Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-28 / 176. szám
1978. július 28. A közművelődés kérdései Miért változik nehezen a közízlés? A dolgozók alapműveltségéért Közművelődés az ÁFÉSZ-eknél Felépült X-ék rangosán nagy háza a nagyközség főutcáján. Az építtető megkívánta a tervezőtől, hogy jó magas falakat írjon elő, sőt a ház felső traktusára még amolyan toronyszobafélét is, az utcai oldalra meg gipszdíszítéseket, hadd lássa mindenki, aki arra jár, hogy nem akármilyen emberé az az új ház. Minden úgy valósult meg, ahogyan a tulajdonos akarta, hiszen ilyenkor — mint oly sok más esetben is — a pénz beszél, az pedig jócskán lapult az új ház gazdájának tárcájában és betétkönyvében. Mi tagadás: csúnya lett. Ám annak tetszett, aki építtette. S idáig ez magánügy. CIRÁDÁS OSZLOPOK Az már viszont kevésbé tekinthető annak, hogy a feltűnően hivalkodó új házat alaposan szemügyre vették a falubeliek, s mindjárt akadt köztük, akinek az volt az első gondolata: ilyenre nekem is telik. Nosza, megkereste a tervezőt, az építőmestert, s rendelt magának házat, méghozzá valamivel magasabbat a „példaképénél, egy torony helyett kettőt, gipszminták helyére cirádás oszlopokat. S mert rávaló pénz másnál is akadt a községben, csakhamar egész sor, nagyobbnál nagyobb és — csúnyábbnál csúnyább ház lepte el az egykor oly takaros főutcát. Vagyis győzött az ízléstelenség. Másik példa, amelynek látszólag semmi köze az elsőhöz: egy fiatal zenész, tele jóakarattal és újítószándékkal, vendéglői zenekara élén úgy állította össze műsorát, hogy abban csupa valódi népdal és művészi alkotás szerepelt. Ment ez egy estén, kettőn vagy ki tudja, hány alkalommal, amíg valaki meg nem sokallta. Ő pedig az „Akácos út”-at akarta hallani, meg a kecskebékát, amely köztudomásúlag felmászott a fűzfára. Hiába volt a jószándék, még fölöttesei pártfogó védelme is — át kellett térni az ízléstelen műdalokra, mert azokra volt igény. Lehetne folytatni a sort az agyongúnyolt, de máig is sokféle — talán inkább egyre több helyen — látható kertitörpékkel, az ezerféle természetes, szép növény helyét bitorló egyforma művirágokkal. Vagy a gombolyaggal játszó macskát ábrázoló „festményekkel” s a könyvekkel, amelyek tartalmát nem is nézik vásárlóik, csupán a kötésüket, mert az illik a szobafal színéhez. Hangsúlyozni kell, hogy némely helyen. Mint ahogyan a giccsek vásárlása, a szín szerinti könyvvásárlás, sőt a házépítésben egymás túllici- tálása sem általános. De nem is egyedi eset. S mert egyik gyakrabban, másik ritkábban, de előfordulnak ezek a jelenségek, számolni kell velük. Korántsem úgy, hogy ki kell elégíteni az igénytelenség igényeit. Sokkal inkább: az okokat érdemes kutatni. Hiszen összességében arról van szó: több mint három évtized alatt sok minden megváltozott hazánkban, aligha van család, amely éppúgy él ma, mint szülei-nagyszülei harminc évvel ezelőtt. S az ízlés mégsem változott ennek megfelelően. Kezdjük ismét a házakkal. Régi, sok évszázados gyakorlat volt nálunk — s igen sok más országban is —, hogy szinte mindenki azt igyekezett utánozni, aki nála egykét lépcsőfokkal feljebb áll. A felszabadulás előtti társadalomban a gazdag polgár arisztokratának akart látszani, a kispolgár gazdag polgárnak. A falusi állomásfőnök úgy igyekezett berendezni a lakását, ahogyan egyszer a városi főtisztviselőéknél látta, a bakter meg úgy, ahogyan az állomásfőnöknél. S