Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-06 / 157. szám
JÜLTUS 6 CSÜTÖRTÖK Névnap: Csaba A Nap kél 3.54 — nyugszik 19.43 órakor A Hold kél 5.02 — nyugszik 20.02 órakor Száz évvel ezelőtt, 1878. július 6-án született — és 48 éves korában, 1926-ban halt meg — Eino Leino finn költő, regény- és drámaíró, a finn újromantika klasz- szikus alakja, jelentős műfordító. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) # EREDMÉNYES napot zárt tegnap a dombóvári kórház véradó állomása. A tüdőgondozó intézet Koch Róbert szocialista brigádjának szervezésében a kesztyűgyár dolgozói adtak vért. A véradást megelőzően négy alkalommal előadást hallgattak a brigád tagjai a segítés, az emberi együvétartozás e nemes formájáról. Dr. B. R.-né. 'n, gépvásárlás, silóbetakarító gépsort vásároltak Szakoson. Azért, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű silót készíthessenek, betakarító gépsort vásárolt mintegy három és fél millióért a szak- csi Uj Élet Termelőszövetkezet. FÖLDRENGÉS. Szerdán hajnalban újabb — egy hónapon belül immár a harmadik — földrengés rázta meg a görögországi Thesz- szaloniki városát. A szerencsétlenségnek 16 sérültje van. A város lakosainak nagv része a június 20-i, pusztító földrengés óta menekülttáborokban él. A tűri vasár, a 600 éves Mezőtúr jubileumi ün. nepségsorozatának egyik látványos rendezvénye lesz a régi, nagykun hagyományokat felelevenítő augusztus 5. és 6-i túri vásár. A szervezők felidézik majd az idősebb nemzedék által oly gyakran emlegetett országos kirakodó vásárok hangulatát ahol sátrak sokaságában vonultatják fel termékeiket a helyi és a környező települések kisiparosai, kereskedői. Növényvédelmi előrejelzés Napjaink időjárása kedvez a szőlőbetegségek számára. így a védekezést hatékony szerkombinációval 6—7 naponként szükséges megismételni. A peronoszpóra számára legkedvezőbb 20—25 °C középhőmérséklet bekövetkezése esetén gyakrabban, 5 naponként Néhányszor már felfigyeltünk a televízió egy új ötletére: a tv- jegyzetre. A kamera közvetítette „filozofikus” vagy éppen lírai gondolatsor egy újfajta filmes publicisztika lehetősége. Gyakrabban is szívesen néznénk ezeket a rövidke etűdöket. Most dr. Hálák László tévéjegyzetét látjuk, A címke címmel. Fénypképezte és rendezte Mát- ray Mihály. Mindössze öt perc .. . A jegyzet után Házy Erzsébet műsora "következik. A népszerű énekesnő sokoldalúságát élvezhetjük, amikor széleskörű repertoárjának legkedveltebb műsorszámait adja elő az Egy hang és néhány maszk című előadásban. Pergolesi és Mozart művei mellett Ránki és Szokolay, de Gershwin és Strauss is szerepel a válogatásban. A második műsor egy finn iparművésszel, Timo Sarpanevá- val ismertet meg. A neves alkotó a legkülönfélébb anyagokból tervez hétköznapi használatra szánt, művészi értékű, ám szériagyártásra alkalmas formákat. Házy Erzsébet A SZEKSZÁRDI PIACON A későn érkező háziasszony is bő választékból veheti meg a másnapi ebédnek valót a szekszárdi piacon. Kilenc óra, fél tíz tájban is van a 40 forintos paradicsomból, a 45 forintos paprikából. A cseresznyét 16—20 forintért, a meggyet 20—22 forintért árulják a kistermelők. Olcsóbb már a zöldborsó és megjelent a zöldbab is. Szép az újburgonya, a fejes káposzta, és a tök. Drága még az őszibarack. Nagy a kínálat uborkából, karalábéból, hagymából, sárgarépából, fehérgyökérből. Hamarosan