Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
IO ^PÚJSÁG 1978. július 23. Alejo Carpentier: fi dolgok kezdete (Részlet) Irodalmi csipkelődések ÜJ FORRÁS Sok könyvet könyvekből írnak, verset pedig költőket olvasva. Jó lenne, ha több könyv születnék érzelmek és megfigyelések leírásából. MÓDI Jobban kedvelem, aki úgy ír, hogy abból divat lehet, mint azt, aki divatosan ír. SZERKESZTŐ Mások borát palackokba fejtve becsíp és azt hiszi: övé a termés. FÉNYFORRÁS Némely író csak mécset éget a fejében. Nem takarékosságból, hanem azért, hogy homályban maradjon az üressége. MEDICINA Sokat felejtek abból, amit olvasok. Ez a szellemi egészség titka. KESERGŐ A legszomorúbbak azok az írások, amelyekben kevés a szellemi erő ahhoz, hogy meggyőzzenek és szellemesség sincs bennük, hogy legalább felvidítsanak. RECENSITIS Az újszülött könyvek ragályos gyermekbetegsége. Sok ép, egészséges művet megölt már, sok gyenge átvészelte, vagy meg sem kapta. Némelyek előszóval és dedikációval védekeznek ellene, kevés sikerrel. (Lichtenberg nyomán: H. J.) ; znap reggel bezárták a J| : szobájába. A házból, minden irányból, lár- —- ma szűrődött be, és az étel, amit bevittek hozzá, hétköznapi ebédnek túlságosan gazdag volt. Hat süteményt hozattak az Alameda utcai cukrásztól — pedig a vasárnapi mise után is csak kettőt ehetett meg. Egy útikönyv rajzait nézegette, azután az ajtó alatt beszűrődő, egyre növekvő zsongás arra késztette, hogy kikukucskáljon a zsalugáterek között. Feketébe öltözött emberek érkeztek,, bronzfogan- tyús ládát hoztak magukkal. Sírhatnékja támadt, ám e percben megjelent Melchor, a parádéskocsis, csillogó, ropogó csizmában. Sakkozni kezdtek. Melchor volt a ló. Ö a király. A kockás kövezet volt a sakktábla, ő egyenként haladhatott előre, Melchor- nak pedig ugornia kellett: egyet előre és kettőt oldalt, vagy fordítva. A játék a szürkületbe nyúlt, amikor elvonult a ház előtt a kereskedőegyesület tűzoltózenekara. Felkeléskor kezet csókolt a betegágyban fekvő apjának. Most jobban érezte magát a márki, és a szokásos példabeszédekkel szólt fiához. — Igen, apám. Nem, apám — mondogatta ő, beszúrva feleleteit a kérdések rózsafüzérébe, mint ministráns a szentmisén. Marcial tisztelte a márkit, de hogy miért, azt senki sem találta volna el. Tisztelte, mert magas termetű volt, és báli estéken kitüntetésektől csillogó mellel ment el otthonról; mert irigyelte tőle a kardját, és a sujtásokat a polgárőrség tiszti egyenruháján; mert Hús- vétkor fogadásból megevett egy egész, mandulával és mazsolával töltött pulykát; mert egy alkalommal megragadott egyet a körépületben söprögető félvér lányok közül, kétségtelenül azzal a szándékkal, hogy megkorbácsolja, s ölbe kapva a szobájába vitte. Marcial egy függöny mögé bújt, és onnan látta, hogy a lány nem sokkal később sírva, zilált ruhával jön ki, s örült a büntetésnek. mert ez volt az, aki mindig kiürítette a faliszekrénybe félretett kompótos- tálakat. Rettenetes és nagylelkű lény volt az apja: mindjárt Isten után kellett szeretni őt. Marcial számára Istennél is valódibb isten volt, mert hatalma mindennapi volt, kézzel fogható. Mégis jobb szerette az égben lakó Istent, mert az kevésbé volt a terhére. * Amikor még egy kicsivel tovább növekedtek a bútorok, és Marcial mindenkinél jobban tudta, hogy mi van az ágyak, szekrények, tálalók, fiókos szekrények alatt, nagy titka volt a világ előtt: Melchoron, a parádéskocsison kívül nincs az életnek semmi varázsa. Sem Isten, sem az apja, sem az úrnapi körmenetet aranyozott öltö- zékű püspöke nem volt olyan fontos, mint Melchor. Nagyon messziről jött Melchor. Legyőzött fejedelmek unokája volt. Birodalmában elefántok, vízilovak, tigrisek