázó szekszárdiak el­len Szedres rászolgált győ­zelmére. G: Borbély, Győri 5—5, Mesterné, Farkas 2—2, illetve Fritz 4, Kiss 3, Kurcz, Lóridon, Wágenbach, Zim­mermann II. FÉRFIAK: Simontornyai BTC—Duna- földvár 27:14 (14:5). V: An­dorka, Török. Az egyetemis­ta játékosait nélkülöző ven­dégcsapat nem tudott komo­lyabb ellenállást kifejteni. A Bonyhádi járási labdarúgó- bajnokságban eddig két fordaló­ra került sor, melynek eredmé­nyei: Felsőnána—Zomba 0:1, ifi: 0:4, Kakasd—Kéty 5:3, ifi: 3:0. Hőgyész—B. Varasd 3:1, ifi: 3:1, Cikó—Börzsöny 0:1, ifi: 6:0, Győré—Pannónia 3:2. ifi: 0:4, Závod—Kisvejke 1:2, ifi: 10:3, Mucsi—Izmény 1:7, ifi: 2:0, Zomba—Börzsöny 0:0, ifi: 9:0. B. Varasd—Mucsi 18:2. ifi: 16:0, Kéty—Závod 0:1, ifi: i:3, Felső­nána—Győré 1:2, ifi: 2:5, Iz­mény—Cikó 2:2, ifi: 4:2, Kisvej­ke—Hőgyész 6:1. ifi: 6:0, Pannó­nia—Kakasd 2:0. ifi: 2:0. A baj­nokság állása (felnőttek): 1. Kisvejke 4, 2. Győré 4, 3. Iz­mény 3, 4. Zomba 3, 5. Bör­zsöny 3. 6. B. Varasd 2, 7. B. Pannónia 2, 8. Kakasd 2, 9. Zá­vod 2, 10. Hőgyész 2, 11. Cikó 1, 12. Felsőnána 0. 13. Kéty 0, 14. Mucsi 0 ponttal. Az ifjúsá­giaknál az élmezőny: 1. Zomba 4, 2. Závod 4, 3. Pannónia 4 ponttal. A paksi járási bajnokságban a második forduló után: 1. Duna- földvár 4, 2. Pálfa 4 3. Duna­G: Szili, Cserna, Gara 6—6, Baranyai 4, Balogh 3, Zsol­nai, Szűcs, illetve Mészáros G. 5, Hegedűs, Révész 3-—3, Mészáros L. 2, Vörös. Szedres—Szekszárdi Spar­tacus 21:27 (10:15). V: Sava­nyú, Szeltner. A nagy lelke­sedéssel küzdő hazaiak mind­végig egyenrangú ellenfélnek bizonyultak. G: Pócsi, Szo- kodi 5—5, Pusztai L. 4, Szu- kács 3, Pusztai I. 2, Molnár, Beszterczán, illetve Korsós 7, Kerekes 5, Gillich 4, Moso- nyi, Topa, Werner 3—3, Bú­zás 2. Mözs—Dombóvári Kesztyű II. 17:18 (9:7). V: Kincses E„ Kincses Z. Jobb második fél­idei teljesítményével a fordu­ló egyik meglepetését szolr gáltatta a dombóvári együt­tes. A mezőny legjobbjának Szászi (Mözs) bizonyult. G: Szászi 10, Föglein 4, Bartha, Kurucz, Juhász, illetve Pa­taki 8, Zenka 4, Eigenbróth 3, Maráczi 2, Erős. Gyönki Gimnázium—Paksi SE 20:30 (11:12). V: Kiss, Ke­rekes. Szoros első félidő után megérdemelt vendéggyőze­lem. G: Lázár 10, János 5, Mádi 2. Jankovics, Kadosa, Muth, illetve Kiss 14, Póth 8, Wenhardt 4, Adorján 3, Csep- reghy. Az ifjúsági mérkőzések eredményei. Nők: Mözs— Dombóvár 13:3. Gyönk—Ten- gelic 18:3, Simontornya— Bonyhád 12:8. Dalmand— Ozora 32:3, Szedres—Sz. Spar­tacus 6:21. Férfiak: Simontor­nya—Dunaföldvár 13:10, Szedres—Sz. Spartacus 13:23, Mözs—Dombóvár 20:20, Gyönk—Paks 8:9. — fi — szentgyörgy 3. 4. Bölcske 3, 5. Dunakömlőd 2. 6. Kajdacs 2. 7. Németkér 1. 8. Madocsa 1, 9. Nagydorog II. 0, 10. Pusztahen- cse 0 ponttal. A szekszárdi járási bajnokság vasárnapi eredményeit lapunk keddi számában közöltük, a baj­nokság állását azonban nem tudjuk közreadni, mivel a szö­vetség egyhetes „hátrányban” van. A Tamási járásban a második forduló után ez a helyzet: Fel­nőttek: 1. Simontornya 3. 2. Tol- nanémedi 3, 3. Gyönk 3, 4. Ta­mási MEDOSZ 2, 5. Iregszemcse 1, 6—7. Magyarkeszi, Szakálv 1—1 pont, 8. Ozora 1. 9. Fürgéd 1 ponttal. Az ifjúságiaknál az élmezőnyben Ozora és Simon­tornya áll egyaránt 3—3 ponttal. öregfiúk-bajnokság. A tamási járási öregfiúk-baj- nokságban egyedül az iregszem- csei csapat áll veretlenül — 9 ponttal. További sorrend: 2. Ta­mási 8, 3. Pincehely 7, 4. Sza- kály 2, 5. Ozora 0 ponttal. Gyönk visszalépett. A Szekszárdi Dózsa B ka­tegóriás cselgáncsszakosztá­lya szeptember 11-én Buda­pesten, az országos szövetség elnökségi ülésén számolt be munkájáról. Az, elnökség' po­zitívan értékelte a szekszárdi szakosztály tevékenységét, fokozatosan javuló eredmé­nyeit. * Szeptember 15—17. között rendezik Székesfehérváron a Tanács-kupa