Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

1978. augusztus 6. Képújság 3 Az ÁFÉSZ-ek felvásárlási és háztáji termelést segítő tevékenysége Az AFÉSZ-ek termelést szervező, felvásártóés értékesítési tevékenységet végeznek. Megyénkben ez 11 ÁFÉSZ és 1 kisállattcnyésztő szövetkezet fel­adata. A szövetkezetek az ötödik ötéves terv idősza­kára élelmiszergazdasági tevékenységüknél 31 százalékos fejlődést irányoztak elő. Kiemelt fel­adatnak jelölték meg körzetük zöldségárualapjá­nak megtermeltetését. Munkájuk középpontjában az önfogyasztásra, helyi ellátásra és a központi árualapok bővítésére szolgáló termelésszervezés áll. Kis kertek, sok termés Az ÁFÉSZ-ek szerverese nyomán és anyagi támogatá­sával 50 ezer négyzetméter alapterületű fólia alatt folyik a zöldség hajtatása a kisgaz­daságokban. Ezzel jelentősen javult a városok és nagyobb települések primőrzöldség- ellátása, sőt Madocsáról már exportra is jutott. A báta- széki és nagymányoki szak­csoportnak fűtött fóliasátra is van. A zöldségfelvásárlás két és fél év alatt 374 vagon­ról 511 vagonra, a gyümölcs­felvásárlás 289 vagonról 336 vagonra emelkedett. Ezen fe­lül jelentős az a mennyiség, amelyet a kistermelők maguk fogyasztottak el, illetve sza­badpiacon értékesítettek. A házi és hétvégi kisker­tek termelésszervezésében az ÁFÉSZ-ek összefogtak a he­lyi tanácsokkal, termelőszö­vetkezetekkel és a Hazafias Népfront szerveivel. Hasz­nos együttműködés bontako­zott ki a megyei nagykeres­kedelmi vállalatok és az ÁFÉSZ-ek között a műtrá­gya, a növényvédő szer, a kertművelő eszköz, a takar­mánytáp, a kisgép, szapo­rító- és a tenyészanyag- szükségletek minél jobb ki­elégítésére. Nagy eredmény, hogy a munkaigényes — úgy­nevezett méretes — uborká­ból a Paksi Konzervgyár szükségletének 50 százalékát (153 vagon), az ÁFÉSZ-ek termeltették meg a kisgaz­daságokban, szakcsoportok­ban. Megvan a reális feltéte­le annak, hogy a tervidőszak végére a teljes mennyiséget a kisgazdaságok adják. Eredményes a csonthéjas gyümölcsfélék telepítése. Az elmúlt évben 35 ezer gyü­mölcsfa-csemetét értékesített hét ÁFÉSZ lerakató. Szövetkezés, jobb ellátottság A községi lanácsok parlag­földek biztosításával lehető­vé tették a zárt gyümölcsö­sök telepítését szakcsoportok részére, például Győrén, Du- naföldváron, Kismányokon. Ezek. amellett, hogy árút ter­melnek. egyben mintakertek is, ahol a kistermelők részé­re szakmai bemutatókat szerveznek. Probléma volt, hogy gyü­mölcs- és szőlőszaporító­anyagból nem állt rendelke­zésre a kívánt fajta. Ezért most a szövetkezetek 5 évre szóló előrendelése alapján a faiskolák kívánság szerint termelnek és így biztosítják a választékot. Jelentős anyagi támoga­tást nyújtanak a szövetkeze­tek a szakcsoportok terme­lésének korszerűsítéséhez és a tenyészállatok beszerzésé­hez. Támogatják a kisterme­lőket olyan különböző szol­gáltatásokkal is, mint példá­ul takarmánytápok házhoz szállítása, továbbá műtrágya, növényvédő szer, palánta, napos- és előnevelt baromfi­ellátással. A nagydorogi, dunaföldvá- ri és szekszárdi ÁFÉSZ-ek kerti traktort vásároltak a szakcsoportok, illetve kister­melők talaj művelésének se­gítésére. A tervidőszak vé­gére kisgépkölcsönzési