Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
1978. 20. “Képújság 7 ;Jő. napot,: Parlament! iliil Az embert sok helyre elviszi az újságírói hivatás, s szeretné, ha lapjának olvasója is mindig ott lenne mellette és mutathatná neki: ide nézz, ezt hallgasd... Jön a telexértesítés a Tájékoztatási Hivataltól, hogy ekkor és ekkor tartja az országgyűlés soros ülését, kérjük a szerkesztőséget, közölje, ki tudósít az ülésszakról. A telex-válasz azonnal röpül, és az újságíró készülni kezd. A készülés kiterjed arra, hogy a képviselők valamelyikétől tudakolja: lesz-e megyei hozzászóló a napirendhez? Amikor tisztázódik minden, akkor az újságíró hajnalban elindul a fővárosba, országgyűlést tudósítani. Jó napot, Parlament! Az országnak ez a legszebb háza ott áll a Kossuth Lajos téren és körötte állandóan turisták csattogtatják fényképező gépeiket, de most, ezen az országgyűlési ülésszak kezdetén, mintha kevesebben lennének. Fehér köpenyes rendőrök mutatják az irányt a szorongva közlekedő sofőröknek; a tudósító gyalog jön a metróról, minekutána elfelejtett parkolócédulát kérni. De gyalog is szorong a belsője. Hiszen nem mindennap, és nem minden ülésszakra jut el az ember. Nem is beszélve arról, hogy az állam vezetőivel kerül kézfogásnyi közelségbe. Itt van a hatos számú kapu, ez a bejárata az újságíróknak. A szép szál legény, simára vasalt bajusszal, nadrággal, igazolványt kér. „Köszönöm, tudja hova kell menni?” Már hogyne tudná az újságíró, amikor nem tudja, de ezt ennek a szép szál legénynek nem mondja meg. Indul tehát a főlépcsőn. Ballag fölfelé, s aztán utoléri békéscsabai kollégája és máris együtt bújnak a rádiósszobába, ahol még nincs senki, csak az asztalra rakott irományok, eligazítok. Gyerünk tehát körútra. Irány a büfé. Hosszú pult, mögötte a Gellért emberei, asszonyai, lányai. Csinosak, udvariasak. „Tessék, tessék, kérni”. De ott állnak sorban a képviselők is. Miniszterek, államtitkárok, papok, tábornokok. Fröccs, kávé, virsli, pogácsa... Mindenütt csillogás, ragyogás, a folyosókon lévő hamutartók is verik - a százwattok fényét, szikrázik- villog az egész Parlament. A képviselők jönnek- mennek, leállnak tárgyalni, üdvözlik egymást, előterjesztéseket lapozgatnak... és az újságíró figyel, les. Gyerünk a terembe. A nagyterem valóságos csoda. Ne tűnjön furcsának, próbáltam számolni, hány égő világítja az üléstermet: 428-ig jutottam, tovább nem bírta a szemem követni a csilláron, az oldalsoron lévő lámpák füzérét. Meg aztán itt vannak ezek a televízióslámpák. Olyan erős fénnyel világítanak, hogy aki alatta- közelében ül, örökké törölge- ti izzadó homlokát. Ugrik, szalad az egyik fotó- riporter. Villog, mutatja magát, fontoskodik. A szakállas fiú, nyakában négy gép, oldalán tele a táska különféle objektívekkel, villogó masinákkal. A sajtópáholy, azaz a hírlapírói karzat még üres. A két karzat egyetlen teremőre kint az ablak alatti bőr- padon ül. Mellé szegődöm: Jó napunk lesz? Hát tudja, annyi volt az idén nyáron a dolgunk, hogy nem is tudom, volt-e még ilyen évünk. Minden hétre jutott legalább három-négy küldöttség. De megszólal a csengő. Az országgyűlés elnökének pulpitusánál van a csengőgomb. Egyik teremőr dolga, hogy ezt a gombot öt percen át egyhuzamban nyomja. És akkor vár egy percet, majd újabb fél perc csengetés, megint egy perc szünet és megint... A padsorok megtelnek, és Apró Antal elnök megrázza a csengettyűt: Tisztelt Ország- gyűlés... elkezdődik az ülésszak. A miniszterelnöki expozét hallgatjuk. A hírlapírói karzat tele, úgyszintén a diplomaták páholya, az is, ahova az érdekelt tárcák adnak tiszteletjegyeket — belépőket — vállalatok, üzemek, hivatalok legjobb dolgozóinak. Szünet. Elindulunk a megye képviselőit megkeresni. Nem kell sokat menni, az ülésterem jobb oldali kijáratánál csoportba verődve állnak. Beszélgetnek, nevetgélnek. Csapó Jánosné kávézni hív. K. Papp József. Nezvál Ferenc nyugdíjas minisztert kapja karon, Daradics Ferenc Romány Pállal egy látogatásról folytat élénk eszmecserét. Orlovácz György láthatóan izgul, talán kicsit sápadt is, mert felszólalásra következik. így kezdi beszédét, amelynek kezdő mondatai nem férhettek a hírlapok szűkszavú tudósításaiba: „Tisztelt képviselőtársaim, tudom, nem szeretnének a helyemben lenni, hiszen most másodszor jutok szóhoz mióta képviselő vagyok, és másodszor utolsó felszólalóként...” Ilyenkor írnák az újságok, hogy „a teremben élénk derültség”... A parlamenti folyosón a hangulat szinte baráti. Itt jön velem szemben éppen Bondor József nyugdíjas miniszter. Jó napot, Bondor elvtárs! Hogy szolgál az egészsége, miként telnek nyugdíjasnapjai? Köszönöm jól, és Tolnában mi újság? Ezt már az ebédlőben beszéljük meg. Pörköltet kérjen, kapom a nyugdíjas minisztertől az ajánlatot, ő maga natúrszele- tet kér. Itt ül az étkezdében legalább kétszáz éhes, éhét csillapító ember. Tizenkét tíztíz személyes asztal az egyik soron, ugyanennyi, de nyolcnyolc személyes a másik soron. Két asztalhoz egy pincér, ételfelszolgáló, háromhoz egy italfelhordó jár. Persze pénzért, másodosztályú áron. Ebédem gombaleves, borjúpörkölt, vegyes salátával, egy kávé és egy kisfröccs. Ismét csöngetnek. Megtelnek a padsorok. Tehát balról, azaz az elnök bal kezétől indulva Budapest főváros képviselői ülnek, így jön aztán ábécésorrendben a többi megye, s végül a mi képviselőink a patkó alakú sor jobb oldalának a vége felé, beékelődve zalai és vasi képviselők közé, máris ott ücsörögnek, példának okáért a megyei első titkárunk, a dombóvári választókerület képviselője éppen egy Vas megyei képviselővel viccelődik... Egymás után állnak fel a hozzászólók. A teremőr a felszólalásra következő képviselőhöz viszi a pohár hideg vizet, de már ott van előtte a mikrofon is... — Mikről fog beszélni Orlovácz György? — nem kaptuk meg az irodán a beszédét, mondom a mi megyénk parlamenti csoportvezetőjének, Daradics Ferenc képviselőnknek : Honnét is tudnánk, hiszen nem kell bemutatni a felszólalást — mondja. Mindenki arról beszél, amiről akar. Csak azt kell bejelenteni, persze előre, hogy melyik témához kér szót,' melyik napirendhez... És az interpellációt sem kell' bemutatni? — „Nem” — mondja Fülöp László képviselő, mint gyakorló interpelláló... Este van, a teremben talán még fényesebben világítanak az égők. A hozzászólók úgy tűnik, a tévének már érdektelenek, mert óriás reflektoraikat kikapcsolták Az elnöklő Raffai Sarolta lecsen- * geti az első napi ülésszakot, és a képviselők elindulnak haza, szállodába, hogy holnap folytassák a munkát. Az újságíró is elindul, tele a feje élményekkel, megírni való sztorikkal, és eltéveszti az utat. Ezt akkor tudja meg, amikor az Országház főlépcsőjén megy kifelé és erre senki sem közlekedik, és amint a hatos számú kapuhoz ér — belülről — ahol bejött, csodálkozva néznek rá, honnan a csudából kerül elő ez az ember?! Elkérik az igazolványt, a belépőt is, és szépen csendben elmagyarázzák, kimenni az egyes kapusi kell. Lám, rajta is a kártyán a jelzés. De azért ugye itt most kiengednek? Hát, hogyne, csak tessék. ígérem, hogy legközelebb már erre is tudok figyelni. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Gottvald Károly Tolna megyei kör A miniszterelnök helyettesei Most a miniszterelnök beszél Másodszor szólal fel