női kosárlabda­torna mérkőzéssorozatát, me­lyen a Szekszárdi Dózsa NB I-es együttese is részt vesz. * A teke NB Ill-ban a TÁÉV csapata Mázaszászváron 5:3 arányban győzött. Támer 404, Sziráki 388 fát d’obott. A szakcsiak Mohács csapatát fogadták, ahol a vendégek 5:3 arányú győzelmet arat­tak. Benedek 443, Imecs 422 fás eredménnyel hiába ért el kimagasló teljesítményt, ösz- szesítésben a mohácsiak vol­tak jobbak. * A bonyhádi járási asztali- tenisz Tízek bajnokságának végeredménye. Serdülők: 1. Teleki Attila (Nagymányok), 2. Teleki Zsolt (Nagymá­nyok), 3. Bányai Zsolt (Bony­hád), 4. Veszprémi Péter (Bonyhád), 5. Bőte Gergely (Bonyhád), 6. Teleki Tibor (Nagymányok), 7. Polecsák János (Bonyhád), 8. Tamás Róbert (Bonyhád), 9. Hahn János (Bonyhád), 10. Wáger Gábor (Bonyhád). Felnőttek: 1. Bányai Péter (Bonyhád), 2. Leihner Zoltán (Bonyhád), 3. Bareith Ferenc (Nagymá­nyok), 4. Erős Miklós (Bony­hád), 5. Szúnyog Mihály (Bonyhád), 6. Teleki Zsolt (Nagymányok), 7. Lakner Mi­hály (Bonyhád), 8. Hajdú Ba­lázs (Kakasd), 9. Bányai Zsolt (Bonyhád), 10. Veszprémi Péter (Bonyhád). Megyei kézilabda-bajnokság Pontot vesztett a listavezető Simontornya Tavasztól őszig kispályáznak Nagy népszerűségnek örvend Dunafóldvárott is a kispá­lyás labdarúgó-bajnokság. A szövetkezet sportkör jelen­tős támogatásával a szakmaközi bizottság a KlSZ-esek- kel karöltve tavasztól őszig bajnokságot rendez. Heten­ként több alkalommal tartanak edzéseket, illetve mérkő­zéseket. Az ÁFÉSZ női labdarúgócsapata is szerepel különböző sportnapokon, tömegversenyeken. A közelmúltban öt csapat vetélkedőjéből is ők kerültek ki győztesen. SPORTTELEX P' * ■Ú ÍK RÖPLABDA A férfipáros döntőben: Jó­nyer, Klampár—Gergely, Stefkó (csehszlovák) 3:1, a női páros döntőben: Magos, Szabó,—Heilman, Lindblad (svéd) 3:1. Párizsban, a nemzetközi férfi-röplabdatornán a ma­gyar válogatott szép, játsz­maveszteség nélküli győze­lemmel kezdett: ­Magyarország—Bulgária 3:0 (12, 5, 9). ASZTALITENISZ Megkezdte szereplését a Vásárvárosok kupájában a Ceglédi VSE csapata, amely a múlt évben a legjobb ma­gyar vidéki asztalitenisz­együttes volt. A ceglédiek Hollandiában játszották első mérkőzésüket és 5:1 arányú, szép győzelmet arattak a Ko- renbeurs Schiedam ellen. Németh és Kudelich 2—2, Karsai egy mérkőzést nyert. A ceglédiek győzelmükkel bekerültek a második for­dulóba. • * A férficsapatversenyben a magyarok 3:0, a nőiben 3:2- re nyertek a svédek ellen. A férfiegyes döntőben Jónyer 3:2-ra győzött Klampár el­len, Gergely és Bengtsson volt a harmadik. A női egyes döntőben Magos 3:l-re nyert Szabó ellen, aki előtte a svéd Hellmant 3:0-ra kiütötte. Oláh harmadik.. LABDARÚGÁS A szeptember 20-i finnek elleni EB-selejtezőre készülő magyar labdarúgó válogatott keret, csütörtökön a római­parti edzőtáborban találko­zott. Kovács Ferenc szövet­ségi kapitány ezen a napon délután még megtekintette a Bp. Honvéd kispesti kupa- mérkőzését, a piros-fehérek válogatottjainak formájára volt kíváncsi, s a mérkőzés után velük együtt vonult a táborba. t A helsinki erőpróba előtt pénteken két foglalkozás sze­repel a műsorban, ezekre a Gázművek-pályán kerül sor. Szombaton a Fáy utcában játszik a keret előkészületi találkozót a Vasas Ikarus­szal 16 órától. Vasárnap délelőtt 10.30-tól lesz az utolsó hazai edzés, délután még, megtekintik a Budafok—BVSC NB II-es bajnoki mérkőzést. Hétfőn 13.10 órakor indul a küldött­ség a Ferihegyi repülőtérről a finn fővárosba. Tolnaiak a Tisza-kupán A Tolnai VL asztalitenisze­zői szeptember 16—17-én Szolnokon, a Tisza-kupa or­szágos I. osztályú ranglista­versenyen vesznek részt. A kétnapos verseny érdekessé­ge, hogy azon a legjobb jugo­szláv és román asztalitenisze­zők is rajthoz állnak.

Next

/
Thumbnails
Contents