szol­gáltatás is várható. A MÉ­SZÖV termelésfejlesztésre 5 millió forint támogatást adott az ÁFÉSZ-eknek. A takarékszövetkezetek évenként mintegy 20—32 mil­lió forint mezőgazdasági köl­csön folyósításával segítik a kisgazdaságok termelésének fejlesztését. Ez év első fél­évében 10 százalékkal növe­kedett az igényelt — és biz­tosított — kölcsön összege. Átlag 1,5 millió darab na­pos, illetve előnevelt barom­fit, 6—700 ezer forint értékű gyümölcs-szaporítóanyagot, 6—7 ezer darab tenyésznyu- lat, 4 ezer vagon szemes és keveréktakarmányt adnak el a kisgazdaságoknak. Az olyan cikkek termelte­tése és felvásárlása is igen jelentős tevékenység, mint például a nyúl, galamb, ba­romfi, tojás, étkezési száraz­bab, méz. Különösen a hús­galamb termelése és felvá­sárlása emelkedett: 13 má­zsáról 98 mázsára. A száraz­bab termelését Mőcsényben és Nagydorogon már szak­csoporti szervezetben végzik. Viszont a nyúl felvásárlása csökkent. A múlt évi zöldség-gyü­mölcs és vegyesáru-forgalom- nak már a 75—80 százaléka termékértékesítési szerződés­sel volt megalapozva. Ez év­re 411 vagon zöldségre kö­töttek szerződést, ami 106 százalékos emelkedést jelent 1975-höz viszonyítva. Ä ta* vasz folyamán néhány cikk­ből, így salátából, zöld- és fokhagymából, zöldborsóból stb. piaci túlkínálat is jelent­kezett. A termelő biztonságáért Termelési szerződések kö­tésével is próbálják az ÁFÉSZ-ek a kistermelők ter­melési biztonságát erősíteni, illetve az igényeket megfe­lelő áru termelésére orien­tálni. Már indokolt a jelenlegi 141 szakcsoport további nö­velése is. Megyénk minden közsé­gében van felvásárlóhely és ezenkívül 117 jogosult zöld­ség-, gyümölcsátvételre, me­lyet maguk értékesítenek. Azonban a dinamikus felvá­sárlási áruforgalom növeke­dését nem követi az ehhez szükséges eszközök mennyi­sége, minősége, kevés a rak­tár, hűtő- és tárolótérrel nem rendelkeznek és kevés a szál­lítási kapacitás is. Ennek ja­vítására a MÉSZÖV — a le­hetőségéhez mérten — már eddig is nyújtott pénzügyi támogatást az ÁFÉSZ-eknek. A szövetkezetek mezőgaz­dasági szakemberei, a nép­front szervezetei, a TIT, az agrártudományi egyesület, a növényvédő állomás és a kü­lönféle termeltető vállalatok szaktanácsadással, kiállítások rendezésével is segítik a kis­termelőket, szakcsoportokat. Jobb termelésszervezés, felvásárlás és értékesítés megvalósítása érdekében minden ÁFÉSZ-nél osztály, illetve csoport szervezetben kertész- és agrármérnökök, technikusok vezetésével fo­lyik a munka, az ÁFÉSZ el­nöke, vagy elnökhelyettese irányításával. Folyamatosan gondoskod­nak a felvásárlók képzéséről. A MÉSZÖV küldöttgyűlése részletesen megtárgyalta a feladatokat és ez alapján ho­zott határozatot, szabott meg feladatokat. Többek között célul tűz­ték, hogy olyan zöldségfélék termeltetését kell elsősorban szorgalmazni a kisgazdasá­gokban, amelyek munkaigé­nyességük miatt kiszorultak a nagyüzemből, de van rá fogyasztói igény (uborka, meggy, cseresznye, bogyó­sok). Az ÁFÉSZ-ek kezdemé­nyezzék az elhagyott műve­letlen területek szakcsoporti, kistermelői úton való hasz­nosítását. A húsellátás javítása, vala­mint a szekszárd húskom­binát ellátásának segítése ér­dekében növelni kell a szer­ződéses