és zsiráfok éltek. Ott nem sötét, aktahalmazokkal telt szobákban dolgoztak a férfiak, mint dón Abundio. Csak az maradhatott életben, aki ravaszabb volt a vadállatoknál. Egyikük úgy fogta ki a kék tóból a nagy krokodi- lust, hogy tizenkét sült kacsába rejtette el lándzsáját, mellyel átdöfte. Olyan dalokat tudott Melchor, amiket könnyű volt megtanulni, mert sűrűn ismétlődő szavaik nem jelentettek semmit. Tortát lopott a konyhából; éjszaka szökött be, a lovászok bejáratán; és néha megdobálta kővel a lovas csendőröket, hogy azután belevesszen az Amargura utca homályába. Esős napokon a konyhai tűzhely elé rakta száradni a csizmáját. Marcial szerette volna, ha akkora lába van, hogy betölt egy ilyen pár csizmát. A jobb lábra valónak Calambin volt a neve. A balra valónak Calambán. Ez az ember, aki a betöretlen lovat is megfékezte, ha csak két ujjával benyúlt a pofájába; ez a bársonymundéros, sarkantyút viselő úr, a magas kürtőkalapjával, azt is tudta, hogy milyen hűvös nyáron a márvány, és a nagy szalonba szánt tálcákról elemeit gyümölcsöt, süteményeket rejtett el a bútorok alatt. Volt neki Marciallal egy titkos mandula- és apró- sütemény-raktára, melyet cinkos nevetéssel „Úri, úri uró”-nak neveztek el. Mindketten felkutatták a házat a pincétől a padlásig, s csakis ők tudták, hogy az istállók alatt van egy kis pincehelyiség, tele holland palackokkal, és hogy a használaton kívül helyezett padlástérben, a cselédlányok szobái fölött, tizenkét porlepte lepke hullatja szárnyainak utolsó maradványait a doboz töredezett üveglapja alatt. * mikor Marcial rászokott, hogy eltörje a tárgyakat, elfelejtette Melchort, s a kutyákkal barátkozott. Rengeteg kutya volt a házban. A nagy csíkos bundájú; az emlőit a porban vonszoló vizsla; a játékra már túl öreg agár; a gyapjas, amelyiket bizonyos időszakokban üldözött a többi, és ilyenkor be kellett hogy zárják a szobalányok. Marcial a Sárgát szerette a legjobban, mert az kihord- ta a szobákból a cipőket, és kiásta a kert rózsabokrait. Hol szénportól volt fekete, hol vörös föld lepte el, felfalta a többi kutya eledelét, ok nélkül vinnyogott, és a szökőkútba rejtette az ellopott csontokat. Néha, a tyúkot a pofája egyetlen erélyes ütésével a levegőbe röpítve, egy-egy frissen lerakott tojást is ellopott. A Sárgába mindenki belerúgott. De Marcial belebetegedett, amikor elvitték. A kutya, melyet pedig a Jótékonyság Házán is túl hagytak magára, diadalmasan, farkcsóválva tért vissza, s újra elnyerte helyét, s ilyen helyet a többi, vadászerényeivel és házőrző virrasztásával sem tudott soha kivívni magának. A Sárga és Marcial együtt vizelt. Néha a perzsaszőnyeget szemelték ki e célra, a szalonban, s lassan szétterjedő barna felhőformákat rajzoltak rá. Büntetésből szíjjal elverték. A szíj csapásai azonban nem fájtak annyira, ahogy a nagyok hitték. Viszont csodálatos lehetőséget nyújtottak a nagy bőgéskoncertekre, amikkel kiprovokálta a szomszédok szánakozását. Amikor a padlásszobában lakó kancsal asszony „vadállatának titulálta az apját, Marcial nevető szemmel nézett a Sárgára. Sírtak még egy kicsit, kicsikartak egy darab kekszet, azután az egész ügy a feledés homályába merült. Mindketten földet ettek, hemperegtek a napon, a halasmedence vizét itták, s a bazsalikomok tövében keresték az árnyékot és az illatot. A forróság óráiban benépesedtek a hűvös kőlapok. Megjelent a szürke liba, a görbe lábai közé csüngő, tömött begyével; a tollas fenekű, öreg kakas; a gekkógyík, aki azt mondta: „úri, urá”, s közben rózsaszín nyakkendőt lökött ki a torkán; a városban született, nőstény nélkül élő szomorú sikló; a patkány, aki careymaggal tömte el a lyukat, ahol lakott. Egy nap megmutatták a kutyát Mar- cialnak. — Vauuu, Vauuu! — mondta ő. A saját nyelvén beszélt. Elnyerte a végső szabadságot. Most már olyan tárgyak után nyújtotta kezét, amelyeket nem érhetett el. * Éhség, szomjúság, meleg, fájdalom, hideg. Mihelyt Marcial eljutott odáig, hogy ezeknek az alapvető valóságtényezőknek a felfogására egyszerűsítse le érzésvilágát, lemondott az immár járulékossá vált fényről. Nem tudta a nevét. Amikor megvonták tőle a keresztség csípős sóját, nem igényelte többé a szaglást, a hallást, de még a látást sem. Kellemes formákat simított a két keze. Minden ízében érző és tapintó lénnyé vált. Minden egyes pórusán a világegyetem hatolt belé. Ekkor behunyta a szemét, mely csak ködös óriásokat vett ki már, és behatolt egy meleg, nedves test sötét ölébe; haldoklóit akkor ez a test. Midőn azonban megérezte, hogy körülfogta őt a maga szubsztanciájával, az életbe siklott. Ekkor már gyorsabban múlt az idő, s megrövidítette az utolsó óráit. Múltak a percek, pattogva, mint kártyalapok a játékos keze alatt. A madarak hulló tollferge- tegben repültek vissza a tojásba. A halak betöltötték ikráikat, s hóként hullott utánuk a pikkely a medence fenekére. A pálmafák összezárták húsos leveleiket, s csukott legyezőként tűntek el a földben. A növények szárai felszívták leveleiket, s a föld elnyelt mindent, ami a földé volt. Mennydörgés görgött végig a folyosókon. Az antilopkesztyűkön szőr nőtt. A gyapjútakarók szövése szétbomlott, s hajdanvolt juhok gyapját szaporította. A szekrények, a tálalók, az ágyak, a feszületek, az asztalok, a zsalugáterek kirepültek az éjszakába, s a vadon tövében megkeresték egykori gyökereiket. Minden, amit szög tartott össze, szétesett. Egy, nem tudni hol horgonyzó kétárbócos sietve Itália felé indult a padló és a szökőkút márványával. A fegyverek a falról, a vasalások, a kulcsok, a rézüstök, a zablák az istállóból megolvadtak, s fémfolyóvá duzzadtak, mely a fedetlen folyosók csatornáin át tartott a föld mélye felé. Minden átalakult, s megtért eredeti állapotához. Sárrá lett, ami sárból vétetett, s pusztaság maradt a ház helyén. • '"i időn reggel megérkeztél tek a kőművesek, §*§ hogy folytassák a bon- ... ..Utási munkát, már nem volt mit tenniük. Valaki elvitte a Cerest, melyet előző nap eladtak egy régiségkereskedőnek. Az emberek panaszt tettek a szakszervezetnél, majd letelepedtek egy padra a városi parkban. Egyikük ekkor ködös történetet mesélt egy bizonyos Capellanias márkinéról, aki egy májusi délutánon vízbe veszett az Almendares folyó malangabokrai között. De senki sem figyelt az elbeszélésre, mert a nap folytatta útját keletről nyugatra, és ők tudták, hogy semmittevéssel kell hosszabbá tenniük az óraszámlapon folyó időt, hiszen éppen ezek az órák visznek a legbiztosabban a halál felé. LENGYEL PÉTER fordítása ELISEO DIEGO A hívatlan E kusza költeményt az eső elmossa, mihaszna irka-firka, unalom-menedék; nem értem hát, hogy bukkan föl benne arcod, mintha csak újra fényre, napra kívánkozna. Nem. Azért sem veszlek észre, csak irkálok tovább rozsdálló kapuról meg a négyszögletes, dehogy, kerek oszlopairól: még itt vagy velem. Akkor hát a kapu más, és te sólyomszemű, búskomor leány, más vagy te is, ahogy ott állsz s nézed a kisfiút, aki rád rajongva néz fel, mert borzongatóan szép és rettenetes vagy. Ha nem láttál engem akkor, most mit akarsz itt, mért rontod el játékomat a könyörgéseiddel, mért borzolod e sorokat dús-tömör hajadba, mely mint a'z éjszaka, tudom, feneketlen. Nem, kérlek, ne tedd, hisz neked semmi e vers, de nekem be kell fejeznem, hallod, akárhogy igéz sólyomszemed, mely nem látott engem akkor. Ha akarom, ha nem, most már tiéd e vers, hisz itt vagy, te távoli, ugyanúgy, mint akkor, fél lábbal már odaát, túl a sötét kapun, amelyet halkan becsuksz magad mögött, örökre. CSUDAY CSABA fordítása GACSÁLYI JÓZSEF: Urnák erejével Legszebb testünk magunkra terítjük, mint a gyerekkort az emlékezés. Urnák erejével szorítalak: születni minden félhalál kevés, Üj fényt ölel most minden magára, hullámzik a kert: színeket keres, máglyára lépnek a tulipánok — elveszni csak egészen érdemes. R. Fuchs: Nincs ön kövér? Dehogy, természetesen szó sincs róla. Legfeljebb talán helyenként kissé gömbölyded. Egy kicsit kövérkés? Kerek arcú? Telt alakú? Vagy van még egy nagyszerű szó: erős. Manapság senki sem kövér, vagy testes, hanem csak erős. Azelőtt az erős széles vál- lú, vasgyúrót jelentett, akinek hatalmas karizmai vannak, és egyéb izomzata is jól fejlett. Most viszont az erős — gyűjtőfogalom mindazok számára, akik túlságosan súlyosak. Lehet valaki 158 centiméter magas és 139 kilogramm súlyú (vagy 139 centiméter magas és 158 kilogramm súlyú) — és mégsem kövér. Erős — ennyi az egész! Dicsőség és hála annak, aki ezt a szót kitalálta! Lehet valaki olyan kerek, mint a labda, készruha-osz- tályon az eladónő mégis tapintatosan azt tanácsolja: „Bocsánat, asszonyom, (vagy uram), ön kissé erős, úgy gondolom, másféle szabású ruhát kellene felpróbálnia. Sajnos, mi semmi egyet nem ajánlhatunk önnek, ezért próbáljon meg, kérem szépen, két emelettel följebb keresni valami megfelelőt — a sátrak és ponyvák osztályon”. A súlytöblettől szenvedők közül soha senki nem hall olyasmit, hogy ő túlságosan kövér volna. Kövér — ez csúnya szó, nem illik másokra alkalmazni, önmagatöbbé kövér ról viszont mondhatja az ember, ha bizonyos abban, hogy környezete tiltakozik. „Valósággal szörnyű, hogy menynyire elhíztam — nem gondolod?” — jelentheti ki valaki, ha biztosan tudja, hogy a másik azonnal így válaszol: „Ugyan, ugyan! Olyan vékony vagy, mint a nádszál. Semmiképp sem lehetsz több kilencvenöt kilónál!” ember A testes talán még kövérebb, mint a kövér. Ha egy ember kövér, akkor legalábbis zömök, termetes, meg nagy, ruganyos pocakja van. Ha viszont testes, ez arról tanúskodik, hogy az egész teste reng, az egész roppant hústömege — akár a kocsonya. Testesnek lenni bizony nem nagyon kellemes. Akkor már jobb, ha valaki kövér. A legcsúnyább szó pedig a hájas. Ezt a túltáplált malaccal asszociálják, és a kép teljességéhez már csak a piros alma hiányzik a szájában. A fent említett elmefuttatásból azt következik, hogy* ön nem kövér, sem testes és egyáltalán nem hájas. Talán csak icipicit erős. A pufók arca pedig bizonyos fokig még díszül is szolgálhat. Olyan. mint a frissen sült cipó. Kerek, forró és étvágy- gerjesztő. Ha pedig egy kicsit le akar adni, akkor ennél mi sem egyszerűbb. Csupán annyit kell tennie —, hogy vásárol egy fél tucat hetilapot. Azokban temérdek, mindenféle és -fajta elképzelhető (és elképzelhetetlen) tanács van, hogyan kell lefogyni, meg különböző diéták is olvashatók. A különféle hetilapok különféle tanácsokat adnak a lefogyásra. Az egyik azt ajánlja, hogy naponta egy kis pohár vizet és nyolc nagy pohár vörös bort kell inni (vagy fordítva.) A másik lap szerint: kizárólag ananász- szal kell táplálkozni. Reggelire, ebédre és vacsorára egyaránt. Csakis ananász- szal. Nem tudom, hogy ez az ananászdiéta csökkenti-e az ember súlyát —, de úgy érzi magát, mintha a Hawaii-szigetre röppent volna át, és ez remek dolog. Tehát így lehet lefogyni. De ha valaki ész dolgában nem túlságosan erős (úgynevezett tökfilkó), akkor bizony ésszel kell fogynia. Mert jobb, ha valaki kövér, és egészséges, mintha sovány és beteg... Fordította: GELLERT GYÖRGY Andó Mária illusztrációja
