Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
1978. augusztus 20. Képújság 5 Kötelezni kell? ■ izonyos időközönként az emberi testnek minden sejtje kicserélődik. Ismeretesek azok a mutatók, amelyek azt jelzik, hogy a különféle tudományágakban milyen időközönként avulnak el az információk. Testünk regenerálódásáról gondoskodik maga a szervezet, mi kész örömmel biztosítjuk hozzá a nyersanyagot — táplálkozunk — ha más egyébbel nem is segítjük szervezetünk jó kondícióját. És a szellemiekét? Valljuk be, szakismereteink önkéntes frissítésére, készenlétben tartására többnyire lusták vagyunk. Pedig általában nem állna sokból: csak figyelni kéne a témakör irodalmát, cikkanyagát, időnként átnézni azt az ismeret- anyagot is, amellyel kevesebbet foglalkozván napi munkánk során, jobban is felejtjük. Pedagógus ismerősöm férjhez ment és a fővárosban keresett új helyet. A kőbányai vadonatúj általános iskola mindenben megfelelt volna — közel volt a lakáshoz, jó a felszerelése, és nem utolsósorban szükség lett volna mind a két szakjára — mégsem ott helyezkedett el. Éppen egy értekezlet kezdete előtt járt az igazgatónőnél érdeklődni, és az mindjárt meg is hívta, üljön be a tanáriba. Ismerősöm döbbenten hallgatott a sűrű dohányfüstben: a jóízű nevetésekkel és szenvedélyes vitákkal megtűzdelt értekezleten csupa olyan dologról esett szó, amiről neki éppenhogy csak rémlett valami. Mi lenne velem ebben a tudós társaságban? — tette fel a kérdést, és inkább máshová vette az irányt. Nem találta vonzónak a pezsgő szellemű légkört. Mások éppen fordítva vannak: lemaradt szaktudásukkal ők nem kellenek ott, ahol korábbi munkahelyükénél magasabb a színvonal. T ur isták UTAZÄSI hirdetéseket olvasok az újságban. Jó néhány utazási iroda hirdet, csalogat, rábeszél: utazz külföldre, ismerd meg a világot. Csehszlovákiát és Ausztriát, a Szovjetuniót és Spanyol- országot. Pénz dolga melyiket választod, egyik olcsóbb, a másik többet emészt fel, de a lehetőségek skálája széles. Változnak a fogalmak. Ha korábban azt mondták valakire, hogy turista: szöges ci- pős, briccsesnadrágos, hátizsákot cipelő, a Pilist vagy a Börzsönyt járó hegymászó képe tűnt elő. Ma olyasvalakit értünk ezen — nem is valakit, hanem tömeget —, aki vasúton, autón, repülőgépen bebarangolja a világot. Ilyen értelemben lettünk turistanép, ahogy szinte egész Európa azzá, „mozgó földrész- szé” vált. Ismerkedünk egymással, de ezzel kapcsolatban különböző gondolatok, érzelmek, megfontolások támadnak az emberben. Az egyik így hangzik: mi marad meg bennünk ezekből az utakból? Időnként, ha egy házaspár vendégségbe megy a másikhoz, felsóhajt: „Ezek megint külföldi utazásaikról készített diafilmeket fognak vetíteni!” Igaz, másoknak nem olyan érdekesek, vonzóak ezek a színes felvételek, mint nekem, aki ott jártam. Mégis ez jelképezi a tényleges élményt. Régi szép épületek, érdekes, járókelőktől nyüzsgő utcák, szokatlan tájak és mi, akik ilyen alkalmakkor odaállunk magunk is a fényképezőgép lencséje elé. Olyasmi válik így maradandóvá, ami egyszeri és megismételhetetlen. Félreértés ne essék, nem a fényképezést akarom reklámozni, hanem az igazi élményszerzést. Cipőt is vehetsz, nadrágot és inget, pulóvert ilyenkor, ha van pénzed — úgy mellékesen — vásárolj. A cipő azonban elkopik, az inget két-három év múlva el kell dobni, de amit láttam, megértettem, nem kopik el. Az önképzés, továbbképzés nagyon erősen egyéni érdek, de természetesen fontos társadalmi igény is. Ezért rendezik meg a különféle továbbképzéseket, tanfolyamokat, ahol amolyan „gyorstalpaló” módon megpróbálják mindazzal megismertetni a résztvevőket, amit szükséges tudniuk. Könnyen, gyorsan, közköltségen. A többség azonban még így sem veszi szívesen, ha „tágítják a fejét”. A közművelődésben dolgozó tiszteletdíjasok éves továbbképzésére évről évre az összes tiszteletdíjas egynegyede jelentkezett, és közülük sem ment el a tanfolyamra csak tíz-tizenöt ember. Idén kötelezővé tették számukra a részvételt, így valamivel többen jelentek meg a továbbképzésen, ami roppant fontos segítség mindennapi munkájukban. A távolmaradók maguk helyett különféle