sertéshizlalást, -fel­vásárlást. Ugyancsak növelni kell a húsgalamb termelését és felvásárlását. Jelentős exportcikk a méz és a méhészeti termékek. Szervezettebbé kell tenni a méhész szakcsoportoknak a vándoroltatást. A termesztett gyógynövények mennyiségét célszerű növelni, mivel jól exportálható és jó eredmény­nyel termeszthető. A terméktöbbletek tárolá­sához keresni kell a raktár­bővítés, a szállítókapacitás növelését, a termékfeldolgo­zás, -tartósítás feltételeinek létrehozását. Törekedni kell a termelő és az ÁFÉSZ-kapcsolat meg­alapozottabbá tételére, több évre szóló termelési és érté­kesítési szerződésekkel. Tovább kell javítani a háztáji és kisgazdaságok ter­meléséhez szükséges eszkö­zökkel, anyagokkal való ellá­tását. A leírtakból kitűnik, hogy az ÁFÉSZ-ek az V. ötéves terv első felében jelentős eredményeket értek el, ez az egyik biztosítéka lehet, hogy a tervciklusra kitűzött célok megvalósuljonok, és ezzel is javítsák megyénk élelmiszer­ellátottságát. Négyszemközt I. Vas István a Dalmandi Ál­lami Gazdaság igazgatója. — Úgy tudom, szeretnéd, ha mindenki úgy égne a munkában, annyit dolgozna, és úgy érezne, mint te. — Valóban, jó lenne, ha mindenki többet dolgozna. — S a pihenés? — Nézd, a munka bizonyos értelemben pihentet is, mert szükség van akkumulálásra Ez pedig pihenés. Ebben nem értünk egyet, hiszen egy szakcikket elol­vasni legalább annyi munka, és a munka része, mint egy döntést meghozni. — Nem így értem a kér­dést. A mi gazdaságunkban naponta most már kétmillió forint értékű árut állítunk elő. Erre figyelni, ezt meg­termelni csak naprakész tu­dással képes az ember. Azí szoktam mondani, hogy aki nem megy előre, az hátra­megy, állni nem lehet. Be tu­dom bizonyítani a mi gazda­ságunk példájából. Nehéz helyzet volt itt, sok vita, mérgelődés, amikor a váltás következett, amikor rájöt­tünk, hogy nem elég úgy ál­latot tenyészteni, mint száz év óta egyfolytában. Amikor ezt észrevettük, már késő volt, s jött a mélypont... — Ha jól emlékezem, ak­kor kórházba is kerültél. — Igen. Nagyon megvisel­tek a dolgok. Az emberi ér­tetlenség. Amit mi — nem a „Vas Pista” — akkor akar­tunk, ma tanítják a vezető­képzőkben. Amit mi nagy kínkeservesen tudtunk elér­ni, harcok, viták, meg nem értések sorozatán át, ma az szinte kötelező, tantárgy. Az elemzésre gondolok? Nem­csak arra. Itt vannak a leve­lek, termelőszövetkezetekből, tudományos intézetekből, ál­lami gazdaságokból küldik: köszönik, hogy „beoltottuk” őket a dalmandi vezetési módszerrel. — Tehát nem csak a leg- fölső vezető, hanem a máso­dik, harmadik vonal is „gon­dolkodó”. — Még ennél is több. An­nak ellenére, hogy van kivé­tel. Az a helyzet, hogy akár­melyik ágazatban ha gond akad, az ottani vezető alter­natívái vitára adnak okot, mert mi is gondolkodunk, is­merjük a szakirodalmat, és mindig valami újat akarunk. — Rengeteg fölösleges munka is van emiatt. — Van. Általában úgy van­nak az emberek, hogv a si­kerről beszélnek, a kudarcok­ról kevésbé. A napokban Burgert Róbert is tartott ki­tűnő sajtótájékoztatót, meg­kerülte, szép, okos, rövid vá­laszokkal kimászott a kényes kérdések közül, pedig ott is van kudarc. De egy ilyen nagy vertikum a kockázattal járó kötelező