Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-06 / 184. szám
1978. augusztus 6. Képújság 9 A húsztonnás Rába—Man tehergépkocsik korszerű gyártósoron készülnek, a Magyar Vagon- és Gépgyár győri gyáregységében. Az idén elkészül a kétezer-ötszázadik. Tejet Prágának A csehszlovák fővárostól nem messze van Horomerice városka. A település lakói emberemlékezet óta Prágába szállították termékeiket, ahol mindig nagy megbecsülésnek örvendett az itteni zöldség, gyümölcs. A horomericei alma Csehországban fogalommá lett, olyan termék ez, amelyet mindenütt keresnek a háziasszonyok. A város termelőszövetkezete a Rudá Zare (Vörös Hajnal) azonban nemcsak gyümölcsöt szállít a nagyváros lakóinak, hanem tejet is. A tejhozam bizony 1970-ben még elég alacsony volt — 2771 liter. Nyolc év alatt azonban sikerült majd ezer literrel emelni a hozamot, s 1978-ban már 3800 litert adott a gazdaság „átlagtehene”. Sikereket értek el a takarmánytermelésben is. A szövetkezet vezetői úgy tartják: a sikerek záloga a meglévő tartalékok kihasználása, s az, hogy jól alkalmazták a tudományos kutatások eredményeit. Szorosan együttműködnek a prágai mezőgazdasági főiskolával, a járási állattenyésztési felügyelőséggel és egy középcsehországi vegyiüzemmel, a SPOFA gyárral. Az együttműködő szervek és intézmények megalakították közös bizottságukat a „bölcsek tanácsát”. Ez a bizottság további lehetőségeket tárt fel, új takarmányforrásokat fedezett fel. A gyakorlat eredményeit jól hasznosította a tudományos kutatás is. A prágai mezőgazdasági főiskola számára a szövetkezet „nagy mezei laboratóriuma” új ösztönzőket adott. VIT STUCHLY (Orbis—KS) Vera Hostová, a szövetkezet egyik kiváló gépi fejője A Ruda Zare szövetkezet tehénistáiiója (Fotó: CTK—KS) Fiatalok az NDK-ban Hurrá, vakáció oltam egy iskolában, ahová nyáron is, sőt leginkább a szünidő idején járnak a gyerekek. Ottjártamkor éppen berlini lányok és fiúk — szüleik a híres Narva gyárban dolgoznak, s a gyár egyik gyermektábora nem messze van innen — csodálták a nemrégiben megnyílt Schwe- rin-Muessi iskolamúzeumot. . — Hát ez meg micsoda? — csodálkozott rá tágra nyílt szemmel az egyik kislány a katedrán fekvő nádpálcára. — Minek egy bot az iskolában? — Az iskolamester úr ezzel tartotta fenn a rendet és ezzel ösztönzött jobb tanulásra — magyarázta a csoport kísérője. — Én magam is sokszor kaptam a nádpálcával... Heino Moeller, az egyik muzeológus, aki az egykori falusi iskolából alakított múzeumot gondozza, maga is ide járt. Az egész vályogból épült, zsuppfedeles, alacsony épület. Az egyetlen osztályterem negyven négyzetméter. Nyolc osztály tanulói ültek azokban a padokban, ame; lyek megmaradtak és amelyeket most ismét egykori helyükre állítottak. Az ötvenfős vegyes osztályt egyetlen tanító oktatta, nevelte, de főként fegyelmezte. A környékbeliek „fapapucs-gimnáziumnak” csúfolták, mivelhogy a gyermekek többségének, illetve szüleiknek ezen a szegény mecklenburgi vidéken, a feudális nagybirtokok hazájában nem jutott bőrből készült lábbelire. Csak 1953-ban sikerült becsukni az utolsó ilyen osztatlan iskolát. Ma már a falusi gyermekek is tízosztályos iskolába járnak, s éppplyan kedvező körülmények között tanulhatnak, mint városi kortársaik. — És mit csináltak a gyermekek a vakációban? — érdeklődik jellegzetes berlini „tájszólással” az egyik fiúcska. — Mit csináltak volna? Hát dolgoztak. A szüleiknek segítettek. Az uraság, vagy a zsíros paraszt úgy is vette fel a cselédet, hogy az eg^sz háznépe segít neki, vagyis a gazdának dolgozik. Sokszor emiatt iskolaidőben is kimaradtak a gyerekek. Akkoriban bizony ez így volt. El tudjátok képzelni, gyerekek? A gyerekek — nem sok meggyőződéssel — bólogattak. És jegyezgetnek buzgón, minthogy ez a kirándulás is része a „Hazánk az NDK” úttörő-vetélkedőnek, amelynek résztvevői a szünidőt használják fel hasznos, értékes ismeretek gyűjtésére és rögzítésére. szocialista NDK ebben Mjjjpi az évben nem keve- |gp sebb, mint 300 millió äiiüd márkát — mintegy másfél milliárd forintot — költ a gyermekek szünidei programjának biztosítására. Igaz, — kétmillió-hatszázezer az általános iskolás gyerekek száma, de még így is szép összeg jut egyre-egyre. Itt vannak például az üzemi nyári táborok. Az üzemek tartják fenn ezeket a nyaralókat dolgozóik gyermekei számára. Az idén már minden harmadik tanuló tölthet két-három hetet egy ilyen táborban, tavaly óta újabb 30 ezerrel szaporodott a számuk. Ezenkívül 300 ezer gyermek szüleivel üdülhet, akik családos beutalóhoz jutottak a vakációs hónapokra. És a többiek, akiknek nem jutott hely? Vagy miként töltik az idejük többi részét a táborozok, nyaralásuk előtt vagy után? Hát iskolájuk, illetőleg kerületük nyári napközi táboraiban, amelyek mindennek nevezhetők, csak