igazolásokat küldtek. Hiába, felnőtt emberek vagyunk, megvan az eszünk, eszközünk hozzá, hogy „kivédjük”, amit nemkívánatosnak tartunk. Persze, vannak más módszerek is. Talán ezekre van szükség? Azt hiszem, alapos pánikot keltene, ha bevezetnék nálunk is azt a sok országban gyakorlott módszert, miszerint bizonyos szakmákban bizonyos időközönként meg kell védeni a diplomát. Akinek nem sikerül, vagy aki nem vállalja, az búcsút mondhat a szakmájának... Ha nem is ilyen szigorú formában, de néhány műszaki jellegű tudományágban valami hasonlóval már nálunk is kísérleteznek. '.v-L. em ijesztgetésül, szük- ségszerűségből. A tudo- mány , és a technika ■ fejlődése kötelez rá, hogy lépést tartsunk a szakismeretek megújulásával. Egy idő után már sehol, senkin sem» segítenek a különféle igazolások. V. F. É. vagyunk Örökre megmarad emlékezetemben. SOKSZOR elmondták már, a magyar turista hazájának a követe. Én is leírom. Nem azért teszem, hogy valamilyen agitálásra biztassak bárkit is a külföldön. Egy népről, országról egyébként sem annak alapján alakul ki a vélemény, amit önmagáról mond. „Nagykövetek” vagyunk, amikor külföldön az utcán sétálgatunk, „viselkedünk”, megismerkedünk az ottaniakkal, bemegyünk az üzletekbe, a szállodában vagy a kempingben lakunk... Nem is mondok erről többet, még azt vethetik szememre, hogy prédikálok. De hadd szóljak az érem másik oldaláról, a benyomásról, amelyet a külföldiek nálunk szerezhetnek. Nem tartozunk az élvonalbeli idegen- forgalmi helyek közé, mint Olaszország, vagy Ausztria. Mégis egyre nő az ideérkezők száma, milliós nagyságrendekkel emelkedik és az idén soha nem tapasztalt csúcsot ért el. Tudom, vannak az „idegeninváziónak” hátrányai is, de aki visszautazik tőlünk néhány nap vagy hét után, többnyire elégedett, és nyilván olyanok is kerülnek szépszámmal, akik szeretettel gondolnak vissza az országra. A „szeretet” szót használtam, bár ez nem idegen- forgalmi fogalom. E területen a pénzt, a valutát sokkal többen emlegetik. De ha igaz, hogy van hagyományos magyar vendégszeretet és ha .mindig gondolunk is erre, amikor ismerős külföldit fogadunk, vagy csak az utcán találkozunk a turistákkal — bizonyos, hogy a kép, amelyet rólunk alkotnak, kedvező marad. MIND sűrűbben találkozunk egymással, mi, Európa lakói, a Lenin körúton, a Via Venetón, a Nyevszkij proszpekten. Sok millió „nagykövet”, aki tömegméretekben tanulja a turistaságot. TATAR IMRE ■ an egy korszak az ember életében, amelyre többnyire V nosztalgiával gondol. Az az időszak, amikor a péktől, vagy a boltból hazafelé tartva a kenyér sarkát meg- ____ csipkedi, bár jól tudja, otthon neméppen dicsérő szavakkal fogadják. D e az évek peregnek és talán a kenyér is más, valahogy egyszer csak elmarad a kenyérvégrágás. Jóllehet - ingerlőén meleg, pirosas-barnás csücske szinte kínálja magát, de ellenállsz a kísértésnek, segít az, ami miatt van némi önfegyelem és nosztalgia, a tény, hogy felnőttél. No jó, az a kenyér már elfogyott, szerencsére van másik. Kinek ilyen, kinek olyan. Nemrég Gyulajon jártunk. A faluban néhány háznál még van kemence és itt saját sütésű kenyeret esznek. Varga Ferencné, vagyis Margit néni kemencéje körül lábatlankodtunk egy délelőtt. A dagasztás mikéntjét tárgyaltuk, mikor megsültek a kenyerek és a kemencéből szivárogni kezdett a forró, édeskés kenyérillat. Eszembe jutott a délelőtt, mikor két fonott, hosz- szúkás kosárral — vekninek mondják —, mentem a pékhez. A kapualj hosszú udvarra nyílott. A szomszédos parasztház eresze alatt galambok fészkeltek. Lustán tollászkodtak a palatetőn a nyári napfényben. Aztán mikor a hosszú nyelű lapát becsúszott a kemencébe, hogy a kenyereket kiszedje, az utcán is érezni lehetett az illatot. A galambok izgatottan ereszkedtek le az udvar porába, kutatva járkáltak. A pék fellocsolta a kemence környékét és kisöpörte a széles ajtón a hulladékot. Kinn turbékolás, röpködő szárnyak suhogása hallatszott; morzsákra vártak. — st — Czakó Sándor felvételei A kenyérsütő A tűz, mely a kemencét hevítette... .hogy a tésztából. Kenyér lett, két hétig is elálló ...kenyér legyen. Tizenkét kiló lisztből készült a tészta