veszteségeket is kell, hogy elviselje. Más kér­dés, hogy van-e a vertikum­ban ami pótolja a vesztesé­get. — Néhány jó ötletedet el- mondtad nékem is, mindig volt alkalom arra, hogy más gazdasági vezetőkkel is meg­ismertessem. Hiszen egyete­mes érdekről, a szocialista magyar mezőgazdaság forra­dalmáról van szó. — Valóban a forradalom­ról. Itt volt nálam a múlt hé­ten egy tudományos kutató, egy egész napot a nyakamon ült, elrabolt egy napomat, de nem bánom. Rákövetkezőén pótolni kellett, de megérte, mert az az ember viszi a mi jó módszerünket. — A tömegtakarmány-té- mát, amiről sokan mondják, hogy a könyökükön jön ki. — Azok az emberek jöjje­nek el ide, nézzék meg, hogy mi a tömegtakarmány-ter- mesztés témájában mit tet­tünk. A húskérdés szoros kapcsolatban van a takar­mánnyal. A népgazdaság pénzhiánya meg a mi kezde­ményezőkészségünkkel, gon­dolkodó fejünkkel. Nekünk kell kitalálni itthon, hogy a hazai jószágnak mit adjunk. Lehet, persze lehet világszín­vonalon is állatot tartani im­port abrakkal. De járható-e ez az út számunkra, kekünk zat kell kiaknázni, amely ol­csó és a célnak nagyon meg­felel. — Ez a tömegtakarmány- téma sok vihart kavart, volt is, van is miatta néhány „jó­akaród”. — Nem nagyon érdekelnek a szubjektív megítélések, en­gem csak az érdekel, hogy a mi eredményünk jó, ezt so­kan bizonyítják. Rólunk úgy beszéltek másfél évtizede még, hogy Dalmand, és le­gyintettek. Most az ország legjobb gazdaságai közé tar­tozunk. — Feszítő érzés lehet ilyen helyzetben igazgatóként kor­mányozni ekkora birtokot. — Hátunkon cipeljük a terhet. Tőlünk várják, lesik az emberek, hogy előbbre lépjünk. És e kötelességnek mi eleget akarunk tenni. Ha jól emlékszem, egyszer itt is akartad hagyni a gaz­daságot. — Volt egy értekezletünk, úgy éreztem, hogy népgazda- ságilag káros, amit rám akar­tak erőszakolni. Azt mond­tam, ezzel nem értek egyet, csináljatok, amit akartok. Ez 1964-ben volt. — És aztán szó volt arról, hogy abban az időben az igen gyenge sióagárdi terme­lőszövetkezetbe hívnak ha­za elnöknek. — Kétszer is szó volt róla. No de, a hazai környezet szá­momra nem jó, rokon, sógor, barát... — A szövetkezetben nem lehet parancsolni? — Nemcsak ezért. Konflik­tusok más okokból is adód­nának, előfordultak volna. Például az anyagi helyzet, a káderek megválasztása. — Különben, itt, most jól érzed magad? — A gondokat leszámítva, igen. De fáradt vagyok. Ér­zem, hogy sok a munka, sok a tennivaló, ölöm magam a szakirodalomban, nem tudok munka nélkül lenni. — Tulajdonképpen az nem is munka, ahogy manapság a munkáról beszélünk. — Igen. Tudod nekem olyan az alaptermészetem, hogy dolgozni, dolgozni, min­dig bizonyítani akarok. — És mindig újat. És van­nak olyan vezetők, az állami gazdaságok élén is, akik jó közepes szinten eligazítják évtizedekig a gazdaságot, csendben élvezik a közép­szint nyugalmát — Hát vannak ilyen embe­rek. Sajnos vannak. — Mióta vagy itt igazgató? — A tizenkilencedik ara­tást fejeztük be, tehát 1960- tól. — Két-három igazgatónak is elegendő idő. — Tulajdonképpen 1954- től vagyok vezető beosztás­ban. Ezért is vagyok egy ki­csit fáradt. Meg múlik az idő. Mindig bizonytalan körül­mények között kell dolgoz­nunk, a