kapható lesz a szántóföldi paprika és paradicsom várhatóan lényegesen olcsóbban a jelenleginél. A pult egyik oldalán tehát kedvező a kép: van bőven minden, de a vásárló jókedve nemcsak a szép és a bőséges kínálattól jön meg, hanem az elfogadhatóbb áraktól. — KOMAROMI — OL VAST AM Minősítés, értékelés Félreérthető volt a lapunk szombati számában megjelent Hátulsó pár előre fuss című Olvastam. Ennek első részében megállapítottuk, hogy a megyei sporthivatal vezetője arról számolt be lapunkban, hogy az utóbbi időben fejlődött megyénk sportélete. Mi ezt kétségbe vontuk. Mint a sportemberek tudják, a sportéletet több szempontból is értékelik. A megyei sport- hivatal vezetőjének értékelése, mely szerint az utóbbi években jelentősen fejlődött Tolna megye sportélete, helytálló, megalapozott. Ugyanakkor helytálló és megalapozott az is, hogy az olimpiai pontértékelésben megyénk a legutolsók között kullog. Helytálló ez akkor is, ha olyan mentségek vannak rá, mint több versenyző sérülése miatti kiesése. Ez a tényeken, az értékelésnek ebben a formájában nem változtat, mivel az elbírálás egyik formája. A sportban is — az élet minden területén —, az elért eredmények számítanak. A tény pedig az, hogy ebben az értékelésben a 17. helyen szerepelünk. H. J. n regi aknatorony Miért nem „megy” a meggy Nagykónyiból 1 Nyáron érő gyümölcseink közül a meggyet fogyasztják és vásárolják legtöbben. Mind a magán személyek, mind az ÁFÉSZ-felvásárlók. Az idei évben bő termés van Nagykónyi- ban ebből a savanykás ízű gyümölcsből. Az emberek ilyenkor elárasztják a szőlőhegyeket, szedik a meggyet, s aztán viszik a felvásárló helyre eladni. Jó kereseti lehetőséget biztosít. Probléma van azonban: Nagykónyiban nem „megy” a meggy. Hogy miért? Erre kerestünk választ. — Negyvenöt ládát kaptam az induláshoz — mondja Győrfi Károly felvásárló. Ez azonban nagyon kevésnek bizonyult. Hiszen 6—8 család hozott annyit, amennyivel megteltek a ládák. Ma már ott tartok, hogy nem tudom átvenni. Szavai igazolásául bekalauzol bennünket a szomszédos helyiségbe, s láthatjuk, hogy különböző nagyságú kosarakban virít a gyümölcs. ;tpj jsqnr“ essujgXeaeu — Ez már szombat óta itt van — mutat rájuk. így kosárban tárolva nem is juthat el jó minőségben a fogyasztókhoz. Kértem már több ízben a központtól ládát, személyesen is beszéltem velük, de mégsem oldották még meg a problémát, így most áll az egész, mert nem szívesen hagyják itt a kosarakat. Jó lenne, ha végre kapnánk ládát! Ez a tudósító véleménye is. No és még annyi, hogy nem ártana másnak is törődni a minőséggel, és egységesebbé kéne tenni a felvásárlást, hisz Nagykónyiban kilenc forintért, a két szomszéd községben tizenegy forintért — szerződéses áron — vásárolja ugyanaz az ÁFÉSZ a meggyet. Aztán az sem lenne baj, ha az idei hibákat sürgősen korrigálnák, s tanulnának belőlük. Akkor biztosan „megy” a meggy Nagykónyiból is. kell permetezni. A lürtzáródást közvetlenül megelőző időszakban Ortho-Phaltan (3 dkg/10 lier) + Thiovit (2 dkg) + Unitron 4o EC (2 dkg) kombinációval biztosíthatunk komplex védelmet a betegségek és a szőlőmolyok ellen. Az Unitron helyett Unifosz 50 EC (1 dkg). Fiiból E (0,1 dkg), vagy Sinoratox 40 EC (1 dkg) is használható. A fürtzáródás előtti egy permetezést kivéve az Ortho-Phaltan Cuprosan Super D-vel (3 dkg), Rézoxiklorid 50 WP-vel (1 dkg), vagy Recin Superrel (3 dkg), a Thiovit pedig Pol-Sulkol Extra 80 WP-vel (2 dkg) helyettesíthető. A dió-, cseresznye- és őszibarackfák levéltetű fertözöttségét Rogor L—40-nel (1 dkg/10 liter), vagy Foszfotionnal (2 dkg/10 liter) javasoljuk megszüntetni. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás O KÓRUSVERSENY. 15 ország csaknem négyezer dalosát és szakemberét várja Debrecen a július 5—15-e kö. zött lezajló nyolcadik Bartók Béla nemzetközi kórusversenyre. Az idei lesz az eddigi legnagyobb szabású kórusverseny, hiszen a benevezett kórusok száma — 23 külföldi és 47 magyar — messze felülmúl minden eddigit. A magyar közreműködők mellett énekkarok érkeznek a Szovjetunióból, Lengyelországból, Romániából, Angliából, Franciaországból, Hollandiából, az NSZK-ból, Svájcból, Dániából és Finnországból. ROBBANÁS. Kedden este robbanás történt a Karl-Marx-Stadt közelében egy gázvezeték kompresszorállomásán. A baleset következtében három technikus eltűnt és hárman megsérültek. Fölszakadozó felhőzet Várható időjárás ma estig: nyugat felől fölszakodozó felhőzet, keleten még több, nyugaton már csak szórványos záporral, zivatarral. Élénk, helyenként erős déli, délnyugati, fokozatosan északnyugatira forduló szél. Zivatar idején viharos széllökések. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál, szerdán, 11 órakor 21 fok volt. Az erdő fái közül magasodik ki a mázaszászvári bánya központjának szomszédságában a régi aknatorony. A jókora kerekein átvetett drótkötél sok-sok ezerszer eresztette le, illetve húzta a mélyből a felszínre a bányászokat, vagy a szénnel megtelt csilléket magába foglaló kast. A torony ma már csak emlék. A gépek pedig, amelyek a több száz métert fel-le mozgó felvonót hajtották, műszaki emléknek számítanak. Ritkaságszámba megy például az erőátvivő szerkezet, amelynek fogaskerekeit fából készítették a régi mesterek. ÉKES LÁSZLÓ Visszhang Köszönettel vettük a Tolna megyei Népújság június 20-i számában megjelent „76 000 fogyasztó” című cikket. A cikk utolsó mondatának kiegészítéséül az alábbiakat közöljük: A bemutatótermet a Déldunántúli Gázszolgáltató Vállalat üzemelteti, a bemutatásra kerülő gázfelszerelé-' seket vállalatunk kölcsön- képpen biztosítja. A bemutató célja, hogy az ipar által előálított összes gázfelhasználást eszközlő termékek bemutatásra kerüljenek, függetlenül attól, hogy az árusítást végző Otthon Áruházunk tüzelési osztályán milyen készülékek kaphatók. A bemutató célja; tovább népszerűsíteni a közkedvelt propán-bután gázt, továbbá, hogy minél többen cseréljék ki régi készüléküket korszerűre. Tekintettel arra, hogy a gyártóműnél a különböző típusok nem folyamatosan készülnek, minden időszakban teljes választékot nem tudunk biztosítani, de a vásárlóknak megvan a lehetősége, hogy a bemutatott mintadarabok alapján az igényeknek legmegfelelőbb készüléket az ország területén megvásárolhassa, vagy nálunk előjegyeztesse. Ismételten megköszönjük ebben az igazán közérdekű ügyben a vásárlók tájékoztatását, a magunk részéről igyekszünk a megjelenő gázkészülékek lehetőség szerinti legszélesebb választékát biztosítani. Tolna megyei Népbolt Vállalat áruforgalmi osztály Horváth János kér. ig. h. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárdi, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te. lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551