nem afféle gyermekmegőrzőnek, vagy meghosszabbított tanításnak. A legtöbb nyári napközi otthonos tábor számára sikerült valahol a zöldben megfelelő elhelyezést találni. Ahol nem, ott egy-egy központi fekvésű, jól felszerelt- iskolaépületet alakítanak át erre a célra. mdani sem kell, hogy ,'Z a gazdag szünidei •íyermekprogram milyen fontos a család szamára. A gyermekek olyan társaságban, környezetben pihennek, ami nekik való és amilyenben kedvüket lelik. Közülük persze a legnagyobbak itt is munkát vállalnak, így például az újságokat szintén általános iskolások helyezik el reggelente a fiókomba, amíg a postásnő szabadságát tölti. A legnagyobb — vagyis a 11. és 12. osztályos, — ami a mi középiskolásaink harmadik és negyedik osztályának felel meg —, gyermekek pedig nyári építőtáborokba is mennek az egyetemi, főiskolai hallgatókkal együtt. A nyári önkéntes munka főszíntere az idén Berlin. A főváros nagyszabású építkezési munkálatait ebben a két hónapban az ifjúsági szövetség felhívására összesen 20 ezer fiatal segíti. Közülük is találkoztam eggyel. A lipcsei Helmuth Klenisttel. Jövőre érettségizik. Miután befejezte a berlini „bevetést”, két hetet tölt majd a Balatonnál szüleivel együtt, augusztus elejétől barátokkal együtt sátorozik a keleti tengernél, s megígérte a magdeburgi nagymamának is, hogy legalább tíz napot vele lesz. — Nem rossz program ugye? — tudakolja véleményemet Helmuth, amire tulajdonképpen nem is kíváncsi, mert mindjárt hozzáteszi: — Az ember ne üljön sokat egyhelyben. Legalábbis nyáron. Mert amennyi ta- nulnivaló most szeptembertől rám vár... Csoda-e, hogy tíz-tizenkét éves gyermekek már azt kérdezik, mi a fenére használtak valaha az iskolában botot, nádpálcát? PINTÉR ISTVÁN Szolidaritási termelő brigádok Ho Si Minh város külvárosaiban és környékén évről évre növekszik a kisparaszti egyesülések száma. A fel- szabadulás előtt ezer kisgazdaság működött ebben a körzetben, számuk ma meghaladja az 52 ezret. A kisgazdaságok több mint 51 000 család keze munkáját hasznosítják. Közülük sokan úgynevezett szolidaritási termelő brigádokban dolgoznak. Ezen a területen 2238 ilyen brigádot és 186 különféle termelő kollektívát hoztak létA szolidaritási brigádok kezelésében 32 000 hektárnyi földterület van. A termelő kollektívák 3700 hektáron termelnek különféle növényeket. A város környékén több kollektív gazdaság is működik. Közülük hat élenjáró mezőgazdasági termelőszövetkezet, ezek a háztáji gazdaságok munkáját is segítik. A százmilliomodik tonna A tizedik ötéves tervben (1976—1980) a szovjet vaskohászati vállalatok lényegesen megnövelik termelési volumenüket. A tervidőszak befejező évében az előirányzat szerint 160—170 millió tonna acélt, 115—120 millió tonna hengerelt árut kell előállíta- niok (az előző ötéves terv utolsó évében 141 millió tonna acélt és 98,6 millió tonna hengerelt árut termeltek.) A termelés bővítéséhez nagymértékben hozzájárulnak Zaporozsje ukrajnai város kohászai, különösen az ország egyik legnagyobb vállalata, a Szergo Ordzsonikid- ze nevét viselő „Zaporozs- sztal’ üzem kollektívája, amely vállalta, hogy az idén csupán terven felül több tízezer tonna különböző terméket ad. A „Zaporozssztal” üzem az első ötéves tervek alkotása, még a háború előtti icjökben vezető helyet foglalt el a Szovjetunióban mint az autó- és traktoripar, valamint más iparágak hengereltlemez- szállítója. A Nagy Honvédő Háború éveiben a német fasiszta megszállók által teljesen lerombolt üzemet rekordidő alatt helyreállították a zaporozsjei építők és kohászok. A „Zaporozssztal” üzemet méltán tekintik az élenjáró tapasztalat iskolájának. Az országban itt szervezték meg első ízben a nyers vas és az acél oxigén és földgáz fel- használásával való olvasztását két buga egyidejű hengerlését a lemeznyújtó soron, polírozott lemezek előállítását rozsdamentes acélból, stb. Az üzem néhány évvel ezelőtt hozzálátott poliméter- bevonatú hengerelt áru előállításához. Ez a termék, amelyben az acéllemez szilárdsága és rugalmassága a korrózióval szemben való nagy ellenállóképességgel párosul, sok esetben helyettesíti a rozsdamentes acélt, a színesfémeket és ötvözeteket, és sok iparágban használatos. A Martin-műhely nemrég állította elő — 1935-ben történt üzembe helyezésének napjától számítva — a száz- milliomodik tonna acélt. Megjegyzendő, hogy ennek a fémmennyiségnek több mint a felét a legutóbbi évtizedben olvasztották. A „Zaporozssztal” termékei állandó keresletnek örvendenek a külföldi piacon. Az üzemben sok, külföldről érkezett munkás és szakember is gyarapítja ismereteit. APN—KS A 2-es számú nagyolvasztó. Sztanyiszlav Krivorucsko olvasztár munka közben. (Fotók: A. Kraszovszkogo felvételei — APN—KS) A hideghengerlő műhely termékei Gépkocsik Győrből