mert valódira nem futotta — meg kellett elégednie az utánzattal. így került a nagyértékű festmények „pótlásaként” a házakba a sok ezer giccsmázolmány, a kastélyok művésszel terveztetett építményeinek utánzásaként megannyi értéktelen áldísz. KIT UTÁNZUNK? Megszűntek az osztálykülönbségek — de nem szűnt meg az utánzási hajlam. „Csupán” az a kérdés: kit és mit utánzunk? A házépítésnél ehhez jön még a kivagyiság, a — sokszor értelmetlen — versengés. Sokan úgy érzik: meg kell mutatniuk, hogy ők is vannak olyan fontos (vagy éppen: tehetős) emberek, mint az, aki az első vagy a második „rangos” házat felépítette. Aki utánoz — megfosztja magát attól, hogy lépést tarthasson a fejlődéssel. Hiszen az ízlés is állandóan változik, fejlődik, ami tegnap még modernnek számított, az ma már lehel maradi — ha a mát és holnapot nem napokban vagy hónapokban, hanem hosszabb távlatokban mérjük. Mert az ízlésfejlődés nem azonos és nem tévesztendő össze a divat változásaival. Bármilyen furcsán hangzik, a közízlés fejlődése elé gyakran éppen a divat gyakori változása emel gátat. Olykor a magát haladónak érző és tartó, minden új és korszerű felé nyílt szívvel forduló ember veszti el biztonságérzetét, amikor a modernet keresi — és csupán a divatosat találja. Példa erre — noha nem a kulturális életből való — akár az étkezés, akár a ruházkodás. Világszerte változik e téren is a közizlés: ma már határainkon túl — minden irányban! — a korábbi magas kalóriaértékű, túltápláló ételek helyét ízletes, de a fölösleges kilókat nem szaporító élelmiszerek foglalják el. Nálunk a közízlés e téren is igen lassan változik: maradnak a zsíros ebédek-vacso- rák (és az azokat követő egészségi panaszok). Más országokban áttértek a köny- nyen kezelhető és az egészségügyi szempontokat is figyelembe vevő ruházkodási cikkekre — nálunk még mindig a maradiság uralkodik ebben, ide számítva az ilyen cikkeket gyártó és forgalomba hozó vállalatokat is —, amelyeket ismét csak a korszerűségtől elmaradó közízlés hátráltat a fejlődésben. VÁRKONYI ENDRE (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A világon elsőként 1844- ben alakult fogyasztási szövetkezet, a Rochdale-i becsületes pionírok szövetkezete elveiben is olvashatjuk, hogy „ a szövetkezet társadalmi szervezet és nevelő közösség, elősegíti a tagok művelődését.” A közművelődés szervezése a tagság és dolgozók körében a fogyasztási szövetkezeteknek is alapvető mozgalmi feladata. A közművelődési törvény végrehajtására a szövetkezetben évenként munkaterv készül, s megvalósítását a szövetkezet igazgatósága esetenként számonkéri. Ezt tette legutóbbi ülésén a szekszárdi ÁFÉSZ igazgatósága is, ahol Jóna József elnökhelyettes és Soós László- né, a közművelődési bizottság tisztségviselői tájékoztatták a vezető testületet, hogy az elmúlt időben mit tettek a törvény végrehajtására. Ha nem is a kívánt mértékben, de elindult a szekszárdi ÁFÉSZ-nél a dolgozók alapműveltsége megszerzésének folyamata. Tervszerű a beiskolázás az általános iskola 7—8. osztályába éppúgy, mint a szakmai, szakközép és politikai iskolákban. Felmérték a szakképzetlen dolgozók körét. 1977-ben 14 fő kezdte meg szakképesítést nyújtó tanfolyamait. Pártoktatásban 22, KlSZ-oktatás- ban 20, szakszervezeti oktatásban 30 dolgozó vett részt. 1978-ban 178 fő tanul a 465 képesítéshez kötött munkakörben a dolgozók közül, a képzés és továbbképzés valamilyen szintjén. Eredményesen kapcsolódott a szövetkezet a „Könyvet minden dolgozó kezébe” akcióhoz. Az értékesített könyvek forgalma, az író— olvasó találkozókon való részvétel és vita a dolgozók ilyen irányú munkáját, igényét egyaránt igazolja. A szövetkezet közös fenntartásában működő szekszárdi szövetkezeti Madrigál kórus és a szekszárdi Néptáncegyüttes — melyek országhatáron belül és túl számos esetben öregbítették a magyar folklór hírét, s szereznek kimagasló eredményeket — működtetésével kapcsolatban megfogalmazódott, hogy a szövetkezetpolitikai munkatársak alakítsanak ki a művészegyüttesekkel szorosabb kapcsolatot, s a tagsági rendezvényekre (küldöttgyűlés, tagértekezlet) gyakrabban igényeljék szereplésüket. A színház- és mozilátogatások szervezése, a kiállításokra, tárlatokra való mozgósítás, a megtartott ismeret- terjesztő előadások, a tagok ízlését formáló kereskedelmi akciók és intézkedések éppúgy a közművelődés részei, mint a tagok és dolgozók tömegsport-rendezvényei. Ez utóbbiakról az előterjesztők szerényen szóltak, pedig a szövetkezet dolgozói a SZÖ- VOSZ-kupa 78’ rendezvényein becsülettel helytálltak. A szekszárdi ÁFÉSZ igazgatósága elfogadta a határozat végrehajtásáról adott jelentést és megszabta a további tennivalókat. SZ. J. Összefogásból napközi (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tamásiban régi gondot oldott meg a nagyközségi tanács vb. Vásárolt egy épületet az öregek napközi otthona létrehozására. A hír hallatára az egész község vállalatai, szocialista brigádjai megmozdultak és segítettek, így 1978. április 2-án átadhatták az öregek napközi otthonát. Ide kívánzkozik, hogy a segítőkész vállalatok névsorát feljegyezzük. Az anyagi támogatás mellett e vállalatok dolgozói is kivették részüket az otthon otthonná teremtésében. A költségvetési üzem harmincezer, a Kop-Ka ÁFÉSZ tízezer, a Vegyesipari Szövetkezet tízezer, a SZÖVÁL négyezer, a Széchenyi Tsz négyezer, a Kapos Koppány völgyi Víztársulat háromezer forinttal járult hozzá az otthon elkészítéséhez. Az ORION tv-t ajándékozott, virágtartókat csinált, vízcsapot javított. A gyógyszertár dolgozói mindannyian részt vettek a takarításban. Az idős emberek otthoni gyógyszereit behozatták és ellenőrizték szavatosságukat. A napközi otthonnak tizenhat tagja és két gondozója van. Autóbusz- kirándulást is szerveztek számukra Pécsre. A következő kirándulás Győr, Pannonhalma, Budapest lesz. Budapesten megnézik a koronát és cirkuszba mennek. A kirándulásokra a Koppány völgyi Víztársulat biztosítja az autóbuszt. A lakók reggelit és ebédet kapnak, reggel pontosan érkeznek és délután nem nagyon akarnak hazamenni, olyan jól érzik itt magukat. A bölcsőde dolgozói a nagytakarításban vettek részt és egy jól sikerült teadélutánt rendeztek. Kivarrni való térítőkét ajándékoztak a lakóknak. A könyvtárosok könyveket hoznak és minden héten összeírják az igényeket. A művelődési ház két szekrényt és diavetítőt ajándékozott. Egy este pedig közös magyar nótaesten vettek részt a Dám Étteremben. Az otthon lakói is végeztek társadalmi munkát. A termálfürdő parkosításánál segédkeztek. A személyes problémákat az otthon két gondozója igyekszik megoldani és segíteni. Az orvosi ellátás is megoldott, minden héten egyszer megvizsgálják az idős embereket. Kép és szöveg: Könye Iván Az öregek napközi otthona Figyelmes arcok Kötőtűvel jobban telik az idő