döntések meghoza­tala egyre nagyobb felelős­séggel jár. A külső szervek segítése, támogatása éppen ezért nagyon fontos. — És ezek a támogatások nem tudták „kivédeni” a jó ügy érdekében tett erőfeszí­téseidet, úgy érzem, sok éve ismerjük egymást, mintha a dalmandi szisztémák nem terjednének elég hatéko­nyan, gyorsan. — így egyértelműen ma már ez nem mondható, volt rá példa, hogy sokan akadá­lyoztak bennünket... — Nem magadról, hanem a vezetőségről beszélsz, így: bennünket, minket... — Úgy érzem az én dönté­seimben benne vannak kollé­gáim alapos elemzésen nyug­vó véleményei, tehát dönté­seink közösek. Mégha én is írom alá... — És itthon nincsenek konfliktusok? Utódlás pél­dául. — Nem tudok róla. — Előfordulhat kudarc, és azt mondják, Vas Pista menj, keress magadnak munkát. — Ilyen nem fordulhat elő, mert ha az ember megbukik, akkor is van munkalehető­sége, s úgy érzem nincs is olyan nagy tülekedés ma­napság az igazgatói posztok felé. — A sok munka miatt? — Azért is, meg az idegi igénybevétel, sok-sok minden oka van annak, hogy az em­berek inkább a jó második vonalba szeretnének jutni. — Szeretsz mindent bizo­nyítani. Gyakran olvasom szakcikkeidet a lapokban, hallom, hogy a rádióban vi­tatkozol, érveid súlyával bombázod a tudatlanságot, és el akarad fogadtatni a újat, tudásban, gyakorlati munká­ban. — Sok mindent meg kell még ismernünk. — Itt van például ez a trágyamosás. Valamilyen ta­karmányhasznosítási témá­ban hozzáfogtál és kimostad a tehéntrágyából a benne lévő szemes, és darás abra­kot... szükség van az ilyen munkára? — Abban az esetben arra volt szükség. — Szigorú ember vagy? — A fene tudja. Ezefi is el kellene gondolkodni. Az tény, magamhoz szigorú vagyok, lehet, hogy sokszor munka­társaimhoz is. — Ezt a fegyelmezett, majdnem azt mondom tech­nokrata életvitelt-szemléle- tet el tudja viselni a család? — Szerencsém van, csalá­dom is hasonló munkaszere­tő, újat alkotni akaró. — Ma reggel mivel kezdted a napot? — Fél hatkor keltem, teg­nap ugye befejeztük az ara­tást, egyéni problémát in­téztem, beszereztem egy kis kukoricát a háztájinak, az­után az ötödik kerületet vé­gigjártam és nyolc órakor már itt volt a helyi káembés, a főagronómus, a személyzeti vezető, most fél tíztől itt vagy te, délután kettőkor igazgatósági tanácsülés a jö­vő évi tervről... — Itt van az asztalodon egy papírzacskóban valami­féle tömegtakarmány. — A kábái téma. A szal­mát tárják fel, bizonyos dol­gokat belekevernek és azt mondják, ez jó. Nézd, itt van­nak a receptek. Ez mind drá­ga, és most nekem kell véle­ményt mondani erről. Nem tudok jót mondani. — Ha publikálod e vélemé­nyedet, néhány ember ismét eltávolodik tőled. — Lehetséges. De a lénye­gen nem változtat semmit. A szalma mint tömegtakarmány ilyen áron, hogy tudniillik más úton módon többet bele­viszünk, mint ami a szálon termett, luxus. Mi is csiná­lunk csutkalisztet, de export­ra. Ha ezt a kábái témát a külföld megveszi, adjuk neki. De óva intek minden hazai gazdát a kábáitól. — Beszélgetésünk alait csak most említetted, hogy gazda. Annak érzed magad? — Igen, gazda vagyok. PÄLKOVÄCSJENŐ Háztáji termék = pénz Vas István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents