Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

1978. augusztus 13. Képújság 3 Az első benyomás szó sze­rint mellbe vágott. Mikor megérkeztünk Havannába, a repülőgép huszonkét fokos, légkondicionált utasteréből kilépve, úgy éreztem ma­gam, mintha egy pálmaház­ba kerültem volna; negyven­öt fok és pára a levegőben. Persze később megszoktuk, vagy csak egyszerűen nem volt idő erre is figyelni, annyira lekötötte az ember érzékeit, figyelmét maga az esemény, a VIT. Egyik nap kirándulással egybekötve üzemeket néztünk meg és egy állami gazdaságot, per­sze ki-beszálltunk a légkon­dicionált buszból a forró le­vegőre. a társaság fele meg- náthásodott. Szerencsére vi- tamindömping volt; ami dé­ligyümölcs van. a narancstól az ananászig, az volt bőven. Právics József, huszonhét éves. A Dalmandi Állami Gazdaságban dolgozik. öt éve végzett a főiskolán, az­óta belsőellenőr. Itt is szüle­tett Dalmandon, akik gye­rekkorától ismerik, azoknak Dodi. Magas, erős testalkatú és többnyire mosolyog. A gazdaság KISZ-szervezetének titkára. Kétszer egymás után elnyerték a KISZ KB ván­dorzászlaját. ezért lehetőség nyílott, hogy valaki a száz­negyven fiatal közül kime­hessen Kubába, találkozzon a világ odasereglett fiatal­jaival. Őrá szavaztak. Most, hogy hazaért, az élmények­ről beszélgetünk. Kicsit sza­badkozik; kavarog benne az egész, a sok friss benyomást nehéz megemészteni egyszer­re, idő kell hozzá. — Talán egyik fő jellem­zője az volt ennek a világ- ifjúságj találkozónak, hogy nagyon politikus volt. A küldöttek, résztvevők negy­venszázaléka nem volt DIVSZ-tag. Voltak keresz­ténydemokraták, szociálde­mokraták, pánafrikaiak, egy­szóval politikai alapállás szempontjából nagyon színes volt a kép. Sokféle elv kép­viselői mondták el vélemé­nyüket, ez meglátszott a vi­tákban, beszélgetésekben — nemcsak a levegő volt for­róbb a szokottnál... Rengeteg emberrel talál­koztunk, ismerkedtünk, be­szélgettünk, barátkoztunk, és persze énekeltünk, táncol­tunk. A kubai ember vidám természetű, derűsen szemléli a dolgokat. Ha van két tam­tamdob, akkor már van ének és természetesen tánc is. No és a spanyolgitár, azt szinte mindenki nyúzza. Saját területemről, a me­zőgazdaságról keveset tud­tam meg, egyszerűen nem volt idő rá. Egy állami gaz­daságban jártunk, ahol min­tatehenészet volt. Kubában az embargó előtt nem fog­lalkoztak szarvasmarhatar­tással importálták a tejet. 1962 után erőteljesen fejlesz­teni kezdték ezt az ágazatot is. Holstein-frizeket honosí­tottak meg, és a tartás sok­kal egyszerűbb, mint ná­lunk. Az éghajlat miatt nincs szükség istállókra, az állatok a szabadban vannak egész évben. A legelők kövé­rek, sok az eső. Ottlétünk alatt volt úgy, hogy öt na­pig nem esett, mire a kubai­ak szárazságról kezdtek be­szélni. Ha esik, akkor rövid idő alatt, záporszerűen jön. Olyan intenzitással, hogy a háztetőkről lezúduló víz nyolc-tíz méterre a faltól ér földet. A felmelegedett asz­falt szinte füstölög. Aztán hirtelen végeszakad és újra süt a nap, percek alatt meg­szárad minden. Beszélgetés közben — ku­bai suvenir — Ligeros ciga­rettával kínál. Rágyújtok, az első szippantás lórúgásként hat — mintha egyszerre öt Kossuthra gyújtottam volna rá. — Ez még nem is az iga­zi, a szivarnál kezdődik — folytatja Právics József. — Érdekes, hogy ott nem érez­tem ilyen erősnek, talán a levegő miatt. A szivarnak nemcsak a végét csípik le, hanem egy vékony pálciká­val átszúrják hosszában, ak­kor aztán dől belőle a füst, csak legyen, aki szívja. Na, és ha már a specialitásoknál tartunk, a kubai rum. Érde­kes, hogy ők soha nem isszák önmagában csak valamilyen turmix részeként citromlével és sok jéggel. Egyébként is jéggel isznak mindent. Ap­róra tört jég és annyi víz, amiben megolvad, ez a hő­ség egyik ellenszere. És még egy jellegzetes do­log: a kubai ember barátsá­gos, nyíltszívű. A tengerparti sétányon, a Maleconón gyak­ran megfordultunk. Mikor meglátták az emblémánkat: Viva Ungaria, viva Kuba, és harmadiknak viva Fidel. Mo­solyognak, mint régi ismerő­sök, barátságosan paskoljuk egymás hátát, néhányan dal­ba kezdenek és már együtt is táncolunk ... — st — IX. országos Ifjú Gárda-szemle A dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium 30 ifjúgárdistája utazott tegnap Békéscsabára, amely egy héten keresztül ad otthont a IX. országos Ifjú Gárda-szemlének, az if­júság hazafias-honvédelmi munkája évről évre kiemel­kedő eseményének. A programban szerepel alaki- és menetdalverseny, lövész-, úszp-, fegyveres te­repváltóverseny, harci túra. éjszakai táborhely kialakítá­sa. Az ifjúgárdisták találkoz­nak a kommunista mozga­lom veteránjaival, a parti­zán-, az ellenállási mozga­lom harcosaival. Megismer­kednek Békés megyével, tár­sadalmi munkán vesznek részt. Az országos szemle részt­vevői végül augusztus 20-án Budapesten megtekintik az ünnepélyes tisztavatást, utá­na a hagyományos vízi- és légiparádét. nem érdemes idézni. A lé­nyeg, hogy Budapestre he­lyezik a vizsgálat lezárásá­ig. A levél ígér ezenkívül ki­küldetési költséget, szállást és egy forinttal magasabb órabért. Itt következett az újságíró felháborodása. Micsoda pi­maszság azt máshova ren­delni, akinek közérdekű be­jelentése alapos volt! Men­jen a telepvezető, ha „nem- kívánatosnak” tartja a bí­rálót! Folytatás Azért mást is meg kell hallgatni, legalább egy kí­vülállót. Mivel hivatkozott az ügyészségre, hát nézzük meg ott, mi is a helyzet? Az ügyész rendkívül óvatos. Csak az egyik fél vélemé­nyét ismerjük, nem pedig az igazságot. Titkolja, de ami­att is ingerült, hogy egyik nap megírták a panaszos ne­vében a fellebbezést a dön­tőbizottságnak, másnap jött a levél a Legfőbb Ügyészség­ről, hogy soron kívül intéz­kedjenek és rövid határidőn belül referáljanak a történ­tekről. Ez tényleg elgondolkoztató. Fel is ötlenek most már a kérdőjelek. Miért fordul egyszerre több fórumhoz is? Miért mondta, hogy bár be­tanított munkás, felsőfokú végzettsége van? És egyálta­lán régóta dolgozik a cégnél, miért, hogy csak most tett be-, majd feljelentést? És tényleg bosszúból akarják Pestre helyezni? Menjünk a járásba, hall­gassuk meg azokat, akik fog­lalkoztak az üggyel. Itt ki­derülnek a következők. ' Be­jelentőnk kapta a szigorú megrovást utolsó figyelmez­tetéssel és egyéb büntetései is voltak már, zömmel izgá­ga magatartása és elvtelensé- gei miatt. Vas súlyosabb is. Javító-nevelő munkára ke­rült jelenlegi cégéhez — ok­irathamisítás miatt. Amit tudnak róla annyi, hogy időnként doktori címet ado­mányozott magának, és azt használta is. Hogy legalább érettségije legyen, beírta a sosem volt bizonyítvány szá­mát okmányaiba. És ezek még csak legutóbbi viselt dolgai, a régieket ne is boly­gassuk. Valamiféle személyiség­zavarban szenvedhet, mert mindemellett notórius felje- lentgető. Az előző munkahe­lyén is jegyezgette a vélt, vagy valódi szabálytalansá­gokat és ahelyett, hogy ott és akkor tette volna szóvá, kényszerű távozása előtt bo­rította ki, amikor már szinte kibogozhatatlanná gubanco- lódtak a szálak. Ahány ember, annyi véle­mény. Mindenki mást mond; éppen azért nem vállalkozott az újságíró sem arra, hogy valamiféle igazságot derítsen ki. Erre azok a szervek kénytelenek, amelyekhez a a be- és feljelentés ment. Csak egy dologról biztos, hogy nem igaz és az éppen a legfőbb vád, hogy a telep­vezető kiskirály. A vállalati fegyelmi éppen ennek ellen­kezőjét szögezi le. Erélytelen, nem képes rendet teremteni a telepen. Most már az igaz­gató eljárása is más színeze­tet kap, és valóban „termelé­si, munkafegyelmi” érdeknek minősíthető panaszosunk elhelyezése a munkahelyéről. Már a dolgok jelenlegi állásából is kiderül, hogy a telepvezető nem dolgozott saját zsebre. Néhány ezer forint hűtlen kezeléséért vonják felelősségre. Tanulság Az egyik tanulság, hogy a telepvezető felelős a munka­helyen kialakult helyzetért. Jobban megválogathatná munkatársait is. A másik pe­dig, hogy a közérdekű beje­lentők vissza is tudnak élni a védelemmel. Ez ügyben le­velezett, vagy a helyszíneken járt a Legfőbb Ügyészség, a megyei főügyészség, a rend­őrség, a községi, a járási és megyei pártbizottság, a szak- szervezetek megyei tanácsa, a budapesti központ, az al­földi gyáregység vezetői és munkatársai, a sajtó képvi­selőiről már nem is beszél­ve. Ezután következik még az újabb vizsgálatok, fegyel­mik sorozata, pedig az ellent­mondó jegyzőkönyvekből már így is van elég. El lehetett volna intézni mindezt ott, helyben, és egyszerűen, ha az állítólagos közérdekű bejelentő nem kavarja addig a vádakat, amíg minden összezavarodik. Marad hát a valóban közér­dekű kérdés, meddig védjük a bejelentőt, és hogyan vé­dekezhetünk a feljelentgetők ellen? IHAROST IBOLYA UNESCO-iskolák nyári művelődési tábora megyénkben Nemzetközi megértésre nevelés ........................................a ;-»w F alónkon, a föhadísiállá- *on azt mondják; „Nótánk csak délután és este vannak, no meg éjjel, mert itt, a Csa­pó Dániel Mezőgazdasági Is­kola kollégiumában laknak« Délelőtt o Szekszárdi Állami Gazdaság szőlészetében dol­goznak. Hogy merre, azt ott tessék kérdezni Véber elv- tórstál**.­A gazdaság irodaépületé­ben hamar megtaláljuk a ke­resettet és megtudjuk, hogy a diákok jelenleg Kismórá- gyon, a gazdaság ottani anya­telepén dolgoznak: kötözik a jövendő oltványok alanyai­nak termelt szőlővesszőt. A dimbes-dombos kismó- rágyi tájon elterülő, nagy ki­terjedésű ültetvény jól fej­lett tőkéi úgy elrejtik az ott dolgozókat, hogy alig lehet őket megtalálni, pedig a tá­bor elég nagy csoportot kép­visel, 79-en vannak. A sor­végeken kinthagyott ruha­darabok aztán nyomra ve­zetnek. A rekkeno hőségben fürdőruhára vetkőzve dol­goznak a lányok, na meg a néhány fiú is. A táborban ugyanis főleg lányok képvi­selik az UNESCO iskoláit. Hazánkban 25 ilyen közép­iskola van, közülük négy nemzetiségi. Ezek legered­ményesebb tanulóiból állt össze a 79-es létszám. — Eredetileg csak nemze­tiségi néprajzos tábort ter­veztünk — mondja Asztagos Klára, a tábor vezetője és szervezője —, de sajnos nem lett elég pénzünk, így az épí­tőtábor megoldást választot­tuk. Délelőtt dolgoznak a gyerekek, délután pedig a tervezett tudományos nép­rajzi programot csináljuk. Ez a napirend elég megerőltető és fárasztó, de úgy tapasztal­juk, hogy bírják az iramot és jól érzik magukat. Ez színigaz, mert bárkit kérdezek, egyöntetű a véle­mény, mindenki jól érzi ma­gát. — A múlt hét az nagyon nehéz volt. A Sötétvölgyben az anyatelepen kapáltunk. Kemény és fárasztó hét volt — mondja az egyik lány. Gyors tenyérvizit, de vízhó­lyagot nem látok. Nem tu­dom elsütni a „nem szokta a cigány a szántást” című mon­dást. — Reggel fél hat körül jö­vünk el busszal Palánkról. A gazdaság éttermében regge­lizünk, 6 órakor pedig már kint vagyunk a munkahelyen és dolgozunk. A gazdaságtól odahozzák ki a tízórait, az ebédet már bent esszük meg, fél egykor. Délután pihenő van, zajlanak az előadások, aztán bábkészítéssel, sásfo­nással, kosárfonással is fog­lalkozunk — mondja Volczer Anikó, aki Budapestről jött és ott a Kölcsey gimnázium tanulója. A kismórágyi anyatelepen elkezdett beszélgetésünket abba kell hagynunk, mert a környező dombok fölött sötét felhők gyülekeznek. Ajánla­tos fedél után nézni. Még vé­gig se gondolhatja az ember a visszavonulás műveletét, nagy cseppekben esni kezd. A legfrisebbek, az élen sza­ladok is bőrig áznak. Délután a szárítkozás, át­öltözés után, Palánkon talál­kozunk újra: Ki még pihen, kik a klubszobában beszél­getnek, készítik a bábokat, fakanalakat öltöztetve. Asztagos Klárával, a tábor vezetőjével beszélgetünk új­ra. Magyar—francia szakos tanár, most végzett az Eötvös Lóránd Egyetemen. Tagja az ELTE UNESCO körének. Az ő ötlete volt a tábor létre­hozása és „jutalmul” a nya­kába szakadt az ügy minden gondja. — Jó segítőim vannak. Egyetemisták vezetik a bri­gádokat, amelyek egyébként versenyben vannak egymás­sal. A 3—4 napos ciklus érté­kelése alapján a munka­végzésben elsők, brigádtagon­ként 100—100 forintot kap­nak, a második helyezettek 90—90 forintot. Eddig a 2-es számú brigád volt a legered­ményesebb. Egyszer első, egyszer második helyezettek lettek. Nagyon jól együtt van a társaság, saját zászlójuk is van. — Tulajdonképpen mit je­lent az, hogy UNESCO-isko- la? — Az UNESCO az ENSZ oktatási, nevelési, és tudo­mányos intézménye. Célja, mint az ENSZ-nek is —, hogy a világ népei között egyet­értés és béke uralkodjék. En­nek elősegítésére az iskolák­ban „nemzetközi megértésre nevelés”-i program van. Úgy­nevezett UNESCO-tanárok tanítanak, akiknek az a fel­adatuk, hogy a tanulókkal megismertetik más népek