Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-13 / 190. szám
1978. augusztus 13. 'Képújság 7 A lemaradás oka gyakorlatlanság? Mit mondanak a lakatosüzemben... „Egy-két embernek kezébe adtuk a golyöstollat” BHG szekszárdi gyára lakatosüzemének dolgozói az év első hónapjában a napi 480 perces munkaidőből csak 96 percnyi produktumot tudnak felmutatni. Többek között ezért a gyár tervét 86 százalékra teljesítette, és a 23 500 óra állásidő nagy része az alkatrészgyártók „lelkén” szárad. Steindl Károly igazgató arca már nyugodt. Az okokat megvizsgálta, gondolom főnökeitől megkapta a büntetést, ő is továbbította a megfelelő — felelősség szerinti — „Ietolásokat”. Szerinte: mindent őszintén kell feltárni és a szükséges változtatásokat a termelésben, az említett üzemben a második felévben végrehajtani. „A gyártelepítés utolsó ütemeként került hozzánk tavaly szeptemberben a telefonközpontok vázszerkezeti munkája. Akkor megkezdtük a próbagyártást, a szaklétszám felvételét, anyag- és gépbiztosítást. Négy hónapunk volt, ez idő alatt kellett volna felkészülni. A tervek szerint — a valóságban is — 1978. január 1-én indult a gyártás. Itt Szekszárdon biztosítottuk (volna) a szükséges alapszerkezeteket, szekrényeket.” A terv szerint ment minden, dolgozott az üzemrész, a szeptember—december közötti . időszakban olyan felkészülési szint volt... Adjuk a szót ismét az igazgatónak: „Az év első napján úgy indult a gyár, hogy elhatároztuk, megpályázzuk a kiváló gyáregység címet." Az első hónapok felborították a tervet. Az alkatrész- gyártás nem felelt meg a szereidé igényeinek. Az üzem vezetőjét visszahívták, két fiatalembert; lelkeseket, jó munkásokat neveztek ki művezetőnek és a szerelvény- gyártó üzem vezetőjét, Forgó Ferencet március elsejétől megbízták, lássa el itt is a vezetői posztot. Forgó Ferenc területén az elmúlt évben a munkaidő-kihasználás jóval meghaladta a gyári szintet, sőt az országos átlagot. A napi 480 percből konkrétan a szerelvénygyártóban 440-et munkával töltöttek az emberek. Az új „kormánybiztostól” várták az alkatrészgyártó gyors javulását. — Menetközben sokat alakítottunk a termelésen. Fe- héren-feketén kijött; hiányzik havi szinten legalább 6— 800 órányi préskapacitás. Ez feltétlen szükséges lenne ahhoz, hogy a szereidében mindenkinek, mindenkor legyen munkája. Tudjuk, szervezetlenség is van nálunk, de ez nem fogható rá a 23 500 órás állásidőre. Mindenesetre javítottuk a kooperációs tevékenységet, a ZIM bonyhádi gyárával már szerződést kötöttünk mintegy 3—500 órányi présmunkára. A második félévben ez már segíteni fog — mondja az igazgató. — A két fiatal művezető hogy vált be? — Sajnos, már nem vezetők. Az egyik, Fetzer János kilépett, a szakmát is abbahagyta, Plank Gábor pedig visszament meósnak. Az új üzemvezetővel együtt más. közvetlen termelésirányítók is kerültek az üzembe. A gyakorlat azt mutatja, hogy állásidő után mértéktelen túlórázás kezdődik. — Mindössze 8500 túlórát használtunk fel. Ebből leginkább a kiszolgáló részlegek — tmk, szerszámműhely — kaptak. Minek túlóráztunk volna a lakatosoknál, amikor csak 1,6 óra volt a napi produktum. A szerelvénygyártóban rend és szervezett üzem fogad. Az üzem vezetője, Forgó Ferenc nehezen lelhető fel. Idejének nagy részét kint a termelésben tölti. Két üzem tartozik hozzá már márciustól. Elfoglalt ember, van gondja elég. Míg nem jön az irodába, az ottani művezetőkkel, csoportvezetőkkel beszélgetek. Nem festenek vidám képet a gyár 86 százalékos félévi teljesítményéről. Egyöntetűen fogalmazódik meg: erősebb kézzel kell kormányozni. Morvái János csoportvezető: „Észre kellene venni, ha valaki nem dolgozik és azt is, ha kiteszi a lelkét a gyárért. Sajnos, az a baj, mindenkit egyformán kezelnek. Megérkezik az üzemvezető. Az irodában folytatjuk a beszélgetést. — Márciusban és áprilisban próbáltunk az egész alkatrészgyártásban valamiféle szervezett egységet kialakítani. Egy-két embernek a kezébe adtuk a golyóstollat és megkértük, írja meg a felmondását. így megszabadultunk azoktól, akik csak szórakozásból jártak az üzembe, nem voltak hajlandók a nyolc órából csak kettőt- hármat dolgozni. Ilyen emberekre itt nincs szükség. — Nem lett munkaügyi vita? — Nem. Szépen felmondtak és a gyár nem látta szükSteindl Károly ségesnek a felmondási idő ledolgozását. Az üzemvezető védi az embereit. Pedig Forgó Ferenc hivatalosan nem vonható felelősségre a történtekért, hiszen alig négy hónap alatt a termelés rendes kerékvágásba lendült. Nem mond semmi rosszat elődeiről sem. — Miért védi az alkatrész- gyártókat? — Nem a védelemről van szó. Csak az állásidőt nem szabad a nyakukba varrni. Erről szinte mindenki tehet: a társüzemek, a vezetők, a központi gyár. Ha valaki hibáztatható, csak annyiban, hogy nem tanították meg az itt dolgozókat arra, hogy lássák munkájuk értelmét. Az alkatrészgyártók üzemének az épülete új, két éve adták át a TOTÉV munkásai. Az idegen hamar eltéved. Zsúfoltság mindenütt. Engedjen meg az olvasó egy szubjektív megjegyzést: az újságíró több mint tíz évig dolgozott termelőüzemben, így valamicskét konyít a gépekhez. Ezt azért kellett megjegyezni, mivel hivatalosan az egyik nyilatkozó partner sem mondta ki: van olyan gép, amelyen baleset- veszélyes körülmények között dolgoznak az emberek. A présgépeken — pár darabon — nincs biztos védőfelszerelés. A 400 tonnás hajlí- tón minden egyes mozzanat balesetveszélyes, de van olyan gép, melyen nincs kétkezes indító, vagy a szerszám nyitott és elég egy pillanat, egy figyelmetlen mozzanat és a levágott ujj, vagy kézfej bánhatja az ÁBEO megszegőit. Ez az üzem a „bűnös”. Itt nem tudták megtermelni a szereidének a folyamatos munkához szükséges alkatrészt. Igaz ez? Mit mondanak a lakatosok? Polner Károly az egyik fiatal művezető után március 13-án került ide közvetlen termelésirányítónak: — Csak arról vagyok hajlandó beszélni, amiben már részt vettem. Ha elfogadom a napi 1,6 órát. ami szerintem nem igaz — de erről madj később —, akkor most már jól állunk. A múlt hónapi átlag már 5,6 óra volt. Idáig belső szervezéssel jutottunk. Ugyanazokkal a gépekkel, szerszámokkal. — Mégis, mi okozza, hogy csak ennyit tudnak? — Kevés a szakképzett lakatos. Van olyan 20 éves bizonyítvánnyal rendelkező munkás, aki nem tud egy fúrót megköszörülni. Jelen pillanatban nincs a műhelyben szakképzett hegesztő. Ma már csak a nyolc általánost nem végzetteket utasítjuk el, mást, a munkaerőhiány miatt örömmel felveszünk, csak akarjon dolgozni. Az átlagos életkor 20 év körül mozog. A fiatalok egy része fegyelmezetlen. Márciustól 5 fegyelmit osztottunk ki. A művezetői irodában Simon László csoportvezető is jelen van. Mióta kimondta: elterjedt az a hír. hogy a lakatosoknál baj van, dúl-fúl magában, végül megszólal: — Nem igaz az egész. Itt nemcsak fegyelmezetlen emberek dolgoztak azelőtt sem. Nem volt norma és úgy számolták ki azt a 96 percet. A nagy alakú lakatosmunkánál például soha nem volt időutalvány, illetve csak azt írták a papírra, hogy nem elszámolható. A munkát elvégeztük, csak más rubrikába írták. Tény, hogy mióta teljesítménybérben dolgozunk, mindenki jobban igyekszik, mert látja munkájának az értelmét. Térjünk vissza az üzemvezetőhöz. — Amikor átvettük a műhelyt, nem lehetett közlekedni a rengeteg selejttől. Kinek van kedve dolgozni, ha látja, hogy egy százdarabos szériából nyolcvanat kivisznek a MÉH-telepre. Ezt az állapotot kellett először felszámolni. A másik fontos feladat pedig az emberek érdekeltségének a kidolgozása. Olyan formában, olyan bérért mint amennyiért Pesten dolgoznak a munkások. A 14 forintos átlagbérek helyett májusban már 19,40-es kategóriában fizettük. Voltak lent a fenti gyárból azok a szakemberek, akik már 20 éve csinálják, 38 forintos órabér jött ki nekik. Ma már 80 százalék a termelés, augusztusban 90 lesz és a következőben már elérjük a kívánt szintet. Szauter Márton betanított lakatos a fizetésére nem panaszkodik, nem is panaszkodhat. Az elmúlt hónapban 4500 forint volt a borítékban. De az már nem tetszik neki, hogy nem tud folyamatosan termelni. — Iskolapélda ez a nap: szalagrendszerben dolgozunk, az előttem levők nem tudnak annyit gyártani, hogy nekem folyamatos legyen a munkám. Pár darabot hozok a géphez, feldolgozom, várok és így tovább. A másik probléma: normára dolgozunk, de nem tudom, hogy melyik alkatrész vagy művelet mit fizet. Eddig is igyekeztem a munkaidőt kihasználni és ezután is ezt fogom. Néhá- nyan a fizetési módot „pofapénznek” tartják, mert a hónap végén a teljesítmény után a vezetők döntik el, ki milyen szorzószámot kap a termelése után. Én úgy érzem, hogy becsületesen osztják el a pénzt. Közben Simon László egy műveleti utasítást mutat. — Nézze, itt van ez a takarólemez elnevezésű munkadarab. Az utasításban ilyen leírások vannak: Jelölősablon, műhely maga. Ez annyit jelent; nincs szerszám, csináljuk meg mi. Erre a munkára van egy bizonyos normaórakeret, de így csak dupla idővel tudjuk gyártani, aztán ezért alakult ki az év elején az 1,6 óra. Polner Károly: Ezeket az alkatrészeket Pesten nagy gyakorlattal rendelkező munkások készítették. Mindenhez volt szerszámuk, saját készítésű. Ide Szekszárdra a rajz és az anyag került, szerszám már nemnagyon. Nem teljesítette féléves tervét a BHG. Ennek ellenére még így is a tavalyi évhez, a bázishoz viszonyítva 20 százalékos a termelékenységjavulás. Az okokat az egész gyárban vizsgálják, keresik. Lehetőség van arra, hogy az év végéig a lemaradást behozzák, erről többen meg is Polner Károly: Ennek az alkatrésznek a tűrése 23 század, nehezen tudjuk betartani. győztek. Ilyen pontos munkákat Szekszárdon eddig nem gyártottak, ezt meg kell tanulni, úgy kell elsajátítani, hogy minden mozdulat pontos, tudatos legyen. Az üzemvezető: ha a több mint 20 ezer óra állásidőt nézem, nem biztos, hogy igaz, mert a szereldések besegíthettek volna! Ha ők megcsinálnak mondjuk 10 ezer órányi alkatrészt, akkor állásidő egyáltalán nincs. Sajnos, ezt nem tették. Sokan ellenkeznek, hogy szereldéseket csoportosítsuk át addig az alkatrész- gyártásba, míg a gondok megoldódnak. Aki ellene van, szerintem csak a saját kis pecsenyéjével törődik, a gyárral már nem. Vannak buktatók a gyár életében, biztató, hogy a második félév első hónapja már rendes kerékvágásban ment. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Simon László Szauter Márton Forgó Ferenc Zsúfolt a műhely Domokos Béla és Banya Zoltán a 400 tonnás présen — élhajlító — védőfelszerelés nélkül dolgozik