életkörülményeit, feltárják történelmét, gondolkodásvilá-- gát, bemutatják művészeti, irodalmi életét, szóval a le­hető legsokrétűbben állítják a tanulók elé más nemzetek életét. A gyerekek nyelveket tanulnak, intenzív levelező kapcsolatot tartanak fenn külföldiekkel, cserelátogatá­sokon ismerkednek egymás­sal. Szóval, az a cél, hogy a nemzetek között megértés, barátság keletkezzék. Mint már mondtam, 25 ilyen UNESCO-iskola van hazánk­ban. Az azokban tanuló gye­rekek közül verbuválódott a tagság. A tábor célja, hogy a Magyarországon élő nemzeti­ségiek életével ismerkedjenek most a gyerekek. Néprajzi gyűjtést végezzenek, az anya­got feldolgozzák, és egyálta­lán megismerjék magát a néprajzi gyűjtés tudományát. Előre kiadtunk kérdőíveket gyűjtésre és feldolgozásra — a Néprajzi Múzeum állította őket össze. Azt minden részt­vevőnek hoznia kellett. Az a célunk, hogy itt az olyan anyaggá álljon össze, hogy gyűjtője beküldhesse az idei országos néprajzi és nyelv­járási gyűjtőpályázatra. — A kíimórágfi jxőlöben — Én hozzá se mertem fog­ni — mondja Pálfai Mária, az Apáczai Csere János Gim­názium IV. osztályos tanuló­ja, aki Halásztelekről jött. — Nekem ez annyira ismeretlen dolog volt. Néprajzi gyűjtés? — Hogy esett a választás éppen Tolna megyére? — te­relem még egyszer vissza a szót. — A KISZ KB-ben javasol­ták. Ugyanis nemzetiségi megye, másrészt pedig a munkalehetőség miatt. Bár még nincs vége a tábornak, de elmondhatom, nem csa­lódtunk a vendéglátásban. — Mit ismertek meg eddig megyénkből? — Dr. Szilágyi Miklós, a múzeum igazgatója tartott előadást a megye néprajzi arculatáról. Kétnapos megyei kiránduláson vettünk részt. Ellátogattunk Páriba, Kétyre, Dunaföldvárra. Itt járt ná­lunk Fábián Ágostonná me­semondó és Sebestyén Ádám bemutató előadása után a bu­kovinai székelység mesekin­cséből adott elő. Rendszeres a kapcsolatunk a múzeum néprajzosaival, Gémes Ba- lázsékkal. Tolna mellett be­hatóan foglalkozunk Békés nemzetiségi képével is. Az idén a fő a német és a szlo­vák anyaggal való alapos ismerkedés. — Ez az első ilyen jellegű tábor. Mindent ugyanígy fog majd csinálni a következő­nél is? — Nem, ez nagyon terhes így. Kevés idő jut, illetve nem jut elegendő idő a néprajzra. Bár a gazdaság anyagilag is segít a különböző anyagok megvásárlásában, félek, hogy a néprajzi gyűjtés módszerei­nek elsajátításában, a feldol­gozásban nem tudunk min­dent teljesíteni. Nagyobb anyagi bázis kell, hogy a munkáról lemondhassunk és több idő maradjon a tudo­mányos programra. Bár az UNESCO-bizottság tizennégy­ezer forinttal támogatott bennünket most is, nem lett elegendő pénz a célt meg­valósítani. A táborvezetőnek és a két­kedőknek álljon itt a már egyszer idézett Pálfai Mária szava: — A tábor végeztével lesz-e annyi tudásod, és az által bátorságod, hogy az anyagot begyújtsd és feldolgozd? — Lesz. Feltétlenül. És meg is csinálom, amit a tábor előtt nem tudtam feldolgoz- ni. CZAKÓ SÁNDOR Schauer Terei és ligeti Mária nemesnádudvori diáklányok ru­hát varrnak a (örőkanálnak __________________________________________________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents